Bűnszervezet?


Október 23-án reggel a hírműsorok azzal a jelentéssel álltak elő: a görög parlament megszavazta, hogy megvonják az állami támogatást az Arany Hajnal párttól, mert az bűnszövetkezet. Hallhattuk pedig ezt éppen annak a napnak a reggelén, amikor azt ünnepeljük, hogy 57 évvel ezelőtt a magyar nép bátran és elszántan, nyílt erővel szembeszállt az elnyomással.

Jó nagy ellentmondás. A vakegereknek nem tűnik fel, de aki egy kicsit is gondolkodik, azonnal érzi.

Ha megkérdezzük Gerő, Rákosi vagy mondjuk akár Biszku elvtársat, nyilván azt mondanák, hogy az 56-os felkelők bűnszervezet volt. Hiszen megszegték a törvényeket.


De hát minden felkelésnek, forradalomnak, lázadásnak pontosan az a lényege, hogy tudatosan és szándékosan túllép azokon a szabályokon, amiket az ellenfelük állított fel, és amivel az visszaél.

Különben is tudjuk jól, hogy az én gerillám a te terroristád, és a te szabadságharcosod az én banditám. Minden csak nézőpont kérdése. Majd a győztes dönti el, merőben kajakból.

Amerikai mondás: Those who have might they have right. Azé a jog, akié a hatalom. De úgy is fordítható, hogy akié a hatalom, azoknak mindig igazuk van.

Csak mellesleg: a devizahitel-károsultak ott vannak nagy tévedésben, hogy még mindig azt gondolják: a problémájuk jogi vagy logikai jellegű, és majd olyan alapon igazat adnak nekik. Hogyisne! Az ő ügyük mostanra más világosan láthatóan színtisztán politikai, vagyis hatalmi jellegű. A megoldása is olyan lesz, vagy pedig amiatt nem lesz.

Görögországban tehát most ellehetetlenítik az Arany Hajnalt. Eddig is behozhatatlan hátrányban voltak a hagyományos („demokratikus”) politikai versenyben a többiekhez képest, pénz nélkül már végképp. Az ellenfelek boldogan megszavazták ezt az intézkedést. Nyilván EU-sugallatra, vagy inkább utasításra történt már maga a kezdeményezése is. Önmaguktól nem merték volna, mint ahogy korábban nem is merték. A pénzügyi eszközökkel gátlástalanul uralkodó Uniónak és a kihelyezett helytartóinak az érdeke teljesen egybevág abban, hogy ne terebélyesedhessen tovább olyan erő, amelyik meg meri kérdőjelezni az aktuális lapleosztásokat.

Na de mi az, hogy bűnszövetkezetnek nyilvánítanak egy pártot?

Ezzel az erővel bármely országban bármely pártot annak lehetne nyilvánítani. Egyiket talán kevésbé, másikat inkább, de mindet...

Például az MSZP-t? He?

Soroljam az indokokat?

Vagy a Fideszt?

Az Arany Hajnal esetében kerestek és találtak apropót abban a késeléses ügyben, amelyben valamiféle baloldali rappert leszúrtak olyanok, akik az Arany Hajnalhoz tartoztak. Necces ugyan, de elegendőnek gondolják.

Hát igen, nem kellett volna leszúrni senkit. Ronda dolog. Többet ésszel, mint ész nélkül. De aki keres, az talál. Szurkálás nélkül is nagy valószínűséggel kinyírnák az Arany Hajnalt.

Talán 56-ban sem kellett volna lincselni... Ezt gondolhatjuk utólag, egészen más atmoszférában.

Ha hinni lehet a híradásoknak (nem lehet, de tegyük fel), akkor a baloldali rapper – el bírom képzelni a figurát – megölése óta sokan elfordultak az Arany Hajnaltól. 1956 közmegítélése is azért olyan sajátságos és ambivalens, mert ott él a lakosságban a pusztítás és a lincselések képe. Arról viszont nincs kép, hogy egy győztes 56 mennyi rengeteg veszteségtől, kártól és szenvedéstől kímélte volna meg az országot évek hosszú során át.

Közelebbi példa is van. A 2006-os tévéostromban nem halt meg senki, de történt bizonyos látványos károkozás és pusztítás. Az átlagemberben azok a képek élnek. Miatta idegenkednek sokan a radikalizmustól. Hiába próbálom elmagyarázni még az átlagnál okosabbaknak (nincs magasan a mérce) is, hogy a demokratikus Gyurcsány tevékenysége akár egyetlen nap alatt is több kárt okozott az országnak a későbbiekben, mint a tévészékház környékén a rombolás, és mindaz megspórolható lett volna, ha 2006 győz. Ezt nemcsak hogy nem fogják fel, hanem meg sem hallják. Nem értik, hogy meg kellett próbálni, és siker esetén már rég nem ott tartanánk, ahol most tartunk.

Illúzió azt képzelni, hogy a mi meggyőződésünk szerinti nemzeti radikalizmus győzhet a mostani „parlamenti demokrácia” keretei között rendezett választások módszerével. Csendben megfojtják, mint Haideréket Ausztriában, jogot és alkotmányt mondvacsinált hókuszpókusszal semmibe véve ellehetetlenítik, mint most az Arany Hajnalt Görögországban, és biztosak lehetünk benne, hogy a Jobbik sem létezhetne már, ha 2010-ben elérte volna mondjuk a harminc százalékot. Illetve ki tudja, hogy valóban létezik-e még az a Jobbik, amelyikről lelkes, de tájékozatlan emberek azt hiszik, hogy ugyanaz, amelyik három-négy éve volt...

Ezek a paradoxonok akkor oldódnak majd fel, ha meginog a jelenlegi hatalmi rendszer. Erőltetni nem lehet, és nem is kell. Eljön magától. A radikális nem attól radikális, hogy pusztít. A pusztulás a régi rendszer agóniája, az ő sara. A radikális attól az, hogy nem köt kompromisszumokat a régivel. És ahhoz nem is kell fegyver vagy erőszak. Ezt a tömegek nem fogják megérteni, de a vezetőinknek tudniuk kell.

14 kommentek:

Névtelen írta...

Függetlenül az egyéni meggyőződésemtől pont egy Origo cikkre hivatkozni a Jobbik ellenében.
Ez kicsit övön aluli volt és az ilyen mindig visszaüt.

Zeki írta...

Vona az Origonak nyilatkozta, hogy meg akar szabadulni a párt szélsőséges elemeitől. Nincs ebben semmi övön aluli. Ez tény. Sajnos.

Névtelen írta...

Elgondolkodtató, hogy a média - nem mellesleg benne a "radikális" portálok mennyire nem foglalkoznak az Arany Hajnal harcával miközben a radikális mozgalom például szolgálhat Európa nemzeteinek a globális zsidó gyökerű hatalommal való szembenállásra. Végtelenül szomorú, hogy pusztán a Magyar Hajnal néhány aktivistája állt ki nyilvánosan és vállalt szolidaritást görög barátainkkal. Nyilván nem véletlen a lapítás, hiszen az Arany Hajnal olyan példát mutat, olyan harcot vív ami sértené a mi langyi-bangyi jobbikunk érdekeit, hiszen a görögök nem a besimulásban, a "szakértésben" és a polkorrektségben látják a megoldást. Lehet, hogy most megvonták tőlük a támogatást, "bűnszervezetnek" minősítették őket, de ez csak harcuk igazát és erejüket bizonyítja. Utolsó legitim miniszerelnökünk, Szálasi Ferenc Nemzetvezető mondta volt: "minden mozgalom olyan erős amilyen ellenhatást tud önmaga ellen kiváltani".

Gambit írta...

Magyar Hajnal propaganda, Aranyba csomagolva. Elég béna húzás.
Kíváncsi vagyok, megint hány, valódi radikális hozzászólást kellett kimoderálnotok innét, hogy úgy tűnjék, mindenki Lenhardt doktor rajongója...

Névtelen írta...

Nem Gambit. Ez nem Magyar Hajnal propaganda, hanem jobbik kritika. Nem felejtsd el milyen kommunikációval indult a párt 2007-08-ban, ehhez képest miről beszélnek most, milyen arculatot építenek a pártvezetők most. A kettő között olyan kontrasztos a különbség, hogy joggal méltatlankodnak azok akik önmagukat radikális nemzetiként határozzák meg és korábban egy harcos kiállású jobbikot támogattak. Ti azt gondoltátok, hogy ez a kör egy vállrándítással elintézi ezt a negatív pálfordulást (azért negatív mert a damaszkuszi úton Saulból Pál lett, itt viszont úgy tűnik a jobbik Saullá vált - vagy csak lehullt az álarc)?

Gambit írta...

Kedves 2013. október 29-i Névtelen!

Ha ez a kör(?) nem tud felülemelkedni a külsőségek iránt táplált, pitiáner rajongásán, és képtelen reálpolitikai szemmel nézni egy választási kampányt, illetve azt, hogy a Jobbik nem csupán a harcos kiállásról szól, hanem bizony a most felsorakoztatott dolgok is jellemzik, akkor őszintén kétlem, hogy valaha is értették volna, miről szól ez az egész. Nem csak a párt, hanem a nemzeti radikalizmus, és a nemzeti gondolat, mint olyan.
A párt, csak hogy tárgyi tévedésedben kijavítsalak, nem 2007-08-ban indult. Az, hogy akkor más volt a retorika, nem jelenti, hogy a célok és az elgondolások is mások lettek volna, egyszerűen a helyzet volt eltérő. Meglátásom szerint a retorika sem változott olyan drasztikusan, mint ahogy ezt egyesek ide vizionálják. Nem hangzottak el a cigány, meg zsidó szavak október 23-án? Mi a szarért kellett volna elhangozniuk egy _magyar_ ünnepi megemlékezés kapcsán!?
Tényleg úgy gondolod, hogy nácik, fasiszták, meg nyilasok gyülekezete lennénk, akik számára nem múlhat el rendezvény ezek felemlegetése nélkül? Ha élő baloldali sztereotípia szeretnél lenni, ám tessék, mehetsz szépen a Magyar Agybajba, ott ez a színvonal, de én óva intenélek, hogy így bárminemű szebb jövőben reménykedj.
Mert az nem a rombolást jelenti, hanem az építkezést, ahhoz pedig meg kell látni a célokat, a pozitívumokat is, a mostani kampány (ami nem keverendő össze a választási kampány teljes egészével) - nagyon helyesen - ezeket domborítja ki.
A harcos hangvétellel eddig lehetett eljutni, ahhoz, hogy _ugyanazt_ a programot a gyakorlatban is láthassuk egyszer megvalósulni, taktikát kell váltani. Ha te ezt pálfordulásnak értékeled, akkor szomorúan tudatom veled a tényt, hogy nincs sok érzéked a politikához...
A mai közállapotokban, a magyar néplelket ismerve, egy Arany Hajnal stílusú brigád nem számíthatna komoly támogatásra. Ezt jól ismerte fel a Jobbik, ezért nem is menetel be abba a zsákutcába.

Névtelen írta...

Gambit! Vonát és társait nem azért küldték a parlamentbe, hogy "reálpolitizálás" címén besimuljon és megkösse a maga kis alkuit, miközben stratégiát váltva faképnél hagyja azt a kört amelyik betolta a szekerét. Miután lecseréli eddigi bázisát (Vona reményei szerint a banki károsultakra, fiatalokra de elsősorban azokra akik hátat fordítottak a fidesznek de nem akarnak a ballib táborra szavazni - valszeg ez utóbbiak lehetnek jó páran ha megéri Vonának az arculatváltás) felmerül a kérdés, hogy kiket vagy mit képvisel a jobbik? Szerintem önmagát. Ami egyébként külön gusztustalan, hogy miközben Vona szapulja a fideszt - nyilván aspirál az előbb említett exfideszes szavazókra - Tatán elszólta magát amikor arról beszélt, hogy koalícióra készül a fidesz-szel. Ergo, azokat akik nem kérnek a fideszből, beköti annak szekere elé. Tisztára mint a Jegyzőkönyvekben: szavazz bárkire, úgy is ránk szavazol... Ez a "reálpolitika"? Vagy az elvek nélküli hatalomvágy szó illene rá inkább? Egyébként meg lehet magyarázni, hogy a szar tulajdonképpen arany, de a lényeg nem változik: a szar az szar. Mert ez az objektív igazság!

Gambit írta...

Kedves Névtelen!

Nem stratégiát, taktikát, nem ugyanaz a kettő! Látom, te se voltál katona, de még csak utána se olvastál a hadtudományoknak (javaslom tedd meg, érdemes).
A reálpolitizálás pedig nem egyenlő a besimulással. Ez pont olyan hülye megbélyegzős kettős beszéd, ami a baloldalon dívik. Lehet itt politikai fogalmakat démonizálni, mert nem érted, csak fölösleges...

Lecserélni helyett talán szélesíteni-t akartál mondani, ugye? Ha nem tudnak tágabb társadalmi horizont felé nyitni, marad a 17%, amivel lótököt tudnak elérni, ti, értetlenkedők pedig megeszitek őket reggelire, mert nem tudnak semmit elérni... Remélem érzed, hogy ez nem éppen kívánatos jövőkép. Ahhoz, hogy a törzsszavazókon túli rétegeket is meg tudják szólítani, változtatni kell a kommunikáción (nem az elveken!).

"kiket vagy mit képvisel a jobbik?" - Mindenkit, akinek elege van az elmúlt huszonx évből. Azt hittem ez eddig is nyilvánvaló volt. Ez egy elég összetett tábor, nem csak mi radikálisok tartozunk ám bele.
Pont ezért adja a magyar társadalom legszélesebb keresztmetszetét a szavazóbázis, és ezért is van nehéz dolga a pártnak. Mindenkihez szólni kell, viszont mindenkihez nem lehet ugyanúgy beszélni (már csak azért sem, mert mi radikálisok sem vagyunk egységes csoport; pl. neked és nekem is mások a gondjaink, más problémákra várunk megoldást, és nyilván, a világot sem egyformán látjuk, de vannak alap dolgok, amikben egyetértünk, és amik mindkettőnknek fontosak; te egy harcosabb szemléletet képviselsz, én mérsékeltebbet, de a céljaink közösek, még ha az eszközeink/elképzeléseink adott esetben eltérőek is; a Jobbikban, és a hozzá kötődő szervezetekben mindkét út benne van, nem zárják ki egymást, viszont a szituációk határozzák meg, mikor, melyiken van a hangsúly).

"Tatán elszólta magát amikor arról beszélt, hogy koalícióra készül a fidesz-szel." - Vona soha nem mondott ilyet, sőt, pont az ellenkezőjét mondta. Senkivel nem lesz koalíció, pont. Ezt ennél világosabban marha nehéz kijelenteni. (A többi argumentumod innentől fals, szóval nem is reagálnék rá, ha nem baj.)

Névtelen írta...

Nos Vona tatai fórumával kapcsolatban ezt találtam: "...megpróbálja a fiatalok között népszerű, radikális, de nem gyűlölködő, koalícióképes szervezet képét magára ölteni." Sakk-matt. Nos nem tudom, hogy lennének közös céljaink, leginkább azért mert nem tudom mik a jobbik céljai. Ahogy látom leginkább a fidesz szolgalelkű kiszolgálása, függetlenül attól mit mond Vona - mert ugye nem azt kell nézni, hogy mit mondok, hanem, hogy mit teszek" (Orbán). A szegedi-ügy vérlázító kezelése, ahol inkább beáldoztak egy csomó pártagot, tartózkodás a bevándorlás és a ratyikérdésben az EU parlamentben, a gárdisták elárulása, és a leggusztustalanabb parasztvakító balhé a földszavazáskor amivel egy valamit értek el: nem kellett a fidesz ellen szavazni, mind ebbe az irányba mutatnak. Dúl a megfelelési kényszer. Ez lenne a reálpolitizálás by jobbik? És mi is van a társadalom széles rétegeinek megszólításával? Nem akkor lenne ez sikeres, ha a nemzet belső erejére, tudatára alapozó a munka megbecsüléséről és a szociális biztonságról, társadalmi igazságosságról szóló programot hirdetnek meg? Olyat amivel tud azonosulni az a kb. 60-70% akinek elege van a szavazósdiból. Nem egy nemzeti szociális Magyarország vízióját vagy lehetőségét kellene felvázolni? Ehelyett Horthy szobrot avatnak a Hazatérés templomában azt üzenve a társadalomnak, hogy számukra a Horthy korszak félfeudális világa - ami már a maga korában is túlhaladott volt - az etalon. Egy olyan világ ahol nem a szorgalom, a munka, a tehetség és tudás határozza meg az egyén társadalmi helyzetét hanem a születés joga. Ez lenne a jobbik alternatívája a mai rendszerrel szemben?

Névtelen írta...

Hoppá-hoppá, hát mik vannak!? Tudtam én, hogy előbb-utóbb Balázska is puhánynak, megalkuvónak... stb. lesz bélyegezve, de hogy ilyen hamar? Azért ez biztos valamiféle rekord :D

http://kuruc.info/r/2/119950/

Gambit írta...

Most tényleg!? Atv.hu ( http://www.atv.hu/belfold/20131008-hatvan-ember-volt-kivancsi-vona-gaborra ), mint hiteles forrás? Tőlük is egy kifejezetten lejárató jellegű cikk, ami pont ezt a hatást óhajtja kiváltani, amit nálad sikerült?
Azt hiszem ezzel minden respektet aláástál magaddal szemben. Csak gratulálni tudok, ha te egy betűt is elhiszel ezeknek a gennyeknek (ja, bocs, tudom, ha a Jobbikot mocskolják, akkor egyes """"nemzetieknek"""" a kommunista, libernyák, vagy zsidó firkászok szava is szentírás).
Ráadásul az idézett mondat az újságíró magánvéleménye, nem a pártelnök, vagy akármelyik párttag megnyilvánulása, szóval azt Vona Gábornak, vagy bármelyik képviselőnek titulálni a valódi sakk matt. Ha ennyi az össz érved, akkor azt ajánlom szállj magadba...

Á, szóval nem tudod mik a Jobbik céljai, értem. Innentől mégis miről beszélünk? Tessék elolvasni a programot, meg úgy az elmúlt 10 év Jobbikról szóló híreit... stb., utána diskurálhatunk.

Az külön undorító, ahogy próbálod összemosni a pártot a Fidesszel, mindenféle kézzelfogható bizonyíték nélkül, sőt a tények ellenében. Nem éppen meggyőző érvtechnika.

Ja, és azt számon kérni egy nem nemzetiszocialista párton, hogy miért nem nemzetiszocialista jövőképet vizionál? Egyre jobb...

Amúgy pedig kinek kellene szobrot állítaniuk? Ne, ne segíts, várj, kitalálom: Szálasinak, vagy mindjárt magának Hitlernek, ugye? Azért érzed, hogy ez elég vicces, nem?

Igazad van, te szavazz csak nyugodtan a pénzsóvár propelleresekre, jobb lesz úgy mindenkinek (bár azt, hogy neked mitől, nem tudom, de már kb. nem is érdekel)...

Névtelen írta...

Nem Gambit. Én nem szavazok sem propelleresekre sem másokra. Egyébként sem értem miből gondolod, hogy nekem aki szerinted Szálasinak állítanék szobrot (ami mellesleg igaz) tud bármiféle választási lehetőséget adni az az étlap ami csupa avas, romlott és büdös menüt tartalmaz és amit ugyanaz a szakács készített el, csak más és más nevet adott a szarnak? De ez egy dolog. Azt a bizonyos tatai történetet nem cáfolta Vona - valószínűleg nem is tudta volna mert a tudósítók alapból felvételeket készítenek és egy adok-kapokban azonnal beégett volna. Inkább abban reménykedik, hogy elfelejti az is akinek esetleg feltűnt.Bevett szokás. Mármint a kussolás mindenről ami kellemetlen. Csak akkor megnyikkanni ha végképp elkerülhetetlen. Bocsánatot kérni meg soha semmiért, hiszen a bölcs vezető csak jó döntéseket hoz, amelyek megfellebezhetetlenek, bírálatuk tilos - ha valaki mégis akkor annak irány a lecsó. Ha igaza van akkor annál gyorsabban. Nem tűnik fel mennyire zsúfolt a lecsó? Hogy mik a jobbik céljai...? Hm... Nyilván van fasza program.... De ahogy én látom és sokasodnak a hírek (nyilván csupa hazugság lásd a mai, hogyan támogassuk a liberális média képviselőit sztori) amik világossá teszik , hogy bármit is írtak le az pusztán lózung a valóság jóval kiábrándítóbb és szánalmasabb. Pénzről és hatalomról és önérdekről szól a sztori, Semmi másról. Így a végén azért biztató, hogy legalább a Szegedi ügyet, Balónéék bevándorlás és ratyi ügyben való tartózkodását és mondjuk a földügyes ingyencirkuszt nem vitattad :D

Gambit írta...

Jó, mondom, innentől nincs miről diskurálnunk. Aki számára a (Szekt)ATV hiteles forrás, az megérdemli magát...

"Bocsánatot kérni meg soha semmiért, hiszen a bölcs vezető csak jó döntéseket hoz, amelyek megfellebezhetetlenek, bírálatuk tilos - ha valaki mégis akkor annak irány a lecsó." - Látod-látod, ez sem igaz, a borsodi jobbikosokat is megkövette, nem is egyszer, az értelmesebbje pedig el is fogadta a bocsánatkérést, és vissza is tért a párthoz.

Mert vitattam őket már elégszer, és nincs kedvem, pláne veled, megint kilométereket irkálni.
Röviden: Szegedit kibaszták a pártból, mint macskát szarni. Melyik más politikai alakulat lépte volna meg ezt? Egyik sem. A Jobbik nem egy következmények nélküli párt. Ha már ez is baj, akkor elég irracionálisan gondolkodsz a politikáról.
A földtörvény elleni kiállást így magyarázni a van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete. Íme, egy igazán radikális kiállás, te meg azért fikázod őket, mert nem maradtak kussban a szavazógép mögött? Ha úgy jártak volna el, akkor meg nyilván az lett volna a bajod... Ne is haragudj, de ez már indokolatlan kötekedés.
A Morvaival kapcsolatos megjegyzésed nem egészen világos, bár a fentiek tükrében nem csodálom, ha te értettél volna félre valamit...

Őszintén? Ezek után fikarcnyit sem érdekel, hogy te milyen politikai kínálatra vágysz, mert engem hidegen hagy a nemzetiszocializmus, pláne a nyilas kutyulék, amit Szálasi hordott össze. Akinél kevesebb Corneliu Zelea Codreanu/Lenin-wannabe volt a világon; bizony még csak nem is Hitlert majmolta a drága nemzetvezető. Ha valami igazán avas a politikai színtéren, akkor az az ő ideológiai nonszenszébe görcsösen kapaszkodók szűköcske csoportja, amihez ezek szerint te is tartozol...

Névtelen írta...

Kedves Gambit az a bizonyos borsodiaknak írt levél a legjobb indulattal sem volt bocsánatkérésnek nevezhető, sokkal inkább a felelősség elmismásolása volt. Ahogy Szegedit sem kibaszták a pártból, hanem ő lépett ki (csak a korrektség kedvéért - és mielőtt új mítoszok születnek), nyilván a pártvezetők legnagyobb megkönnyebbülésére. Utána pedig a szólás után szabadon: (ön)vizsgálat nem volt - így nem is zárulhatott le - mindenki felejtse el. És így persze nem a pártvezetéstől kellett megtudnunk, hogy miféle gazdasági hálózatot épített ki Csani - kikkel bizniszelt, kik voltak az ő EU-s működésének kedvezményezettjei... És ha ehhez hozzácsapom, hogy mondjuk a Pősze ügynek sem volt felelőse - apropó ki is vitte oda és juttatta pozícióhoz? - és persze a mostani fiaskónak sem ami arról szól, hogy többek között 168 órás biboldót támogatott a párt súlyos pénzekkel. Szaszi faterjának sok pénzzel honorált szigorúan titkos tanulmányait említettem? Szóval, hogy is van az, hogy a jobbik nem egy következmények nélküli párt? Dehogynem kedves Gambit, dehogynem. A jelenlegi pártvezetés ugyanolyan pénzéhes és korrupt mint az összes többi párté. Ugyanúgy kialakult a tűzhöz közeli kör akik pozícióért és a vele járó pénzért bármit és bárminek az ellenkezőjét is támogatnak és akár az anyjukat is... na persze ott is megvannak - csökkenő számban - azok a lúzerek akiknek egy dolga van: tolni az előbbi csoport szekerét. A földtörvényes pankrációval kapcsolatos véleményemet világosan leírtam és szerintem nagyon is jól érted, had ne magyarázzam el újra... Ahogy szerintem te is tudod mit támogat egy tartózkodás az EU parlamenten mondjuk bevándorlás ügyben.... A ratyikérdésben pedig azt kell, hogy mondjam, a kdmp-ben több következetesség volt, mert ők nemmel szavaztak amikor Balóné tartózkodott. Nem gáz?
Szálasiról és a nyilas kutyulékról: úgy vélem az általa felvázolt társadalmi rendszer - a hungarista Magyarország - víziója ezerszer igazságosabb és működőképesebb mint az amit Horthy, vagy az utána következő rendszerek napjainkig képesek voltak megvalósítani. Elveti a születés jogán való hatalomgyakorlást, azt, hogy valaki megmondó ember lehessen pusztán azért mert koronát nyomtak a fejébe, vagy mert hercegi vagy bárói címer van a taknyos zsebkendőjére hímezve. Lehet persze lelkesedni Horthyért meg a királyságért, de éppen a jobbik bázisa (bár átalakulóban van) abból a társadalmi körből kerül ki amelyik nem lenne nyertese egy restaurációnak. A fidesz működése - amelyik tulajdonképpen a Horthy rendszer társadalmi és tulajdonviszonyait teremti újjá - jó példa erre. Mondhatod, hogy a nemzeti szocializmus rossz - egy uram bátyám világot preferáló számára mindenképp - de Hitler és Németország bebizonyította, hogy működőképes. 1933 után talpra állították Németországot, 36-ban olimpiát rendeztek, 9 hónap alatt egységessé vált a társadalom és Európa legerősebb állama 38-ra, amely képes volt előbb politikai úton felszámolni a korábbi békeszerződés negatív hatásait majd legyőzte fél Európát és megszorongatta az oroszokat, . Ez csak öt év volt. A rendszer erejét jelzi, hogy megbuktatásához a liberálisoknak minden erejüket össze kellett szedniük, így is 6 évig tartott mire legyőzték. Ó! És még egy apróság ami így a végén jutott eszembe: Az általatok piedesztálra emelt Horthy korszakban (38-as adat) a nemzeti vagyon 30%-a és a nemzeti jövedelem 50%-a volt a társadalom 6-7%-át kitevő Szegedi Csanádok kezében. Ez nyilván roppant igazságos volt....

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló