Vasárnapi visszanéző – 37. hét

Simor aggódása, és ami mögötte van [2010. szeptember 9.]
Simor András jegybankelnök aggódik. Egyre jobban. Nem, nem a magyar gazdaság helyzete, nem a forint árfolyama, vagy akár a devizahitelesek miatt. Nem. Simor csak a saját fizetése miatt aggódik, amit a most érvénybe lépő közigazgatási bérplafon havi kétmillió forintban maximál. Ez pedig egyértelműen aggodalomra ad okot.

Így hát Simor tollat ragadott, hogy mély bánatát megossza az EU-val is. Az Európai Központi Banknak írt levelében hosszasan kifejti, hogy őt milyen komoly sérelem érte, amikor az eddigi havi 8 millió forintos bérét egy tollvonással a negyedére csökkentették. Azonban az igazi probléma szerinte nem is ez, hanem az, hogy a kormány ezzel a lépéssel megsértette a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét…>>> tovább


Egymásért, magunkért [2010. szeptember 13.]
Budaházy Gyuriról az elmúlt hónapokban, hetekben pro és kontra már sok mindent leírtak. Lehet vele egyetérteni, lehet vitatkozni a nézeteivel, és persze el is lehet utasítani azokat. Azonban mindezektől függetlenül egy biztos: Budaházy Gyuri mára szimbólum lett.

Szimbóluma a nemzeti ellenállásnak, az ügye pedig példája a hatalmi arroganciának, a hatalommal való visszaélésnek, és legfőképp annak, hogy narancsos forradalom ide, innentőlmindenmáslesz OV duma oda, a felszín alatt semmi sem változott.

A Budaházy-ügyben ma is ugyanazok az ügyészek bizonygatják a bizonyíthatatlan, ma is ugyanazok a bírók döntenek az előzetes letartoztatás meghosszabbításáról, ma is ugyanazok a börtönparancsnokok adnak ki törvénytelen parancsokat, akik Gyurcsányék idején… >>> tovább


Nem adjuk fel! [2010. szeptember 15.]
Száznyolcvan kilométer, néha több, mégis mindig eljövök – ez régi P. Mobil nóta, pontosabban ez a sora járt tegnapelőtt végig a fejemben, ahogy éjszaka autóztam hazafelé a tüntetés után. Persze a távolságtól eltekintve kicsit sántít a hasonlat, hisz az én esetemben cél nem Miskolc volt, hanem Budapest, és nem is keletre megyek, hanem délről jövök, de ez a lényegen egyátalán nem változat: Mi ott voltunk most is…>>> tovább

0 kommentek:

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló