Itt a vége?

Nagyon úgy néz ki, hogy az évek óta tartó görög dráma napokon belül véget ér.

Szombat este eldőlt, hogy nem lesz megállapodás a hitelezőkkel, és a hellének nem kapnak haladékot a kedden lejáró, 1,6 milliárd eurós IMF-tartozás visszafizetésére. Vasárnap délután az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa ugyan még tett egy halvány gesztust és nem zárta el azonnal a pénzcsapokat, ami a valóságban azt jelenti, hogy az EKB egyelőre még biztosítja a forrásokat a görög bankoknak, így az emberek a még hozzájutnak a számláikon tartott pénzükhöz. Azonban ez is csak időleges, mivel július 20-án Görögországnak lejár egy, az EKB felé esedékes adóssága is, aminek a nem fizetése lényegében - a mai tudásunk szerint - egyenlő azzal, hogy tényleg és teljesen vége a dalnak.

A helyzet komolyságát jó jelzi, hogy a görög parlament még szombat éjjel, egy 13 órán át tartó rendkívüli ülést követően elfogadta az Alekszisz Ciprasz kormányfő által kezdeményezett javaslatot, miszerint a hétvégén legyen népszavazás az ország nemzetközi hitelprogramjáról. A döntést a görög kormányfő jelentette be a televízióban:

[Ha nem jönne be a felirat, akkor katt a videó jobb alsó sarkában található CC-ikonra!]

„A zsarolás az ultimátummal azt jelenti, hogy elfogadjuk a súlyos és megalázó, vég nélküli megszorításokat anélkül, hogy bármi esély lenne a társadalmi és gazdasági fellendülésre. Kérem, hogy válaszoljanak olyan szuverén és büszke módon, miként válaszoltak a görögök a múltban a hasonló diktátumokra. A tekintélyelvű és szigorú megszorító utasításokra mi demokratikusan, nyugodtan és határozottan fogunk válaszolni. Görögország, a demokrácia szülőhazája hangos és demokrata választ fog küldeni Európának és a világnak” - mondta Alexisz Ciprasz, miközben pontosan tudta, hogy ezzel a néhány perces beszéddel valószínűleg beírta magát a történelembe.

Görögország sorsa ugyanis túlzás nélkül meghatározó lesz nemcsak Európa, hanem a globalista világ sorsára is. Ha végiggondoljuk a történetet, akkor egyértelműen látható, hogy a világ mai irányítóinak nem érdeke, hogy a hellének jól jöjjenek ki ebből a dologból. A globalistáknak nem érdekük, hogy a görög válság és annak sajátos kezelése bármilyen aspektusból is nézve sikeres legyen. A pénzeszsákoknak, hogy fenntartsák a jelenlegi status quo-t most példát statuálva azt kell bebizonyítaniuk, hogy a Ciprasz-féle út nem járható, hogy annak következményei sokkal durvábbak, mint az általuk javasolt ortodox megoldásoké.

Ha a görögök szembe menve az EU-val és az IMF-fel mégis ki tudnak hozni valamit a helyzetből, akkor az példa lehet, akkor az lavinát indíthat el akár már néhány hónap múlva Spanyolországban, ahol a Sziriza elgondolásaihoz nagyon hasonlókat valló politikai erő, a Podemos lehet a választásokon a befutó. Ha a spanyolok is rálépnek s görög útra, akkor szinte biztosan nem kérdés, hogy az eurózóna darabokra hullik, aminek a következményei radikálisan átírják majd a ma ismert európai mindennapokat.

Olvass tovább »

Zsidó világösszeesküvés márpedig nincs

Felvilágosult demokrata körökben általában nagy felháborodást szokott kelteni, ha valaki nyilvánosan zsidó világ-összeesküvést vizionál, de már az is erősen antiszemita-gyanús dolog, ha valaki megemlíti, hogy a világ sorsát befolyásoló döntések mögött általában vagy közvetlenül, vagy közvetetten, de mindig zsidók állnak.

Mindez azért van így, mert ilyen dolog egész egyszerűen nem létezik. Ez csak egy szélsőjobboldali elmélet, ami súlyos támadás a demokrácia ellen. Mondhatni vegytiszta fasizmusnáciusmusantiszemitizmus. És hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Jerusalem Post magazin néhány napja megjelent összeállítása, amely a világ ötven legbefolyásosabb zsidóját veszi lajstromba.

Az első helyen természetesen Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke áll, őt követik a többiek, mint az államelnök Reuven Rivlinl, aki a 7. helyet szerezte meg, vagy Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, aki a lap szerint a 10. legbefolyásosabb héber a világon. A listán még jónéhány, Izraelben élő politikus, közéleti személyiség és vallási vezető található, akik szintén nagy befolyással bírnak a közel-keleti ország életére. És ez így is van jól, hisz a hol kéne tevékenykedniük és hatással lenniük a dolgokra a zsidóknak, ha nem a saját államukban.

Ha a lista vizsgálgatását itt abba hagynánk, még akár el is hihetnénk a felvilágosult demokraták állítását, miszerint nincs semmiféle összeesküvés, és minden ilyen elmélet nem más, mint hazug propaganda. Azonban, ha megnézzük, hogy egyik-másik, elsőre nem túl ismerősen csengő név kit is takar valójában, akkor már azért egész más kép kezd kirajzolódni előttünk a dolog állását illetően.

A lista második helyén Janet Yellen található, aki a Federal Reserve System, azaz az amerikai jegybank elnöke. A harmadik Jack Lew, az Egyesült Államok pénzügyminisztere, a negyedik Wendy Sherman, az USA iráni főtárgyalója, az ötödik Sheldon Adelson, a Las Vegas-i Venetian Hotel és Casino, valamint az izraeli Israel HaYom napilap tulajdonosa, nem mellesleg a történelem legnagyobb politikai adományozója, aki családjával közösen összesen 54 millió dollárral támogatta az amerikai republikánus jelölteket.

A lista hatodik helyén Haim Saban található, akinek a neve nem sokaknak lehet ismerős, de ettől függetlenül ő az az izraeli multimilliárdos, aki most Hillary Clintont finanszírozza nem kis pénzzel, hogy az asszony befutó legyen a következő elnökválasztáson. A tizenkettedik helyen Michael Bloomberg korábbi New Yorki polgármester található, aki jelenleg a Bloomberg pénzügyi hírszolgáltató vállalat vezetője.

A tizennegyedik Ruth Bader Ginsburg, Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tagja, a huszadik Todd Stern, az Obama-kormányzat fő klímatárgyalója, a huszonhatodik Jeff Zients, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója, a harmincnyolcadik Sheryl Sandberg, a Facebook operatív igazgatója. És érdemes még megemlíteni Ruth Porat asszonyt, aki korábban Morgan Stanley, manapság pedig Google pénzügyi igazgatója.

Innentől pedig mindenki döntse el maga, hogy mi lehet igaz és mi nem az összeesküvés-elméletekből. Hozzátéve még halkan azt, hogy a szóban forgó lista minden bizonnyal csak a jéghegy csúcsa…

Olvass tovább »

Úgy néz ki, a tehenek megmenekültek…

Nem kétséges, a felvilágosult Európa morális értelemben is rohamléptekkel fejlődik. Ennek egyik ékes példája, hogy nagyjából három hete Dániában törvényileg is tilos az állatokkal való szexuális aktus. Mielőtt valakiben felmerülne a kérdés, miszerint mi ebben a hír, annak jelezném, hogy eddig teljesen legális volt a dolog. Ráadásul olyan népszerűségnek örvendett, hogy a dánok mellett tömegesen jelentek meg az országban az állatszexturisták, minek hatására egész turisztikai iparág fejlődött ki az aberráltak kiszolgálására.

A történet mára aztán olyan méreteket öltött, hogy a dán kormányzat kénytelen volt törvényi szigorítással élni. Egy 2011-es kutatás szerint ugyanis „elérte a 10-15%-ot azoknak az eseteknek a száma, amelyben a szexuális interakció (vagy akció) ember és állat között zajlott”. Magyarul Dániában eljutottak oda, hogy nagyjából minden tizedik ember „vetett már szemet állatra, vagy engedte, hogy egy állat szexuális vágyódása az ő részvételével beteljesüljön, vagy más megközelítés alapján az adat azt is jelentheti, hogy az állati szexet élvező emberek elképesztő gyakorisággal művelik azt, és az élményeikről bátran be is számolnak.”

Hogy a dolog mennyire nem bulvártéma, azt jól jelzi, hogy a dánok kormányzati szintre emelték a kérdést. A korábbi állatvédelmi törvény úgy fogalmazott, hogy csak abban az esetben tiltott a szex az állatokkal, amennyiben az nem fáj nekik. Azonban ez a jogszabályi megfogalmazás valljuk meg, nem nagyon teremtett egyenlő feltételeket a ”felek” között. Időközben rájött erre Dan Jorgensen, az ország mezőgazdasági minisztere is, aki aztán kiállt a mikrofonok elé és jól belemondta a nagy okosságot a kamerákba: „A korábbi szabályozás nem védte eléggé az állatokat. Nehéz volt ugyanis igazolni, hogy egy állatnak valóban fájdalmat okoz-e, ha egy ember szexel vele. Ezért meg kell adni a kételkedés lehetőségét…”

Hogy a törvénymódosítás után kitör-e a forradalom arrafelé, vagy szerveződnek-e liberális tömegtüntetések a kecskedugás legalizálása érdekében, egyelőre még nem tudható. Úgy ahogy az sem, hogy a magasságos Európai Parlament napirendjére veszi-e ezt a nagyon fontos és az emberi szabadságjogokat mélyen sértő dán szabályozást. Pedig igazán foglalkozhatnának az üggyel a felvilágosult, liberális képviselő hölgyek és urak..

Legalább addig se minket b@szogatnának…

Olvass tovább »

Akinek pedig mindez nem tetszik, az tudjuk micsoda…

A baszott nagy tolerancia és persze a mérhetetlen európai felvilágosodás jegyében a következő napokban, Bécsben újraértelmezik a gyalogosoknak szóló közlekedési lámpákat. A potom 63 ezer euróba kerülő akció keretében az osztrák főváros csaknem 50 jelzőlámpájának ábrája változik meg úgy, hogy a megszokott egyalakos piktogramok helyett innentől egynemű párok mutatják majd az áthaladás lehetőségét, vagy épp figyelmeztetnek a tilos jelzésre...

Azért valljuk meg, a buzilobbi csodákra képes. Sikerült nekik elérniük, hogy egy egyszerű közlekedési lámpa is a homoszex-propaganda szolgálatába álljon. Lassan annyira trendi lesz buzinak lenni, hogy a végén még kötelezővé teszik. Arról már nem is beszélve, hogy innen már egész könnyű lesz továbbmenni. Jövőre jön majd az animalszexes lámpa, pasi a kecskével, aztán onnan már csak egy kis lépés a pedofilos lámpa, csakhogy minden aberrált kapjon egy kis reklámot. Természetesen mindezt a tolerancia és a nyitottság fényében.

Akinek pedig mindez nem tetszik, az tudjuk micsoda.

Egy fasisztanácirasszistahomofóbintoleráns pusztabunkó.

Mára eljutottunk oda, hogy az EU-ban valódi jogai csak a deviánsoknak és a kisebbségeknek vannak. A normális többségnek csak egy valami maradt: fizesse be az adót és fogja be a pofáját.

Olvass tovább »

A világ némán asszisztál

Gondolom, még sokan emlékeznek azokra a tavaly nyári fotókra, amelyek az izraeli hadsereg által elkövetett kegyetlenségeket mutatták be az Erős Szikla fedőnevű hadjárat során, a Gázai-övezetben. A 2014-es offenzíva célja a zsidó propaganda szerint egyrészt csapást mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, másrészt csökkenteni az Izraelre irányuló rakétatámadások számát.

A világ gondolkodó fele már akkor is tudta, már akkor is tisztában volt vele, hogy az ötven napig tartó hadművelet nem az izraeli védekezésről, nem a zsidó állam biztonságáról, hanem a palesztinok megfélemlítéséről, a gyűlöletről és a héber felsőbbrendűségről szólt. Persze, ha ezeket anno kimondta valaki, akkor azt azonnal antiszemitának, nácinak bélyegezték. Azonban mára kicsit fordult a kocka, mivel megjelent egy jelentés, ami köntörfalazás nélkül feltárja, hogy mi is történt valójában azokban a hetekben.

A Megtörni a hallgatást nevű izraeli civil szervezet hétfőn tette közzé azt az anyagot, amelyben a harcokban részt vevők tanúvallomásai olvashatóak. A több mint hatvan katona visszaemlékezéséből született dokumentum szerint a hadműveletben alapelv volt, hogy akár a palesztin civilek élete árán is védeni kell a katonák testi épségét.

„A bevetéskor közölték velünk, hogy a hadsereg által ellenőrzött területen senki sem civil és a Gázai települések ágyúzása az ellenség megpuhítása. Első lépésben bombák, gránátok ezreit lőttük ki a sűrűn lakott városrészekre, majd második lépésben figyelmeztettük a palesztin lakosságot, hogy hagyják el az adott területet. Ezt követően ott már nem tettünk különbséget polgári személy és fegyveres között. Mindenki ellenség volt.” – világította meg a történteket az egyik katona.

„A parancsnokom ágyúzást rendelt el palesztinok házai irányában, hogy így tisztelegjen egy elesett bajtársa emléke előtt. De láttam azt is, hogy lelőttünk és egy földgéppel a romok alá temettünk egy idős, a katonákhoz közeledő fegyvertelen palesztint, miután korábban figyelmeztettek minket egy gránátokat hordozó öregemberre.” - folytatta a beszámolót egy másik résztvevő.

Volt olyan incidens is, ahol két fiatal nőt lőttek le az izraeliek, akik a katonáktól mindössze pár száz méterre egy gyümölcsösben telefonon beszélgettek, és ezért terroristagyanúsnak tartották őket. Haláluk után kiderült, hogy fegyvertelenek voltak. De megtörtént az is, hogy a zsidók egy általuk gyanúsnak vélt nőt olyan terület felé irányítottak, ahol tankok állomásoztak, mire a sereg ott álló tagjai levadászták a feléjük közeledő civilt.

A kiskönyvnyi jelentés beszámol még jónéhány, a fentiekhez hasonló esetről, autók tankokkal való indokolatlan szétzúzásáról, házak, sőt egész negyedek fölösleges lerombolásáról. Azonban mindez csak a jéghegy csúcsa, a felszín kapargatása. Csak egy kis szelete mindannak a kegyetlenkedésnek, amit a Gázai-övezet lakó elviselni kényszerültek és kényszerülnek az idők során.

Az ENSZ adatai szerint az Erős Szikla hadjárat alatt összesen 2200 palesztint öltek meg a Gázai övezetben. Az áldozatok között 550 gyermek volt...

A világ pedig még mindig némán asszisztál mindehhez.

Olvass tovább »

Ismét röhögnek a markukba

Nem múlik el úgy nap, hogy a hírekben ne lenne valami hosszabb, sokkoló beszámoló az Európába áramló bevándorlókról. Hajóknak nevezett lélekvesztők süllyednek el a Földközi-tengerben, meggyötört felnőttek és gyerekek menekülnek a zöldhatárokon át a kontinens közepe felé. Halál, könnyek és szenvedés köszön vissza a képkockákról, miközben zajlik a politikai harc arról, hogy mit is kéne tenni a kialakult helyzetben.

Az egyik oldal, a megbukott és életképtelen multikulti bűvöletében élők befogadnának mindenkit, aki csak jönni akar, a másik, a valóság talaján álló, pontosan tudja, hogy a tömeges bevándorlás az európai kultúra és maga a földrész halálát fogja jelenteni nagyon rövid időn belül. Az egyik oldal az európai ember felelősségét firtatja, még több mentőhajót, még több megfigyelőrendszert, még több pénzt követel a menekültek ellátására. A másik oldal pedig a menekültekre mutat, felelőtlenséget kiáltva a látottak kapcsán.

Európában mindenki fújja a magáét, mindenki a másikra mutogat és mindenki a maga módján akarja megoldani a problémát. Azonban azt senki nem kérdezi meg, hogy honnan lett hirtelen ennyi menekült? Hogy mi az oka annak, hogy Afrikából és a Közel-Keletről ilyen tömegben indulnak el az emberek errefelé?

Pedig a válasz meglehetősen egyszerű.

Gondolom, még mindenki emlékszik 2011-re. Az Egyesült Államok anno úgy gondolta, hogy a geopolitikai érdekeinek az lenne a legjobb, ha ”arab tavasz” címszóval felfegyverezné és fellázítaná az egyes diktatúrákban élő tömegeket. A kiszemelt országokban forradalmakat szítottak, amik aztán pillanatok alatt polgárháborúba torkollottak. Mindenütt káosz és nyomorúság lett úrrá, de a népekkel beetetett demokrácia valahogy nem jött el.

Mindennek már négy éve.

Mára az érintett államokban elfogyott minden. Elfogyott a türelem, az ennivaló, de legfőképp talán a remény. A normális élet reménye.

Európa ma egyrészt polkorrektkedésen alapuló politikai vitát vív menekültkérdésben, másrészt egy megoldhatatlannak tűnő problémát próbál kezelni. Az Egyesült Államok pedig, mint mindig, röhög a markába. Ismét két legyet ütöttek egy csapásra. A maguk érdekének megfelelően anarchiába borították az arab világot, a következmények okozta problémák számláit meg kifizettetik velünk, európaiakkal.

Így megy ez.

Olvass tovább »

Nincs elég buzi

Komoly probléma ütötte fel a fejét nemrég az Egyesült Államokban, pontosabban Hollywoodban. A globalista propagandagépezet egyik központja – mint egy kutatásból kiderült -, nem elég píszi. Konkrétan nincs elég buzi az ott gyártott filmekben.

Ez pedig gond. Méghozzá nem is kicsi.

Az Államokban működő Melegek és Leszbikusok Rágalmazás Elleni Szövetsége (GLAAD) által nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány ugyanis megállapította, hogy 2014-ben „a hét legnagyobb stúdió által jegyzett 114 mozifilm 17,5 százalékában volt csak leszbikus, meleg vagy biszexuális karakter, míg egyetlen alkotásban sem volt azonosíthatóan transznemű szereplő”. A stúdiók hozzáállása a dologhoz ezért nem megfelelő, mivel a deviáns propaganda így nem olyan mértékben jut el a világ minden tájára, mint ahogy azt az amerikai buzilobbi helyesnek gondolná.

Hogy az ügy még nagyobb hangsúlyt és médiafigyelmet kapjon, a GLAAD minősíteni is kezdte a stúdiókat, annak alapján, hogy melyik menyire hajlandó megfelelni az elvárásaiknak. A ”döbenetes” kutatási adatokra való tekintettel kiváló minősítést természetesen nem adtak ki. Jó minősítést kapott a Warner Bros., megfelelőt a 20th Century Fox, a Lionsgate, a Paramount Pictures és az Universal Pictures, míg teljes mértékben elmarasztalták a Sony Pictures-t, The Walt Disney Co-t.

Miután mi is jól kiszörnyülködtük magunkat, azért érdemes a kutatás mögé nézni. A GLAAD ugyan hőbörög a 17,5 százalékos adaton, de az a valóságban mégiscsak azt jelenti, hogy lényegében minden ötödik filmben vannak olyan hosszabb-rövidebb képsorok, amelyek valamilyen szinten a homokszexet propagálják. És azért ez valljuk meg, nem kis mennyiség.

Afelől pedig egy pillanatig ne legyen kétségünk, hogy az álomgyár fogékony lesz majd a ”jogos” kritikára és a 17,5 százalékos arány a közeljövőben rohamosan növekedni fog.

Így megy ez.

Olvass tovább »

Nem engedik el őket

A globalisták minden valószínűség szerint úgy döntöttek, hogy még nem engedik el a görögök kezét. Hogy pontosan mi is a tervük, az egyelőre még csak sejthető, az azonban biztos, hogy a német kormány olyan terven dogozik, amivel Görögország az államcsőd után is az eurózóna tagja maradhatna.

Mint az gondolom sokak előtt ismert, Görögország a legutóbbi IMF-nek esedékes törlesztőrészletet is alig tudta összekaparni, a német kormány pedig jól láthatóan fél attól, a következő, április végi részletet már nem fogja tudni kifizetni. Ha így alakulna, akkor az EKB nem adhatna több eurót Görögországnak és a görög bankoknak.

A német elképzelés szerint az Európai Központi Bank (EKB) számára lehetővé tennék, hogy az a csőd után is tovább finanszírozza Görögországot. Ez úgy lenne lehetséges, ha a görög bankokat olyan mértékben szanálnák, hogy az államcsőd után is részt tudjanak venni az EKB pénzpiaci műveleteiben. A megoldást Berlin, pontosabban a német kormányt is irányító globalista körök természetesen nem adnák ingyen: Athénnak továbbra is feltétel nélkül együtt kellene működnie, és teljesítenie kellene az eurócsoport reformcsomagját.

A hír hallatán az igazi kérdés nem is az, hogy végül lesz-e kikényszerített egyezség, vagy sem, sokkal inkább az, hogy a németek miért akarják lényegében a végtelenségig húzni a görögök gazdasági haláltusáját?

A válasz elvileg kézen fekvő lenne, mondván a német bankok tele vannak görög pénzpapírokkal, így nagyon nem érdekük a dél-európai ország összeomlása. Azonban ez nem igaz. A németek és a franciák nagyrészt már rég megoldották ezt a problémát. A lényeg minden bizonnyal már nem itt keresendő.

Az alábbi infografika Görögország hitelezőinek a jelenlegi (2015) megoszlását szemlélteti, azt, hogy kinek mennyivel tartoznak mostanában a görögök.

Az ábrából jól látszik, hogy az ország legnagyobb hitelezője az ECB-IMF-EU trojka, de amit inkább érdemes nézni, az a külföldi bankok (foreign banks) felé fennálló 2,4 milliárd eurós tartozás.

És most nézzük meg azt az ábrát, ami közvetlenül a görög pánik kitörése után készült. A diagram azt mutatja, hogy a hellének anno kinek és mennyivel tartoztak.

Az ábrán ugyan dollárban vannak feltüntetve az adatok, de azért egyértelműen látszik, hogy a mentőcsomag előtt csak az osztrák bankok több görög államadósságon ültek, mint most az összes külföldi pénzintézet együttvéve.

Most pedig nézzük meg azt a kimutatást, ami a német és a francia bankok követeléseit mutatja a görög állammal szemben.

[nagyításért katt a fotóra]

Azt hiszem, ezek a diagramok mindent elmondanak az elmúlt időszakról.

Az úgynevezett görög mentőcsomag még véletlenül sem Görögországot volt hivatott megmenteni, hanem az európai pénzügyi szektort. Ráadásul mindezt úgy oldották meg, hogy a görög államcsőd jelentette kockázatot a bankoktól az európai adófizetőkre terhelték át.

És a történetnek itt még nincs vége.

Most minden valószínűség szerint az újabb bőr lenyúzása következik. Miután a görögök a hitelekből kifizették a globalisták bankjainak a követeléseit, most visszafizethetik a hiteleket is, ami lényegében szintén ugyanabba a zsebbe folyik be, ahová a banki követelések is.

Ezért nem engedik, hogy Görögország elhagyja az euróövezetet, ezért nem engedik, hogy a görögök a saját lábukra álljanak. Az utolsó fillérig ki fogják szipolyozni őket.

Olvass tovább »

Egyenlősdi

Mint ahogy az várható is volt, Brüsszelben nem nagyon díjazzák annak a lehetőségét, hogy az oroszok kivételként, Görögországgal és Magyarországgal szemben esetleg feloldják az EU-s országokat sújtó gazdasági embargót, amelyet annak nyomán rendeltek el Moszkvában, hogy az unió gazdasági büntetőintézkedéseket hozott Oroszországgal szemben az ukrajnai beavatkozás miatt.

A problémát olyannyira súlyosnak értékelik arrafelé, hogy Daniel Rosario nagy hirtelenjében - a napokban kezdődő görög-orosz tárgyalásokhoz időzítve - meg is üzente az Európai Bizottság álláspontját a dologgal kapcsolatban: „Az Európai Bizottság elvárja, hogy az unió minden tagállama azonos hangot üssön meg a külső kereskedelmi partnerekkel, ezek pedig - beleértve Oroszországot is - minden tagállamot azonos módon bíráljanak el.”

Milyen érdekes, hogy ilyenkor mindig előkerül az egyenlőség és az egyenjogúság kérdése.

Amikor a globalisták kitalálták, hogy szívatni akarják az oroszokat, akkor ez valahogy nem volt érdekes. Akkor nem számított, hogy kit és milyen mértékben érint hátrányosan az embargós döntés, akkor nem volt lényeges, hogy ki mennyit veszít a történteken. Akkor nem volt probléma, hogy a kelet-európai országok jóval nagyobbat buknak a nagyhatalmi játékon, mint a nyugati társaik. De most, hogy mi kerülnénk kicsit előnybe, azonnal jön hőbörgés, meg az álságos egyenlősdi-szöveg. Arról már nem is beszélve, hogy az EU-IMF páros eddig folyamatosan gyötörte a megszorító csomagokkal a görögöket, most meg hogy kis levegőhöz jutnának, azonnal a fejükre koppintanak.

Bár ha jól belegondolunk, az lett volna meglepő, ha mindez nem így történik. Az lett volna a meglepő, ha az EU-s csinovnyikok most nem kezdték volna el osztani az észt nekünk arról, hogy mi a felvilágosultan demokratikus és mi nem az.

Olvass tovább »

Zárt ajtók

Miért csinálnak a TTIP-nek rövidített Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség szerződésből ekkora titkot?

A TTIP-nek a világ két legnagyobb gazdasági terét kellene összekötnie, s ennek érdekében az EU és az USA mindent el akar takarítani az útból, ami akadályozza a kereskedelmet.

Azonban mára a zárt ajtók mögött folyó tárgyalások kritika tárgyává lettek. Nagy a bizalmatlanság, hisz még mindig nem tudja senki sem, hogy miről is folynak a megbeszélések. Még az EU parlamenti képviselői sem. 

[ARD]

Olvass tovább »

A nyílt titok

Nem mintha eddig nagy titok lett volna bárki előtt is, hogy Izrael rendelkezik atomfegyverrel, de az is tény, hogy a zsidók ezidáig még soha sem ismerték el hivatalosan, hogy valóban birtokolnak ilyen tölteteket. Továbbá ugyanilyen tény az is, hogy eleddig Mordehai Vanunu volt technikus által a dimónai létesítményben titokban készített 57 fényképen kívül semmilyen kézzel fogható bizonyíték nem került elő ebben az ügyben.

Így volt ez egészen a közelmúltig, amikor is az amerikaiak feloldották egy 1987-es jelentés titkosítását, melyben részletesen leírják az atombombáig vezető izraeli utat. A több száz oldalas dokumentum részletesen taglalja, hogy a héber állam miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben.

A jelentés alapvetően nem hoz eget rengető újdonságokat, azonban azt jól jelzi, hogy valami változófélben van az amerikai-izraeli kapcsolatokban.

Anno, Golda Meir izraeli miniszterelnök és Richard Nixon amerikai elnök megállapodott abban, hogy Izrael nem fogja hivatalosan beismerni, hogy atomfegyverrel rendelkezik, mondván így egyrészt meg tudják akadályozni, hogy a Közel-Keleten atomfegyverkezési verseny induljon el, másrészt bizonytalanságban tudják tartani az arabokat. Az Egyesült Államok az eddigi hallgatásával asszisztált a zsidók játékához, de Washington most valamiért megtörte a több évtizedes csendet.

A lépés valószínűleg válasz Benjámin Netanjahu március eleji beszédére, ahol az izraeli kormányfő Barack Obama rosszallása ellenére szólalt fel az amerikai kongresszus két háza előtt, s beszédében erősen bírálta az amerikai-iráni atomprogramot szabályozó egyezmény megkötését.

De hogy mi van ténylegesen a háttérben az nem nagyon tudható, az azonban biztos, hogy az Iránnal kötendő megállapodás főbb vonalainak felvázolására szabott határidő napokon belül lejár. Így aztán hamarosan kiderül, hogy az amerikai külpolitika Obama elgondolásai, vagy az izraeli lobbi akarata szerint alakul.

Akármelyik győz is végül, az mindenképpen sokatmondó lesz a következő időszakot tekintve.

Olvass tovább »

Precedens?

„Izland érdekeit jobban szolgálja, ha kívül marad az Európai Unión” – mondta bele a kamerákba Gunnar Bragi Sveinsson izlandi külügyminiszter, majd nem sokkal később értesítette az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Lettországot és az Európai Bizottságot, hogy országa visszavonja az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét.

És kész.

Izland ezzel egycsapásra megválaszolta azt az évek óta húzódó kérdést, miszerint az EU képes-e megoldani a globalisták gátlástalansága miatt gazdasági válságba csúszott ország problémáit. A vikingek egyértelmű választ adtak, miután rájöttek arra, hogy önmagunkon kívül lényegében senkinek nem áll érdekében megoldani gondjaikat, pláne nem annak a szervezetnek, aminek a legnagyobb szekértolói pont azok, akiknek a kis sziget egyébként minden gazdasági baját köszönheti.

Izland 2008-ban a bankárok kapzsisága miatt csődbe ment. A bankrendszer összeomlott, az izlandi korona pedig elveszítette értékének majdnem a felét. Az akkor regnáló baloldali kormány a válságból való kivezető utat az EU-hoz való csatlakozáson keresztül vélte felfedezni, de a 2013-ban hatalomra jutó centrista Haladó Párt és a jobboldali Függetlenségi Párt vezetői már az első megnyilatkozásaik során jelezték, hogy fel fogják függeszteni a Brüsszellel folytatott tárgyalásokat.

A korábbi tervek mára valósággá váltak. Izland most már biztosan nem lesz az EU tagja, mert az ország vezetői felismerték, hogy az nem szolgálja az izlandi emberek érdekeit.

Persze most sokan mondhatnák, hogy mégis mit számít ez?

Izland EU-tagság nélkül is része a schengeni övezetnek és az Európai Gazdasági Térségnek (EGT) is, arról már nem is beszélve, hogy az ország a maga cirka 300 ezer lakosával se gazdasági, se katonai jelentőséggel nem bír.

Ez valóban így van, de ettől függetlenül azt gondolom, mégis jelentős lépés történt. Izland ugyanis innentől akár követendő példa is lehet arra, hogy miként lehet ellentmondani a globalista törekvéseknek, hogy miként tudja egy ország a saját útját járni, hogy miként tud egy ország a saját érdekeit a legjobban képviselve, ellavírozni a világ dolgait befolyásoló érdekcsoportok között.

Olvass tovább »

Megjött a behívó

Múlt csütörtökön megérkezett az amerikai behívó, így aztán mehetünk a Közel-Keletre lövöldözni az Iszlám Állam ellen. Az Egyesült Államok hivatalos felkérése/felszólítása/parancsa - kinek melyik tetszik – szerint „növelni kell a részvételünket az ISIS nevű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben, mert az fenyegetést jelent Európa biztonságára, mivel durva támadást intézett az ellen az értékrendszer ellen, amelyet Magyarország tisztel.”

A hírt olvasva először azon kezdtem gondolkodni, hogy ezek szerint már valamilyen szinten benne is vagyunk, benne is lehetünk az amcsik játékában, ha most a részvétel növelését kérik, csak még arra nem jöttem rá, hogy vajon mivel. Eddig ugyanis még nem volt szó arról, hogy néhány nyilatkozaton kívül a magyar külügy, vagy Magyarország bármivel is szerepet vállalt volna ebben a történetben.

De a legfontosabb kérdés talán nem is ez, sokkal inkább az, hogy mi mégis mit keresünk megint egy olyan háborúban a világ másik felén, amihez lényegében semmi közünk?

Az USA most száz-százötven magyar katonát kér az ISIS elleni harchoz. Nem kell nagy katonai szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: ekkor haderő semmire sem elég, ekkora csapatnak hadászatilag semmi jelentősége nincs. Az amerikaiak 55 aktív harcirepülő-század rendelkeznek, századonként nagyjából 18-24 darab repülőgéppel, aminek ha a töredékét odaküldenék - ahogy egyébként más esetekben szokták -, két hét alatt halálba bombázhatnák az egész Iszlám Állam nevű kreálmányt.

Mégsem teszik. Inkább belerángatnak mindenkit a saját maguk generálta konfliktusba, hogy a lehető legjobban kiszélesítsék a harcokban részvevő államok számát. Vajon miért?

Néhány évvel ezelőtt tudta bárki is, hogy mi az az ISIS? Nem hinném. A terrorszervezetnek mondott alakulat egyszer csak hirtelen megjelent. Hihetetlenül jól szervezett, rendkívül jól felfegyverzett és rengeteg pénz áll mögöttük. Vajon honnan jöttek? Honnan kerültek elő? És legfőképp kinek az érdekében tevékenykednek?

Az feltűnt már, hogy az ISIS a mindenféle harci kegyetlenkedése mellett arról ismerszik meg, hogy célzottan támadja a Közel-Kelet több ezer éves kulturális örökségét, hogy a terroristák előre megfontolt szándékkal arra törekednek, hogy a Közel-Kelet valós történelmének minden tárgyi emlékét megsemmisítsék?

Ez vajon kinek állhat érdekében?

Nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani ahhoz, hogy észrevegyük milyen mocskos és alattomos játék az, amit a cionisták megint játszatni akarnak velünk. A cél minden valószínűség szerint a CIA és a Mossad által létrehozott terrorszervezet által a Közel-Kelet teljes lángba borítása lehet, bevonva mindenkit a háborúba és a végén újra átrendezni a világ rendjét immár a globalisták kénye-kedve szerint.

Az USA most száz-százötven magyar katonát kér az Új Világrendért.

Nem kérdés, hogy végül adunk nekik.

Mert a szomorú igazság az, hogy nincs is más választásunk…

Olvass tovább »

Kinek állt érdekében?

Péntek éjjel óta nagyrészt a moszkvai, Borisz Nyemcov-féle gyilkosság foglalkoztatja a világ politikai történései iránt fogékonyakat. Az érdeklődés persze nem véletlen, hisz az ügy jóval több annál, mint hogy lelőttek egy embert az orosz főváros központjában. A nálunk kevésbé ismert Borisz Nyemcov ugyanis az 1990-es évek egyik vezető orosz politikusa, de legfőképp Vlagyimir Putyin jelenlegi ellenzékének ikonikus alakja, aki több közeli hozzátartozója és ismerőse egybehangzó állítása szerint is komoly bizonyítékokat gyűjtött össze az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről és Putyin szerepéről a konfliktusban.

Hogy mi is történt azon az éjjelen tényszerűen, ma már lényegében tudható, mivel az utcai kamerák rögzítették az eseményeket. Nyemcov éjjel féltizenkettő környékén az ukrán modell barátnőjével, Anna Durickajá-val sétált a Kreml közelében, amikor egy rá lesben váró valaki rálőtt. A politikust négy golyó találta el és azonnal belehalt a sérüléseibe. A támadó pedig egy fehér autóval elmenekült.

Eddig a tények. Innentől minden más csak találgatás.

„Az, hogy a Kreml tövében megöljék az ellenzék vezetőjét, az felfoghatatlan. Az ország a szakadék felé rohan. Borisz az igazságért halt meg” - mondta az eset után Mihail Kaszjanov korábbi miniszterelnök, mintegy visszhangozva az orosz ellenzék és a Nyugat álláspontját, kimondva, kimondatlanul sejtetve azt, hogy Nyemcovot lényegében Putyin tette el láb alól.

A nagy kérdés, hogy valóban ez történt-e?

Ha jól végiggondoljuk a dolgot, akkor láthatjuk, hogy Putyinnak több okból sem állt nagyon érdekében, hogy Borisz Nyemcovot gyanús körülmények közt lelőjék, főleg nem olyan teátrális körülmények közepette – az orosz nemzeti színekkel díszített hídon a Kreml mellett -, mint ahogyan az történt.

Az egyik ok, hogy az orosz elnöknek nem lehetett szándékában nemzeti hőst faragni az ellenzék vezéréből és ezzel további verbális muníciót adni a kezükbe. Továbbá az sem lehetett kérdés Putyin számára, hogy a gyilkosságot követő világsajtóban megjelenő reakciók döntő többsége - tekintettel a fősodratú média tulajdonosi hátterére – az ő számlájára fogja írni a történteket. Arról már nem is beszélve, hogy Putyin támogatottsága az oroszok körében nagyon magas, így Nyemcovnak akármilyen bizonyítékok is voltak a kezében nem sok esélye lett volna egy gyors hatalomváltás kikényszerítésére.

Így aztán első ránézésre úgy néz ki, hogy az orosz elnöknek nem állt érdekében a konfliktus. Persze azért ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett köze hozzá.

Érdekes kérdés aztán maga a helyszín is. A szakértők döntő többsége azt találgatja, hogy az elkövetők miért pont a Bolsoj Zamoszkvoreckij hídat választották a gyilkosság helyszínéül, mivel az a forgalmassága és központi helye miatt „nem a legideálisabb hely” az ilyen jellegű cselekményekhez. A gyilkosság mégis itt történt és az sem vita kérdése ma már, hogy az egész jól meg volt szervezve.

De akárki is gyilkolt, a helyszínválasztás vagy azt sejteti, hogy Putyin nem tud rendet tartani a Kreml közvetlen környékén, vagy azt, hogy ott csak az ő emberei tehetnek meg bármit is, azaz magát a gyilkosságot is csak ők követhették el.

Az ügy finoman szólva is szövevényes és ma még jóval több kérdés van, mint válasz főleg úgy, hogy újabban egyre többen vetik fel a CIA esetleges szerepét a történtek mögött. Ami azért valljuk meg, egyátalán nem lenne meglepő.

Olvass tovább »

Csani fenn a csúcson…

Nem mintha bármi jelentősége lenne a dolognak, pusztán csak érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy Szegedi Csani a múlt héten immár visszavonhatatlanul felért a csúcsra. Mondhatni világhírű lett. Milliók olvassák a történetét, milliók látják és nézik a fotóját szerte a világban.

„Kipát hord, kósert eszik, Izraelbe zarándokol, pedig korábban duci Hitler volt” – írja róla a Cracked magazin, az Egyesült Államok egyik leglátogatottabb humorportálja, majd egész egyszerűen kijelentik, hogy Szegedi és az ő pályafutása „egy hatalmas antiszemita démonfing”.

Az írás apropóját a portál 2014-es év legjeit összeszedő listája adta, ahol a mára már a nevét Dovidra változtató Szegedi első helyet ért el a Legnagyobb álszentek című kategóriában. A mezőny erős volt, de Csani állta a sarat. Maga mögé utasította azokat az igazgatókat, aki minden egyes alkalommal plagizálták a szívből jövő beszédeiket, a pornóellenes politikust, akit pornónézésen kaptak a parlamentben, az ittas vezetés ellen kampányoló bírót, aki hullarészegen belehajtott egy városi buszba és legyűrte azt a dílert is, aki drogellenes előadást tartott valamelyik amerikai egyetemen.

Igazán illusztris mezőny, az kétségtelen.

A poént kicsit félretéve, azért az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy Szegedi valaha a nemzeti oldal egyik legmeghatározóbb alakja volt. Tízezrek figyeltek a szavára, tízezrek követték, miközben a háttérben már tudott volt, hogy amit mond, hogy amit tesz, az nem túl hiteles, az mondjuk úgy stílszerűen, nem túl kóser. Mégis hagyták, hogy menjen tovább minden, mégis hagyták, hogy Szegedi folytassa azt az ámokfutást, amit a jobbikos pályafutása végén Borsodban művelt, szétverve lényegében mindent, ami addig a radikális oldalon arrafelé felépült.

Hogy lehetett-e volna másképp? Biztosan. Hogy másképp kellett volna lennie? Nem biztos. Az történt, aminek történnie kellett. Azóta már sok víz lefolyt a Tiszán és az akkor összepiszkolt kép is kitisztult valamennyire. Az eredmények azokat igazolják, akik abban voltak érdekeltek, hogy úgy legyen minden, mint ahogy lett is. De ettől függetlenül még az is tény, hogy az akkor történtek nem kerülnek majd rá a radikális történetírás legszebb lapjaira…

Olvass tovább »

A holotúlélősködők nem tűrik a konkurenciát

Azért finoman szólva is van vér a f@rkában ennek a Ciprasz gyereknek, az kétségtelen. Néhány hete úgy csinált, mintha meghajolna a globalista akaratnak és bőszen bólogatott Schulz elvtárs mellett, aztán másnap közölte, hogy azért annyira mégsem gondolja annyira komolyan, hogy a görögök teljes mértékben visszafizetnék a német bankoknak a kölcsönöket. A napokban pedig olyan új ötlettel állt elő, ami végérvényesen kivágta a biztosítékot nemcsak Merkelnél, hanem úgy általában a nagyon demokratikus Európai Uniónál. Az új görög miniszterelnök ugyanis azt vetette fel, hogy Németország fizesse már vissza azt a pénzt, amit Görögország a német megszállás alatt kamatmentesen adott kölcsön a Harmadik Birodalomnak.

A történelemkönyveket fellapozva a követelésnek valóban van alapja. A megszállás során a Harmadik Birodalom arra kényszerítette Görögországot, hogy adjon 476 millió Reichsmark kölcsönt, nulla százalék kamatra. És az is igaz, hogy ezt a kölcsönt Németország azóta sem fizette vissza.

Ciprasz számításai szerint, kamatok nélkül is potom 170 milliárd dollárról lenne szó, ami nagyjából meglévő hitelek felét fedezné, és ami lényegében kihúzná a Görögországot a gödör mélyéről.

A németeknek természetesen nem nagyon tetszik az ötlet és az elképzelés bejelentése után azonnal közölték, hogy a fizetés „valószínűsége egyenlő a nullával” . „Az athéni kormány követelésének nincs jogalapja, hiszen a Németország újraegyesítésének elismeréséről szóló 1990-es, úgynevezett 4+2-es megállapodás – az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és az akkori NSZK és NDK egyezménye – minden ilyen témát lezárt jogilag” – indokolta az elutasítást Sigmar Gabriel alkancellár.

De nem fogadta túl nagy lelkesedéssel Ciprasz programját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sem: „A görög kormányfő beszédében vázolt tervek csak korlátozott mértékben fedik a brüsszeli bizottság elképzeléseit a válság kezeléséről. Nem tapasztalok az euróövezetben olyan hangulatváltozást, amely elősegítené, hogy a közösség teljes egészében átvegye a baloldali radikális Sziriza nézeteit.”

Érdekes, hogy akkor nincsenek ilyen problémák, amikor a zsidóknak kell fizetni valamilyen kártérítést. Arra mindig van pénz, az a követelés mindig jogos, az a követelés mindig helyénvaló.

Így megy ez.

A holotúlélősködők nem tűrik a konkurenciát.

Olvass tovább »

Homokszem a gépezetben?

Mint ahogy azt már korábban megszokhattuk, a honi fősodratú média most sem hozta le azt a hírt, amely az atlantista megközelítés helyet, kicsit más megvilágításba helyezi az ukrán válság kapcsán kialakult helyzetet. A híradások vezető helyen számoltak be Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő sikertelen oroszországi tárgyalásairól, gondosan ügyleve arra, hogy a kudarcért alapvetően Putyin rugalmatlanságát és kompromisszumképtelenségét tegyék felelőssé, de egy szót sem ejtettek Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi és nem kizárt, hogy következő elnökének nem kicsit szókimondó és lényegre törő nyilatkozatáról.

„A Krím-félsziget lakosait nem lehet hibáztatni azért, hogy csatlakoztak az Orosz Föderációhoz. Nem az orosz elnök, hanem a népakarat döntött a Krím visszacsatolása mellett, méghozzá nagyon nagy többséggel.” – mondta Sarkozy pártja, az UMP párizsi konferenciáján, szombaton, majd így folytatta: „Európának mások az érdekei az orosz kapcsolatokban, mint az Egyesült Államoknak. Európa nem akar egy új hidegháborút Moszkvával. Az orosz ajkú lakosokat pedig meg kell védeni az Ukrajnában, mert az új ukrán kormány sérti a jogaikat.”

Sarkozy mondatai meglepetésként érték az atlantista lobbit, mondhatni kicsi homokszem került a gépezetbe, hisz eddig még nem volt olyan felelős és mértékadó politikus Európában, aki ki merte volna mondani, hogy az ukrán válság mögött alapvetően amerikai érdekek húzódnak meg, amihez az európai nemzeteknek lényegében semmi közük.

A kérdés innentől pedig az, hogy a korábbi francia elnök által megfogalmazottak követőkre és támogatókra találnak-e más országok befolyásos politikusai között? Ha igen, az alapvetően változtatná, változtathatná meg a dolgok menetét. Ha nem, bármi előfordulhat.

Nem kell külpolitikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy az ember lássa: Európa egyre gyorsuló ütemben egy nyílt fegyveres konfliktus felé sodródik, aminek a következményei beláthatatlanok. És az is egyértelmű, hogy mi, itt az öreg földrészen ebből a történetből nem fogunk tudni jól kijönni.

Most még meg lehet állítani, most még meg lehet fékezni, hogy a dolgok olyan pályára álljanak, amiről már nincs visszaút. Merkel és Hollande valószínűleg már tudja, hogy nagy baj lehet, ezért is utaztak lényegében soron kívül Moszkvába és ezért is jelentették ki szinte azonnal a találkozó után, hogy nem szállítanak fegyvereket Ukrajnába.

Az amerikainak persze semmi nem drága, ők magasról tesznek arra, hogy mi történik majd errefelé az emberekkel. A washingtoni vezetés már Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer szállítását fontolgatja Ukrajnába. A hétvégén zajló müncheni nemzetközi biztonsági konferencián pedig a jenkik már arról beszéltek, hogyha „Moszkva továbbra is a jelenlegi politikát folytatja, a Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy katonai patthelyzet alakuljon ki a válságövezetben, mert másként nem lehet elhallgattatni a fegyvereket.”

Ugye mindannyian tudjuk mit jelent ez...

Olvass tovább »

Nem sz@rral gurítanak

Valószínűleg nem nagyon alszanak mostanság nyugodtan azok, akik a globalista térnyerés fokozódásában és növekedésében érdekeltek. A színfalak mögött nagy bizonyossággal lázasan megy az agyalás, hogy miként tudnának kijönni abból a zsákutcából, amibe Görögországban manőverezték magukat. Mert, hogy Hellaszban kicsit túltolták a bicajt, az ma már senki előtt nem kérdéses.

Az újonnan megválasztott görög kormány ugyanis nem pont azt hozza, amit a pénzeszsákokon ülő nagyfejűek eleddig megszoktak. És ez így van még akkor is, ha az Alexisz Ciprasz vezette kabinet eddig jobbára csak szavakban, mintsem tettekben volt erős.

A helyzetet tovább színezi, hogy tegnap az oroszok is beszálltak a műsorba, és oroszországi látogatásra hívták meg a görög kormányfőt. A hírek szerint Putyin személyesen telefonált Ciprasznak, aki elfogadta az invitálást, majd később a beszélgetésre hivatkozva kijelentette: „Putyin elnök úrral megállapodtunk az orosz-görög kapcsolatok lehető legaktívabb fejlesztésében. Egyeztetésünk meleg légkörben folyt, építő jellegű volt, és aláhúzta az országaink közötti kapcsolatok stratégiai jellegét.”

Hogy mit is jelent majd a gyakorlatban a „lehető legaktívabb fejlesztés” még nem tudható, az viszont biztos, hogy Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter kijelentette, ha Athén kéri, Oroszország hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani az IMF hálójában vergődő görögöknek. Aztán megszólalt Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszter is, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy feloldja az élelmiszer-behozatali tilalmat Görögországgal szemben, ha az kilépne az Európai Unióból.

Tovább árnyalja még a képet, hogy az új görög külügyminiszter baráti viszonyt ápol a Kreml fő-ideológusával, Alexander Duginnal, aki nem mellesleg a Nemzetközi Eurázsiai Mozgalom vezetője, és akinek az apja teljesen véletlenül a szovjet katonai hírszerzés tábornoka volt.

A fejleményekből már most jól látható, hogy Görögország közeledése az oroszokhoz nem csak szimplán gazdasági kérdés, az a NATO számára is komoly kihívást jelenthet. Ha Ciprasz kül- és védelmi politikája erőteljesebb moszkvai befolyás alá kerül, az teljesen felülírhatja a globalisták forgatókönyvét, mind Ukrajnában, mind úgy általában a világban.

Persze az egyelőre még nagy talány, hogy a görögök meddig mernek, vagy akarnak elmenni, azonban az vitathatatlan, hogy Putyin nagyon ügyesen keveri a lapokat.

Nem kérdés, az oroszok most sem sz@rral gurítanak.

Olvass tovább »

A görög trágyadomb

Még szinte meg sem száradt a tinta az új görög kormány koalíciós szerződésén, Merkel kancellár asszony már oda is küldte az EU-elnökét, Martin Schulzot, hogy érdeklődje már meg a balos elvtársaitól, hogy mégis hogyan gondolják visszafizetni a németek pénzét.

Schulz ment, tárgyalt, győzködött, majd kiállt a kamerák elé: „Az új baloldali görög kormány közös alapokon nyugvó megoldásra fog törekedni az Európai Unióval az ország adósságproblémáinak enyhítésére irányuló erőfeszítései során. Vannak olyan félelmek Európában, hogy Ciprasz kormányfő a saját útját fogja járni, de ma világossá vált számomra, hogy nem ez a helyzet. Görögország közös alapokon nyugvó megoldásra fog törekedni európai partnereivel.”

Így aztán Merkel asszony kicsit megnyugodhat. Ha a görögök valamelyest is tartják a szavukat, a német bankok pénze rendben lesz, neki pedig nem kell megmagyarázni a lényeget. Nevezetesen azt, hogy a görögök a német politikai és gazdasági elit asszisztálása mellett miként halmozhattak fel egy akkora pénzügyi trágyadombot, ami simán maga alá tudja temetni nem csak a helléneket, hanem a frankfurti brókerek üvegpalotáit is.

Mert azért azt egy pillanatig ne tévesszük szem elől, hogy ez a történet már régen nem a görögökről, nem a görög társadalomról, nem a görög könnyed életről szól, hanem a német bankokról. Anno a görög gazdasági elit számolatlanul és gátlástalanul vette fel a kölcsönöket és ugyanilyen hozzáállással nyúlta is le a pénzt. A németek pontosan tudták, hogy kockázatos a biznisz, de a nagyobb haszon reményében csak öntötték a pénzt az üzletbe.

Aztán a dolog picinyt túlnőtte önmagát és a görög lufi kezdett leereszteni, minek következtében Merkel asszony összehozott nekik egy 240 milliárd eurós kölcsönt a veszteségekre. Nehogy félreértés legyen. Nem a görögöknek, hanem azért, hogy a hellének összeszedjék magukat, hanem azért, hogy ne omoljon az egész trágyadomb a német bankok fejére, hogy ne csődöljenek be a befektetési alapok.

Az Athén által lehívott 240 milliárdból nagyjából 200 milliárd euró a fennálló adósság finanszírozására ment el. Ami konkrétan azt jelenti, hogy a német kormány, a német adófizetők pénzéből kölcsönt adott a görögöknek, amit azok visszautaltak a német bankoknak. Merkel ezzel a húzással egyrészt kikerülte azt az EU-s szabályt, ami nem teszi lehetővé a piaci szereplők közvetlen támogatását, másrészt megoldotta, hogy a német polgárok ne kezdjék el azt forszírozni, hogy miként fordulhatott az elő, hogy a bankok ilyen felelőtlenül gazdálkodtak a rájuk bízott betétekkel.

A nagy terv egész jól működött mindaddig, amíg a korábbi politikai elit osztotta az észt Görögországban. Most, hogy látszólag új szelek fújdogálnak arrafelé, a probléma is kiújult és megoldásért kiált. Ezért ment most Schulz tárgyalni Alekszisz Cipraszhoz és ezért kíséri nagy izgalom Berlinben az új görög kormány minden rezdülését.

De mint látszik, azért a német zsarolási potenciál nem kicsi. Olyannyira nem, hogy ma már a Sziriza is egész más hangnemet üt meg a témában, mint néhány napja a választási kampány során.

Hogy mi lesz a történet vége, az valószínűleg hamarosan kiderül. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Ciprasz vezette új kormány, ha szavakban nem is, de tettekben beáll a sorba és lefekszik a németeknek.

Így megy ez.

Olvass tovább »

Seregszemle Auschwitzban

Vannak olyan dolgok a világban, amikkel nem nagyon foglalkozik az ember. Vagy azért mert nem tud róla, vagy mert nem érdekli, vagy egészen egyszerűen azért, mert már unja, hogy mindenhonnan az adott téma folyik, hogy mindenütt az adott kérdésről van szó, hogy kötelezően aggódni és szörnyülködni kell valamin, amihez igazából semmi köze a többségnek. Ilyen ügy ez a holokauszt-történet is. Nem tagadom, nem vitatom, hanem egész egyszerűen lesz@rom.

Természetesen az nem kérdés, hogy a II. világháború során zsidókat (is) vittek el táborokba, az sem, hogy ott szerencsétlen emberek haltak meg ezerszám, és az sem hogy ez egy embertelen dolog volt. De ami manapság folyik ebben az ügyben az már annyira gyomorforgató, hogy állítom, még annak is elmegy a kedve az egésztől, aki eddig kicsit érdeklődött, aki eddig kicsit is empátiával fordult az akkori történések felé.

Auschwitzban a napokban folyik a holokauszt-ipar idei legnagyobb seregszemléje, most éppen a tábor hetvenedik éve történt felszabadítása ürügyén. Ott van mindenki, aki számít a nyugati féltekén. Ott van mindenki, hogy csontig nyaljon a cionistáknak. A média pedig ontja a képeket, az információkat, a holo-vallás alaptételeit. Az agymosó gépezet csúcsra jár, az ott lévő vezető politikusok, pedig mint egy színdarabban, úgy játsszák el a rájuk osztott szerepet.

„Auschwitz nélkül nincs német identitás, emlékének megőrzése ezért Németország valamennyi polgárának közös ügye, származástól függetlenül. Auschwitz, a holokauszt, a náci rémtettek Németország történelméhez tartoznak, és ezzel mindenkinek szembe kell néznie, aki Németországban él, és tanulnia kell belőle. A náci múlt feldolgozásának köszönhető, hogy a kilencvenes években ismét gyarapodni kezdett a zsidó közösség, Simon Peresz volt izraeli államfő pedig a Bundestagban hazája és Németország egyedülálló barátságáról mondott beszédet. A múlttal való szembenézés nélkül nem kaphattuk volna meg ezt az ajándékot” – mondta Joachim Gauck német államfő.

Aztán jött Angela Merkel és vitt mindent: „Auschwitzra nemcsak évfordulókon kell emlékezni, hanem minden egyes nap, és az emlékezésből az a jövőre irányuló feladat is következik, hogy az együttélést az emberiesség elvei alapján kell megszervezni. Az emlékezéssel tartozunk az áldozatoknak, de Auschwitz emlékét a jelen és a jövő érdekében is meg kell őrizni.”

Itthon Áder János köztársasági elnök a fájdalomban való osztozás gyanánt, tegnap este hétkor lekapcsoltatta a teljes magyar médiát egy percre. És ez így lesz ezentúl minden évben ilyentájt…

Vajon mikor jön el az az idő, amikor végre valaki jól hallhatóan kimondja, hogy elég a képmutatásból, hogy nincs legfőbb bűn, hogy nincs bűnök bűne? Hogy nem a holokauszt az emberiség legnagyobb tragédiája, hogy az csak egy bűn a sok közül, amik végigkísérik a történelmet.

Aki kicsit is lát a mindennapokban, az pontosan tudja, hogy a zsidók szenvedésén kívül még hány ilyen és ehhez hasonló kegyetlen dolog történt és történik még most is a világban. Ráadásul ennek nem kis részét pont a zsidók követik el.

Néhány éve voltam Oświęcim-ben, megnéztem mind az auschwitz-i, mind a birkenau-i tábort. Igen, embertelen. Pont olyan, mint amilyeneket a Gulágon, vagy még keletebbre a Kwai-folyó mellett működtettek, vagy éppen amilyet Guantanamón fenntartottak. Ugyanolyan kegyetlen, mint a srebrenicai mészárlás, ugyanolyan fájdalmas lehet az áldozatok hozzátartozóinak, mint ahogy nekünk a Don-kanyar elesett katonái, és ugyanolyan elfogadhatatlan számukra, mint nekünk Trianon.

A napokban folyó holokauszt-műsor azonban már nem erről, nem az emlékezésről, nem az elesettekről szól. Ez a cirkusz nem más, mint pontos látlelete a mai holokauszt-iparnak. Egy kórkép, amiben benne van minden, minden, amitől még annak is felfordul a gyomra, aki egyébként együttérezne az akkori szenvedőkkel. Az auschwitz-i rendezvények, az ott elhangzó beszédek ismét valós képet adtak arról, hogy hol tart manapság a világ, hogy milyen átlátszó és velejéig rohadt az a színjáték, amit a cionisták mindennap játszatni akarnak velünk.

Olvass tovább »