Megint hol az igazság?

Tegnap ismét született egy ítélet. Tegnap ismét tanúja lehettünk annak, hogy ma Magyarországon a jognak és a bírói döntéseknek semmi, de semmi közük nincs a társadalom igazságérzetéhez. Az utóbbi hónapok ítéleteit hallgatva az embernek olyan érzése támad, mintha a bírók nem is ebben az országban élnének, mintha halvány elképzelésük sem lenne a mai magyar valóságról.

Napra pontosan két évvel a 14 éves Horák Nóra brutális megerőszakolása és meggyilkolása után, tegnap reggel kezdték meg a Pest Megyei Bíróságon az ügy utolsó tárgyalását. A zsúfolásig megtelt a tárgyalóteremben feszült várakozás előzte meg a vádlott belépését, aztán nem sokkal kilenc óra előtt, amikor a védő jelt adott, három kommandós ruhába öltözött őr bevezette Pocsai Józsefet.

Amikor mindenki elfoglalta a helyét, Szalay Csaba bíró bemutatta a bírói tanács tagjait, majd közölte a jelenlévőkkel, hogy a vádbeszéd november 18-án elhangzott. Ezután megadta a szót a vádlottnak. Pacsai az utolsó szó jogán a következő mondatokat volt képes kiejteni a száján: „Nagyon sajnálom az egészet, hogy így alakult, szándékosan sosem tettem volna ilyet. Egész másfél év alatt nem látszott rajtam érzelem, de ez azért van, mert évek óta nem látszik rajtam, hogy mire gondolok, de ez, ez azért van, mert nem látszanak meg rajtam az érzéseim. Ennyit szerettem volna mondani.”

Döbbenet. „Szándékosan sohasem tettem volna ilyet”. Akkor vajon hogyan? Hogy lehet brutálisan megerőszakolni és utána megfojtani egy 14 éves lányt? Véletlenül? Hogy lehet valaki ennyire aljas rohadék?

Pacsai azon a végzetes éjjelen, egy kisebb társasággal nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után 1:40-kor indult haza Dunavarsányból. Útközben a nagy lendületben a többieknek kijelentette: „az első szembejövő nőt megbaszom”. Miután visszaértek Kiskunlacházára elindult a művelődési ház felé, hogy a diszkóból hazafelé tartó valamelyik lánnyal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ekkor pillantotta meg Nóri unokatestvérét, akit kinézett magának, de a lány észrevette. Gyorsan előkapta telefonját, mintha beszélne. Patai elment mellette, de nem szólt hozzá, a lány pedig beszaladt a házukba.

November 22-23 éjjelén esni kezdett a hó, 2:30 körül már rendkívül hideg volt. Nóra egyedül, gyalog indult unokatestvére háza felé, ahol az éjszakát töltötte volna. A barátaival a buliban kicsit összezördülő, rosszkedvű lány egyedül akart lenni, s hogy hamarabb érjen a házhoz, átvágott a kiserdőn. A vádlott követte. Nóri az erdő közepén húzódó kerítés mellett megállt és rágyújtott. Pacsai ekkor előlépett a sötétből és megérintette, szexuális viszonyt akart vele kezdeni. A lány ellökte a részeg állatot, de a jelentős erőfölényben lévő, 180 centis, 100 kilós férfi rátámadt. Több alkalommal megütötte, közben letépte melltartóját, ékszereit, lerángatta nadrágját. Majd a sokkhatás alatt álló, korábban kétségbeesetten ellenkező fiatal lányt a földre szorította és megerőszakolta.

Aztán „megrettenve tette várható következményeitől ezután megfojtotta, majd a holttestet a kerítés mellé vonszolva, fejét egy bokor ágaival letakarta”. A szülők másnap délig várták Nórit, aztán bejelentették eltűnését a rendőrségen. Nem sokkal később az édesapa saját maga lelt rá halott kislányára. Nóra testén húsz sérülést találtak…


Nehéz bármit is mondani. Pacsai mondatai többek mint felháborítóak. Azonban a tegnapi tárgyaláson, mint később kiderült, mégsem ezek a szavak voltak a legmegdöbbentőbbek. Azokat ugyanis Szalay Csaba bíró mondta ki, amikor kihirdette az ítéletet:

„A tizennyolc nyilvános tárgyalást követően a bíróság az 1984-ben született Pocsai Józsefet bűnösnek találta egy rendbeli erőszakos közösülés bűntettében, egy rendbeli emberölés bűntettében, egy rendbeli kifosztás bűntettében, amelyekért halmozati büntetésként 19 év fegyházra bünteti, 10 év közügyektől való eltiltás, 19 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte.”

Igen. Szalay bíró ezért a gaztettért tényleges életfogytiglan helyett, mindössze 19 évet adott. Nehéz szalonképes szavakat találni erre. Az ítélet indoklásában elhangzottak pedig egyszerűen vérlázítóak, ugyanis a bíró az ítélet enyheségét a következőkkel indokolta: „az életfogytiglan ebben az esetben nem szolgálná az egyéni visszatartó hatást, hanem megtorló jellegű lenne, ez pedig egyetlen büntetésnek sem lehet célja".

Döbbenetes.

Vajon mit kell elkövetni ma Magyarországon ahhoz, hogy valakit életfogytiglanra ítéljenek? Mi az a bűncselekmény, ami annyit ér, ha ez nem az?

És milyen aljas szöveg az, hogy az életfogytiglan nem szolgálná a visszatartó hatást? Talán egy ilyen enyhe ítélet szolgálja?

Vajon ha a bíró úr gyerekével történt volna ez meg, akkor is mondana ilyeneket? Hogy lehet valaki ennyire mocsok?

Hol van megint az igazság?

És ezek a kérdések még akkor is helyénvalóak, ha tudjuk, hogy sokan megkérdőjelezik az elfogott tettes személyét. Kétségtelen, hogy a nyomozati szakaszban voltak ellentmondások, hogy lehet igazuk azoknak is, akik azt mondják, hogy Pacsai csak elvitte a balhét mások helyett.

Nem tudom. Mindenesetre az érdekes, hogy a bíró az ítélethirdetésnél rendelkezett arról is, hogy a bűnjeleket, köztük az áldozat ruháit, meg kell semmisíteni…

13 kommentek:

Gambit írta...

"Az utóbbi hónapok ítéleteit hallgatva az embernek olyan érzése támad, mintha a bírók nem is ebben az országban élnének, mintha halvány elképzelésük sem lenne a mai magyar valóságról." - Pont azért, mert nincs. A bíróságok is úgy működnek mint a rendőrség, állam az államban, ahová - saját felfogásuk szerint - néha behurcolják a pórnépet, akik fölött a félisteni tudatban pöffeszkedő bírák nagy kegyesen ítéletet mondanak.

Azt már gondolom nem is kell említenem, hogy a bírók zöme kb. 20-30 éve pozícióban van, és eddig szinte csak a halál mozdította el a régi komcsi elvtársakat. (A kihullottak helyére pedig a Szadesz emlőin nevelkedett, a cigányokkal, a deviánsokkal lágyszívű kontárok kerültek.)

Egyébként én még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ezzel a Pocsaival nem csak elvitetik a balhét, míg a valódi bűnösök (azok a cigányok, akik "érthetetlen" módon hanyatt homlok menekültek, amikor kitudódott a gyilkosság, és csak azután lett nagy arcuk, hogy elkapták ezt az idiótát) megússzák...

Herne írta...

Hogy hol az igazság? A mi kezünkben. Tökösebb népek ekkor már az utcán tombolnak igazságot követelve, nem pedig megszeppenve, a dolgokat tudomásulvéve kussolnak. (Hogy mi kell az életfogythoz: mondjuk egy ilyen kijelentés. Ha az urak seggét veszélyezteted, úgy repül az életfogyt, mint annak a rendje. Ezért fogalmazok ködösen, hogy ne lehessen egyértelműen lázításnak vagy hasonlónak értelmezni, és így ne lehessen jogi ellenlépéseket tenni. Ha már ilyen a rendszer, ne szégyenljük használni az ő fegyvereiket ellenük...)

Namost a probléma ott kezdődik, hogy Amerikában az ilyen bűncselekmények mindennaposak, méghozzá nem országszerte, hanem minden nagyobb városban külön-külön. Most eszembejutnak az utóbbi évek brutális bűncselekményei és természeti katasztrófái, amiket a média úgy tolmácsolt, hogy hurrá, már ilyenünk is van, már ezzel is hasonlítunk a nyugathoz!
Nos, ez az ítélet egy újabb lépés a nyugaton egyébként már haldokló áldemokrácia mintadiákjának életpályáján. Humánus ítélet, hogy bebizonyítsuk, mennyire figyelmesek vagyunk az emberi jogokat illetően, és járulékos hatásként az adott bűncselekményforma elszabadítása.
Mert ennek az idióta bírónak a baromságaival ellentétben ez éppenhogy precedensként szolgáló ítélet volt: ha nem az egyik irányban, akkor a másikban. Most az összes létező szexuális bűnözőnek ez lebeg majd a szemi előtt, amikor részegen elindul vadászni.
Sajnos úgy tűnik, hogy ismét meg vagyunk áldva egy olyan vezetéssel, ami a haldokló világrendszer utolsó stréber védőbástyája akar lenni, és ha már a világon mindenhol új társadalmi rendszerek lesznek, mi akkoris gőzerővel védelmezni fogjuk a drága demokráciát.
A szexuális jellegű bűnözés viszonylag ritka volt Magyarországon (kivéve a cigányokat), most ezt is meg akarják honosítani, hogy dicsekedhessünk a nyugatnak, hogy már ilyenünk is van. Az más kérdés, hogy nyugaton a rendőrségeknek külön speciális osztagai vannak már erre a célra, hogy visszaszorítsák a szexuális bűnözést: mi, szokás szerint, le vagyunk maradva néhány évtizeddel.

Itt szeretnék köszönetet mondani vitéz Pintér Sándornak a rendcsinálásért.

Herne írta...

És hogy hol az igazság valójában? Valamelyik cigányállatnál, valószínűleg többnél. Ugyanis ez az egész nagyon bűzlik a takargatástól. Enyhe ítélet egy dilinyósnak, a bizonyítékok megsemmisítése...bizonyítékot csak és kizárólag akkor semmisítenek meg, ha valamit el akarnak tüntetni ezzel. A tettes nem ez a fickó, vagy nem csak ez. Lehet, hogy az a "baráti társaság" a helyi rajcigányok voltak, és lehet, hogy tényleg ez a forma támadott rá a lányra és erőszakolta meg elsőnek, de csak azért, mert a rajcigányuk a maguk jól ismert rámenős, rafkós (fujj) rábeszélő módjukon rávették erre a kanos, részeg, bolond nyomorultat. Aztán pedig már ők következtek. Tipikus cigány gyerekcsíny.

Egy tipp az itteni profi bíráknak és rendőröknek: az, hogy a kislány arcát a tettes letakarta, de a testet meg sem próbálta elrejteni, azt jelenti, hogy bűntudata volt, megbánta amit tett. Éspedig valószínűleg azért bánta meg, mert nem saját elhatározásból cselekedett, hanem ráébredt a novemberi hidegtől és az erőteljes testmozgástól kijózanodva, hogy amit a cigányok olyan jó murinak meséltek, nem is olyan jó muri. Gyanítható, hogy nem is ő ölte meg, hanem a cigusok pánikoltak be, szokásuk ugyebár. És ezt látva szégyellte el magát az, akit most elítéltek.
"Szándékosan sosem tettem volna ilyet" - csak akkor, ha részegen pár rafkós-rajos faszfej rádumálja.

Azért én bízom benne, hogy ki fog derülni az igazság, és mindenki megkapja méltó büntetését. Természetesen erre nem a jelenlegi jogrendszer és igazságszolgáltatás mellett számítok. Még bízom benne, hogy nem marad örökké így.

Ha ezért a reménykedésért életfogytot kapnék, szabadítsatok ki ha eljött az idő!

Egy kis nemzetközi összefoglalás végül, hogy lássuk, megint a haldokló világrendszer seggét nyalatják velünk: mozgolódnak a franciák, a németek, az írek valószínűleg utcára mennek, sőt: már az amerikaiak is egyre jobban mozgolódnak! Mi meg csontig benyalva, stréberen vigyorogva teperünk a haldokló rendszer urainak kegyeiért. A történelem ismétli önmagát, ahogy mondani szokás...

Herne írta...

Ja, még egy fontos elem: húsz sérülést nem okoz egy hétköznapi erőszakoló. Ennyit több erőszakoló és/vagy szexuális szadista okoz.

Kik is veszik a lányokat megbaszandó használati tárgynak, tulajdonnak, amivel bármit meg lehet tenni? Különösen ha magyar lányról van szó? Kiknek jó móka az esztelen erőszak?

Herne írta...

Mégegy észrevétel, aztán tényleg abbahagyom, úgyis dolgom van :-D Szóval érzelmek azért nem látszódtak rajta, mert nem ő követte el. Egy efféle dilinyós nem tudja megjátszani az érzelmeket. Amit mutat, az az igazság. Viszont a holttest letakarása érzelmekre utal, tehát nem szociopatával van dolgunk. Vannak érzései, de csak azirányban, amit tényleg elkövetett: részt vett a dologban, de nem az ő ötlete volt és nem ő ölt.

HangyaBoy írta...

Hiába no, 100 szónak is egy a vége, az ilyesmire szoktam mindíg mondogatni, hogy "Semminemtörténik Országban, bármi megtörténhet"

eSzeL írta...

A déenes különösen jó bizonyíték. Nagyon könnyű beszerezni. Ma iszol egy pohárból a kedvenc helyeden (bár, kocsma, söröző...) holnap már déenes teszt eredmény bizonyítja, hogy te követted el az akármit. érdekes volt a házkutatásról közreadott videó ha emlékeztek rá.

casablanka írta...

Emlékszem pontosan akkoriban egy másik kislányt is letepert 3 cigánygyerek, akit avval ijesztgették, te is úgy jársz majd mint a Nórika... Majdnem biztos vagyok benne, hogy kellett szerezni egy madarat,meg egy porszivót is,akire ráverik a balhét és ahová eldugják az elrabolt holmit.Akkoriban még azt mondták, hogy a koma nem normális, dilis, még a lakását is bemutatták,ahol akkora kupi volt,(szemétdomb) még csodáloztam is mit keres ott még egy porszivó? De még a bizonyiték pontos bemutatása is érdekesnek tünt, mert mostanában, nem nagyon divat a közvélemény ennyire pontos tájékoztatása, mert ha bármit elvisznek, vagy megtalálnak arról még jegyzőkönyv is szülessen,? csak huss, jön a kommandó és hoz,visz mindent amit akar. Ősszeesküvő lennék? Nem hiszem.

Névtelen írta...

Az ítéletet tényleges életfogytiglanra változtatnám. Az, hogy a bűnjeleket megsemmisítésre rendelte a bíró, nem csak eljárási hiba, de nyílt szembeköpése a társadalomnak, hogy a későbbiekben se derülhessen ki semmi olyasmi, hogy esetleg nem, vagy nem csak az elítélt volt az elkövető. Az emberölés soha el nem évülő bűncselekmény, ezáltal az ilyen esetekben lefoglalt bűnjelek nem semmisíthetőek meg. Ha mégis megteszik, azzal bűnpártolást követnek el arra vonatkozólag, hogy egy később felmerülő momentum miatt, az ügyet újra lehessen tárgyalni és a bűnjeleket ismét megvizsgálva esetleg más is kiderülhessen. Ilyen bűncselekményt csak és kizárólag egyenes szándékkal lehet elkövetni, "véletlen elkövetés nincs", mint ahogy lopni sem lehet véletlenül. Az ilyen ítélet és az ebben az ítéletben hozott bírói döntés a Magyar államiság és a Magyar emberek megcsúfolása, az igazságszolgáltatás teljes lejáratása. /Horati/

Radulovic Zsuzsa írta...

Már az elején mondogatták, hogy valami politikus is benne van a dologban. Az ügy egész kezelése és ezen ítélet után pedig ne is csodálkozzanak, ha ilyetén mendemondák kapnak lábra.

Névtelen írta...

VENDETTA !!!Addig él, míg ki nem szabadul!

Névtelen írta...

Vendetta,a gyilkos cigányokra is!!

gigi írta...

Én csak annyit fűznék ehhez az egészhez, hogy akik itt írtak nincsenek tisztában a börtön élettel. Én sem mert nem voltam és nem is leszek, de tudok egy-két dolgot.
1. A fegyház nem egy leányálom. Egésznap egy szobában lenni, csak a 4 falat bámulni, semmi újság semmi TV, semmi de semmi, az valami szörnyű. S ha ezt évekig, évtizedig kell csinálni, hát kösz.
2. Aki leányt erőszakol meg, nőt ver meg, esetleg rosszabbik esetben meg is öli azt a börtönben nem svéd asztallal várják, hanem "köcsög" lesz belőle, a saját vizeletét, székletét megetetik vele, naponta 10-szer megerőszakolják, úgy játszanak a farkával mint más egy labdával. Szóval ez az igazi büntetés!
Persze kellene egy igazi halálbüntetés is, fene egye meg a szarháziakat! S tényleg olyan nyunya ez a magyar nép mint a segg!!!!!!
Ki nem áll sem az igazáért, sem másért. Fiatal lányokat erőszakolnak meg ölnek meg és semmit sem tesz ez a buzi nép! Amikor pedig ott van a sok rühes kurva! Persze az nem kell a rohadék férfinépnek mert ott fizetni kell ugye???!!!
Akkor áll nekik, ha nem kéne, ha kellene otthon a feleségének, akkor meg csak egy lankadt marhaság van!
Hát ennyit a gyönyörű férfinépről! Dolgozni nem akar, buták mint a szar, de erőszakolni tudnak!
Én az ilyeneket egy bikával erőszakoltatnám meg. Tudják meg milyen isteni!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló