Magyarok. Degeneráltak. Függetlenek.

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, amikor azt mondom, hogy pár napja, amikor először láttam az MDF-es képviselőjelöltekről szóló anyagot, azt hittem, hogy valaki megszerezte az eredeti próbafelvételt, és a bakikból meg a szerencsétlen próbálkozásokból összevágott egy jópofa videót.

Azonban tegnap megvilágosodtam, és kiderült számomra is, hogy erről szó sincs. Ezek tényleg nem a háttéranyagból összeszedett képsorok és nem is a beszédek felvétele közben született bénázások gyűjteménye, hanem egy, a közvéleménynek szánt, valós bejátszásokból összevágott anyag, amelyek eredetije egytől egyig fellelhető az MDF honlapján.

És azért innentől már nem csak röhejesen szánalmas, hanem gyalázatos is az egész. Mert azt el lehet fogadni, hogy valaki gyakorlatlan, hogy zavarba jön, ha veszi egy kamera, de ez már nem az a kategória, mert itt már messze nem a szereplési rutintalansággal, hanem a jelöltek IQ-jával van a gond. Az egésznek olyan hangulata van, mintha a szélnek eresztett OPNI szökevényeket, hirtelen egy helyre terelték volna.

És ennek a pártnak a kampányfőnöke Somogyi Zoltán, a Political Capital agya, a liberáltak által agyonajnározott médiaguru, aki az ügy kapcsán az egyik tévé műsorban azt találta mondani, hogy aki nem a manipulatív videóanyagot akarja hallgatni, hanem a valódit, menjen az MDF oldalára. Aztán amikor közölték vele, hogy ezt onnan szedték le, akkor meg csak nézett ki a nagyon okos fejéből.

Nála röhejesebb már csak Pusztai Erzsébet az MDF pártigazgatója volt, aki a Klubrádiónak nyilatkozva elismerte, hogy kicsit ciki az ügy, majd utána mintegy bagatellizálva a történetet így folytatta: már jó néhány kampányban részt vettem, és nem ez az első, hogy a profizmus hiányával szembesülök, előfordult már, hogy összecserélték a fotókat és a hozzátartozó neveket… [ A teljes riportért katt ide]

Na, most vagy Pusztai hülye, vagy minket néz annak. Mert azért azt nem hiszem, hogy bárki is egy kategóriába sorolná a véletlenül összecserélt fotók és nevek esetét azzal, hogy a magát Demokratikus középnek nevező gyülekezet olyan degeneráltakat jelölt országgyűlési képviselőnek, akik egy egyszerű mondaton belül, nem tudják összeegyeztetni az alanyt az állítmánnyal.

De igazából mondhatnak most már bármit, nincs jelentősége. Az új MDF megmutatta az igazi arcát.

Gratulálunk. Ez tényleg a MINŐSÉG.




7 kommentek:

Odin84 írta...

Hát eddig is elég szánalmasnak tartottam az MDF-et.De szerintem ők is érzik hogy idén nincs sok keresnivalójuk a parlamentbe.Ennél csak az MSZP szánalmasabb aki szerintem örökéletet is ígér majd a szavazóknak. XD

Névtelen írta...

http://lancelotbeka.ingyenblog.hu/ a nyomorultak lassan már az állatkertben toboroznak jelölteket...szánalmas az erőlködésük...

Névtelen írta...

Ugyan már állitólag Somogyi két helyre is "dolgozott" az MDF-hez is meg az MBH-hoz is. Igy lehet meggazdagodni. Innen is leszakitok pár tiz millát, meg onnan is. A tanácsaim meg sz@r sem érnek.Úgy kell az MDF-nek. Amit csináltak az alapitókkal most visszakapják.

babyku írta...

ezek a szerencsétlenek csak létrának kellenek dávidnak - aztán majd feltörli velük a padlót! Mit képzelnek? Ez már nem az a MDF amit Bíróék alapítottak -ez egy gennyes góc a nemzet testében - kivágni kellene, nem támogatni!

Gabri írta...

Azt gondolom,nem magyarok.hülyék,az biztos.Nem is függetlenek.Papír sárkányok,mint viktorvezér.Csak addig szállhatnak az ég felé,amíg a spulnit tartó kéz engedi őket.

Névtelen írta...

Ejha! Eddig tipródtam kire szavazzak, ezek után csakis az mdf-re fogok :-)

Névtelen írta...

szegény emberek nem tudják mit tesznek . Remélem csak a pénzért.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló