Ez kóser?

Gondolom, a nagy „magyar történészt”, Salamon Berkowitzot biztosan sokan ismerik, és amennyien ismerik, pontosan annyian vannak úgy vele, hogy már a neve hallatán is felfordul a gyomruk. Berkowitz pontos leképezése a fajtájának. Rajta és benne fellelhető mindaz, amitől egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.



A „történész”


A magát amerikai-magyar üzletembernek nevező Jordán-pozitív családja 1951-ben települt ki Amerikába, de sajnos nem maradtak ott végleg, mert Berkowitz 1988-ban visszajött, amit akkoriban azzal indokolt, hogy érdekelte az úgynevezett magyar "szellemi vagyon", és volt szerinte néhány potenciális jó befektetési lehetőség is.

A kilencvenes évek elején kitörő szabadrablásban aztán meg is találta az általa oly nagyon keresett „szellemi örökséget” és kihasította magának belőle a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) balatonvilágosi üdítőital palackozó üzemét, mely ügy azóta emblematikus története lett a pofátlan, a honi törvényeket semmibe vevő, harácsoló zsidó mentalitásnak.

A teljes üdítőital gyártó üzem 1992-ben, a Budapest Bank hiteléből, mindössze 250 millió forintért került a tulajdonában lévő Centrals kft birtokába úgy, hogy egy utólagos elszólása szerint csak a meglévő üvegek, amibe az italokat palackozták, és amit a gyárral együtt megkapott, nagyjából 60 milliót értek. Megkapta további a Traubi védjegyet és ezzel a népszerű üdítő gyártási lehetőségét is, amelyet jogszerűen 1995-ig használhatott.

Berkowitzot azonban ez az apróság egyátalán nem zavarta és így 1995 után is folytatta a Traubi gyártást és forgalmazást. A bíróság ugyan egy több mint hat évig tartó pereskedés után végül jogerősen kimondta, hogy a Centrals védjegyet bitorolt, de addigra Berkowitz már más cégeket hozott létre, amelyek továbbra is zavartalanul palackozták a hamisított üdítőket. Gondolom, sokan emlékeznek rá ez az a Traubi, amire időközben a héber „kóser” felirat is felkerült.

Az évek folyamán Berkowitz jó zsidó módjára átvert, vagy megpróbált átverni szinte mindenkit, akivel üzleti kapcsolatba került. Érdemes a „korrekt üzleti magatartás” bemutatására felidézni a Promontorbor Rt-vel történt egyezkedés körülményeit.

Berkowitz 1995-ben ki akarta bérelni a cég szentendrei üzemében álló gépsort, melyen korábban az ismert Márka üdítőt töltötte a vállalat. A Promontorbor az előzetes egyeztetések következményeként, hogy egy tökéletesen működő berendezést adjon át, ötmillió forintért felújította a gépeket és az üzemet is.

Berkowitz azonban a tárgyalások előrehaladtával közölte: inkább megvenné a gépet huszonötmillióért. A cég ezt a megoldást is elfogadta volna, de ekkor Berkowitz kitalálta, hogy mégse adna annyit érte, hanem csak tizennyolcmilliót. Aztán néhány hét elteltével jött az újabb ajánlat, mely szerint csak a gépsor egy részét venné meg tizenötmillióért, de azt is csak akkor fizetné ki, ha a balatonvilágosi üzemében egy évig kifogástalanul működik a szerkezet.

Ekkor a Promontorbor képviselői felálltak az asztaltól, azonban Berkowitz nem hagyta annyiban a dolgot és újabb „nagyszerű” ajánlatott tett. Azt ajánlotta, hogy a Promontorbor írassa át a nevére a szentendrei gyárát, amire ő majd hitelt vesz fel, és majd abból fizet. A Promontorbor képviselői természetesen azonnal nemet mondtak az ajánlatra, de azt ekkor még nem sejtették, hogy nem ez volt az utolsó tárgyalásuk Berkowitzzal.

Berkowitz ugyanis rá néhány évre úgy gondolta, hogy tovább szélesíti az általa gyártott termékek sorát és a kétezres évek elején a hamis Traubik mellé elkezdte szintén jogszerűtlenül palackozni a Márka üdítőitalokat is, amelyeknek a védjegyoltalma történetesen a Promontorbor tulajdonában volt.

Az ügyből bírósági per lett, aminek az érdekessége az, hogy mielőtt a Promontorbor pert indított volna, Berkowitzék beelőztek, és ők kezdtek eljárást, melyben felperesként azt kérték a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az időközben általuk létrehozott Traubi Hungária Rt. használati joggal rendelkezik a Márka üdítők védjegyére.

A keresetet arra alapozták, hogy a Traubi Hungária időközben jogutódjává vált az Eger-Ital Kft.-nek, amely korábban kis mennyiségben, bérgyártásban palackozott Márka üdítőket. Több évi pereskedés után, végül 2005-ben a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében megalapozatlannak találta Berkowitzék érveit, és kiemelte, hogy a védjegyoltalommal csak a Promontorbor Rt. rendelkezik. Azonban a per ideje alatt Berkowitzék több ezernyi Márkát adtak el és ezzel jelentős károkat okoztak a jogos tulajdonosnak.

Nem járt sokkal jobban a zsidóval való üzleteléssel az állami érdekeltségű Nemzeti Ingtlanfejlesztő és Lakásberuházó Zrt. sem, akiknek a legóvatosabb becslések szerint is kétszázmillió forintos kárt okozott Berkowitz egyik cége azzal, hogy évekig érvényes szerződés nélkül bitorolt egy szombathelyi telephelyet, miközben bérleti díjat nem fizetett.

De megemlíthetnénk az eltűnt cukortartály ügyét is, ahol szabadegyházai Hungrana Kft volt az áldozat. A cég hét éven át pereskedett Berkowitzékkal, de a számukra kedvező jogerős bírósági végzés után is csak rendőrök és darusautó segítségével tudta visszaszerezni azt az újonnan húszmillió forintot érő cukortartályt, amit még 1993-ban helyezett el, az akkor még a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) tulajdonában lévő balatonvilágosi telephelyen. A per arról szólt, hogy Berkowitzék nem akarták elismerni azt a dokumentumokkal is alátámasztott tényt, hogy a Hungrana a BÁG privatizációja előtt csak bérletben, ideiglenesen helyezte el ott a cukortartályát.

A fentebb említett ügyek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ezeken kívül Salamon Berkowitz cégei az elmúlt évek során több százmillió forintos köz- és magántartozást halmoztak fel, amiket a megkárosítottak azóta sem tudtak behajtani rajtuk.

Persze most sokan kérdezhetnék, hogy ezek már elég régi ügyek, miért szedtük elő most ismét?

A Berkowitz történet azért került most megint előtérbe, mert az elmúlt hetekben az ügyészség ismét vádat emelt ellene, valamint fia Moses Berkowitz, illetve a cégtársuk, Szabó Gábor ellen „iparjogvédelmi jogok megsértése és áru hamis megjelölése” miatt. Az előzetes várakozások szerint a bíróság várhatóan ezt az új ügyet egyesíti a Berkowitz ellen 2008-ban kezdődött védjegybitorlási büntetőperrel, amikor is "áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése" miatt indult eljárás ellenük.

Akkor 3,5 millió palack olyan üdítőitalt állítottak elő, amelynek címkéje, illetve magának a palacknak a megjelenése sértette az eredeti Traubi védjegyeit. Most pedig a vizsgálat során a nyomozóknak sikerült mintegy 700 ezer darab hamisított Traubi üdítőt lefoglalniuk Berkowitzék balatonvilágosi üdítőgyárában.

A történet pedig innen kezd igazán érdekes lenni, hisz a büntető törvénykönyv szerint az említett bűncselekményekért halmazati büntetésként négy és fél éves szabadságvesztés is kiszabható…

Most majd kiderülhet, hogy vajon a nagy igazsághozó, narancsos forradalom mindenkire érvényes lesz-e. Vagy az egyenlők között most is lesznek egyenlőbbek?

24 kommentek:

Névtelen írta...

Az ő felfogásuk szerint ez kóser. Az én felfogásom szerint: KÖTÉL!

Egyszerű kulturális különbségek, semmi több. Menjen kóserkedni Izraelbe, ha már létrehozták azt a kalózállamot.

Névtelen írta...

Csak rá kell nézzni a pofájára,ez mindent megmagyaráz!!!!MIT SZARAKODNAK EZZEL AZ ALJASSAL!!!!

Névtelen írta...

"Vagy az egyenlők között most is lesznek egyenlőbbek?" - Ezt még iróniából is fölösleges megkérdezni, ezek mindig...

Névtelen írta...

Cenycs: Rohadj meg!!!!

Névtelen írta...

A likud testvérpártja majd megvédi.

Névtelen írta...

Már régen börtönben kellene rohadnia. A Traubisoda bűnügy miatt, csalás, sikkasztás, hamisítás miatt.
Azután a világ csodálkozik, hogy miért erősödik az antiszemitizmus???

Palesztin írta...

Ronda emberek ezek a japánok,a videón látható rohadt japán különösen az.

Névtelen írta...

Vajon mitől kóser Lenz Moser találmánya,ha egyáltalán ő találta ki ezt a szörnyű löttyöt?

Névtelen írta...

Mit mondott a tyütyüke köztársasági elnök annak idején? Ha nem tetszik a müsor kapcsold ki a készüléket.Egyszerüen nem kell megvenni ezt a sz@rt.Ha majd tönkre megy a foszer, eltakarodik! !

Névtelen írta...

Miért kell a magyaroknak ez a sz@rszóda amikor ott a fröccs.

kocsobur1 írta...

Most lehet kóserezni! - A Jobbikba még annyi tisztesség sem szorult, mint az LMP-be. Mennek moslékolni, együtt az ex-komcsi Schmitt Pállal és a Fidesz-szel, aki még jóval az ünnepi vacsora előtt KÉT POFONT ígért a gárdistáknak.
Sokan megmondták: ezek a pénzért és az elérhető eredményekért mindenre képesek lesznek. Hát most elkezdték!

Névtelen írta...

Jájj,jájj itt is itt ván má á kocsobur,hát ném á té észédhéz váló já politiká téé!!!!

Névtelen írta...

Mit gondoltál,majd az elempével vagy a maszoppal vacsorálnak?Szeretnéd mi?

Névtelen írta...

gányó!nagyon csipi a csipás szemeteket a Jobbik??neked még nem igért senki 2 pofont??meg ,hogy visszazavarnak beneteket oda ahonnan ide szöktetek!!

Névtelen írta...

Szóval a Berkovitzot már nyugodtan nevezhetitek testvérnek is, hiszen képviselőtök, dr.Gaudi Nagy Tamás belépett a Magyar-Izraeli Baráti Társaságba... Minek mellébeszélni?
Sejthető volt már a Balónéval történt ágyjelenete óta, hogy megkedvelte ezt a társaságot. - És azt, hogy a Zsidesz-szervezte moslékolásra is elmentetek az azt mutatja, hogy nincs az a mélység ahová egy jobbikos ne tudna lesüllyedni. (Erre egy magyarokból álló társaság képtelen lenne! - Azokkal zabálni egy tálból, akik Budaházyt börtönben tartják?...)

Névtelen írta...

Állandóan Balónét emlegeti.Tetszik neki.

Névtelen írta...

more te csak ne magyarkodj,atól te még tetűrágó gányó maradsz!!!more nem baj ,hogy marha vagy,csak ne bőgd világgá!!!

kocsobur1 írta...

Kínos nektek olvasni azt, hogy a Balóné a metszettek ribanca? - Vagy hogy a pornós szajhátok mocskos szájával mondja a gárdaesküt? -
Hát a Gauditok, aki napközben antiszemita, este meg a zsidók közé megy barátkozni?
A buzi, a tolvaj, stb. stb. - nem túl sok ez egy minipártban?

Névtelen írta...

Nem kínos neked állandóan kurvázni,zsidózni pornós ribancozni?Buzizni,tolvajozni stb.a radikális jobbot?
Az maszop és a szadesz tele volt,van ilyen figurákkal-és nem most kezdték a pályafutásukat.Amúgy te ezzel kelsz ezzel fekszel?

Névtelen írta...

Nem kocsobur vagy te,hanem kocsosz@r!!

kocsobur1 írta...

Részben igazatok van, primitív és gyáva névtelenek: igaz, sokszor leírom, hogy a Jobbik soraiban buzik, zsidajok, pornós macák, bohócgárdisták és mindenféle-fajta szerencsevadász van - de ha csak ilyenek vannak, akkor mit írjak róluk?
Hallgassátok csak a parlamenti képviselőiket (mert az a pártjuk krémje!) - ha az a csúcs, akkor milyen lehet az átlag jobbikos?

Névtelen írta...

Ne írjál semmit.Tűnj a picsába.

Névtelen írta...

De miért foglalkozol ennyit a Jobbikkal,ha utálod őket?Nem értem.A nagy ,már befutott pártok tele vannak buzikkal,kikapós menyecskékkel,urakkal,tolvajokkal,banditá
kkal.Ott lenne miken csámcsognod.De tényleg .Miért szajkózod mindig ugyanazt?Mindig ugyanazokról?Nekem speciel,marhára elegem van az elmúlt húsz év pofáiból,akik nem mellesleg az elmúlt 50 év pofái is vagy azoknak a retyerutyái.Akikről nagyon de nagyon csúnya dolgokat lehetne mantrázni reggeltől estig és változatosabban mint ahogy te teszed mert azért az elmúlt ötven évben lehetett itt látni egyet és mást,Azokhoz az eseményekhez és egyedekhez képest az általad ol sokat emlegetett pornós maca is csak szűz leány/ő meg szerintem nem véletlen került a Gárdába,valaholcsak kellett egy kis kakit kavarni azoknak akiknek ez állt az érdekükben/.

Névtelen írta...

Megvagyon írva:Aki a hülyével (kocsiburral) leáll vitatkozni,azt előbb-útóbb összefogják téveszteni vele!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló