Mondja már meg egy Fidesz-szimpatizáns…


„A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra” - jelentette ki Martonyi János a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi konferencián, szerdán az Országházban. A ”magyar” külügyminiszter a kétnapos rendezvény záróbeszédében átszellemült arccal fejtegette: „a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak.”

„Elfogadjuk a felelősséget” – mondta, majd beszéde végén újra megerősítette Navracsics Tibornak a konferencia előző napján elhangzó kijelentését, miszerint „a magyar állam is felelős volt a holokausztért, szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket.” Végül, hogy nagyobb nyomatékot adjon a mondandójának még hozzátette, „akárcsak jómagam, úgy Navracsis miniszter úr is a magyar kormány, az ország és nemzet nevében beszélt”.








Gondoltam, hagyok egy kis időt arra, hogy mindenki jól kikurvaanyázhassa magát, mert nem hiszem, hogy az elhangzottakra elsőként lehet más, szóba jöhető reakció. Igazából másodszorra sem lehet, de most tekintsük el ettől és bármily nehéz, bármily értelmetlennek is tűnik, de tegyünk egy kísérletet arra, hogy megértsük, mégis mi lehet, egyátalán lehet-e értelmes oka annak, hogy a magyar kormány ilyen megalázó, ilyen szolgalelkű, ilyen gyomorforgató módon áll ehhez a holokauszt-történethez és magához az egész zsidókérdéshez.

Akkor próbáljuk meg.

Mondjuk azt, hogy ok, rendben, rendezzünk egy ilyen konferenciát a nyalás érdekében. Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy szinte minden héten van valami hasonló, de csináljunk mégis egy újabbat, hadd örüljenek zsidók, mégiscsak ők vannak a világ menetét tekintve minden olyan politikai és gazdasági poszton, ami befolyásolni tudja Magyarország sorsát.

Mondjuk aztán azt, hogy emeljük az esemény fényét és adjuk oda helyszínül az Országházat. Ugyan van egy rakat, jobbnál jobb konferencia központ a városban, amit kibérelhetnének maguknak, de legyen, adjuk oda. Lássák, hogy mi aztán tényleg a lehető legmagasabb szintre akarjuk emelni az esemény rangját. És ha már az ország házában van a party, akkor fizessük ki az egész szart az adófizetők pénzén.

Nyeljünk egy nagyot és bólintsunk rá, hogy ez is még ”rendben”.

Aztán ha már nagyszabású konferencia, akkor legyen rendes közönség is. Ezért aztán csődítsük oda a közéleti és a tudományos elit tagjait, akik majd tapsikolnak minden rettegő félóra után. Mondjuk ez nem lesz nehéz, hisz a felvilágosult és mélyen demokratikus szellemi elit jelentős része a metéltek közül kerül ki, vagy azok befolyása alatt áll. De ne akadjunk fel ezen, szervezzünk egy ”hozzáértő” közönséget és kész. Aztán az egész megmozdulás alatt udvaroljuk körbe az összes idecsődült cionzsidót.

Nehezen mondom ki, de a gondolatmenet zökkenőmentessége miatt fogjuk rá, hogy még ez is ”rendben”.

De ez eddig miért nem elég? Miért kell felmenni ezek után még a pulpitusra felköpni a magasba aztán aláállni? Miért kell ezek után még megalázni magunkat? Miért kell olyanokat mondani, ami nem is igaz? Miért kell benyalni nekik a meleg szarig, miért nem elég csak az anuszrózsájukat nyalogatni?

Tényleg próbálom megérteni a magyar kormány magatartását, de nem sikerül. Megpróbálok az ő fejükkel gondolkodni, de így sem jutok el a megoldáshoz. Próbálom máshonnan megközelíteni a dolgot, de így sem lépek előrébb. Egész egyszerűen nem tudok egy elfogadható indokot felhozni arra, hogy miért volt erre szükség. Indok persze jut eszembe nem is egy, de az az ország szempontjából nézve se nem épeszű, se nem elfogadható.

Feladom…

De azért tényleg érdekelne egy épeszűnek tűnő magyarázat. Mondja már meg valaki a narancsos szimpatizánsok közül, hogy miért kell ez? Meg persze azt is, hogy akik a Fideszre szavaznak, azok tényleg egyetértenek ezzel, azok tényleg azonosulni tudnak Martonyi János szavaival?

14 kommentek:

Névtelen írta...

Én sem értem, hogy miért volt erre szükség.

Névtelen írta...

rolam bizonnyal elfeledkezhettek,... merthogy az en nevemben nem beszelt egyik nyavalyas nemzetgyilkos sem, az biztos

H.J.

Névtelen írta...

martonyinak előbb tisztáznia kellene ügynök múltját! Annak a NÉPNEK a nevében beszélni akiket elárult, ORCÁTLANSÁG! Erre nem kapott felhatalmazást! De reméljük sikerül ezt a szolga lelkű kormányt leváltani! Csináltak már a NEMZETNEK elég problémát! SAJNOS!!!

dodela írta...

Ezek után én se értem, hogy a Fidesz és tagjai (= moslékzabálók & bőgatyások) mit akarnak a most következő októberi másod- és harmadrangú magyar ünnepeinken megünnepelni, hiszen nem ez az ő legnagyobb traumájuk.

káposzta fej írta...

2-3 százezer "új magyar" szavazatai jöhetnek "onnan" narancséknak. Ha nem nyalnak, valszeg egy sem. A nyaláson kívül, minden bizonnyal sok más, a pórnép előtt egyelőre eltitkolt ajándék is van a pakliban.

Zéé írta...

„A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra”

Martonyi szájából ez teljesen korrekt, miután ő egy zsidó. A kormány tagjaként is korrekt, mert a kormányban még nagyítóval sem lehet találni magyart. Az idegenek számára meg nyilván ez a sztori a legnagyobb trauma. Nekünk magyaroknak persze Trianon, Mohács, Muhi... stb.
Végül is van abban valami csodálnivaló zsenialitás, ahogy a világot kétségtelenül irányító "elgázosítottak" rájöttek, hogy az egykori, méltán kimúlt SZDSZ-t vissza lehet hozni a hatalomba, csak le kell önteni nemzeti cukormázzal. És megalkották a "szabadságharcos" Fideszt. A zemberek meg zabálják, mint kacsa a nokedlit. Mert az "elgázosítottaknak" nem az a lényeg "amit mondok", nem arra figyelnek, hanem a tettekre. Az elhülyült, félidióta gójok meg csak a külsőségeket figyelik. a szabadságharcos halandzsát, meg a cukorszirupos magyarkodást. Így mindenki - majdnem mindenki -megkapja azt, ami neki jár.
A nemzeti oldalon meg lesz indok, hogy mért kell mégis szeretni a besúgó komcsi zsidó Martonyit. Hisz': "Há' akkor visszagyün a gyúrcsánybajnai, ha nem támogatjuk Azoránviktort!" Jövőre, 2014-ben holo-emlélév a békemenetes népnemzeti kétharmad jóvoltából. Ez még csak a bemelegítés. És van egy olyan gyanúm, hogy a jövő év egyfajta átnevelő év is lesz. A nemzetieket fogják átnevelni amerikai és nyugati mintára "neokon" jobboldaliakká. Ami a szirupos nemzetieskedés mellett szélsőséges zsidó- és Izrael-barátságot is jelent. Ismerve az elhülyült magyar nemzeti tábort, ez simán kivitelezhető. A népnevelés már elkezdődött az előző Orbán kormány alatt, amikor Pokorny bevezette az iskolákban a holo-emléknapot. Most a kétharmadhoz már egy egész holo-emlékév dukál. Mindez persze magyar nemzeti handabandába csomagolva. De a legszebb az egészben, hogy a Fidesz-rajongók mai, leghangosabb derékhadát a volt MIÉP-esek adják. Ők rázzák az öklüket a legjobban a "kétharmad" ellenségeire, habzó pofával, őrjöngve zsidóznak le mindenkit, aki nem halandó seggre esve csodálni a holo-emlékévező, isten-ajándékaizó Orbánt:)

Ilyen emberekkel, ennyi ésszel mégis, milyen országot lehet építeni?

Névtelen írta...

"Tényleg próbálom megérteni a magyar kormány magatartását, de nem sikerül."
azért nem tudod megérteni mert Magyar Vagy!
Ezek meg Szidók!
Az írás helyénvaló kérdéseket feszeget.
Éppen az ország birtokba vétele zajlik miközben a szidó nép Golgotára helyezése történik. A kereszténység a végóráit nyögi. Most itt az idő ebből a népségből egy új keresztrefeszítést bemutatni: hát látjátok Tik voltatok azok, tik-tik, Mink meg úgy de úgy szenvedtünk szenvedünk s fogunk jaj jaj jaj. Ez az egy köti őket egybe ez az egy amiben egyet értenek.
Ajvékolás a halpiacon, bár elég puccos egy halpiac lett a Parlamentünk. Szégyen így le degradálni. Európa Népei csendben elszenvedték ezt a borzalmas idöt, meghaltak vagy 70millióan de lehet 100 000 000 is.
Az Aradi -vértanúk emléknapjához közeledve,165 éve elkezdett s be nem fejezett Szabadságharcunkra emlékezve továbbra is kívánja a Magyar Nemzet a: Felelős Magyar ministeriumot Buda-Pesten.
Skandallum!
Nem egyiptomból kell őket kitiltani - hanem a Föld bolygóról !!!

borzalínó

kistutyi írta...

Feltételezések. Magyarországról állítólag 6oo ezer zsidóembert vittek el kivégezni. Ha igaz a 6 millió zsidó elpusztitása, Magyarokra 10 % jut az egész holokausztból. A többi 90 % -t melyik országokból vitték el? Ezért kik a felelősök? Engem ez is érdekelne! Miért csak minket magyarokat szivatnak? . Ha állandóan azt hallom, hogy én vagyok a zsidók megöléséért a felelős, holott személyszerint nem követtem el semmit,(mindőssze 3 éves voltam) magyarul ártatlan vagyok, akkor vagy rágalmaznak, vagy hazudnak. (miért vállaljak felelőséget a "közös bűn" elkövetéséért, mikor ebben az országban még senki semmiért nem vállalt felelőséget pl.nemzeti vagyon többszöri elherdálásáért sem) Egyébként ahol mindenki felelős ott igazi felelőst soha nem találnak. Nem tudom" kollektív felelőséget" miért vállal Navracsics? Mostmár csak az a kérdés, szándékosan provokálnak e minket magyarokat?

Anna írta...

Magyarország és a Nemzet nevében jobb lett volna, ha nem nyilatkozgatnak ilyesmit. Ennek a kijelentésnek a hátterét és sok egyéb ide vonatkozót én is nagyon szeretném tudni. Reménykedjünk....

ProliProfil írta...

gabeebee-nek :

- mert a zsidók így kivánják. Ilyen fokú megalázkodást normális, egészséges ember önmagától nem tud kitalálni.

Persze nekünk, egyszerű földi halandóknak nehéz megérteni a "kiválasztott" horda elképesztő perverzitását minden más rendű, fajú emberi lénnyel szemben. Ezért nem megy Önnek sem, a cikkben vázolt hihetetlennek tűnő megalázkodás megértése. Megbocsájtása...

Névtelen írta...

A "magyar" kormány szavaival nehéz lenne azonosulni - mert ilyen pillanatnyilag nincs! Ez egy helytartó kormány, se több, se kevesebb.
Martonyi csak egy zsidó a sok közül, akik felmásztak az uborkafára. Nincs ebben semmi furcsa, hogy neki az övéi tragédiája a legnagyobb. A baj csak az, hogy szót kap a parlamentben és ezt aljas, jellemtelen módon a magyar népre merészeli általánosítani!
Szégyentelen patkány! Ennek a szardarabnak mi volt Mojhács? Szégyentelen szardarab, ennek mi volt a török dúlás? Mi volt neki Trianon? Semmi. Pusztultak a gójok, ami Jehovának tetsző.
Az SZDSZ nemzeti köntösbe bújt túlélő és jelenleg a hatalmat birtokló "másik ága" a Fidesz. Nemzeti ez, de Izraelből nézve.
Erre a magatartásra nincs magyarázat! Ismét szégyent hoztak Magyarországra ezek a hazátlan senkik! Nem elég, hogy mára a Statisztikai Hivatal adatai szerint 4 milliónyi a szegények száma, még tovább nyalják az övéik seggét, számolatlanul viszik ki Magyarországról a pénzt - viszik haza - nekünk meg csak a megaláztatást hagyják osztályrészül! Ráadásul úgy, hogy egy szó sem igaz belőle!
Ez tehát a "nemzeti kormány"! A nagy elszámoltatók, a "két hét alatt (zsidó) biztonság" és az "egymillió munkahely" kormánya, akik még a pályaudvart is holo-szentéllyé alakítják.

Névtelen írta...

az én nevemben ne beszéljen. nem adtam rá felhatalmazást.
nem érzem magam bűnösnek semmiért, senkiért, ergo nem fizetek senkinek se kárpótlást, se nem fogok sírdogálni senkiért.
köszönöm a megértést.

Magyar kormányt szeretnék, nem idegen hatalmaknak hajbókló bábokat!!!

Attila írta...

Csak egy gonodolatkiísérlet: Tegyük fel 1 holttest elhamvasztásához 50 kg fa szükséges. Akkor 6 millóhoz 300 000 tonna fa kellene. Mennyi erdőt kellett volna ehhez kivágni? De ekkora erdőírtásra volt kellő személyzet? Van ennek nyoma? A fát tüzelésre alkalmassá tenni, kiszárítani mennyi időt igényel? Ha napi 1000 holttestet tudnak ehamvasztani, akkor 6 millióhoz 6000 nap, azaz közel 17 év kellene. Ezzel szemben volt rá 6-8 hónap. Kapisgálja valaki, hogy ilyen kérdéseket nem szabad feltenni, ezt a témát nem szabad kutatni, és a hihetetlen tényt parlamenti törvénnyel kell befagysztani? Itt nem tudni, hanem hinni kell, amiben példamutatóan Martonyi és Navracsics urak sztahanovista élenjárók és "lényeglátók".

Névtelen írta...

Mert Martonyi János maga is zsidó. Ennyire egyszerű a magyarázat.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló