Az alábbiakban két kivonatot és annak fordítását olvashatják a Süddeutsche Zeitung Nr.21./11.oldalán, 2012. január 26-án, csütörtökön, a FEUILLETON-rovatban megjelent írásából.





A cikk nem található az újság online oldalán.





Nachhilfestunden in Demokratie
Wie Europa mit Ungarn Umgehen sollte - und wie nicht / Von Jan-Werner Müller

Korrepetálás demokráciából
Avagy: Hogyan kezelje Európa Magyarországot - és hogyan nem /Szerző Jan-Werner Müller


...
So muß Europa helfen, aber nicht von oben herab belehren; es muß Druck ausüben und zur Not "Orbánistan" in der Union die Stimmrechte entziehen, wie im Lissabon-Vertrag vorgesehen - aber all dies immer im Namen gemeinsamer und stets wieder gemeinsam neu zu erringender Prinzipien, anstatt Völker wie Demokratie-Pennäler zu behandeln, die etwas schwer von Begriff sind.

...
Így aztán kénytelen Európa segíteni, de nem felülről lefelé kioktatni (sic!); nyomást kell gyakorolnia, és szükség esetén megvonnia "Orbánisztán"-tól a szavazati jogokat az Unióban, ahogyan azt a lisszaboni szerződés meghatározza - de ezt mindig csakis a közös, mindig az újra és újra közösen meghatározott alapelvek értelmében, ahelyett, hogy népeket úgy kezeljünk, mint mazsolákat, akiknek kissé nehéz a felfogásuk.


*****

...
Damit ist ein Großdilemma berührt. Schon John Stuart Mill forderte Mitte des neunzehnten Jahrhunderts, Völker müssten sich ihre Freiheit selber erkämfen; auch ein Paternalismus im Namen der Demokratie sei eine Form von Imperialismus. Der Streit um diesen Grundsatz spaltet inzwischen auch die ungarische Opposition: Ágnes Heller fordert, Brüssel müsse die Orbán-Gegner unterstützen, der ebenfalls linke Philosoph G.M. Tamás lehnt eine EU-Intervention ab (nicht zuletzt, weil diese offenbar nur der Durchsetzung neoliberaler Prinzipien, wie Unabhängigkeit der Zentralbank, und nicht der Hilfe zur demokratischen Selbsthilfe dient).

...
Itt most egy nagy dilemmát érintünk. Már John Stuart Mill is követelte a tizenkilencedik század közepén, hogy a népeknek önmaguknak kell a szabadságukat kiharcolniuk; egy, a demokrácia nevében létrehozott paternalizmus is egyfajta imperializmus. A vita efölött az alapelv fölött megosztja a magyar ellenzéket (sic!) is: Heller Ágnes követeli, hogy Brüsszel támogassa az Orbán-elleneseket, a szintén balos filozófus Tamás G.M. elutasít egy EU-intervenciót (nem utolsósorban, mert ez leginkább a neoliberális célkitűzéseket, mint például a nemzeti bank függetlenítését célozza, nem pedig segítségnyújtást a demokratikus önsegélyezés felé).



Der Autor ist Professor für Politikwissenschaft an der Universität Princeton in den Vereinigten Staaten.

A cikk szerzője a politikatudományok professzora az Egyesült Államok-beli Princeton egyetemen.

Olvasgatva a beszámolókat és az elért ”eredmények” listáját OV keddi, brüsszeli tárgyalásairól, amelyeket Barrosóval és Martin Schulzcal folytatott, az embernek önkéntelenül is az ötlik a fejébe, hogy akkor vajon a mi értelme volt mindannak, amit a narancsos kormányzat csinált az elmúlt hetekben?

Mi értelme volt bevállalni az elszabaduló árfolyamot, a 10% feletti kötvényhozamokat? Mi értelme volt az egekbe lökni a magyar csődkockázati mutatót? És legfőképp mi értelme volt a hétvégén sok százezer embert végigvonultatni a városon a „nem leszünk gyarmat” felirat mögött?

Ov ugyanis a keddi tárgyalásai során, minden eddig hangoztatott narancsos érvet feladva, lényegében az összes pontban elfogadta a globalisták követeléseit. „Vannak kérdések, amelyekben a magyar kormány párbeszéd nélkül elfogadja az Európai Bizottság véleményét. A Magyar Nemzeti Bankot nem fogjuk összevonni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, és töröljük az erről szóló jogszabályt is, ahogyan a jegybank monetáris tanácsának ülésén sem vesznek majd részt a kormány delegáltjai. Szintén elfogadjuk a Brüsszel jogi észrevételeit a monetáris tanács tagjainak felmentésével kapcsolatban. Nem engedünk viszont abból, hogy a nemzeti bank elnökére is vonatkozzon a kétmillió forintos fizetésplafonból és abból sem, hogy az MNB elnöke az alaptörvényre tegyen esküt.”

Ennyi.

A nagy narancsos szabadságharc délibábja végképp szétfoszlani látszik.

Sőt, most már kezdünk átesni a ló túloldalára is, mert OV már nem hogy nem kardoskodott, hanem egész egyszerűen benyalt Martin Schulznak, akinél nagyobb férget Cohn-Benditet és Guy Verhofstadtot leszámítva, arrafelé nem nagyon találni. „Jelenleg konszolidációs politika zajlik Magyarországon, és a kormány ezen gazdasági és társadalmi program köré akarja felsorakoztatni a népet.” A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón pedig kifejtette, hogy „teljes mértékben” tiszteli az Európai Parlamentet, melyet „a demokrácia szívének” tart. Végül a hétvégi tüntetés kapcsán kijelentette: „Magyarországon sajnálatos módon változik az eddig uniópárti közhangulat, de én és a kormány azon dolgozunk, hogy az Unió nyomvonalán tartsuk a szavazókat.”

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy OV itt befejezte a nyáladzást, azt el kell, hogy keserítsem. Sajnos itt még nem volt vége a fidesz-féle sajátos szabadságharcolásnak. OV ugyanis a nagy lendületben elfogadta azt az új európai megállapodást is, amit néhány hete még azzal a felkiáltással, hogy nem tudunk semmit róla, nagyon helyesen elutasított. A helyzet azóta ebben az ügyben kardinálisan ugyan nem változott, de a narancsok vezérét ez most már nem aggasztotta: „Javasolni fogom az Országgyűlés illetékes bizottságának, hogy Magyarország csatlakozzék a készülő uniós pénzügyi paktumhoz.” – mondta bele a kamerákba a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Mint látszik OV mindent feladott. Mindent.

„Nem leszünk gyarmat” – skandálta szinte egy emberként a tömeg még néhány napja végig az Andrássy úton. „A magyar kormány párbeszéd nélkül elfogadja az Európai Bizottság véleményét” – mondta OV rá két napra Brüsszelben.

És ezen már nem lehet, pontosabban nincs mit magyarázni.

Hogy végül kiderül-e az igazság vagy sem, az egyelőre még nem tudható, az azonban biztos, hogy a Fővárosi Törvényszéken tegnap megkezdődött az a személyiségi jogi per, amelyet a holokauszt-túlélő Grüner Miklós [a fotón] indított Köves Slomó rabbi ellen, aki még 2009-ben egy internetes cikkben történelemhamisítónak titulálta őt.

Gondolom, a bevezető sorokat olvasva sokakban felmerül a kérdés, hogy mit érdekel minket az, hogy két zsidó milyen szirszar ügyön civakodik egymással? Mégis hol érint ez minket?

Ha az ügy valóban csak egy sima rágalmazási per lenne, mint aminek első hallásra látszik, akkor valóban nem lenne benne semmi érdekes. Azonban most jóval többről van szó, ugyanis a legjobb esetben bizonyítást nyerhet az az egészen megalapozott a feltételezés, hogy a holokauszt-ipar egyik legvisszataszítóbb figurája, Elie Wiesel nem más, mint az egyik legnagyobb szélhámos, akit valaha a hátán hordott föld.

A per igazi tétje ez.

Grüner Miklós az Auschwitzot is megjárt férfi, már évek óta próbálja felhívni a világ figyelmét arra, hogy a Nobel-békedíjas, magát Elie Wieselnek nevező valaki hamis személyazonossággal él és egyátalán nem az, akinek kiadja magát. Grüner szerint Wiesel egész egyszerűen ellopta egy lágertársa, Lázár Wiesel nevét és azonosítószámát. Grüner számára mindez akkor vált világossá, amikor először találkozott a magát Elie (Eliezer, Lázár) Wieselnek mondó holokauszt-sztárral. A találkozás alkalmával döbbenten állapította meg, hogy ez az ember nem az ő Lázár Wiesel barátja, akivel együtt volt a munkatáborban, hanem valaki, aki annak hazudja magát. Ennek akkor hangot is adott, aminek következtében Wiesel azóta sem volt hajlandó szóba állni vele.

Eleddig Grüner leleplezése nem sok sikerrel járt, mivel az általa hangoztatott és nem utolsó sorban bizonyítékokkal alátámasztott történetet az utóbbi évekig a radikális sajtón kívül senki nem volt hajlandó lehozni. Wiesel pedig talán tartva attól, hogy végül kiderül minden, ezidáig nem perelt helyreigazításért.

Így a történet jóideig elhallgatásra került, mígnem 2009-ben, Wiesel magyarországi látogatásakor Grüner újra előhozta az ügyet, ami immár nagyobb nyilvánosságot kapott. A dolgot ekkor már a magyarországi zsidó média sem tudta elhallgatni, így Grüner Miklós szavahihetőségét kezdték ki, melynek során Köves Slomó rabbi egy írásában történelemhamisítónak nevezte az idős embert.

Grüner azonnal átlátta a helyzetet, és mivel tudta, hogy őt sohasem fogják perelni, ezért ő indított keresetet rágalmazás miatt Köves ellen azért, hogy így közvetve a bíróságon tudja bebizonyítani azt, hogy Wiesel és az egész holokauszt-ipart megalapozó munkássága egy hatalmas nagy hazugság.

Mára már a zsidók is rájöttek arra, hogy a rágalmazással nem kicsi öngólt lőttek. Így Köves Slomó a sajtó képviselőinek már arról beszélt, hogy a Wiesel-ügy napirenden tartása alapot szolgáltathat az antiszemita és holokauszt-tagadó csoportok támadásaihoz, az ügyvédje, Nyizsnyovszki Alexandr pedig a tárgyalóteremben a kereset elutasítását kérte a bíróságtól mondván, hogy Köves a kifogásolt cikkében nem tényállítást közölt, csupán a véleményét fogalmazta meg Grüner Miklós tevékenységével kapcsolatban. Az ügyvéd végül még hozzátette: az amerikai állampolgár Wiesel személyazonosságát ezidáig hivatalosan egyetlen amerikai és nemzetközi hatóság sem vonta kétségbe, így tényként kell kezelni, hogy a Nobel-békedíjas író azonos azzal a személlyel, akinek vallja magát.

Az ügyvéd úr azonban azt valahogy elfelejtette hozzátenni, hogy Wiesel személyazonosságát azért nem vonta eddig kétségbe egyetlen bíróság sem, mert nem is volt eddig olyan per, ami ezt volt hivatott vizsgálni. Arról már nem is beszélve, hogy elég, mondjuk úgy sajátos észjárásra vall az az elgondolás, hogyha hivatalosan nem kételkednek valaki személyazonosságában, abban amit ő maga állít saját magáról, akkor tényszerűen annak kell elfogadni, aminek mondja magát.

De azt gondolom, hogy nem ez az utolsó olyan dolog, ami majd meglepődésre ad okot ennek az ügynek a kapcsán, hisz nem kérdés, hogy a holokauszt-ipar napszámosai minden cselt és fortélyt be fognak vetni annak érdekében, hogy Wiesel és az általa felépített mítosz semmit ne sérüljön.

Az előzetes információk szerint a Pataki Árpád bíró vezette Fővárosi Törvényszék február 6-án hirdet ítéletet az ügyben, aminek a vége ma még enyhén szólva is kétséges.

Vajon lesz pofára esés a végén?

Ez a szöveg áll azon a virtuális cetlin, amit Gyurcsány hagyott az érdeklődőknek tegnap késő délután a fészbúk oldalán.

És tényleg. A hír igaz.

A DK lángoszlopai tegnap valóban leköltöztek a borsodi megyeszékhelyre. Gyurcsány, Molnár Csaba, Debreczeni József, Vadai Ágnes, Szűcs Erika és Varju László a következő három napra az Avas lakótelep egy-egy lakásába vackolt be, hogy a hivatalos indoklás szerint megismerjék a telep „valóságát”. Persze, hogy ez mennyire sikerül majd ennyi idő alatt, az mondjuk erősen kérdéses, hisz három nap még a felszín kapargatására sem elég, nemhogy a valódi problémák és azok gyökereinek a feltárására. De ezt minden bizonnyal Gyurcsányék is tudják. Ezért aztán nem rugaszkodunk el nagyon a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy valószínűleg nem is emiatt mentek oda.

Gyurcsány bármennyire is klinikai esetnek tűnik, azért nem hülye gyerek. Pontosan tudja, pontosan érzi, hogy azzal, amit eddig csináltak, hogy azzal, ahogy eddig politizáltak soha nem fognak elmozdulni a 3 százalékos támogatottságtól. Így aztán valami új kellett, valami meglepő. Ez a miskolci túra pedig kiváló lehetőség arra, hogy a párt bemutathassa, hogy mennyire érzékeny az emberek problémáira, mennyire szívén viseli a legsanyarúbb sorsú rétegek sorsát.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a következő napokban a baloldali sajtó majd azzal lesz tele, hogy Gyurcsány és csapata az emberek valódi problémáival foglakozik, hogy ezek a derék emberek lemenve Miskolcra, ott szembesülve az átlagember mindennapjaival, mostantól már mindörökre megértik a vidéki emberek gondjait. És szinte az is biztos, hogy innentől majd ez lesz mindenre a hivatkozási alap: Mi lent voltunk Avason, pontosan tudjuk mi a helyzet. Mi értjük az emberek problémáit szemben veletek, akik a nagy jólétben teljesen elszakadtatok az átlagos hétköznapoktól.

Azonban Gyurcsány legújabb image-építése itt még nem állt meg.

Az avasi kiruccanással egyidőben ugyanis felkerült az ismertebb videómegosztókra a legfrissebb Gyurcsány-riport is, ahol az öszödi böszme a Blikk tévé Punk16 című műsorában, eléggé sajátos körülmények között adott interjút Majkának.


Annak a boncolgatásától szerintem most eltekinthetünk, hogy a nagy találkozó kapcsán Majka, vagy Gyurcsány süllyedt-e mélyebbre, mert ez a kérdés messze eltörpül a beszélgetés során elhangzottaktól. Ott ugyanis nagyon komoly dolgok derültek ki Ferenccel kapcsolatban:

Majka: - Van itt egy nagyon fontos dolog. Készítettek egy felmérést, ugye Önt mindig összehasonlítják mindenféle más politikusokkal… és Ön az egyik legszexibb politikus.
Gyurcsány: - Hááát. Ezzel meglep őszintén szólva.
Majka: - Én is meglepődtem, amikor elolvastam.
Gyurcsány: - Nem csodálom.
Majka: - Többek között olyan emberek szavaztak Önre, mint Anettka… Butor Mónika ex-playmate. Őt tudja? Nagyon jó. A kannák rendben vannak. Minden, abszolút… [a teljes riportért katt IDE]

Ezek vannak. Ez az új arculat.

Gyurcsány, mint látszik még nem tudta eldönteni, hogy a következő időszakban milyen szerepet öltsön magára. Jelen állás szerint cigányvajda lesz Avason, vagy egy ócska celeb Pesten. Aztán ha ez sem hozz semmit a pártnak, akkor majd kitalál valami újat, hisz olyan nincs, hogy valaminél ne legyen még lejjebb. Gyurcsánynál meg pláne. Persze előfordulhat az is, hogy Ferenc nem egy-egy figura eljátszásától várja a népszerűség szárnyalását, hanem egész egyszerűen az új kampányt a szánalom kivívására építi.

„A jobboldal szívesen élcelődik az én mentális állapotomon” – mondta bele a kamerába a pápai hős, de ezúttal is nagyot tévedett. Mert szó nincs élcelődésről, szó nincs ironizálásról. Csak tények vannak, amik pontosan kirajzolják egy szánalmas pojáca portréját.

Amióta Gyurcsány kitakarította a Pártból a liberális szemetet és megalapította a saját kis szemétdombját, azóta a szocialisták háza táján nagyrészt csend és egyetértés uralkodik. Persze, hogy ez mennyire van ténylegesen így, az nem tudható, de talán a lényegen ez nem is változtat. Ha lehet hinni a híreknek, az elvtársak zöme elfogadta a szétválás után kialakult állapotot, és a többség megnyugvással vette tudomásul azt is, hogy a márciusi tisztújítás során nem lesz rivalizálás a főbb vezetői posztokért.

Mindenki arra számított, hogy Mesterházyt majd kihívó nélkül választják újra a pártelnöki poszton, hogy tovább folytathassa az általa megkezdett semmit mondást, és a kiszivárgott hírek szerint azt is sokan örömmel fogadták, hogy a párt őskomcsi brigádja már nem áll a Párton belüli generációváltás útjába. Szóval a külvilágnak szóló kommunikáció szintjén úgy látszott, hogy az elvtársak tényleg lezárták a nagy médiafigyelmet generáló belső harcokat és innentől már egységesen, a korábban megszokottaknak megfelelően az ország további árulását tartják a legfontosabb feladatuknak.

Azonban az elmúlt napokban ismét egy kis guano került a palacsintába, mivel a nehezen összehozott pártegységet most újabb veszély fenyegeti. Szanyi Tibi ugyanis a múlt csütörtökön, a párt Jókai utcai székházában bejelentette, hogy indulni kíván az elnökségért az MSZP közelgő tisztújító kongresszusán.

Mit mondhatnánk erre?

Hideg sör, kényelmes fotel.

Az előadás pazarnak ígérkezik, szép kis harc lesz, az kétségtelen. Lángolókereszt Tibi vs. Bikicsunáj Atti. A Párt igazi, emblematikus arcai. [a történetekért katt a linkekre]

Mindig van lejjebb – örökérvényű mondás. Az elvtársaknál meg pláne. Bár azért tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy lényegében mindketten alkalmasak a feladatra és mindkettőjüknek megvan minden adottsága ahhoz, hogy vezessék az agyhalottak mára már azért szerencsére nem túl népes seregét. A butaság és az ostobaság kérdésében nagyjából fej-fej mellett haladnak és a Párt vezetéséhez szükséges hazugság és gátlástalanság faktor is mindkettőjüknél messze az elvárt szint felett húzódik.

Azt hiszem nem kérdés, hogy legalább ebből az aspektusból vidám napoknak nézünk elébe.

Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem az ország szempontjából az lenne a legjobb, ha Tibi nyerne. Az lenne az igazi megérkezés. Akkor tényleg minden végérvényesen a helyére kerülne, és a magyar balliberális oldal leplezetlenül megmutatná az igazi arcát. Szanyi az egyik lángoszlop, a másik meg Gyurcsány, és közöttük a feltörekvő nemteccikarendszeres és elempés idióták.

Gyerünk Tibi! Ez kell!

Szanyit az MSZP elnökének!

És persze még egy kis kannásbort mindenkinek...

Csendes a Don [2012. január 12.]

Magyarország ezer esztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. Mégis kevés olyan tragédiája van történelmünknek, mint az 1943. január 12-én kezdődő doni áttörés. A rideg számadatok ma már mindenki számára ismeretesek. A katasztrófa során százötvenezer magyar: katona, munkaszolgálatos, hadifogoly lelte halálát.

Ma azokra emlékezünk, akik ezt a poklot megjárták és azokra a családtagokra, akik évtizedekig várták vissza férjüket, apáikat, testvéreiket, akiknek hétköznapjait soha el nem múlóan átitatta e tragédia…>>> tovább



Ki kéne szállni… [2012. január 16.]

Európa vonata és így vele mi is, egy mély szakadék felé száguld. A mozdonyt továbbra is azok irányítják, akik erre a vágányra terelték a szerelvényt. Az eddigi kazánfűtők megállás nélkül pakolják tovább a szenet.

Az előttünk lévő 26 vagonban áll a bál, a legelsőkben pedig már azt sem lehet tudni, hogy ki a fiú és ki a lány. Az első kocsikban már eljutottak odáig, hogy a pénzen kívül már semmi nem számít. A mocsok és a szemét lett az érték, a gátlástalanság a mérték.

Az utolsó, a piros-fehér-zöld jelzésű vagonban pedig mind gyakrabban jelenik meg a kalauz, és már sokadszorra akarja megfizettetni velünk a már elsőre sem olcsón vett jegyeket…>>> tovább



Anna néni azt üzente, hogy el Lehet Menni a Picsáb@ [2011. január 18.]

Amikor a múlt hét közepén Schiffer nagynéni egy nyílt levélben megüzente „Kedves Andris” - nak, hogy el Lehet Menni a Picsáb@, szerintem kevesen gondoltuk, hogy a felszólítás majd ilyen rövid időn belül valósággá válik. De mint látszik, Andris engedett a családi fészek nyomásának és múlt szombaton bejelentette, hogy azonnali hatállyal távozik a párt frakciójának éléről…>>> tovább

Azért szépen alakul ez a Schmitt-féle plágium ügy, az kétségtelen. Az első hírek hallatán a gyanútlan szemlélődő még azt hihette, hogy az egész történet tényleg nem más, mint a liberált sajtó újabb lejárató akciója a narancsos kormányzat egyik emblematikus figurája ellen. Azonban ahogy egyre több információ látott napvilágot, úgy vált egyre hihetőbbé és megalapozottá az egész, ami aztán mára, legfőképp a hivatalos cáfolatok abszurditásának hatására, lényegében eljutott egy ZS-kategóriás tragikomédia szintjére.

Gondolom a sztori eleje, miszerint Schmitt Pál doktori disszertációja erősen plágium gyanús, talán már sokak által ismert. A múlt héten megjelent információk szerint a köztársasági elnök 215 oldalas dolgozatából mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti, hivatkozás nélküli fordítása és átvétele. Azonban ez a kis apróság 1992-ben nem tűnt fel, vagy nem akart feltűnni senkinek sem. Így aztán Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című egyetemi doktori értekezésre az anyag bírálói a legmagasabb, summa cum laude minősítést adták, azaz a dolgozatot hiánypótló műnek minősítették mondván „hogy ez a problémakör sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban eddig ilyen részletességgel nem diszkutált”.

Amikor a plágium-vád megjelent a sajtóban a kormányzat részéről elsőként Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kommentálta az esetet és a legjellemzőbb narancsos szokást alkalmazva „minősíthetetlen bulvárkacsa” címszóval besöpörte a kérdést a többi necces ügy mellé a szőnyeg alá. Ugyanígy tett a Köztársasági Elnöki Hivatal is, akik a leghatározottabban visszautasították a méltatlan vádakat, majd beküldték Schmittet a Magyar Rádió 180 perc című műsorába, hogy egy semmitmondó magyarázkodás után lezárhassák a kérdést. És kész. Ezzel elintézettnek is tekintették az ügyet.

De a történet itt valahogy még nem akart véget érni.

Hirtelen előkerült a 2005-ben megjelent Vendégségben: Schmitt Pál című könyv, amiben az elnök úr így vall a disszertáció körülményeiről: „amikor anyuka meghalt, megfogadtam, hogy doktori címet szerzek. „Minden szép, minden jó körülötted – mondta egyszer –, de úgy szeretném, ha dr. Schmitt Pál lennél.” Egyik fülemen bement, a másikon kijött. Gondoltam, ez úgyis lehetetlen, nekem sohasem lesz rá időm. De amikor meghalt, eldöntöttem, hogy le fogok doktorálni”.

A dolog innentől pedig kezd egész érdekesen alakulni, mivel mára már kiderült az is, hogy Schmitt édesanyja 1990 augusztusában halt meg. Georgiev pedig három évvel korábban, 1987-ben zárta le kutatásait és készült el tanulmányával. A rádióban az államfő már azt mondta, jól ismerte a bolgár sportvezetőt, és vele is közölte, szeretne írni egy kisdoktorit, amelynek „Nikolaj Georgiev akkor nagyon örült”. Tehát ha a könyvben leírtak és a rádióban elhangzottak fedik egymást, akkor Schmitt csak 1990 augusztusa után kereshette meg Georgievet, amikor a bolgár szakember már rég lezárta a kutatásait. Azaz ha a Schmitt által korábban mondottak megfelelnek a valóságnak, akkor semmiképpen nem kutathatott együtt Georgievvel.

Ciki. Mondhatnák bukta.

De az ügy itt még mindig nem ért véget.

Tegnap ugyanis újabb adalékkal gazdagodott a Schmitt-saga. Most az derült ki, hogy a doktori disszertációnak A gazdaság szerepe című fejezete szinte szó szerint megegyezik egy német tudós, Klaus Heinemann korábban publikált tanulmányának részleteivel, ami The Economics of Sport: The Institution of Modern Sport as an Area of Economic Competition címmel 1991-ben jelent meg, egy évvel Schmitt doktorálása előtt.

A kilencoldalas Heinemann-tanulmány Schmitt által felhasznált 8 oldalas része az államfő dolgozatában összesen 17 oldalt tesz ki. Így most úgy áll a dolog, hogy a 215 oldalas értekezésnek mindössze 18 olyan oldala maradt, amelyről még Schmitt azt állíthatja, hogy az az ő munkája. De szerintem nem kétséges, hogy napokon belül annak is meglesz gazdája.

Ez van.

Azt hiszem, elő lehet venni a régi dalt, mert lassan aktuálisabb lesz, mint valaha:

…egykori kommunista sporttitkár,
elutazott a pénzünkön a holdig már,
és hat nyelven mond semmit,
hogy a picsába kaptunk egy ekkora senkit?

Miközben OV kedd délután egy strasbourgi kávéházban készült a másnapi európai parlamenti vitára, aközben itthon Martonyi János vezetésével a kormány többi tagja ismét csontig nyalt a metélteknek.

Hogy a két történés, mármint az EP-vita és a budapesti nyalás között esetlegesen mennyire van, vagy lehet összefüggés, azt mindenki tippelje meg maga, de szerintem az itthoni hajbókolás akkor is meglett volna, ha történetesen a két esemény nem esik ennyire közel egymáshoz.

[nagyításért katt a fotóra]

Azonban legyen bármi is a háttérben, a lényegen ez mit sem változtat. A Magyar Nemzeti Múzeumban, a zsidómentő tevékenységéről ismert egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat megnyitóján, ahol felsorakozott szinte a teljes magyar kormány, Martonyi János köszöntjében a következőket találta mondani: „A vészkorszak idején a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem tudta megvédeni állampolgárait és elpusztításukhoz - igaz, megszállás alatt – segítséget nyújtott. Ez az egész nemzet tragédiája.”

A fenti mondat elhangzása biztosan nagy elégedettséggel töltötte el a zsidókat, mivel a Mazsihisz honlapján az eseményről való beszámoló főcímeként, a nap végén öles betűkkel már ez a idézet szerepelt. Bár mondjuk ennyiből akár Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egyik-másik kinyilatkozását is betehették volna, mert azért ő is bőséggel mondott ánusznyálazó mondatokat: „Ma dől el, hogy milyen lesz a jövő, ezért fontos az emberi méltóság tiszteletének továbbadása a fiataloknak. Jó példával kell elöl járni, hogy azzal a saját jövőnkért tegyünk. Ha egyetemes értékként ismerjük el mindazt, amit Wallenberg cselekedett, mi is követhetjük őt az igazak keskeny ösvényén. Ezért munkásságát minél szélesebb körben kell megidézni és megismertetni” – mondta, majd átadta annak a városismereti vetélkedőnek a díjait, aminek a célja az volt, hogy a diákok megismerjék a magyar és zsidó kultúra együttélését, az embermentők tevékenységét.

A múzeumi váladékozáson, mintegy emelve az esemény hányadékfaktorát megjelent még Annette Lantos, Tom Lantos özvegye mellett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és persze Németh Zsolt kormányzati főseggnyaló is. De nem hiányozhatott az eseményről természetesen Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke, valamint a diplomáciai testület több tagja sem.

Szép rendezvény volt, ez kétségtelen. És ez még csak a kezdet, mivel a mostani esemény csak a nyitánya volt az egész évben tartó Wallenberg-programsorozatnak. Ha pedig esetleg valakiben felvetődne a kérdés, hogy vajon Magyarország miért nem egy magyar embernek rendez egy egész éves programsorozatot, akkor őket emlékezetném arra, hogy tavaly év végén a radikálisok a parlamentben kezdeményezték, hogy az idei évet a kormány nyilvánítsa Rákóczi-emlékévnek. Azonban a narancsos többség ezt nem tartotta megfelelőnek és november 2-án úgy határozott, hogy a 2012-es év, ha a fene fenét eszik, akkor is Wallenberg-emlékév lesz. És az is lett.

Arról, hogy OV-t Strasbourgban tájékoztatták-e az itthoni nyalásról, nem szólnak a hírek, és persze arról sem, hogy a honi hazaáruló liberáltak milyen infókat adtak le a fajtársaiknak az eseményről. Azonban az biztos, hogy tegnap a metéltek a parlamenti vitában jó három órán keresztül ekéztek magyar kormányt. Mondjuk ebben nagyon nincs is semmi meglepő, hisz egy Cohn-Bendittől, egy Guy Verhofstadttól, vagy egy Hannes Swobodatól mást nem is lehetett várni.

De OV-tól azért lehetett volna. Azonban ez sem történt meg. A magyar miniszterelnök lényegében elfogadott minden kritikát és megígérte, hogy felülvizsgál minden olyan törvényt, amit a metéltek nem tartottak megfelelőnek. Ráadásul a felrótt demokráciadeficit kapcsán, azzal mentegette magát, hogy volt annyira jófej gyerek, hogy betiltotta a Magyar Gárdát. „Törvényen kívül helyeztük, és felszámoltuk a paramilitáris szervezeteket” – mondta, majd biztosította a felvilágosult európai hallgatóságot arról, hogy minden körülmények között meg fogja védeni a zsidókat és cigányokat. [a videóért katt IDE]

A kormányzat és OV részéről a magyarok védelméről természetesen úgy, ahogy Strasbourgban, úgy Budapesten sem esett szó. De ez meg már kit érdekel. Lényeg, hogy a zsidók és a cigányok meg vannak védve. A liberáltaknak pedig be van nyalva.

Úgy látszik, a narancsos szabadságharc az elmúlt hetek valamelyest biztató fellángolása után, ismét visszatért a jól megszokott kerékvágásba.

„Sem dédapád, sem nagyapád soha nem értett egyet szélsőséges politikai véleményekkel, soha, semmilyen körülmények között sem lettek volna hajlandók jobboldali szélsőségesekkel együttműködni. Meggyőződéses baloldaliak voltak, és tisztességes meggyőződésük okozta a szélsőséges baloldaliak, de inkább a baloldali eszméket megcsúfoló politikai bűnözők általi meghurcolásukat.” – írta levélében Schiffer Anna, majd így folytatta: „Te Őket tagadod meg mindennapi politizálásoddal, nevükre, bennem hordozott emlékükre hozol szégyent! Majtényi László január 2-án elhangzott beszédének egyik fontos gondolatát, módosított formában, ajánlom figyelmedbe: Sokkal jobb sors egy demokratikus párt leköszönt vezetőjének lenni, mint megbuktatott politikusának.” [a teljes levél ITT olvasható]

Tekintettel a dolog abszurditására, abba, hogy Schiffer Anna egy mondatban képes volt leírni a baloldali és a tisztességes szót, ami ha politikáról van szó finoman szólva is értelmezhetetlen, most talán nem érdemes belemennünk. Azonban azon már érdemes kicsit elgondolkodnunk, hogy mi az általa írt nyílt levél legfőbb és legárulkodóbb üzenete.

Anna nagynéni fő bűnként azt rója fel, hogy Schiffer fel merte jelenteni és el merte utasítani Gyurcsányt, fel merte vetni a Jobbikkal való együttműködés lehetőségét és a parlamentben nem átallott szóba állni egyik-másik radikális képviselővel. Azaz a nagynéni üzenete teljesen egyértelmű. Egy megrögzött kommunista unokája sohasem működhet együtt, még közvetetten sem a jobboldallal. Ez egész egyszerűen nem történhet meg, legyen bármilyen mocsadék is a honi baloldal, lehet bármekkora hazaáruló is a szocialista brigád. Egy Szakasits-unoka soha nem állhat ki a sorból. Inkább lépjen hátrébb, inkább tűnjön el, de odaállni, vagy csak szóba elegyedni a másik oldallal nem lehet.

Andris pedig annyira nem hülye gyerek, így értett a szóból. Pontosan tudta, hogy neki a következő időben már nem osztanak lapot. A Birodalom csalódott benne pedig egy ilyen pedigrével igazán sokra vihette volna. Azonban a Birodalomnak most már teljes egység kell, mivel egyre vészesebben fogynak a hónapok. Nincs már idő szarakodásra és egy új párt felépítésére. A meglévőket kell egy zászló alá terelni, egy mindenki számára elfogadható jelölt mögé. A jelölt pedig, mint most már kiderült, nem Schiffer, aki volt annyira naiv, hogy valahol talán tényleg elhitte, hogy lehet más a politika. Azonban az arrafelé nem lehet más, még csak szavakban sem.

Így aztán Andrisnak most sem sikerült kilépni az igazi nagyhalak árnyékából úgy, ahogy 1989-ben sem, amikor a Gyurcsány vezette Új Nemzedék Mozgalomban Bajnai mögött csak a harmadhegedűst játszotta és 1992-ben sem, amikor kénytelen-kelletlen megvált az Ifjú Szocialisták mozgalmának ügyvivői székétől. Az akkori időkről így mesélt még néhány hónapja a Népszava újságírójának: „Jó néhány társammal azon törtük a fejünket '90-ben, miképp lehetséges egy olyan alternatív, kicsit radikális ifjúsági mozgalmat csinálni, amely vállaltan baloldali. A csapda az volt, hogy úgy szerettünk volna egy alternatív baloldali mozgalmat csinálni, hogy nem kértünk a pártállam utódszervezeteiből. Élt bennünk egy naiv illúzió, miszerint az akkori MSZP kapcsolatrendszerét át lehet súlypontozni a régi nómenklatúráról alternatív mozgalmakra.”

Andris nem lehet.

Nem lehet semmit súlypontozni felétek. A mocsok, a gátlástalanság, a harácsolás és a haza árulása soha ki nem vesző tulajdonsága a magyar baloldalnak. És ez most sincs másképp és nem lesz másként a jövőben sem. A fenti tulajdonságok nemzedékről nemezedére szállnak. Nem lesz olyan, hogyha majd kihal az utolsó Kádár-nemzedék is, akkor majd jönnek az új, tisztességes és fiatal baloldaliak. Mert ez nem lehet. Ez nem történhet meg, éppen az olyan családok és körök miatt, mint amilyen a tiétek is.

Nézz szét magad körül és láss. Schiffer nagynénikéd levele pontos látlelete, a tökéletes kórképe annak a velejéig rohadt világnak, amiben éltek.

Az elmúlt héten nem múlt el úgy nap, hogy az EU, az IMF, vagy valamilyen más felvilágosult globalista szervezet ne küldött volna valamilyen fenyegető üzenetet, ne fogalmazott volna meg valamilyen szigorú kritikát Magyarországgal kapcsolatban.

A hét elején az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottságának ülésén az illetékes főigazgató átfogó vizsgálatot sürgetett annak érdekében, hogy nem sértik-e az uniós jogszabályokat a jegybank függetlenségét, a bírók idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi hivatal függetlenségét érintő új magyar törvények. A bizottságban ülő EP-képviselők pedig kritikák özönét zúdították az országra: „Nem szabad hagyni, hogy egy ország visszacsússzon a diktatúrába” - mondta egy portugál zöld képviselő, „ami most Magyarországon történik, elképesztő” - fejtegette aztán egy liberális belga politikus. Majd Françoise Le Bail, az Európai Bizottság jogérvényesülési főigazgatója vette át a szót és közölte: „az Európai Bizottság minden jogával élni fog a vizsgálat során, és a jövő héten dönt Magyarország sorsáról. Ha úgy ítéljük meg, kötelezettségszegési eljárást is indíthatunk az ország ellen.”

A kritikák és a fenyegetések sorát a hét közepén az EB illetékes alelnöke folytatta, aki szerint „a legsúlyosabb uniós szankció a kohéziós alapok kifizetéseinek leállítása lehet”. Olli Rehn kiemelte: „Brüsszel nem találta elegendőnek a magyar kormány intézkedéseit a költségvetési hiány lefaragására. Tavaly ugyan Magyarország hozta a GDP-hez viszonyított háromszázalékos deficithatárt, és ez vélhetően az idén is alatta marad, de az Európai Bizottság (EB) szerint ez csak egyszeri lépéseknek – a magán-nyugdíjpénztári pénzek átemelésének – tudható be, s jövőre már meghaladhatja a szintet a deficit.”

A hét második felében pedig José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kertelés nélkül kimondta a lényeget, amit ezentúl akár az EU új alapkövének is tekinthetünk: „Felhasználjuk minden hatalmunkat annak biztosítására, hogy Magyarország igazodjon az EU elveihez és értékeihez”, azaz aki magától nem csinálja azt, amit a globalisták akarnak, azt simán bedarálják és letapossák.

A hírek hallatán gondolom, sokakban felvetődik a kérdés, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a globalistáknál ennyire kivertük a biztosítékot? Vajon elképzelhető az, hogy OV látszatszabadságharcát ilyen komoly veszélynek tekintik? Tényleg előfordulhat az, hogy a narancsos kormányzat a globalista játékszabályok betartása melletti kicsi lavírozása is súlyos ellenszegülésnek minősül?

Azt hiszem, nem kell sem külpolitikai, sem gazdasági szakértőnek lennünk ahhoz, hogy lássuk azt, hogy normális esetben egy ilyen gazdaságilag és katonailag is súlytalan ország, mint a miénk nem jelenthetne veszélyt a globalista törekvéseknek. Magyarország gazdasága a számokat tekintve lényegében nem oszt, nem szoroz a nagy pénzügyi játékban, hisz az általunk produkált milliárdok a halandó ember számára bármennyire is nagy számoknak tűnnek, a globális piacnak igazából csak egy igen kis töredékei.

De akkor mi lehet az igazi ok?

A válasz a kérdésre többféle lehet, de talán a legvalószínűbb az, hogy a példa. A ”rossz” példa, ami akár ragadós is lehet, és ami olyan lavinát indíthat el, ami a globális kártyavár összeomlásához vezethet. Persze most sokan mondhatnák azt, hogy azért ne legyünk már ennyire naivak, ne higgyük már el, hogy majd mi döntjük be az eddig gondosan építgetett globális rendszert.

Nem tudom, de akik ezt mondják, azok ne felejtsék el az ’56-os forradalmat. Ne felejtsék el, hogy akkor, azokban a dicsőséges napokban mi indítottuk el a kommunista birodalom széthullást. Ma már tudjuk ezt, de azokban az időkben biztosan nem sokan gondolták volna, hogy az akkori bátor tettek néhány évtized múltán mihez vezetnek majd.

De legyen bárhogy is, a tényeken ez mit sem változtat. A tényeken, amelyek pontosan mutatják, amelyek pontosan jelezik, hogy a világ mostani pénzügyi rendszere a végét járja, hogy az évtizedekig pakolgatott kártyavár első lapjának, már csak egy egész kicsi hiányzik ahhoz, hogy elborulva maga alá temesse az egész rendszert. És az első kártya eldőléséhez a mai helyzetben, akár elég lehet a mi ellenállásunk, a mi kitartásunk és a mi példamutatásunk is.

Ha megvizsgáljuk a világ gazdaságának mutatóit, akkor az alábbi döbbenetes adatokat találjuk. A világ valamennyi termelő és értékképző tevékenységének a 2010. évi összes értéke – GDP – 58 ezer milliárd amerikai dollár volt, azaz ennyi értéket termeltek meg összességében a Föld országai. Ezzel szemben a világ összes államadóssága a 2010. évi állományt tekintve 110 ezer milliárd dollár.

Ugye érti mindenki?

A megtermelt javak összege 58 ezer milliárd, az államadósságok összege 110 ezer milliárd dollár. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a világszintű eladósodottság 190 százalékos. És ez csak az egyes államok adósságát jelenti. Ha megnézzük a világban kint lévő összes hitelpénz – részvény és kötvényállomány – vagyis a tőkepiac méretét, akkor azt láthatjuk, hogy az tavaly 212 ezermilliárd dollár volt, azaz 356 százalék a világ GDP-hez viszonyítva.

Azonban a történetnek itt még messze nincs vége. Mert az, hogy a világban lényegében három és félszer több adósság van nyilvántartva, mint amit megtermelünk, még messze eltörpül a spekulációs összegek mellett. Ugyanis a spekulációs, származékos, tőzsdén kívüli kereskedésbe kerülő – OTC (Over-the-counter) – eszközök nyilvántartott állománya 2010 végén 601 ezer milliárd dollár volt, ami a világ összes GDP-jéhez képest 10,4-szeres arányt képvisel. Igen, a világ GDP-jének 1040 százaléka.

És mielőtt elvesznénk a számokban még egy utolsó adat. A hozzáértők szerint a GDP-hez mért 60 százalék feletti államadósság már szinte visszafizethetetlen, vagy csak hosszú évtizedeken át csökkenthető egy elviselhető szintre, de ehhez kiemelkedő gazdasági növekedést kellene elérni, amit viszont, éppen az adósságfinanszírozás magas költségei és a kapcsolódó diktátumok akadályoznak.

Ennyi. A kör bezárult.

Manapság a pénz döntő többsége mögött nincs valós teljesítmény, minden a spekulációra épül. Az adósságok lényegében visszafizethetetlenek. A rendszer pedig csak addig tartható fenn, amíg mindenki maximálisan asszisztál ahhoz, hogy ez így legyen. Az EU vezetői ezért nem engedik meg azt, hogy bárki is saját utakon járjon, ezért nincs semmilyen lavírozási lehetőség, és ezért tapossák le azonnal azokat, akik kicsit is ki akarnak lógni a sorból.

Európa vonata és így vele mi is, egy mély szakadék felé száguld. A mozdonyt továbbra is azok irányítják, akik erre a vágányra terelték a szerelvényt. Az eddigi kazánfűtők megállás nélkül pakolják tovább a szenet.

Az előttünk lévő 26 vagonban áll a bál, a legelsőkben pedig már azt sem lehet tudni, hogy ki a fiú és ki a lány. Az első kocsikban már eljutottak odáig, hogy a pénzen kívül már semmi nem számít. A mocsok és a szemét lett az érték, a gátlástalanság a mérték.

Az utolsó, a piros-fehér-zöld jelzésű vagonban pedig mind gyakrabban jelenik meg a kalauz, és már sokadszorra akarja megfizettetni velünk a már elsőre sem olcsón vett jegyeket, miközben a vele tartó rendfenntartó üvöltözve megmondja nekünk, hogy hogy ülhetünk, miről beszélgethetünk, mikor húzhatjuk le az ablakot, és mikor használhatjuk a mosdót.

Nekünk pedig lassan rá kéne döbbennünk, hogy egy baromi rossz társasággal, baromi rossz irányba haladunk. És persze mihamarabb rá kéne jönnünk arra is, hogy amíg még lehet, ki kéne szállni…

Viccnek azért durva lenne [2012. január 6.]

Azt hiszem, nem esünk nagy túlzásba azzal, ha kijelentjük, Magyarország jelenleg nincs könnyű helyzetben. De minden további kockázat nélkül mondhatnánk azt is, hogy bajban vagyunk, nagyon nagy bajban. Az ország elleni gazdasági és politikai támadások mára már mindennapossá váltak. A globalisták minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy egy újabb megalázó feltételekkel felvett hitellel további hosszú évtizedekre állandósítsák az ország adósrabszolga besorolását. Sőt, ma már olyan hangokat is lehet hallani, hogy az EU és az Egyesült Államok a görög és az olasz mintának megfelelően, itthon is a saját emberét akarja a nyakunkba ültetni, aki majd még az eddigieknél is gátlástalanabbul rábólint mindarra, amit Brüsszelből, Washingtonból és Tel-Avivból diktálnak neki.

Egy ilyen helyzetben, amikor a következő évtizedek sorsa forog kockán, azt gondolom, hogy az átlagpolgár függetlenül attól, hogy szimpatizál-e a narancsos kormányzattal, vagy sem, azért azt joggal elvárhatná, hogy azok, akik döntenek a sorsáról, a helyzet komolyságának megfelelően kezeljék az ügyeket. És talán az sem lehet irreális elvárás, hogy a kialakult helyzet kommunikálást, a közvéleménnyel való megismertetését ne sík hülyékre bízzák, ne olyanokra, akiknek nagyjából és egészében a leghalványabb fogalmuk nincs arról, hogy mi folyik a világban…>>> tovább



Ne tévedjünk el [2012. január 9.]

Az elmúlt hetekben számomra kicsit döbbenetes módon, egyre több pozitív visszajelzést lehetett és lehet olvasni az egyes közösségi portálok radikális csoportjainak üzenőfalain, a múlt év végi elempés leláncolásos performansz és az operaházi tüntetés kapcsán. A hozzászólók jelentős része egyetért a balliberáltak akcióival és jónéhányan azon keseregnek, hogy ezek az ötletek miért nem a jobbikos képviselők fejéből pattantak ki, hogy a tiltakozásokat miért nem a radikálisok szervezték meg.

Azonban mielőtt elvesznénk a nagy hőbörgésben talán érdemes kicsit hátrébb lépnünk és távolabbról is megszemlélnünk a történéseket. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy kik azok, akik most a kormányt támadják, hogy kik azok, akik féltik a demokráciát. Persze most sokan mondhatnák azt, hogy kit érdekel, hogy kik tüntetnek, nekünk OV és a narancsos kormányzat most a legnagyobb ellenségünk. De ez nem igaz, pontosabban nem így igaz…>>> tovább



Prédikáció [2011. január 10.]

A plébános úr Kárpátalja egyik kisvárosában szolgált még a háború előtt.
Húsvét reggelén, amikor a zsúfolt templomban felment a szószékre prédikálni, egy üres és rozsdás madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian vártuk, mi lesz ebből. Az atya elkezdte a prédikációt…>>> tovább

Tagok legyünk, vagy szabadok? – ez a jelszava a Jobbik EU-ellenes tüntetésének, melyen a párt szót emel az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben, mely a rendszerváltás óta a legdurvább támadás függetlenségünk ellen.

Az Európai Bizottság budapesti képviselete előtti demonstráción felszólal Vona Gábor, Szegedi Csanád és Varga István.

Január 14-én, ma 14 órától az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt (Budapest II. ker., Lövőház u. 35. – a Millenáris Park mellett - térkép) várunk minden hazája önállóságát féltő állampolgárt, pártszimpátiára való tekintet nélkül.


Jobbik Magyarországért Mozgalom

Magyarország ezer esztendős története nem szűkölködik véráldozatokban. Mégis kevés olyan tragédiája van történelmünknek, mint az 1943. január 12-én kezdődő doni áttörés. A rideg számadatok ma már mindenki számára ismeretesek. A katasztrófa során százötvenezer magyar: katona, munkaszolgálatos, hadifogoly lelte halálát.

Ma azokra emlékezünk, akik ezt a poklot megjárták és azokra a családtagokra, akik évtizedekig várták vissza férjüket, apáikat, testvéreiket, akiknek hétköznapjait soha el nem múlóan átitatta e tragédia...


Az 1943. január 12-én kezdődő doni áttörés gyökerei 1942 elejéig nyúlnak vissza, amikor is fordulat következett be Magyarország második világháborús katonai részvételében. A Barbarossa-terv meghiúsulása, valamint az 1941-42-es téli szovjet ellentámadás során elszenvedett személyi és anyagi veszteség arra sarkallta Hitlert, hogy határozottan követelje szövetségeseitől hadseregeik nagyobb arányú bekapcsolódását a hadműveletekbe.

A magyar hadvezetés, a minisztertanács 1942. január 26-i határozata értelmében eleget tett a követelésnek és 207 ezer fős személyi állományt mozgósított. A határozat előírta, hogy a behívottak az ország területéről egyenlő arányban kerüljenek besorozásra figyelembe véve azt is, hogy az így mozgósítottak csak kis mértékben érintsék a honvédség legjobban kiképzett állományát.

A 2. hadsereg alakulatainak tényleges mozgósítására 1942. február 24-től került sor. A kiszállítást követően a hadsereg csapatai súlyos harcok árán 1942. július 24-én érték el a Don folyó vonalát, ahol német alárendeltségébe kerülve a hadsereg személyi állományához és felszereltségéhez képest széles, 200 kilométer hosszú arcvonalon foglaltak védőállást.

A Friedrich Paulus tábornok parancsnoksága alatt álló hadseregcsoportot ezt követően két részre bontották. Az egyik része a Kaukázus felé nyomult előre és augusztus végére elérte a hegyvonulat magaslatait, azonban a szovjet hadsereg erőit nem sikerült a hegységből kiszorítania. A sereg másik része, amely a 2. német, a 2. magyar és a 8. olasz hadseregből állt, Sztálingrád ostromára vonult fel.

Ők augusztus 8-án érték el a Volgát Sztálingrád térségében, majd megkezdődött a benyomulás az elővárosokba. Súlyos utcai csatákban a németek megszerezték a város feletti uralom egy részét, a városközpontot azonban nem sikerült elfoglalniuk. November 19-én aztán heves tüzérséggel és harckocsi támadásokkal megindult a Vörös Hadsereg ellentámadása, aminek következtében bezárult a gyűrű az ostromló német erők körül. A végül szovjet győzelemmel záruló csata - mint ma már jól látható - döntő fordulatot eredményezett a háború menetében.

1943. január 2-án a németek elkezdték a visszavonulást a Kaukázusból. Január 12-én Urivnál, majd 14-én Scsucsjénél a szovjet hadsereg nagy erejű támadást indított a Don-kanyarban védelmi állásokban lévő, mintegy 200 ezer főt számláló 2. magyar hadsereg ellen. A szinte elviselhetetlen, mínusz 35-40 fokos hideg ellenére a magyar honvédek hősiesen próbáltak ellenállni, de megfelelő elhárító fegyverek hiányában, a páncélosok elleni szinte puszta kézzel való küzdelem eleve kudarcra volt ítélve.

Az első napokban a magyar csapatok szívósan tartották magukat. Működött a vezetés és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet, melynek következtében a nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett. Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a magyar hadsereg is tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást, de támogatást sem adott a mieinknek.

Ma már tudjuk, hogy a menekülő német egységek fedezetnek, ágyútölteléknek használták a magyar katonákat. A megmaradt csapategységek súlyos utóvédharcokat vívtak, Kurszk térségéig vonultak, s átkeltek a Dnyeperen. A csatavesztés után, akik túlélték a szovjetek golyóit és a fagy poklától is megmenekültek, azokra a legkegyetlenebb hadifogság várt.

A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet, felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott hős honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben.

A mintegy kétszázezres magyar haderőből csaknem 150 ezer katona soha nem tért haza.

Gondolom, a híradásokból már sokan értesültek arról, hogy a Fellegi Tamás vezette magyar delegáció, a hét elején megkezdte a puhatolózó tárgyalásokat a Magyarország számára folyósítandó újabb IMF-hitel ügyében. Az egyeztetések kapcsán az elmúlt napokban egyre több találgatás, újságcikk és szakértői vélemény látott napvilágot, ami a hitel fejében várható globalista követelések tartalmát és annak következményeit elemezgeti. A legtöbb írás azt valószínűsíti, hogy az IMF-EU páros a megegyezés feltételeként majd a nemrégiben elfogadott jegybanktörvény visszavonását, a multicégekre kivetett válságadók mértékének jelentős mérséklését és gyors kivezetését, valamint a tervezett reformok végig vitelét, azaz leánykori nevén újabb lakossági megszorításokat kér, pontosabban követel majd a magyar kormánytól.

Azonban tegnap reggelre kiderült, hogy a fentebb felsorolt követelések sora még messze nem teljes. A Magyar Nemzet ugyanis címoldalon, öles betűkkel hozta a legújabb hírt, miszerint az Európai Unió újabb követeléssel állt elő. Most már Gyurcsányt és a buzikat akarják. [nagyításért katt a fotóra, az online verzióért pedig IDE]

Igen, állítólag ezek a megegyezés Brüsszel által támasztott feltételei. Az MN szerint nem ad pénzt az EU, ha Gyurcsány és a buzik ügye nem rendeződik számukra megnyugtató módon.

A narancsosok faliújságjának állítólagos értesülése alapján „Az EU, a sikeres tárgyalások érdekében azt kéri, hogy vegyék ki az alaptörvényből azt a passzust, amelyik kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre (pontos szöveg: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját”). Továbbá kéri, "hogy szűnjön meg a Gyurcsány Ferenc ellen indított eljárás. (a volt miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos büntetőügyben. Hétfőn Veres János volt szocialista pénzügyminisztert tanúként hallgatták ki a sukorói telekcsere ügyében.)”

A sorokat olvasva azt hiszem, nehezen lehet eldönteni, hogy az ember harsányan felnevessen, vagy inkább elsírja magát. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, a gyanútlan szemlélődő sok mindent el tud képzelni a felvilágosult Európáról és annak liberális vezetőiről, de ez a hír valahogy kicsit necces. Mert azért az nehezen hihető, hogy egy ekkora téttel bíró tárgyalás sikerességének sorsát az határozza meg, hogy az egyik fél mit gondol a homokszexek házasságáról, arról már nem is beszélve, hogy milyen alapon lehetne egy tárgyalás hivatalos feltétele egy folyó jogi eljárás felfüggesztése? Természetesen az nem kérdés, hogy Gyurcsány jól fekszik az európai balliberáltak körében, de ez így, akkor is durva lenne.

Persze érti az ember a lap szándékát, értjük, hogy valahogy el kell venni a tárgyalások élét, hogy olyan információt kell elhinteni a tárgyalásokkal kapcsolatban a lakosság körében, ami megdöbbenti és felháborítja a többséget. De mégis, nem túlzás ez egy kicsit? Az ország egyik legnagyobb és magát mértékadónak hirdető napilapja eljut arra a szintre, hogy nehezen ellenőrizhető „értesülésekre” hivatkozva, „Munkatársainktól” felirat alatt buzikkal és Gyurcsányal bujtogat az IMF ellen?

Előző este összeült a szerkesztőbizottság és azon tanakodtak, hogy hogy lehet összehozni egy cikkben az EU-t, az IMF-et, Gyurcsányt és a homokosokat? És ez jött ki? A címlapra?

Vagy mégis mi?

Biztosan sokan vannak ebben az országban olyanok, akik finoman szólva sincsenek jó véleménnyel se az EU-ról, se az IMF-ről, se Gyurcsányról. És biztosan sokan vannak olyanok is, akik mindezek mellett még nem értenek egyet a melegházassággal, a deviancia propagálásával sem. De ettől még az ilyen jellegű írások nem válnak értelmessé, ettől még a lényeg, ami a ránk erőltetett hitel következményeit illeti, egy jottányit sem változik és legfőképp, ettől még a narancsos vezetés tevékenysége nem válik hitelesebbé.

A lap és a cikk reggeli megjelenését követően, délután aztán megszólalt Amadeu Altafaj Tardiót is, aki az EU pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek a szóvivője. Tardio röviden úgy reagált a Magyar Nemzet értesülésére, hogy az „nonszensz”.

Nem mintha annyira fájna, hogy a Magyar Nemzetnek sikerült leküzdenie magát a primkó bulvárlapok szintjére, de azért az tényleg érdekelne, hogy mégis mire volt jó ez?

A plébános úr Kárpátalja egyik kisvárosában szolgált még a háború előtt.
Húsvét reggelén, amikor a zsúfolt templomban felment a szószékre prédikálni, egy üres és rozsdás madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian vártuk, mi lesz ebből. Az atya elkezdte a prédikációt:

Amikor tegnap végigmentem a Fő utcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát. A kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől.

Megállítottam a fiút és megkérdeztem:
- Hát te mit viszel magaddal?
- Csak ezt a három nyamvadt madarat - felelte.
- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdeztem.
- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket,kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.
- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?
- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:
- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?
- Nem kellenek magának ezek a madarak, atya. Hiszen ezek csak nyamvadt mezei verebek. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.
- Mennyit kérsz értük? - kérdeztem ismét.

A fiú végigmért, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz pengő. Kivettem a zsebemből a tíz pengőt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és elfutott, nehogy meggondoljam magam. Én pedig felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját és szabadon engedtem a madarakat.


Miután a plébános úr elmondta a kalitka történetét, kicsi szünetet tartott és egy másik történetbe kezdett:

Egy nap a Sátán és Jézus találkoztak. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:
- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!
- Mit akarsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.
- Szórakozok velük. Megtanítom őket, hogy a test élvezetéhez nem kell szerelem, megtanítom őket az élvezetek minden formájára, hogy részegeskedjenek és kábítószerekkel éljenek, utána feldühítem őket és arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást, meg arra is, hogy minél hatásosabb fegyvereket készítsenek és azokkal öljék egymást. Én pedig remekül szórakozom majd - mondta a Sátán.

- És mit csinálsz majd velük, ha megunod a játékot?
- Ó, roppant egyszerű - felelte a Sátán. - Megölöm őket.
Jézus hallgatott egy kicsit, mintha elgondolkodott volna.
- Mit kérsz értük? - kérdezte a Sátántól.
A Sátán fölnevetett.
- Nem kellenek neked az emberek! Nem jók ezek semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak érte. Leköpnek, megátkoznak és ellened fordulnak. Nem kellenek ők neked!
- Mit kérsz értük? - kérdezte újból Jézus.
A Sátán végignézett Jézuson és amikor megszólalt, a hangja hidegen csengett:
- A véredet, a könnyeidet és az életedet!
Jézus így szólt:
- Megegyeztünk! - és kifizette az árat...

Ekkor a plébános úr fogta a madárkalitkát, és amit még nem tett soha, a szentmise kellős közepén kiment a templomból a sekrestyébe.

Mi pedig ott ültünk némán hosszú perceken át.

Az elmúlt hetekben számomra kicsit döbbenetes módon, egyre több pozitív visszajelzést lehetett és lehet olvasni az egyes közösségi portálok radikális csoportjainak üzenőfalain, a múlt év végi elempés leláncolásos performansz és az operaházi tüntetés kapcsán. A hozzászólók jelentős része egyetért a balliberáltak akcióival és jónéhányan azon keseregnek, hogy ezek az ötletek miért nem a jobbikos képviselők fejéből pattantak ki, hogy a tiltakozásokat miért nem a radikálisok szervezték meg.

Azonban mielőtt elvesznénk a nagy hőbörgésben talán érdemes kicsit hátrébb lépnünk és távolabbról is megszemlélnünk a történéseket. Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy kik azok, akik most a kormányt támadják, hogy kik azok, akik féltik a demokráciát. Persze most sokan mondhatnák azt, hogy kit érdekel, hogy kik tüntetnek, nekünk OV és a narancsos kormányzat most a legnagyobb ellenségünk. De ez nem igaz, pontosabban nem így igaz.

Vegyük észre, hogy a most összeállt dinnyekoalíció – kívül zöld, belül vörös – nem Magyarország érdekei szerint cselekszik, az általuk meghirdetett ellenállás igazi célja nem más, mint a még megmaradt nemzeti önállóság teljes felszámolása és az ország szolgai belavírozása a formálódó Európai Egyesült Államokba.

Sokakat megtéveszt, hogy a másik oldalon rengeteg civilnek mondott szervezet és párt sorakozik fel, azt a téves képzetet hitetve el az emberekkel, hogy milyen széles társadalmi összefogás van kibontakozóban. De lássuk már meg, hogy ez nem igaz, vegyük észre, hogy nincs olyan, hogy Szolidaritás, 4K, Milla csoport, elempé, MSZP, Demokratikus Koalíció és még lehetne sorolni a szervezeteket, hanem csak egy valami van a Párt, aminek a célja mindenáron és minél gyorsabban újra megszerezni a hatalmat és továbbra is kiszolgáltatni az országot a globalista érdekeknek.

A Párt vezetői rájöttek arra, hogy az elmúlt évtizedek hazaáruló politikája miatt a többség már nemhogy nem hajlandó rájuk szavazni, hanem nagy részük egész egyszerűen megveti őket. Rájöttek arra, hogy az emberek nehezen felejtik el mindazt a gátlástalanságot és mocskot, amit végigéltek az elvtársak regnálta években. Ezért aztán a legfontosabb feladat számukra, a társadalom emlékezetének az erodálása volt.

A Párt osztódásnak indult mondván, ha egyedül nem megy, akkor külön-külön kell majd begyűjteni a szavazatokat. Újabb és újabb felvilágosultnak és demokratikusnak mondott szervezetek jöttek létre, amiket pontosan rászabtak az egyes társadalmi csoportokra annak érdekében, hogy a Párttól elfordulók találjanak maguknak új kapaszkodót. Megalakultak a haladó erők, akiknek a többsége a civil kezdeményezés álarca mögé bújva hívta és hívja a zászlók alá a megtévesztetteket.

Végül pedig elindult a kampány, ahol kezdetben külön-külön hőbörögve, majd az év végére már egymás nyakába borulva küzdöttek a kormányzati antidemokratikus erők ellen. A megtévesztettek serege pedig kezdte elhinni, hogy a korábbi unszimpátiánál van fontosabb, hogy van egy fontos "közös ügy", ami felülír mindent: Orbán önkényének ledöntése. Az új harc közepette, aztán már gyorsan megkoptak az emlékek, mígnem az év végi Operaház előtti tüntetésen már újra együtt volt mindenki, önfeledten feloldódva a nagy népfrontos tömegben. Innen pedig már csak egy egész kis lépés lesz elhitetni velük, hogy a közös ügy, természetesen közös képviselet is kíván, mondjuk úgy koalíciót. És a megvezetett népek ezek után majd gondolkodás nélkül ismét odaállnak a korábbi hazaárulók mellé. A Párt és a célok pedig tovább élnek.

Ennyi a lényeg.

A mai magyarországi folyamatok erről szólnak, erről és nem másról. Ehhez pedig nekünk, radikálisoknak nem szabad csatlakoznunk, nekünk ebben nem szabad részt vennünk, bármennyire is nem értünk egyet a mai narancsos politikával, bármennyire is felháborít minket nap, mint nap a kormányzati arrogancia.

Mindemellett ellenállás kell, de nem így és nem azért, amiért a balliberáltak teszik. A nagy kavarodásban vegyük észre azt is, hogy most már a kormány politikájával szembemenni nem elég, mert a mai folyamatok egész egyszerűen átléptek a narancsos kormányzaton. Ha megnézzük az EU, az Egyesült Államok, az IMF, a honi ellenzéki és a felvilágosult európai szervezetek az elmúlt napokban és hetekben küldött üzeneteit, akkor láthatjuk, hogy itt a tét már nem a kormány, nem Orbán Viktor, hanem annál sokkal több: Magyarország megmaradása.

Ezért aztán ne tévedjünk el, ne üljünk fel a hamis propagandának és legfőképp, ne álljunk a rossz oldalra. Az igazi harc, az igaz ellenállás ideje még csak most kezdődik majd. A következő hetekben, amikor majd kiderül, hogy a globalisták milyen újabb béklyót akarnak ránk erőszakolni, hosszú évtizedekre végképp adósrabszolgasorsba döntve a következő magyar nemzedéket is.

Nem szeretnék itt a jeles napok közepette ünneprontó lenni, de azt gondolom, hogy néha vannak olyan helyzetek, amelyek mellett ilyenkor sem lehet szó nélkül elmenni.

Az elmúlt napokban talán már többeknek feltűnt, hogy a legnépszerűbb nemzeti hírgyűjtő honlap, az Alternatív Hírportál linkjére kattintva „A domain nem mutat tárhelyre” felirat jelenik meg a képernyőn, és talán már az is sokak által ismert, hogy a Nemzeti 1 televízió december 23-án, az utolsó adással befejezte a működését.

Igen, ez van…>>> tovább



2012, ez már a vég? [2012. január 3.]

Ismét eltelt egy év az életünkből és ma már elsőre bármennyire is hihetetlenül hangzik, de kettőezer-tizenkettőt írunk. A maják anno úgy gondolták, hogy innentől már nem érdemes tovább számolgatni az időt, mivel a saját, több ezer évre visszanyúló kalendáriumukat és így magát a világot is ez év december 21-vel befejezettnek nyilvánították. Hogy mennyire számoltak jól annak idején és hogy tényleg itt lesz-e a történet vége, ma még nem tudható, azonban az biztos, hogy a számításaik mindig helyesek voltak, hisz az eddig bekövetkezett cirka ötezer évben a csillagászati ciklusok mindig az általuk előre megadottak szerint változtak.

Ebből az aspektusból nézve a kérdést, a mindennapok gondjai és hülyeségei tényleg apró dolognak tűnnek, de ennek ellenére azért a nagy világvége-várás hangulat nem kéne, hogy nagyon eluralkodjon rajtunk, mivel egyébként meg van ennek az országnak enélkül is bőven baja. Sőt, a hétköznapok túlélése a magyar társadalom nagy részének már most, itt az év elején is felér egy apokalipszissel. Arról már nem is beszélve, hogy az elmúlt hónapok nehézségei után minden bizonnyal a következő időszak sem hoz majd könnyebbséget, hisz a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a helyzet mind gazdaságilag, mind morálisan tovább romlik…>>> tovább



Sima pókerparti, vagy egy durva orosz rulett? [2011. január 5.]

Tegnap megint beszakadt a tőzsde és a mélységekbe zuhant a forint. A kötvényhozamok soha nem látott magasságokba emelkedtek és az egekben járt a magyar csődkockázati mutató is. A globalisták uralta nemzetközi sajtó címlapjain pedig Magyarország virított, mint elrettentő példa. Arról már nem is beszélve, hogy tegnap a franciák után most a németek gondolták úgy, hogy egyet még mindenképpen belénk kéne rúgniuk. Georg Streitner helyettes szóvivő szerdán Berlinben a kormány sajtótájékoztatóján kijelentette: „a német kormány üdvözli az Európai Bizottságnak az új magyar alkotmánnyal kapcsolatos brüsszeli vizsgálatát. Támogatjuk, hogy az EB megvizsgálja az új magyar alaptörvényt, hogy az összeegyeztethető-e az európai normákkal, különös tekintettel az igazságügyi reformra és a jegybank jogállására.”

A gyanútlan szemlélődő pedig csak néz, és nem nagyon érti, hogy mi folyik körülötte. Addig talán még mindenki számára követhető a történet, hogy manapság a szemünk láttára a világ újrafelosztása folyik, ahol nincs helye mellékutaknak, nemzeti alternatíváknak. Ahol, aki nem áll be a sorba azt bedarálják, ahol a pénzeszsákokon pöffeszkedők pénzügyi spekulációkkal pillanatok alatt már a kissé renitens országokat is megfojtják. És talán az is sokaknak dereng már, hogy a globalisták ebben az újonnan rendezendő színjátékban is csak a rabszolga szerepét akarják ránk osztani.

Eddig nagyjából érthető a dolog. Azonban az egyelőre még kevésbé világos, de mondhatnánk azt is, hogy egyátalán nem követhető, hogy egy ilyen környezetben, egy ilyen helyzetben a magyar kormány mire játszik…>>> tovább

Azt hiszem, nem esünk nagy túlzásba azzal, ha kijelentjük, Magyarország jelenleg nincs könnyű helyzetben. De minden további kockázat nélkül mondhatnánk azt is, hogy bajban vagyunk, nagyon nagy bajban. Az ország elleni gazdasági és politikai támadások mára már mindennapossá váltak. A globalisták minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy egy újabb megalázó feltételekkel felvett hitellel további hosszú évtizedekre állandósítsák az ország adósrabszolga besorolását. Sőt, ma már olyan hangokat is lehet hallani, hogy az EU és az Egyesült Államok a görög és az olasz mintának megfelelően, itthon is a saját emberét akarja a nyakunkba ültetni, aki majd még az eddigieknél is gátlástalanabbul rábólint mindarra, amit Brüsszelből, Washingtonból és Tel-Avivból diktálnak neki.

Egy ilyen helyzetben, amikor a következő évtizedek sorsa forog kockán, azt gondolom, hogy az átlagpolgár függetlenül attól, hogy szimpatizál-e a narancsos kormányzattal, vagy sem, azért azt joggal elvárhatná, hogy azok, akik döntenek a sorsáról, a helyzet komolyságának megfelelően kezeljék az ügyeket. És talán az sem lehet irreális elvárás, hogy a kialakult helyzet kommunikálást, a közvéleménnyel való megismertetését ne sík hülyékre bízzák, ne olyanokra, akiknek nagyjából és egészében a leghalványabb fogalmuk nincs arról, hogy mi folyik a világban.

Azon szerintem hosszasan el lehetne merengeni, hogy a narancsos pénzügyi guruk taktikája jó-e, hogy tudnak-e valamit, amit az átlag halandó még nem, hogy az OV irányította gazdaságpolitika egy egyszerű hazárdjáték, vagy egy durva orosz rulett-e. Azonban az nem lehet kétséges, hogy azok, akik a most zajló kormányzati lépések jóságát el akarják hitetni velünk, azok olyanok, akiktől az ember egy doboz gyufát nem venne, nemhogy elhinné nekik, hogy az, ami most folyik, az teljesen rendben van. Mert addig, amíg a kamerák kereszttűzében selmeczigabriellák osztják az észt, addig sok mindenről lehet beszélni, de felelős kormányzati hozzáállásról, a helyzetnek megfelelő komolyságról biztosan nem.

A szenátorasszony ilyen-olyan kvalifitásai biztosan egész sok mindenre feljogosítják őt a pártban, de a manapság folyó pengeélen táncolást azért valljuk meg, nem vele kéne sem itthon, sem a nagyvilágban kommunikáltatni.

„Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni az IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre.

Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni.

Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is” - mondta bele a szőkeség a mikrofonokba, majd komoly arccal hozzátette: „Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot.”

Az utolsó gondolat üt, ez kétségtelen.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a képviselő asszony mire gondolhatott, amikor ezt így összerakta magában. A lelki szemei előtt felderengett egy kép, ahogy a világ jól öltözött pénzemberei egy hosszúra nyúlt szilveszteri mulatság után egymás hányásában fetrengenek, aztán az egyik hirtelen felkiált, hogy gyerekek, álljunk takarékra, mert már harmadika van, ezután pedig hirtelen mindenki talpra ugrott, lenyomtak egy karton Outoxot, és a nyakkendőre száradt hányásnyomokat kapargatva azonnal elkezdték shortolni a forintot?

Vagy mégis hogy jött ez ki?

Amikor először olvastam a hírt, hirtelen egy régi vicc jutott eszembe. Gondolom, sokaknak megvan, amikor a székely fia favágás közben az apja hátába állítja a baltát, mire az visszakérdez: Fiam ez most komoly? Igen apám – válaszolja a fiú. Akkor jó. Mert viccnek azért durva lenne.

Ja.

Viccnek azért durva lenne…

Tegnap megint beszakadt a tőzsde és a mélységekbe zuhant a forint. A kötvényhozamok soha nem látott magasságokba emelkedtek és az egekben járt a magyar csődkockázati mutató is. A globalisták uralta nemzetközi sajtó címlapjain pedig Magyarország virított, mint elrettentő példa. Arról már nem is beszélve, hogy tegnap a franciák után most a németek gondolták úgy, hogy egyet még mindenképpen belénk kéne rúgniuk. Georg Streitner helyettes szóvivő szerdán Berlinben a kormány sajtótájékoztatóján kijelentette: „a német kormány üdvözli az Európai Bizottságnak az új magyar alkotmánnyal kapcsolatos brüsszeli vizsgálatát. Támogatjuk, hogy az EB megvizsgálja az új magyar alaptörvényt, hogy az összeegyeztethető-e az európai normákkal, különös tekintettel az igazságügyi reformra és a jegybank jogállására.”

A gyanútlan szemlélődő pedig csak néz, és nem nagyon érti, hogy mi folyik körülötte. Addig talán még mindenki számára követhető a történet, hogy manapság a szemünk láttára a világ újrafelosztása folyik, ahol nincs helye mellékutaknak, nemzeti alternatíváknak. Ahol, aki nem áll be a sorba azt bedarálják, ahol a pénzeszsákokon pöffeszkedők pénzügyi spekulációkkal pillanatok alatt már a kissé renitens országokat is megfojtják. És talán az is sokaknak dereng már, hogy a globalisták ebben az újonnan rendezendő színjátékban is csak a rabszolga szerepét akarják ránk osztani.

Eddig nagyjából érthető a dolog. Azonban az egyelőre még kevésbé világos, de mondhatnánk azt is, hogy egyátalán nem követhető, hogy egy ilyen környezetben, egy ilyen helyzetben a magyar kormány mire játszik.

Az szerintem talán már itt az elején leszögezhető – függetlenül attól, hogy OV-t szeretjük-e, vagy sem -, hogy a narancsosok vezére nem hülye és talán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy biztosan tudja, hogy mit csinál, hogy pontosan tisztában azzal, hogy a döntéseinek mik lesznek, vagy mik lehetnek a következményei. És OV a jelenlegi helyzetben magabiztosan mosolyog, a kormány a fenyegetőzések és a durvuló piaci folyamatok ellenére, minden további nélkül megszavaztatja az új jegybanktörvényt, a kabinet tagjai pedig továbbra is olyan nyilatkozatokat tesznek, amik alapvetően szembemennek a piaci elvárásokkal.

Miközben a globalisták éppen 320 forintra tolták az eurót, Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a következőket közölte a Wall Street Journal riporterével: „Egyeztethetünk, és minden lehetőséget megfontolunk majd az IMF-vel folytatandó megbeszélések során. Azonban nem lenne tragédia, ha nem jönne létre új IMF-megállapodás, mert a kormánynak van terve arra az esetre is, ha nem születik egyezség egy új biztonsági hálóról.”

A kérdés már csak az, hogy vajon mi a terv? És legfőképp mikor akarják bevetni?

A forintpiaci finanszírozás ugyanis tekintettel a 10% feletti kötvényhozamokra korlátos és egyre drágább, ami így hosszú távon fenntarthatatlan, bár az is igaz, hogy a legpesszimistább szakértői vélemények szerint is az év közepéig elég lehet az ország tartaléka, mindenféle IMF-megállapodás nélkül is. De utána mi lesz?

Vajon mi lehet a háttérben? Mire ez nagy magabiztosság?

Vajon elképzelhető, hogy a színfalak mögött megállapodtunk Kínával, az oroszokkal, vagy valakivel, hogy mielőtt még végleg összeomlana minden, dobnak egy mentőövet? Vagy tényleg előfordulhat az, hogy nincs semmi a paraván mögött, hogy OV csak blöfföl, hogy csak az időhúzásra játszik arra, hogy mire elfogyna a pénzünk, addigra hátha magától is összedől az egész európai kártyavár és aztán már úgysem lesz érdekes semmi? Esetleg azt hiszi, hogy az IMF majd betojik a magabiztosságunktól? Vagy előfordulhat az, hogy tényleg szándékosan becsődölteti az országot?

Vagy mégis mi?

Vajon mi az a játék, amit a narancsosok játszatnak velünk? Egy sima pókerparti, vagy egy durva orosz rulett?

Elnézve a híradások beszámolóit, azért valljuk meg, nem mindennapi eseményeknek lehettünk tanúi hétfőn este a képernyőkön keresztül. Talán még az idősebbek sem emlékeznek olyan alkalomra, amikor a fővárosban az összes szemetet egy helyre fújta volna össze a szél. Mindet. Most ez is megtörtént. Az Andrássy út sokat látott flaszterén, ugyanis egy zsebkendőnyinél alig nagyobb területen ott üvöltött az összes még mozdulni tudó agyhalott kádár-nyugger karöltve az újonnan feltörekvő aberáltakkal és idiótákkal.

Igazán szép társaság jött össze, ez kétségtelen.

Szinte öröm volt nézni, ahogy a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség, a Háttér Társaság a Melegekért és a Labrisz Leszbikus Egyesület tagjai együtt csápoltak Bródyra a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Negyedik Köztársaság, a Demokratikus Koalíció, az LMP, az MSZP, az MSZDP, a Szövetség Az Egységes Magyarországért, az előkukázott SzDSz, a Societas, a Magyarországi Munkáspárt 2006, az Európai Baloldali Párt és a Zöld Baloldal legfőbb képviselőivel és szimpatizánsaival.

Mindenki boldog volt és persze nagyon lelkes. A pártok és a szervezetek prominens képviselői megtalálták a maguk színvonalát az őrjöngő nyuggerekben és a belpesti degeneráltakban. Mindeközben az Operaházban OV ünnepeltette magát a jól megválogatott sleppel, szépen keretbe foglalva és persze teljessé téve ezzel a Minden szemét egy helyen című képet.

Gondolom mondani sem kell, lent az utcán igazán remek volt a hangulat. Az utcai felszólalók természetesen egytől-egyig rettegték a jövőt és féltették a köztársaságot, a nagyon felvilágosult és nagyon hozzáértő közönség pedig egyetértve az elhangzottakkal, a magukkal hozott táblákkal felszerelkezve integetett vissza a szónokoknak.

Egyes hírek szerint Ferenc, hogy emelje az este fényét magával hozta a kiásott Kádárt, mintegy így is demonstrálva a régi alkotmány melletti kiállást és megidézve a szép idők szellemét.

A legtöbb mikrofonhoz lépő azon siránkozott, hogy az új alaptörvény hatálybalépésével megszűnt köztársaság, a tömeg pedig egy emberként üvöltötte az égre az ebből fakadó borzasztó fájdalmát. Az pedig egy cseppet sem zavart senkit sem, hogy a köztársaság, mint államforma nem szűnt meg, csak az ország neve ezentúl nem Magyar Köztársaság, hanem Magyarország.

A nagy hőbörgés közepette érdekes mód az nem okozott gondot se a felszólalóknak, se az egybegyűlteknek, hogy a mindennapok egyre nehezebbek, hogy az árak emelkednek, a bérek pedig csökkennek, hogy a társadalom jelentős része adósságcsapdában szenved. Ezek a problémák nem lépték át a jelenlévők ingerküszöbét, őket csak is az alkotmány és a köztársaság védelme érdekelte.

És valahogy nem jutott eszébe senkinek sem felidézni Kuncze Gábor egykori szavait a kiosztandó ciántablettákkal kapcsolatban, amit megoldásként még az elvtársak regnálása idején javasolt az akkori elégedetleneknek. De ugyanígy elmaradt a táncoslábú azon magvas gondolatának a felolvasása is, amit még 2007-ben, az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban fejtett ki: „Aki az utcai politizálást választja, az aláássa a demokráciát. El kell dönteni, demokraták vagyunk és a Parlament falai között ütköztetjük véleményünket, vagy az utcát választjuk. A kettő együtt nem megy!”

Vagy most már mehet?

Annak idején, amikor megtörtént a rendszerváltásnak hazudott csillagváltás, a hozzáértők azt jósolták, hogy nagyjából húsz év kell ahhoz, hogy a nyugatos demokratikus berendezkedés teljesen megszilárduljon az országban. Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy ez megtörtént. Sikerült létrehozni egy nagyrészt pökhendi ostobákból álló kormányoldalt és egy retardált idiótákból álló ellenzéket. Az egyik ott fényezi magát az Operában, a másik hiteltelen országrontó banda meg az épület előtt, az utcán hőbörög azért, mert most momentán nem ők állnak a húsosfazék közelében.

Magyarország 2012. A megszilárdult hiteltelenség.