Egy újabb lépcsőfok a magasságos idiotizmus felé


A nagyon felvilágosult amerikai társadalom a nyugati törzsfejlődés újabb szakaszába érkezett. Mondhatnák ismét lépett egy lépcsőfokot a magasságos idiotizmus felé. Egy 2010-es oktatásügyi ajánlás alapján ugyanis a jövő tanévtől megszüntetik a kézírás oktatását az Egyesült Államokban. A szövetségi irányelv úgy fogalmaz, hogy „a modern kor gyerekeit már nem szükséges megtanítani a kézírásra, helyette az aktuális kihívásokra kell összpontosítani, aminek középpontjában az informatika található. Elég a gyerekeknek a saját nevüket leírni kézzel, minden más nyugodtan mehet mobilon, tableten, PC-n.”

Így aztán jövő évtől az Államokban egyáltalán nem oktatják a kisiskolásokat a folyóírás elsajátítására, helyette a számítógép, a laptop és a hordozható táblagépek billentyűzetén, érintőképernyőjén történő pötyögést kell elsajátítaniuk a nebulóknak. A tagállamok közül egyedül Indiana a kivétel, ám ősztől ott is el kell kezdeniük gépelni tanulni a harmadikosoknak, akinek három év múlva vizsgázniuk kell a tanultakból. E mellett az indianai gyerekek már egyetlen vizsgájuk esetén sem írhatnak kézzel, a házi feladatokat is kizárólag számítógép segítségével készíthetik el.

Mit mondhatnánk? Igazán szép, igazán értelmes fejlődési irány.


A hír hallatán fel lehetne tenni egy sor olyan profán kérdést, hogy mi van akkor, ha elmegy az áram, ha lemerült az aksi? Mi van akkor, ha tönkremegy a ketyere, amin lehetne gépelni? És még egy sor olyan felvetés, ami az egyes informatikai eszközök működésképtelenségéhez kapcsolódik. De azt gondolom, nem itt van a lényeg, sokkal inkább a következő nemzedékek további butításán.

Ma még mindannyian tudjuk, hogy az írás elsajátításához és gyakorlásához egy sor olyan képesség szükséges, melynek fejlesztése a mai modern életben is nélkülözhetetlen. Ilyen például a térbeli és időbeli tájékozódás, az érzékelés, a beszédhallás, az analízis és szintézis, vagy a szem-kéz koordináció. Arról már nem is beszélve, hogy a kézírás minden ember meghatározó személyiség-jegye. És most ezt akarja az amerikai kormányzat elvenni, pontosabban oda sem akarja adni a következő generációknak.

Persze ez a fajta törekvés az ő szemszögükből érthető. Minél egyszerűbb, minél könnyebben kezelhető, minél gondolkodásképtelenebb tömegekre van szükség, akiket az elektronikus médián keresztül lehet irányítani, és akik egy pillanat alatt elvesznek a világban, ha nincs net, ha nincs a kezük ügyében egy működő informatikai eszköz.

Alakul ez a szép, új világ.

11 kommentek:

Molnár Ferenc írta...

Miután a háttér hatalom primitiv és ostoba az alattvalókat igyekeznek náluknál alacsonyabb szintre kalibralni.

Névtelen írta...

Ilyenkor mindig az van bennem de jo hogy nem ma vagyok diák. vajon Magyaroszágon és az EU-ban mikor lesz ez is divat...?

Unknown írta...

A világ egyre szemetebb az izmusoktól .. mi nem izmust hanem életet akarunk .. Tiszta Amerika ami most van
USA a " Hülyék paradicsoma "
KATT--ITT-->>http://videa.hu/videok/vicces/usa-a-hulyek-paradicsoma-teljes-nap-neked-romantika-EcEwHLXKmJbO0X4b
Vígjáték .. arról milyen ne legyen a világ ,,,...,,,
Ettől tényleg Szebb jövőt Szebb jelent ,,, FixDD

Karina írta...

Az EU-ban okvetlen fogják ezt az oktatási módszert " javasolni ". Ha ezt nem helyesled, irgum-burgum " áruló " vagy EU szkeptikus leszel! Nagyon fontos, hogy "kompetencia" követő legyél, különösen az oktatásnál !!!!

Névtelen írta...

Itt tévedések vannak. Nem a "kézírást" nem oktatják, hanem a folyóírást. Sokan így is nyomtatott betűkkel írnak kézzel, mert annak a folyóírással szemben megvan például az az előnye, hogy olvasható.

Radulovic Zsuzsanna írta...

Magyarországon senki nem ír nyomtatott betűkkel a félanalfabéták és a szellemi fogyatékosok kivételével.

Macoka írta...

Na, igen. Eléggé tragikus, és valóban felmerül a kérdés, hogy mi lenne olyan esetben, ha elszáll minden ketyere. Láttam egyszer egy dokumentum filmet, amelyben a kísérleti csimpánzok profi módon kezeltek egy egyszerűsített számítógépet. Ahogy látom, a cél, közeledni más fajokhoz...

Névtelen írta...

Egy baromság! Ezek után a grafológusok mit fognak elemezni, vagy a cégek hogyan fogják eldönteni az alkalmazásra jelentkezők közötti szellemi/egyéni értékeket. Hiszen az írás "szinte" egyértelműen utal az illető egyéniségére...Az emberek hogy fognak ezentúl végrendeletet írni "sajátkezűleg"?

San írta...

Már elnézést kérek, így, a magam nevében, és halkan is, nehogy valaki a torkomnak ugorjon, mert esetleg félanalfabétának, vagy fogyatékosnak tűnnék, pedig azért nem vagyok az.
Tisztességesen felnevelt embernek tartom magam, akit azért erősen megedzett az élet 41 éves koromra, és munkában becsületesen megszerzett javaim körében ülök ebben a pillanatban is.
Én nyomtatott betűkkel írok.
Ez van, ezért lehet engem degradálni is.
Szerénykedhetnék, de nincs mire, mert büszke vagyok az átlagon felüli intelligenciámra (ami ugyebár inkább örökség, mint szerzett dolog, de okosan alkalmazni már nem annyira szerzett), a két szakmámra, amit nagyon sok irigyem és munka kíséretében fejlesztettem egy nagyon jó szintre.
Elárulom, érettségim sincs, mert már akkor láttam ennek a dolognak a teljes hiábavalóságát, és az ebbe vetett hitet (legalább érettségid legyen, kisfiam), inkább azt választottam, hogy a szakmunkásvizsgámra már a munkahelyemről kéredzkedtem el.

Kétkezi ember voltam világ életemben.
Nekem könnyebb nyomtatott betűvel írni, két okból:
Egyrészt a szakmámban követelmény, a mindig olvasható kézírás.
Másrészt az első ok miatt a magánéletben sem vagyok hajlandó mindenféle macskakaparással minősíteni magamat, és ha már művészlélek nem vagyok, akkor már szépen nem, de olvashatóan mindig ki tudom magam fejezni bármely, olvasni tudó, magamhoz hasonló magyar ember számára.
Ugyanúgy, ahogy az élő beszédben sem.
Szeretek tisztán, érthetően beszélni, és ilyen az írásképem is.

Aki pedig olyan buta, hogy az értelmi szintet, és az írásképességet a
folyóírás megléthez, vagy nem létéhez köti, az írjon tele egy A4-es lapot, (legalább egy kis flekket), vigye el egy grafológushoz, és kérjen róla véleményt.
Abból pedig okuljon és tanuljon.
Valamint ne írjon ide hülyeségeket...

Radulovic Zsuzsanna írta...

A grafológia egy tudomány. Léte a kézi folyóírás létével szorosan összefügg. Ebből is látszik, mekkora jelentősége van a folyóírásnak.

Névtelen írta...

Kedves Zsuzsa! 30 évig irtam nyomtatott u.n.szabvány betükkel, ugyanis majd minden," müszaki" ezt az irásformát használja,az építésztöl a gépészekig! Valószínüleg nem mind analfabéta! Egyébként a hétköznapi életben föleg az angol, amerikai iskolákban használták, használják!Tehát a mi jövöbeni " példaképeink'!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló