Nem sz@rral gurítanak


Valószínűleg nem nagyon alszanak mostanság nyugodtan azok, akik a globalista térnyerés fokozódásában és növekedésében érdekeltek. A színfalak mögött nagy bizonyossággal lázasan megy az agyalás, hogy miként tudnának kijönni abból a zsákutcából, amibe Görögországban manőverezték magukat. Mert, hogy Hellaszban kicsit túltolták a bicajt, az ma már senki előtt nem kérdéses.

Az újonnan megválasztott görög kormány ugyanis nem pont azt hozza, amit a pénzeszsákokon ülő nagyfejűek eleddig megszoktak. És ez így van még akkor is, ha az Alexisz Ciprasz vezette kabinet eddig jobbára csak szavakban, mintsem tettekben volt erős.

A helyzetet tovább színezi, hogy tegnap az oroszok is beszálltak a műsorba, és oroszországi látogatásra hívták meg a görög kormányfőt. A hírek szerint Putyin személyesen telefonált Ciprasznak, aki elfogadta az invitálást, majd később a beszélgetésre hivatkozva kijelentette: „Putyin elnök úrral megállapodtunk az orosz-görög kapcsolatok lehető legaktívabb fejlesztésében. Egyeztetésünk meleg légkörben folyt, építő jellegű volt, és aláhúzta az országaink közötti kapcsolatok stratégiai jellegét.”


Hogy mit is jelent majd a gyakorlatban a „lehető legaktívabb fejlesztés” még nem tudható, az viszont biztos, hogy Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter kijelentette, ha Athén kéri, Oroszország hajlandó pénzügyi segítséget nyújtani az IMF hálójában vergődő görögöknek. Aztán megszólalt Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszter is, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy feloldja az élelmiszer-behozatali tilalmat Görögországgal szemben, ha az kilépne az Európai Unióból.

Tovább árnyalja még a képet, hogy az új görög külügyminiszter baráti viszonyt ápol a Kreml fő-ideológusával, Alexander Duginnal, aki nem mellesleg a Nemzetközi Eurázsiai Mozgalom vezetője, és akinek az apja teljesen véletlenül a szovjet katonai hírszerzés tábornoka volt.

A fejleményekből már most jól látható, hogy Görögország közeledése az oroszokhoz nem csak szimplán gazdasági kérdés, az a NATO számára is komoly kihívást jelenthet. Ha Ciprasz kül- és védelmi politikája erőteljesebb moszkvai befolyás alá kerül, az teljesen felülírhatja a globalisták forgatókönyvét, mind Ukrajnában, mind úgy általában a világban.

Persze az egyelőre még nagy talány, hogy a görögök meddig mernek, vagy akarnak elmenni, azonban az vitathatatlan, hogy Putyin nagyon ügyesen keveri a lapokat.

Nem kérdés, az oroszok most sem sz@rral gurítanak.

0 kommentek:

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló