Kémek, ügynökök, megszállók, Hanuka


Sztálin apánk idején, a harmincas években Kijevben mintegy hatszáz embert tartóztattak le és végeztek ki egy névtelen feljelentgető vádaskodásai alapján. Aztán valahogy kiderült, hogy egy elmebeteg öregasszony áll a feljelentgetések mögött. Végül persze őt is kivégezték. A történetet nem más, mint Dr. Karsai László, az azóta holokauszt-történésszé avanzsált történész mondta el nekünk, mégpedig erősen rosszalló hangsúllyal, utalva arra, hogy miféle rendszer az, amelyik a feljelentgetésekre alapoz. Nem tudom, most mit szól az újonnan átadott Zsidó Irodához. El tudom képzelni, hogy ő sem örül neki. A realistábbak közé tartozik, már persze aránylag. Ki tudja.

Általánosságban maguk a zsidók is negatívan álltak a feljelentgetés műfajához. Legalábbis eddig. Illetve a valóságban dehogy állnak negatívan a feljelentgetéshez. Hát az összes ávós rohadék zsidó volt, Imre Kertészröl is kiderült hogy más zsidókat jelentett fel a nyilasoknál. De a duma szintjén negatívumnak tartják a feljelentgetést. Ismerjük a fejünkbe sulykolt vádat: a németek által megszállt európai országok közül nálunk érkezett a legtöbb feljelentés a Gestapóhoz, érezzük magunkat sunyinak és aljasnak. Újabban leszoktak erről a vádról, mert fokozatosan híre ment, hogy az összes többi országban ugyanezt terjesztik az adott országra kihegyezve Olaszországtól Hollandián át Litvániáig. Úgyhogy hablaty volt ez is.

Hoppá! Megszólalt bennem a vészcsengő. Nem lesz nekem bajom az előző mondatban szereplő „is” szó miatt? Ha „is”, akkor mi hablaty még? Talán csak nem a holokausztot tagadom? He?

Mert bizony figyelnek bennünket a neten. Nem suttyomban, hanem nyíltan bejelentve. Deklaráltan lesve lesik, hogy ki miket irkál az interneten. Néhány nappal ezelőtt ünnepélyesen, sőt a államtitkári szintű kormányzati részvétellel átadták Judapesten a Zsidó Iroda nevű intézményt, amelynek egyebek mellett – ki tudja, mik azok az egyebek – az a feladata, hogy a Tett És Védelem elnevezésű zsidó operatív szervezettel, kvázi Zsidó Gárdával együttműködésben rajtunk tartsa a szemét, és tevőlegesen fellépjen, ha valaki olyasmit csinál vagy mond, ami nem tetszik nekik, a zsidóknak.

Így, kerek perec.

Erre ebben az évben eddig 45 millió forintot kaptak az államtól, vagyis a kormány ennyi közpénzt adott egyedül csak erre. Heti egymillióra jön ki. A Fidesz-kormány biztatja és pénzzel támogatja, hogy egy idegen állam és annak nálunk leplezetlenül Ügynökség nevű ügynöksége magyarokat figyeljen meg, vagyis kémkedjen. Sőt nem pusztán hírszerzést folytasson, hanem a neki nem tetsző személyeket meghurcolja. Vagy ki tudja, mi mindent műveljen.

Kár is volna most azon keseregni, hogy mindez az emberi alapjognak számító szólás- és véleményszabadság durva megsértése. Ezen már túlvagyunk. Megszoktuk (??). A lényeg az, hogy újabb állomáshoz érkeztünk egy folyamatban. De nem a végállomáshoz! Nézzük, mi minden következhet – és jó eséllyel következik is – még.

Nem annyira a jövő, hanem már a jelen, hogy regisztereket, lajstromokat készítenek az interneten nekik nem tetsző hozzászólókról. Névvel, IP-címmel, minden releváns adattal. Nagy valószínűséggel bele tudnak folyni a Facebookba, bele tudnak olvasni a nem nyilvános üzenetekbe, ehhez megvan a technikai eszköztáruk hardverekkel és szoftverekkel, kódokkal és jelszavakkal. Szintén nagyon közeli jövő, hogy embereket el tudnak vitetni. Sőt már meg is történt, hogy a magyar (?) szervekre odahatva bíróság elé állíttattak és elítéltettek egy embert antiszemét hozzászólás miatt. Ennek a következő lépcsője az lesz, hogy megadják saját maguknak a letartóztatási, sőt előbb-utóbb a fogva tartási jogot, ehhez felépítik az intézményi és tárgyi, létesítményi feltételeket. Magyarán börtönt.

Aki szerint ez sci-fi és paranoia, az gondoljon csak arra, hogy ez a mostani Zsidó Ügynökség (plusz a Tom Lantos Intézet és a többi hasonló), valamint a Tett És Védelem is elképzelhetetlennek tűnt volna korábban.

De hát ismerjük már Izraelt és egyáltalában a zsidókat. Sosem okozott nekik gondot akár az sem, hogy embereket öljenek idegen országok területén, ezt természetesnek vegyék, és elegendő magyarázatnak tartják hozzá, hogy Izraelnek ez az érdeke.

Emberölésnél még nem tartunk (bár fegyvereik nagy valószínűséggel vannak itt Magyarországon). Még egyelőre nem tartunk ott. De egyértelműen ebbe az irányba haladunk! Keresztülgázolva tökön-paszulyon, minden jogon-törvényen-alkotmányon, semmibe véve a magyar szuverenitást, megfélemlítve és/vagy ugribugri bohócokra, martonyikra-navracsicsokra-hendékre cserélve az ország vezetőit. Cinikusan, gátlástalanul, pofátlanul.


Az antiszemétizmus ettől persze nem csökken, hanem erősödnek a magyar társadalom önvédelmi reflexei. Zsidó Ügynökségtől és a különösen irritáló bodnárdánieltől nem fogjuk jobban megszeretni a zsidókat. Növekszik a feszültség. Mit szól ehhez a zsidóknak a valóban békeszerető, normális része? Reális a jó zsidó – rossz zsidó megkülönböztetés? Sokak szerint nem. „Amíg a magyarok különbséget tesznek "jó zsidó" és "rossz zsidó" közt, addig ennek az egésznek nem lesz vége soha. Amíg egyeseket pátyolgatnak, mert "jaj, milyen szépet építettek, vagy milyen szép verset írtak, vagy jaj, de nagyon kell nekünk a nóbeldíjuk, vagy az olimpiai aranyérmeik, addig ennek SOHA nem lesz vége!!! A zsidók az ellenség! Mikor értitek már meg ezt? Akkor meg nyista bratyizás senkivel! Különben sose lesz vége ennek az egész áldatlan állapotnak” – mondják némelyek. Lehet, hogy nekik van igazuk. De legyünk optimisták és mindezek dacára jóindulatúak, adjunk még egy utolsó esélyt, és tegyük fel, hogy vannak jó zsidók.

Lépniük kellene!

8 kommentek:

Látó írta...

A cikk közepén ugyanarra jutottam, mint a cikk végére a szerző: ha valóban léteznek nem fajgyűlölő zsidók is - eddig vajmi keveset mutattak magukból - akkor most legutoljára van lehetőségük megmutatni, hogy nem mind egyformák.
Aztán már aki bújt, bújt, aki nem, nem...

Zé írta...

"...valamint a Tett És Védelem is elképzelhetetlennek tűnt volna korábban."

Normális, gondolkodni képes ember nem is várt mást egy olyan párttól, amit a rendszerváltás környékén még a szocik is "zsidesz"-nek neveztek viccelődve egymás közt. Közben persze felöltötték magukra a nemzeti maskarát, de attól még belül ugyanaz a gusztustalan magyargyűlölő zsidó banda maradt, aki Trianon említésekor, Orbán vezetésével fejvesztve menekült ki a Parlament ülésterméből. Most csak simán hozzák a formájukat.
Amelyik nép csak a külsőségekre figyel, és képtelen visszaemlékezni néhány hónapnál távolabbra, az ezt érdemli. Átverik, kifosztják, kiszorítják a saját hazájából. A nemzeti maskarába öltöztetett zsidó horda ennek a sunyi, alattomos háborúnak az egyik hadteste.

Névtelen írta...

Csak mosolygok az egész "tett és védelmen". Mi ez az egész ha nem a " megadom neked a lehetőséget," hogy feljelentd a szomszédodat, ha a zsidókat szidja? Ha a zsidók tényleg kiváncsiak lennének a mi színpátiánkra, nem hoznának ilyen" kis ávókat "létre. De úgy látom, nem tudnak már újabb trükköket kitalálni a " megfegyelmezésünkre" !Már nagyon kezd hasonlítani ez az egész az 50-es évekre. Még nem jár érte akasztás, vagy kényszermunka, de birósági itélet és pénzbüntetés az igen! Szerintem egy darabig ez még elmegy, de mint a múltban is, előbb utóbb robbanás lesz a vége! Ha tényleg azt "akarnák a zsidók" hogy ne utáljuk őket, akkor elég lenne annyi is,hogy hagyjanak végre békén bennünket!

Névtelen írta...

"Legyünk optimisták, és vannak jó zsidók" Ez olyan mint amikor vallatja a" rossz zsaru és a jó zsaru " a feltételezett elkövetőt!

Névtelen írta...

bodnárdanika nyald ki a seggem. :)

Unknown írta...

Nos, vannak jó zsidók valóban, de :
a legjobb, ha ezek a jók is otthon vannak ...

2012 Blog írta...

Tóth Ferenc mondja (előadásai vannak a YouTube-on, ő is sokat beszél a zsidókról), hogy a modern harcászati berendezésekben a legbonyolultabb szerkezet a célzórendszeren belül a barát-ellenség felismerő rendszer. És ha ez meghibásodik, abból lesz a legnagyobb katasztrófa a harctéren. És Magyarországnak az a nagy baja, hogy a barát-ellenség felismerő rendszere már jó hosszú ideje folyamatosan hibásan működik. Gondoljunk csak az EU-csatlakozásra vagy arra, hogy ezeket a kormányokat valakik megválasztják...
A cikk írója jól látja, hogy az ilyen szervezetek, mint ADL, egyáltalán nem zsidó érdekeket képviselnek, sőt, éppen ellenkezőleg. A zsidók és nemzsidók közötti ellentétet szítják mesterségesen. Az ilyen tevékenység mögött rendszerint a cionista maffiát találjuk; a cion bölcseinek jegyzőkönyveiben (amit szintén ők szivárogtattak ki), benne is van ez a "protokoll", ez a módszer. Hergelni kell a népet a zsidók ellen, hogy a zsidók egy szekértáborban maradjanak: méghozzá az ő szekértáborukban.
A baj az, hogy a zsidók ezt nem veszik észre, mert nekik is ugyanúgy hibás a barát-ellenség felismerő rendszerük, mint a miénk. Az az agymosó hatalom, amelyik 60 éve ül rajtunk (és körül lehet nézni, mit ért el ennyi idő alatt), a zsidókat háromezer éve "kezeli". Amikor a cionista maffia az első világháború után rákente a zsidóság egészére a Balfour-nyilatkozatot és Trianont, a zsidók (a "jó zsidók") nem szólaltak meg. Ha akkor nem tették, most sem fogják.

ketkedo írta...

rövden tömören..a kormány Hazaárulás tényét meritgeti de már egy hektós hordóval nem vödörrel...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló