Matolcsy: a feleségem intézi…

Az elmúlt hetekben a magánnyugdíjpénztárak átalakításáról már nagyon sokan, nagyon sok mindent leírtak. Ezért én nem is mennék bele ennek az elemzésébe, az érvek és ellenérvek megvitatásába, hanem inkább arra mutatnék rá, hogy azoknak, akik egy ilyen fontos kérdésben a szavazatukkal a törvényeket hozzák, mennyire nincs fogalmuk arról, hogy miről is döntenek. Arról már nem is beszélve, hogy maga a nemzetgazdasági miniszter is olyanokat nyilatkozik az üggyel kapcsolatban, ami enyhén szólva is necces, de hogy kommunikációból nulla, az biztos.

Az gondolom sokak által ismert, hogy a nyugdíjpénztárak 1998-as indulásakor csak a pályakezdőket kötelezték a belépésre, mások szabadon dönthettek arról, hogy belépnek-e. Mára már az is kiderült, hogy az önként belépők között volt Matolcsy is. Sőt, az évek folyamán akkor sem lépett ki onnan, amikor erre alkalma lett volna. Korosztályának ugyanis az elmúlt tizenkét évben többször is lehetősége adódott az állami rendszerbe való visszatérésre, legutóbb éppen tavaly, amikor az ötvenkét évesnél idősebbek minden további nélkül választhatták az állami gondoskodást. De Matolcsy még akkor is jobbnak látta nyugdíját az állam helyett a pénztárakra bízni.

A fentiek fényében érdemes ideidézni egy rövid kérdés-feleletet abból az interjúból, ami pár napja a nol.hu-n jelent meg. A riporter Matolcsyval beszélget, a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos kormányzati tervekről: [a teljes interjú ITT olvasható]


- Döntött már az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésről?

- Igen, hogyne, meghoztam a döntést. Engem meggyőzött a kormány nyugdíjmentő csomagja. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy 1998-ban nem kellett volna bevezetni a kötelező magánnyugdíjrendszert. Olyan lyukat üt az állami nyugdíjkasszán, amit nem lehet pótolni.


- Akkor minek lépett be?

- Az ilyen ügyeket a feleségem intézi…


Igen, nem tévedés. A gazdasági miniszter, az ország pénzügyi stratégája az ismert előzmények ellenére, most azt állítja, hogy ő nem értett egyet már a bevezetésekor sem ezzel az iránnyal, és csak azért lépett be 12 éve, önként és dalolva a most megszüntetendő magánpénztárak egyikébe, mert az asszony odatolt elé egy papírt, hogy „Gyurikám, írd már alá!”

Bárhogy nézzük, ez a szöveg azért nem kicsit röhejes. Az a duma pedig, hogy „engem meggyőzött a kormány nyugdíjmentő csomagja”, már messze a vicc kategóriába esik. Azért valljuk meg, az tényleg ”nagy” eredmény, ha valaki elhiszi a saját javaslatairól, hogy azok jók. Főleg, ha az a valaki egy ország gazdasági minisztere, aki ezzel a kis ötletelésével 3 millió ember pénzével és az ország jövőjével játszik.

És persze egy pillanatig se feledjük azt se, hogy ez az ember OV ”jobbkeze”, akiről két hónapja a miniszterelnök a következőket mondta, amikor az újságírók Matolcsy esetleges lemondásáról kérdezték: "Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani" – aztán így folytatta: "mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól".

Szóval a ”jobbkéz”, Matolcsyné férje, akiről OV semmiért sem tud lemondani, ilyen ügyesen és hitelesen tudja kommunikálni, az év talán legjelentősebb kormányzati lépését, ami egyébként normál esetben tényleg támogatható. Nem én voltam az, aki annak idején önként belépett, a hülye asszony tehet mindenről… Ez aztán tényleg meggyőző érv.

Azonban Matolcsy idióta megnyilvánulása messze eltörpül ahhoz képest, amit a fideszes képviselők mutattak be a nyugdíjak kapcsán az Index kamerájának. Az alábbi közel négyperces összeállítás sok mindent elárul nem csak erről az ügyről, hanem úgy általában az átlagképviselő tevékenységéről is az ország házában.





Ne tudom, ki hogy van vele, de nekem elsőre az az ominózus emdéefes választási videó ugrott be, ahol a debileket csokorba szedték. Persze ez most sokkal durvább, hisz ezek az emberek már nem csak jelöltek, ők már döntési helyzetben vannak. Ennek ellenére viszont, ahogy látszik, fogalmuk sincs mire szavaznak, fogalmuk sincs mi az, amiről döntenek. [az MDF igazán szórakoztató választási videójáért katt IDE]

Csak nyomják a gombot, mert Viktor azt mondta, hogy úgy lesz a jó. Nincs egyéni vélemény, nincs gondolkodás. Szavazógépek vannak, akiknek a sorok szélén ülő beordító ember vezényli, hogy mikor, mit kell nyomni. És ők, mint a birkák meg is nyomják azt. Azonban ha megkérdeznék tőlük, hogy mégis mire szavaztak, és annak mégis mi a következménye, a többségüknek valószínűleg a leghalványabb fogalma sem lenne róla.

Így aztán joggal adódik a kérdés: Ha egy ilyen nagy horderejű ügyben ennyire nagy a homály, akkor mi van a többi esetben? Vajon a képviselőnek hány százaléka tudja azt, hogy igazából milyen döntésekhez asszisztál? Vagy ez a nagy narancsos forradalomban egyátalán nem számít?

A nyugdíjkérdéshez pedig itt a végén csak egy nagyon kicsi adalék. A már fent említett interjúban a riporter a következő kérdéssel zárta a beszélgetést:

- Marad a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése?

- Ezt a döntést nem vizsgáltuk felül.


Csak halkan jegyezném meg: a 2008-as adatok szerint Magyarországon a férfiak átlagéletkora 68 év…

11 kommentek:

chabbix írta...

Ha nem is hullt még le, de szakadozik a lepel! Most már végképp megtudhatják az emberek (azt a max. 1 millió ködös agyú vakegeret kivéve), hogy kikre is szavaztak tavasszal.
Egy másik réteg, a közel egymillió Jobbikos szavazó, biztosan tudhatja, jó helyre adta le a voksát!!

Aki pedig még ezek után is hisz, bízik, reménykedik valamiben, annak álljon itt egy idézet a cikkből:

"...Csak nyomják a gombot, mert Viktor azt mondta, hogy úgy lesz a jó. Nincs egyéni vélemény, nincs gondolkodás. Szavazógépek vannak, akiknek a sorok szélén ülő beordító ember vezényli, hogy mikor, mit kell nyomni. És ők, mint a birkák meg is nyomják azt. Azonban ha megkérdeznék tőlük, hogy mégis mire szavaztak, és annak mégis mi a következménye, a többségüknek valószínűleg a leghalványabb fogalma sem lenne róla..."

És most cserélje le a Viktor nevet, Ferire, Gordonra, Péterre, Gyulára.
S gondolkozzon el, hol is élt eddig, amikor úgy döntött, a fideszre, netán a maszopra, még rosszabb esetben az lmp-re szavazott.
Hova tűnt 20 évünk s hova tűnt Magyarország teljes vagyonának 81,7 százaléka, az ezek és fajtájuk vezényelte áldemokrácia, a beordító emberek demokráciát rikácsoló hangoskodása közepette?

Mélyen el lehet rajta töprengeni.

Herne írta...

Matolcsy (is) alárendelt típus, otthon a felesége dirigál neki, a pártban meg Viktor. Valószínűleg a háttérben Viktor valójában a feleségével beszéli meg a dolgokat. Matolcsy csak a reklámarc.

A többiről mit is mondhatnék...mindigis undorom volt ettől a pályától, de most komolyan elgondolkodtam, hogy ha a politikai pályához semmilyen, de az égvilágon tényleg semmilyen elvárás nem szükséges, és ezek a nyolc általánost ha (16 év alatt) elvégzett senkik ott ülhetnek, akkor miért ne kezdjek el esetleg én is betörni a pályára. Nyilván persze egy idő után félreállítanának a jó öreg, már a Mein Kampfban leírt klasszikus zsidótaktikával, de addig jópár segget szétrúghatnék.
Kár, hogy nem vagyok a parlamentáris demokrácia és a parlamenti politizálás híve.

OFF: tegnap említettem a WikiLeakset, na mára már valóban nem elérhető. Van még valaki, aki elhiszi, hogy demokrácia van a világban, és a nemzetközi törvények mindenkire ugyanúgy vonatkoznak? Hol az ENSZ felhatalmazása? Hol a hosszú hónapokig tartó bürokratikus és jogi huzavona? És ezek (az USA) merik aljasnak nevezni Japánt Pearl miatt?

Viszont mégegy fontos dolgot megtudhattunk: a dolog vasárnap kezdődött, ma szerda van, én este már nem néztem az oldalt, tehát legjobb esetben is kedd este lőtték ki, szóval két nap kell nekik ahhoz, hogy elintézzenek egy nekik nem tetsző weboldalt. Két napig szabad a pálya. Ez még a hasznunkra válhat. Ha az USA-nak, a CIA-nak, a Moszadnak két napra van szüksége, akkor Viktoréknak, vagy az EU-nak általában, két hónapra. Ez persze költői túlzás volt, de valószínűleg több időre lenne szükségük, hogy lelőjenek egy weboldalt.

Radulovic Zsuzsa írta...

Az semmi, de ma már a Wikileaks-alapító kiadatását követelik, mert állítólagosan Svédországban nemi eröszakot követett el valaki ellen...Hiszi a piszi! Momentán senki nem tudja pontosan, hogy hol tartózkodik, de folyamatosan azt nyilatkozza, hogy folytatja az adatok nyilvánosságra hozatalát. A fenti vádat, mint valótlant, elutasította.

Neves Személy írta...

Az összes beltenyészetből fakadó hibbant, buggyant félnótást ide gyűjtötték össze Budapestre. 4 évente ezekből mazsolázgathatunk.

casablanka írta...

Ugyan Herne, mit gondolsz a WikiLeaks-t kik tették fel?ugyanazok akiknek 1000 polip karja van és most ez az 1001.amivel éppen folytogatni akarnak minket. (Csak ez most Ausztráliában született meg.)Most, hogy a világban azt érzik, hogy egy ici-picit ellenük fordultak, kitaláltak valamit megint.Most ezen kell rágódnunk. Majd csepegtetik ezt is, mint nálunk drága kishazánkban, az ügynöktörvényt.Az meg végképp eszedbe ne jusson, hogy résztvennél a nagypolitikában és bepiszkolnád magad, bár úgyis tudom,Te csak egy rossz pillanatodban gondoltál erre.Egyék csak meg ők egymást. A józan észre még szükség lesz.

HORVÁTH ANGÉLA írta...

FIUK ELÉG POCSÉK A SZEMEM NEM TUDOM ELOLVASNI

vakegér írta...

Igen ez egy szar dizájn, én már többször beírtam de kitörölték, szétbassza a szemet és az agyat, egy nagy fos.

eSzeL írta...

A cikk jó, de a forma az tényleg nem. A kurucot lehet változtatni. Itt is megfelelne. Akinek így tetszik az nézze így, de akinek fehér alapon, az hadd váltson. Köszönjük!

gabeebee írta...

Kedves Mindenki!

Az oldal új arculatával kapcsolatos észrevételeket összegezzük és természetesen a későbbiekben figyelembe vesszük.
Vakegérnek pedig jelezném, hogy egyetlen hozzászólást sem töröltem, úgy ahogy egyébként másét sem. Ha esetleg eltűnik egy-egy komment az a Blogspot rovására írható. Ilyen sajnos néha előfordul.

Radulovic Zsuzsa írta...

Hogy is van ez: Azért csak szükség van arra a feleségre, mert vannak olyan dolgok, amikért egyszerüen nem hibáztathatjuk a kormányt. Ugye, Matolcsy úr?

Névtelen írta...

Gabeebeee a terminal.hu szerintem egy ehhez nagyon hasonló de mégis kellemesebben, tisztán olvasható skin. Ha lehetne kérni?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló