Dobro jutro!


Alig léptek be a horvátok az EU-ba, máris megkapták az első kis ízelítőt arról, hogy miként is mennek, miként is működnek a dolgok a nagyon felvilágosult EUSSR-ben. Az Európai Bizottság mintegy üdvözlésképpen kedden javaslatot tett a túlzottdeficit-eljárás megindítására Horvátországgal szemben, mondván déli szomszédunknál „mind a költségvetés hiánya, mind az államadósság tartósan átlépi, vagy át fogja lépni a stabilitási és növekedési paktumban lefektetett, a bruttó hazai termék (GDP) 3, illetve 60 százalékában megállapított küszöbértéket.”

És hogy teljes legyen történet, a bizottság javasolja azt is, hogy az EU olyan kiigazítási pályát is határozzon meg Zágráb számára, mely szerint „a horvát kormánynak 4,6 százalékon kell tartania a deficitet, 2015-ben 3,5 százalékra kell szorítania a hiányt, hogy a költségvetés 2016-ban már csak a GDP 2,6 százalékával tartalmazzon több kiadást, mint bevételt. Ez jövőre 0,5, azt követően 0,9, 2016-ban pedig 0,7 százalékos strukturális egyenlegjavítást kíván meg” a horvátoktól. Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy a „strukturális egyenlegjavítás” leánykori neve lakossági megszorítás.

Így megy ez.

Jól láthatóan minden a megszokott globalista recept szerint zajlik, minden úgy működik, mint ahogy az annak idején velünk is történt. Így aztán persze az sem kétséges, hogy a vége is az lesz, mint ami nálunk lett. A horvátok még észhez sem fognak kapni, még fel sem fogják, hogy mi történik körülöttük, amikor már a gyarmatosítás olyan méreteket fog ölteni, amit lehetetlenség lesz visszafordítani.

Az agymosó propaganda a nyáron elhitette az ottaniakkal, hogy az EU-csatlakozás majd a horvátok előnyére válik, elhitették velük, hogy ez az egyetlen helyes alternatíva, ami az országuk előtt áll. És a horvátok hittek a tévének, hittek a kormányzati meséknek, hittek egy álomban.

Azonban mindig eljön a reggel, mindig eljön a kijózanodás ideje. Ma túlzottdeficit-eljárás, holnap gátlástalan privatizáció, holnapután lakossági megszorítások. Aztán jön majd a földek felvásárlása, a hazai vállalkozások multik általi letarolása, belepofázás mindenbe, kioktatás az élet minden területén, a nemzeti érzelmek sárba tiprása, stb, stb, stb...

Dobro jutro, Hrvatska! To je stvarnost u EU.


1 kommentek:

Névtelen írta...

Szegény Ukránok.Ezt gondoltam most a tüntetések alkalmából én is.Valószinüleg arra gondoltak, majd mehetnek dolgozni külföldre és jobb lesz az életük. De ez nem igy van, bele vesznek majd a Horvátok is és az Ukránok is a végeláthatatlan adósságcsapdákba és a privatizációk tengerébe.Istenem, hogy lehet ezt a sok hamisságot elhinni? K.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló