Zivatar közeledik


A Miskolc melletti Alsózsolcán nemrégiben segílykeosztást követően az utcán hemzsegő cigányok közül az egyik odament egy bácsi kertkapujához, és levizelte. A bácsi reklamált, erre a cigányok megverték. Benn a saját udvarán. Borsodban az ilyesmi folyamatosan benne van a levegőben. Most azonban kicsapta a biztosítékot, és a városka polgármestere az alábbi körlevelet küldte szerte a kormányzatnak, a hatóságoknak és a többi település vezetőségének:

Kezdeményezés.


Alsózsolca város Képviselő-testülete 2008-ban nyílt levéllel fordult Szili Katalinhoz az Országgyűlés akkori elnökéhez. E levélben felhívtuk a döntéshozóink figyelmét azokra a társadalmi és főleg oktatási-, szociális problémákra, melyek egyre súlyosabb mértékben vannak jelen településünkön.

Levelünket emellett továbbítottuk választókerületünk akkori országgyűlési képviselőjéhez, néhány miniszterhez, arra számítva, hogy az abban foglaltakkal végre valakik el kezdenek komolyan foglalkozni.

Néhány válaszlevél érkezett, amelynek tartalmán ugyancsak megdöbbentünk, mert a választ adók onnan a messzi távolból megmagyarázták nekünk, hogy mennyire nem jól látjuk azt a helyzetet, amelyet mi nap mint nap megtapasztalunk. Sajnos ez egy nagy kudarc volt számunkra, mert azután is bárhol, bármilyen fórumon rá kívántuk irányítani a figyelmet ezekre a súlyos problémákra, akkori felelős vezetőink válaszra sem méltattak bennünket.

Ugyanakkor a kezdeményezésünk – érdekes módon – rendkívül nagy pozitív visszhangra talált, mert az ország minden részéről – Csongrádtól Zaláig – érkeztek a kezdeményezésünket támogató visszajelzések.

A levél megírása óta eltelt immár öt év és azóta sok minden megváltozott. Ha lehet mondani, a helyzet sokkal súlyosabb, a feszültség jóval nagyobb, az elégedetlenség fokozottabb, mint akkor volt. Ezért – végső elkeseredettségünknek és aggodalmunknak hangot adva – újabb segélykiáltással fordulunk Önök felé.

Az elmúlt hét történései újra arra az elhatározásra juttattak bennünket, hogy ismét hallassuk a szavunkat.

A napokban Alsózsolcán békés idős állampolgárokat fényes nappal támadtak meg cigány - szemmel láthatóan - részeg emberek.

Az esemény előzménye, hogy az önkormányzatnál aznap volt a segély kifizetés. Ekkor azért élhetetlen a település, mert ilyenkor a vendéglátó egységekben a segélyezettek egy része – sokszor családtagjaikkal együtt - szórakozik, italozik, majd a hazafelé vezető úton és a lakókörnyezetében az általános viselkedési kultúrát mellőzve botrányosan viselkednek.

Folyamatos a lakossági észrevétel és jelzés, hogy tegyünk valamit a csend- és rendháborító egyének ellen.

Miért és meddig vagyunk kötelesek eltűrni ezt az időről időre megismétlődő állapotot?!

Egyértelműen látjuk, hogy a segélyek, szociális juttatások jó része az italboltokba kerül. Az egyre bővülő támogatások – ideértve a gyermekek után járó juttatásokat is - ellenére sok-sok év alatt semmit nem javult az érintett réteg helyzete.

Településünkön mindennaposak a betörések, terménylopások. Sajnos erről – mint ahogyan a fent említett verekedésről sem - nem írnak az újságok, ettől nem hangos a média, pedig ez nem csak Alsózsolca, hanem az egész térségünk óriási problémája. Egy-egy lopás önmagában valóban nem olyan mértékű, mint egy többmilliós adócsalás, de az ellopott értékben minden esetben sok-sok munka és fáradság van, amely forintokkal nem mindig mérhető. A mások kárára elkövetett bűncselekményeket, a fáradságos munkával megtermelt mezőgazdasági termények eltulajdonítását, a zöldséges kertek feldúlását, a gyümölcsfák letarolását a legnagyobb jóindulattal sem lehet „megélhetési bűnözésnek” nevezni, még akkor sem, ha a mindenkori döntéshozóink ezt erőltetik ránk. Ilyen számunkra nem létezik. Aki más tulajdonát, értékét ellopja vagy megkárosítja, annak igenis komoly büntetésben kellene részesülnie, mert csak így lesz ennek visszatartó ereje.

Alsózsolcán megjelent a „XXI.századi sáskajárás”. Talán ez a legtalálóbb kifejezés arra a jelenségre, amikor 20-30 – főleg gyermek és fiatalkorú – személy zsákokkal, nagy szatyrokkal gátlástalanul betódul a település határában lévő kukoricatáblába és mázsaszámra lopja a főzni való kukoricát. A mezőőrök mindennapos küzdelmet vívnak a mezőgazdasági területeken ezekkel a személyekkel a békés, dolgozó, szorgalmas emberek által megtermelt termések megőrzésében. Nem kivétel ez alól a közfoglalkoztatási program keretében az önkormányzati területeinken termesztett zöldség sem. Már ezt is őriztetnünk kell, ha azt akarjuk, hogy a konyhánkra is maradjon valami. A téltől előre rettegünk, mert már a kertekben lévő gyümölcsfáink sincsenek biztonságban. Bármikor gátlástalanul kivágják és ellopják a fát, ha hideg van és nincs tüzelő. De ugyanígy eltűnik a kerítés, a tyúk, de sokszor még egy-egy disznó is és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást akár az önkormányzati intézmények értékeinek eltulajdonításával, károkozásaival is.

Mikor lesz ennek vége? Akik az országunkat irányítják mikor veszik végre észre, hogy ez így nem mehet tovább?! Nem volt elég intő példa a Kesznyéteni idős férfi esete?! Mi nem szeretnénk, ha nálunk is ilyen helyzet állna elő! Végre tenni kellene valamit azoknak, akiknek erre módjuk és lehetőségük van!

Mi is szeretnénk csendesen, békésen tölteni napjainkat!

Megtapasztaltuk a rendőrség folyamatos jelenlétének jótékony hatását amikor Alsózsolcán létrejött a KMB iroda. Kérjük ennek a visszaállítását, vagy önálló Rendőrőrs létrehozását!

Újabb munkahelyek kellenek. Ne csak az önkormányzat által biztosított munkahely jelentse az egyetlen munkából adódó jövedelemforrást az érintett rétegnek!

Kérjük a szociális ellátási rendszer gyökeres átalakítását oly módon, hogy az ne ösztönözzön senkit a felelőtlen gyermekvállalásra. A gyermekek nevelésére szánt támogatásokat az oktatási, nevelési intézmények kapják, ahol azt felelősen, gondosan valóban a gyermekek nevelésére lehet fordítani!

Elfogadjuk és támogatjuk a kormányzati szándékot a járási hivatalok kialakítása, az egészségügy, oktatásügy és sok már terület átalakítása, korszerűsítése, racionalizálása tárgyában. Bármennyire fontos és nagy horderejű, komoly erőfeszítést kívánnak ezek Önök részéről, számunkra mégis eltörpülnek a mi problémáink mellett. Ugyanis mindezek hatása folyamatosan válik érezhetővé számunkra, de a saját lakókörnyezetünkben fellépő gondokat sokszorosan felerősödve, naponta tapasztaljuk és érezzük. Ezek a gondok és problémák az idő múlásával azonban egyre csak szaporodnak.

Ebben kéri a segítségüket és hatékony intézkedésüket Alsózsolca lakossága!

Alsózsolca, 2013. augusztus 05.


Alsózsolca város lakói nevében:
Zsiros Sándorné
polgármester


Maguk a cigányok is érzik, hogy kiterjedt és nyílt konfliktus esetén ők húzzák a rövidebbet, ezért pár nappal később a zsolcai kisebbségi önkormányzat vezetése, a helyi evangélikus lelkész, valamint a valamilyen abszurd módon ott még létező Független Kisgazdapárt pár embere szervezésében egy kb. száz résztvevős bocsánatkérő menetet tartottak. Igaz, abban is legnagyobbrészt magyar emberek vettek részt. De az ilyen látványpékségi akciók semmit sem érnek a Borsodban már mindenre mázsás súllyal ránehezedő feszültséggel szemben. Akinek van szeme a látásra, mindenki érzékeli, hogy a budapesti kormányzat – Fidesz, MSZP egykutya – a régiót cigányzónának áldozza fel.

Nos, ebből nagy baj lesz.

17 kommentek:

Unknown írta...

Nos, ebből már nagy baj van - és lehet, még fel sem tudjuk fogni - mekkora lesz még! Zsuzsa

Taastar írta...

:-(
Minden valamicskét is értelmes ember láthatja, hogy ebben az országban milyen álságos roma-politika folyik! Hogy az integrált oktatás miről szól igazán, azt sem nehéz átlátni... Csak mi lesz ennek a vége?
Amin én nap mint nap bosszankodom, az, hogy a cigányság nem rendelkezik olyan vezetőkkel, akik kellő értelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy a saját népüket végre felébresszék! A mérhetetlen ostobaság, sötét tudatlanságban tartás az, amitől ők itt tartanak, ahol tartanak! Még a saját helyzetüket sem látják át, azt hiszik, övék a világ, és csak jogokkal rendelkeznek. Mert a látszat ezt is mutatja... De azt már nem veszik észre, hogy ezzel egyre mélyebbre süllyednek, és lassan már nem lesz nekik sem kiút! Szóval az összes tanult, cseppnyi értelemmel is bíró cigány szégyellje magát mélységesen! Különösen azok, akik ahogy kiemelkednek a szegénységből, azonnal megfeledkeznek arról, honnan jöttek!
Akik pedig ezeket a törvényeket, rendeleteket hozzák nekik a messzi távolból, vagy éppen harcolnak a jogaikért, elvben ismerve csak az érintett emberek problémáit... hát azok sajnos sosem fogják érezni a maguk bőrén az igazságot... Viszont nem is ez a céljuk, hogy megismerjék, és megoldják a problémát. Az bizony már kevéske szavazatot hozna... Persze csak azért mert a kisebbség szavazata már - hiába is tagadják - az bizony a többség!

Elek írta...

Az ellenségem ellensége a barátom. De meg is fordíthatjuk a mondást: Az ellenségem barátja az ellenségem. Néhány éve a Polginfo.hu-n azt a megjegyzést tettem, hogy a Fidesz Magyar Gárdához fűződő viszonya hű tükörképe a magyar nemzethez való viszonyának. Akkor rendre lettem utasítva, egy Stoffán nevű írástudó külön cikket szentelt az észrevétel kiigazítására.

Hát ennek a cikknek a kapcsán is el lehet gondolkodni azon, hogy a Fidesz mennyire barátja a magyaroknak. Nézzük meg, hogy hős Viktorunk milyen szépen pendül Basescuval egy húron itt: http://kuruc.info/r/6/116315/.
De ezek a cikkek is mondanak valamit:
Orbán barátja az ország első számú uzsorása http://kuruc.info/r/6/116356/
Orbán "kárpótolja" a lelőtt "romák" rokonait - a cigányok magyar áldozatai hozzátartozóinak pedig kuss legyen http://kuruc.info/r/2/116354/

Névtelen írta...

Volt már ennek előzménye, de sajnos kussba fulladt az egész. :-(((

http://www.szerencsikisterseg.hu/component/content/article/81-hirek/52-oenkormanyzati-kezdemenyezes-tarsadalmunk-jobba-tetele-erdekeben

A másikról csak fórumba beidézett verzió van meg:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=83468108&t=9005529

2008-as dátum, ezt hangsúlyozom.

És azóta a helyzet csak rosszabbodott. :-(

ProliProfil írta...

Nagyon helyénvaló a kezdeményezés, hiszen már legalább 700 éve, hogy ezek az igények megfogalmazódtak az országot fenntartó, dolgozó, állampolgárok fejében. A helyzet egyre-egyre rosszabb, hiszen az országunkat gyarmati sorban tartó élősködők, biológiai fegyverként használják a másik fajú élősködőket a munkából élni vágyókkal szemben. Az országunk történelmének utolsó 25 évében, már kitapinthatóan szisztematikusan teszik ezt.

Annyit azonban megállapíthatunk, hogy békésen aligha lehet a kérdést kezelni.

Miért ?
- Az állam vezetői naponta tesznek tanúságot, hogy a magyart pusztítani akarják, és minden cselekedetükben is ez nyilvánul meg.
- A jog nem ad megoldást, mert olyan törvényeink vannak, amelyekkel kizárólag a bűnözők tudnak érvényesülni.
- A hatalom minden szintje az első számú élősködőket szolgálja.
- Minden olyan eszköz, amelyet hatékonyan lehetne használni az érdekérvényesítésben, az élősködőket kiszolgáló gyarmatosító helytartók kezében van. (pl.: média, karhatalom, honvédelem, oktatás, egészségügy, stb..)

Végül is ez a nagyon szépen megfogalmazott "Kezdeményezés", amelynek stílusa is hüen tükrözi az erőviszonyok szomorú voltát, úgy tűnik egyelőre nem más mint egy végső kétségbeesett segélykiáltás, a haldoklótól.

Ami érthetetlen benne, mintha az ország jelenlegi és korábbi vezetőit még mindig nem ismernék kellően, hiszen hozzájuk is fohászkodnak problémáik megoldásáért...
A hóhérban bízva.

Névtelen írta...

Mint látjuk most is a lelött romák rokonait meg a holokauszt támogatják de a cigok által megkinzott megölt Magyar idös és fiatal (lásd Szögi család) de még sorolhatnánk Magyaroknak kusss!

Imre írta...

Bogár kimodta: a Birodalom felhasználja a cigányságot ellenünk (http://hunhir.info/?pid=hirek&id=67591). A Birodalom legfőbb letéteményese pedig a Mazsihisz. Akkor fizessék ők a cigányok ellátmányát és az általuk okozott kárpkat is!

"kiskutya- nagykutya nem ugat hiába" írta...

Az, hogy az "állam kárpótólja lelőtt romák rokonait" ez csak azért lehetséges, mert a gyilkosságok is "állami megbizásból" indultak ki, nem?Miért foglalkozik vele a katonai ügyészség? a Nemzetbiztonsági hivatal? Miért volt mind a négy gyikos előtte hivatásos katona? Egy Izraelben, a többi Szerbiában!Miért akarták okvetlen a "szélsőséges jobbra" ráfogni a gyilkosságokat? Draskovits a robbantásokról prédikált de pechire jelentkeztek a közép iskolások! Fletóék polgárháborút akartak kirobbantani? Mivel a Fidesz lapított, mindkét pártnak jól jöhetett volna a Jobbik kiiktatása,nem? A többi gyilkosságot és azok rokonait, miért nem kárpótólja az állam?

Névtelen írta...

ha milliárdos leszek minden cigónak veszek egy ajándék (csak oda szóló) repjegyet az álmok földjére, amerikába. mondjuk texas-ba. aztán ott folytassák szépen a terménylopást :) igaz ha ott bemegy egy farmra a gazda pikkpakk lelövi és még meg is dícsérik érte, de erre majd ott rájönnek. szerintem gyorsan megtizedelődne a cigó népesség, amelyiknek meg van esze és nem akarna egy puskagolyótól megdögleni az szépen megtanulná mi az a munka. vagy éhenhalna, mert ott nem segélyezik agyon a semmirekellőket. a legszebb az lenne az egészben hogy ott nem lenne tele a zs média azzal hogy jajj lelőttek egy szegény kisebbségit aki semmi rosszat nem tett épp csak lopni akart egy kicsit.

Névtelen írta...

A cigányokat írtani kell! Nem támogatni!
Az ilyen nem ember és kész.

Sármai Endre írta...

Az "Egri csillagok"-ban szerepel Sárközi nevű cigány. Szerintem ő igaz magyar ember volt! Ilyen Sárközik voltak is, vannak is, lesznek is, de sajnos nagyon kevesen. A többivel szemben tényleg csak drasztikus fellépéssel lehetne eredményt elérni. A napokban történt, hogy két rendőrre botokkal felfegyverkezve(!) támadtak többen, a rendőrök mégsem használhatják ne adj Isten a lőfegyverüket, mert akkor rögtön rasszistáknak titulálná őket a sajtó, a jog és ettől kezdve a közvélemény. Tényleg szükség lenne a régi, jól működő csendőrségre.

Gondor4 írta...

ProliProfillal teljes mértékben egyet értek.Milyen nemzeti kormány az,amelyik arra kötelezi a magyarságot,hogy eltartson más népet?Amelyhez semmi köze sincsen,sem vérségileg,sem sehogy?Ráadásul nem is egyet,de mindjárt kettőt?És halkan kérdezem,milyen nép az,amelyik ezt eltűri?

Anna írta...

Jól tettétek, hogy közreadtátok e levelet. Minden esetről kellene írni, hadd olvassák mind többen! Ezeket az oldalakat úgyis árgus szemmel figyeli Brüsszel is. Figyeljék csak, legalább tisztább képet kapnak a vélemény alkotásukhoz. Egyébként pedig Bogár úrnak igaza van!!!

ConceptArt írta...

Meg mindig sokan nem latjak, az hogy a saskak szabadon garazdalkodnak a fenti vezetok celja! Cel a ciganyok altal a Magyarok teljes elletetlenitese, elzavarasa, lepusztitasa, hogy azok foldjet, vizet, hazat, hazajat, orszagat, utanna szabadon lehessen vinni!

Ali Baba és a negyven Rambo írta...

A probléma teljes átérzése mellett.de kérdezem mit értenek az alatt hogy "munkahelyek kellenek" !
Igy .
A kapitalizmusban ki a munkahelyteremtő?
Egy biztos ,nem az állam.
Erre nem kell apellálni mert a kapitalisták meg nem fognak munkahelyeket bazirozni antiszociális cigányokra.

Névtelen írta...

Ali Baba:
Sajnos jogos a felvetés minden szempontból.

Freca

Gondor4 írta...

A polgármester még mindig a helyén van?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló