Nincs kegyelem…

Eddig tudták húzni.

Eddig mehetett a mellébeszélés, az ügyészségre való mutogatás, a „nem mi voltunk, mi csak örököltük az ügyet” és a „független vizsgálatok majd megállapítják a vádak megalapozottságát” típusú, semmitmondó szövegek ismételgetése. De most vége. Most egyértelműen kiderült, hogy ebben az ügyben is, ki melyik oldalon áll. A politikai döntés megszületett. Ott van a papíron, és feketén-fehéren mutatja a forradalomnak nevezett narancsos hazugság igazi arcát.

A határozat szövegét olvasva végül is azt kell, hogy mondjam, igazából nem csalatkoztunk, nem lepődtünk meg. Azonban azért tegyük hozzá azt is, hogy bár nem voltak nagy illúzióink és legbelül mindannyian tudtuk, hogy ez így történik majd, de valahol talán mégis sokunkban élt egy halvány remény, hogy végül a tisztesség és a józan ész mégiscsak felülírja a pillanatnyi politikai érdekeket.

De nem írta…

Múlt pénteken ugyanis a Budaházy-család megkapta a köztársasági elnök azon levelét, amelyben elutasítja a Gyuri édesanyja által beadott kegyelmi kérvényt. A kérvényt, melyben Schmittől a folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetését kérték. Az elutasítást a narancsosok egyrészt azon vádirat alapján hozták meg, ami amúgy tele van feltételezésekkel, másrészt arra a Drazsé által összehazudott nyomozati anyagra hivatkoztak, ami meg hemzseg a törvénytelenségektől.


[nagyításért katt a fotóra]


„Magyarország továbbra is fontosnak tartja, hogy valamennyi politikai elítéltet minél előbb, feltételek nélkül szabadon engedjenek, és olyan változások történjenek az ország jogrendszerében, amelyek kizárják, hogy bárkit politikai meggyőződése miatt zaklassanak, vagy elítéljenek”
. Ezekkel a szavakkal aggódott március 12-én kiadott közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kubai ellenzékiek helyzete miatt. Mindeközben március 10-én Navracsics Tibor igazságügyi miniszter ellenjegyezte, és ezáltal véglegessé tette a magyar politikai foglyok elutasított kegyelmi kérvényét.

Azért ennél aljasabb és gátlástalanabb forgatókönyvet nehezen lehetett volna összehozni, mégha az egybeesés mögött valószínűleg nincs is előre megfontolt szándék. De ettől függetlenül azért még nagyon szimbolikus az egész és pontosan rámutat a fülkeforradalom álszentségére, a magát nemzetinek hazudó narancsos kormány cionisták diktálta magatartására.

Mára ismét eljutottunk oda, hogy a hazai történések kezdenek visszatalálni abba a kerékvágásba, amit az elvtársak az elmúlt nyolc évben kitapostak. Egyre inkább olyan döntések születnek, egyre többször olyan nyilatkozatok kerülnek kiadásra, amikről ha letakarnánk a dátumot és azt, hogy ki mondta őket, akkor simán keverhetőek lennének a Gyurcsány-Bajnai-éra alatt elhangzott, a társadalom többsége által megvetett és elfogadhatatlannak tartott gondolatokkal.

Az egészben talán csak az jelenthet vigaszt, hogyha nehezen is, de azért oszlik narancsköd. Ha lassan is, de egyre többen jönnek rá, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. És talán ezzel a döntéssel ismét feltűnik majd néhány fidesz szimpatizánsnak az az álszent magatartás, amit OV és kormánya művel.

Talán sokukban felmerül, hogy vajon hogy lehet az, hogy miközben a honi börtönökben politikai nézeteik miatt tartanak fogva embereket, addig Magyarország kormánya a kubai elítéltek miatt aggódik és ad ki közleményeket?

Vajon hogy lehet az, hogy a "forradalom" után a köztársasági elnök karöltve az igazságügyi miniszterrel elutasítja annak az embernek a kegyelmi kérvényét, aki mindig kiállt a magyar érdekekért, aki megalkuvás nélkül harcolt a szoclib ámokfutás ellen, akiről mindenki pontosan tudja, hogy az elvtársak által elkezdett koncepciós per zajlik ellene?

És talán majd a gondolkodás végén előkerül a legfontosabb kérdés is: Vajon milyen döntés született volna a kegyelmi kérvény ügyében, ha nincs kormányváltás?

...

Akkor mi is változott?

...

Hat sor…

Egyetlen egy bővített mondat…

Mégis benne van az elmúlt 20 év minden mocska és árulása.

8 kommentek:

chabbix írta...

Szorgos népünk győzni fog!
vagy
Minden állat egyenlő, de...

Remélem sokan tudják, mikről beszélek, mire gondolok.

Pfsz írta...

Cionista parancs úgymond,az import narancs pedig szimpla végrehajtó kollaboráns kutya-Röviden ennyi.

casablanka írta...

A nagyvezénylő mondta egyszer: ami összetartozik, az előbb utóbb össze is nől.A választások előtt megkérte, felszólitotta az mszp kormánya a fideszt tiltsák be a Jobbikot különösen, úgy emlékszem a libás nagyon félhetett valamitől. Akkoriban a libás és a fletó egyenesen" demokratának" nevezte Orbánt. Volt itt valami nagy disznóság a háttérben, szegény Gyuri lett az" alku tárgya ".

Névtelen írta...

Amiben viszont a jobbik is részt vehetett, különben nem hagyták volna Gyurit cserben, amikor ott volt a lehetőség a segítségre.

házikígyó írta...

Folyamatban lévő ügyről döntött a hatalmas ember.
Jó, tudom, épp a "folyamat" mocskos.

De pontosan látszik már, hogy miért is kell nagy árat fizetni a magyarországi politikai foglyoknak.

Nem értem, miért a Jobbik ellen fordul névtelen, miért? A Fidesz kétharmada segít? A Fideszből bárki, b á r k i is segít? Pedig ott esetleg lehet olyan nagyágyú, aki többet tudna elérni egymaga, mint az ellenzékben lévő Jobbik.

Na látod, nem megy, azt mondják demokrácia van, azt mondták 2006-ban is az volt..

Undorító.

eSzeL írta...

A városi vízmű vasszerelvényinek ellopói, az ivó víz beszennyezői, nem terroristák. (hány fő halhat meg a városban mire rájönnek, hogy honnan ered a baj?)A vasúti sín rögzítő csavarokat ellopók nem terroristák. ( hányan ülnek egy intercity-n?) A közúti csatornafedeleket ellopók nem terroristák. (hány baleset is lehet ezekből? Fedelenként egy, kettő? ) A közpénztolvaj hazug banda ellen cikkeket író, ellenük fellépést szorgalmazó A TERRORISTA. Tiszta sor nem?

Névtelen írta...

Nincs olyan sok, ami előbb-utóbb el nem fogyna!!Petink havi 2 millióért aggódik a kubai ellenzékiekért.Egyszer vége lesz ennek az euforiának,és eljön a narancsos istenek alkonya.Hazaárúlásért,az ország kifosztásáért, NINCS KEGYELEM!!

Herne írta...

Idegen érdekeknek megfelelni akaró, szolgalelkű kormányok. Szemernyi tartás sincs bennük. A saját anyjukat is rács mögé dugnák, ha az EU épp azt várná el.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy hol van most az Amnesty International, és a többi jogvédő szervezet. És hogy erről az apróságról a nyugati média miért nem cikkez, miért nem rettegnek a demokráciáért, amikor ilyen nyilvánvaló politikai machinációk vannak a háttérben.

Na ja, nyilván nem tudnak róla.

Hát tegyünk róla, hogy tudjanak!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló