Akkor kinek is van igaza?


Napok óta megy a közéleti és politikai hercehurca a nemrégiben elfogadott földtörvény körül. Mindenki mond mindent, mindenki beszél mindenről, a gyanútlan szemlélődő pedig kezd elveszni a nagy okoskodásban és lassan már tényleg nem tudja eldönteni, hogy ebben a valóban fontos, a jövőt alapjaiban meghatározó vitában kinek is van valójában igaza.

A kormánypárti sajtó és a narancsos politikusuk állítják, hogy amit a mai keretek között ki lehetett hozni a földtörvényből azt ők megtették. „Az új jogszabályban az uniós tagsággal járó kötelezettségeink miatt elviekben ki kellett nyitnunk az EU többi állampolgára előtt a kaput, de a magyar föld birtoklásához oly sok feltételt szabtunk, hogy lényegében csak a nálunk letelepedő, ide költöző külföldieknek lesz lehetősége a vásárlásra.” – hangzik a hivatalos magyarázat.

De valóban így van ez? A törvény tudja hosszú távon is garantálni, hogy a magyar föld valóban magyar kézben maradjon?


Az elfogadott törvény értelmében földbirtokot hazánkban a jövőben magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek. Földművesnek azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai.

A földszerzés feltétele, hogy a tulajdonos vállalja: a föld használatát másnak nem engedi át, és eleget tesz földhasznosítási kötelezettségének, továbbá vállalja, hogy a földet a tulajdonszerzéstől öt évig nem hasznosítja más célra. Földet cserével akkor lehet szerezni, ha az új tulajdonosnak egyébként is van földje az adott településen, vagy ott lakik, vagy lakhelye, illetve agrárüzemének központja - legalább három éve - maximum 20 kilométerre van annak a helységnek a közigazgatási határától, ahol a föld van. Földet ajándékozni csak közeli hozzátartozónak, bevett egyháznak, önkormányzatnak és az állam javára lehet. Az unión kívüli államok polgárainak földszerzési tilalma továbbra is fennmarad.

A törvény alapján a földművesek 300 hektár földet szerezhetnek meg, a birtokmaximumuk pedig legfeljebb 1200 hektár lehet. Az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmagtermelők viszont a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak.

Termőföld eladásakor az elővásárlási jog első helyen az államot illeti meg. Ezt követi a földet legalább három éve használó földműves, aki vagy szomszéd, vagy helyben lakik, vagy akinek a lakhelye, illetve üzemközpontja legalább három éve olyan településen van, amely a település határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik.

A törvényi szabályozás első hallásra valóban meggyőzőnek látszik. Ha pedig figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy az unióval kialkudott átmeneti időszak, ami alatt fenntarthattuk a külföldiek földvásárlásával kapcsolatos jelenlegi tilalmakat néhány hónap múlva lejárt volna, akkor még akár örülhetnénk is, hogy ilyen jogi környezet teremtődött a magyar föld védelmében.

De jól hangzó szövegek ide, kormányzati tapsikolás oda, az igazság az, hogy az elfogadott törvény ezer sebből vérzik és szinte semennyire sem garantálja, hogy a föld tényleg magyar kézben marad, azt meg pláne nem, hogy a helyi kisgazdák birtokába kerül.

Ha belemegyünk a szabályozás részleteibe, akkor azonnal észrevehetjük, hogy a földtörvény szerint épp csak az nem számít földművesnek, aki nem akar az lenni, mivel a földműves szót a jogszabály egész sajátosan értelmezi. A szöveg szerint ugyanis földműves az, aki a földdel foglalkozik, de az előírások alól felmentést kaphat az, aki egy legalább 25%-ban a tulajdonában álló gazdasági társaság részvényese. Ergo, egy kapu máris ki van nyitva a spekulánsok előtt.

A földszerzéshez helyben lakás szükséges – mondják a narancsos hozzáértők. De az elmúlt időszak történéseiből mindannyian tudjuk, hogy ez a szabályozás is könnyedén kijátszható. Emlékezzünk csak a sukorói történetre, ahol Joav Blum is helyben lakó volt, vagy említhetnénk akár a legutóbbi földhaszonbérleti pályázatokat, ahol annak játszották át a narancsosok a földeket, akinek akarták.

A kisbirtokosokat erősítjük, mert bevezettük a 300 hektáros tulajdoni korlátot – szól a másik fontos kormányzati érv. Csak azt nem teszik hozzá, hogy ez a magánszemélyek esetében igaz, de nincs összeszámítás a családtagok esetében. Arról már nem is beszélve, hogy a cégeknél 1200 hektár a birtokhatár, az állattartók és vetőmagtermesztők esetén, akik jellemzően mind tőkeerős nagyvállalkozók 1800 hektár. De az integrátorokra, bankokra és az egyházakra még ez a szabályozás sem fog vonatkozni. Ez utóbbiaknál nincsenek korlátok. És nem kell izgulniuk azoknak sem, akik már eddig megszerezték a hektárok tízezreit, mivel a földtörvény a már létrejött viszonyokra nem vonatkozik.

Nem lesznek majd visszaélések, mivel a földekről szóló döntéseket a helyi földbizottság hozzák meg, akik a helyiekből fognak állni. Azaz a földbizottságok döntik majd el, ki gazdálkodhat és ki nem – harsogják az új földtörvény támogatói. Azonban ez sem igaz, pontosabban nem így igaz. A helyi földbizottságokban ugyanis mindenki benne lesz, akinek az adott településen földje van. Így benne lesznek majd a Csányi-, Leisztinger- és Nyerges-félék is, akik nem valószínű, hogy úgy fognak szavazni, ahogy a helyi kisbirtokosok döntenének. És egyátalán, vajon nevezhetjük-e helyinek azt a földbizottságot, amelyikben a nem helyi illetőségű földbitorlók is döntési joggal vesznek részt? De az sem igaz, hogy a földbizottságok döntik el, hogy ki gazdálkodhat és ki nem. A törvény szerint a bizottságoknak csak az adásvételekre kell rábólintania, a földbérletek ügyében nem dönthetnek.

És még lehetne sorolni a törvény elsőre jól hangzó sorainak a cáfolatait, de azt gondolom már ennyi is elég kell, elég kéne legyen ahhoz, hogy az emberek felébredjenek és elgondolkozzanak azon a kérdésen, hogy a most meghozott törvény vajon mennyiben biztosítja a magyar föld megmaradását. Különösen igaz ez a narancsos szavazókra, akik szinte biztosan nem ezért a döntésért húzták az ikszet annak idején a szavazólapokon a fidesz felirat mellé.

Végül persze azért egy dolgot ne feledjünk. Az, hogy a magyar földpiacot hamarosan meg kell nyitnunk mintegy 500 millió, nálunk sokkal tehetősebb európai polgár előtt, az az Európai uniós tagságunkból következik. Ergo, a külföldi földvásárlási tiltás csak akkor lenne fenntartható, ha kilépünk a gyülekezetből. Vagy akkor, ha egész egyszerűen azt mondanánk, hogy Eu-s kötelezettség ide, vagy oda, de nem. Nem nyitjuk meg a magyar földpiacot.

De ezt a narancsos vezetés nem merte meglépni.

Pedig ez lenne az igazi gazdasági szabadságharc.

8 kommentek:

Névtelen írta...

persze hát ez az "ország" egy az egyben meg lett vásárolva (valakik által) a Hit Gyülekezete számára...valakiktől.

Névtelen írta...

"Vagy akkor, ha egész egyszerűen azt mondanánk, hogy Eu-s kötelezettség ide, vagy oda, de nem. Nem nyitjuk meg a magyar földpiacot."

Az eu pedig azt mondja: u-s kötelezettség ide, vagy oda, de nem adunk akkor támogatást. És ennyi volt, lehet itt okoskodni de gúzsba kötve nehéz táncolni.

Az meg ősi magyar gondolkodásmód, hogy nekem adjatok de én nem adok semmit.

Anna írta...

Úgy ám! Kilépni a nagyon találóan leírt "gyülekezetből" , illetve be sem kellett volna lépni! (Részemről ez nem utólagos okoskodás!!!)
S ami még nagyon fontos e kérdésben, hogy háttérbe szorulnak azon személyek, akik először a Dunántúlon zsebszerződés keretében játszották át földjeiket idegeneknek.

eSzeL írta...

Én úgy tudom, hogy csak annyi földre vonatkozó előírás, hogy nem különböztetheti meg az eu tagországok polgárait egymástól. Éppen ezen az alapon működik gyakorlatilag angliában, romániában és izraelban a Szent Korona tulajdonjogrendje. Minden föld az államé, az meg annak ad, akit alkalmasnak ítél rá. Tehát minden további erőlködés nélkül visszaállítható lenne a Szent Korona alkotmányunk, ha lenne rá szándék.

Látó írta...

Na ilyenek a magyargyűlölő HASBARA KOMMANDÓ agymosó ügynökei:
Névtelen (2013. június 25. 9:17) :
"Az eu pedig azt mondja: Eu-s kötelezettség ide, vagy oda, de nem adunk akkor támogatást. És ennyi volt, lehet itt okoskodni de gúzsba kötve nehéz táncolni.
Az meg ősi magyar gondolkodásmód, hogy nekem adjatok de én nem adok semmit."
2013. június 25. 9:17

Névtelen írta...

"Az eu pedig azt mondja: u-s kötelezettség ide, vagy oda, de nem adunk akkor támogatást. És ennyi volt, lehet itt okoskodni de gúzsba kötve nehéz táncolni.

Az meg ősi magyar gondolkodásmód, hogy nekem adjatok de én nem adok semmit."

Kedves Névtelen 2013. június 25. 9:17!
Szeretném megkérdezni, hogy azt a bizonyos "támogatást" miből adja az EU? Megmondom akkor én, ha megengedi: a magyar dolgozó és értéket teremtő emberek befizetett adóforintjainak tagdíjként való befizetése utáni visszajuttatása, illetve egy részének visszaforgatása. Ebből az következik, hogy az nem könyöradomány, hanem nemes egyszerűséggel jár! Nagy különbség! Arról nem is beszélve, hogy kb. az 1/4-e jut vissza az azt jogosan megillető emberekhez, cégekhez, ugyanis a többit elnyeli a bürokrácia útvesztője, illetve formai és egyéb hibák okán le se tudják hívni. Szóval, nem hinném, hogy ezek után még nekünk kellene meghunyászkodnunk és éhbérért könyörögve folyton-folyvást megalázkodnunk!
Barátsággal! Nagykaresz

Gondor4 írta...

Ne legyen semmi kétségünk afelől, hogy mi jön ezután....mert a föld után el fogják adni a vizünket is.Valami hasonló dolog esett meg,a palesztín néppel is.Először a földet húzták ki a lábuk alól az ölés népe,aztán a kútjaikat mérgezték meg,mert nem adták a demokrácia hősének,csak úgy,oda.A Duna Teraszt izraeli lakóparként hirdetik Izraelben..A MI országunk címmel indítanak sorozatot a Bálint utcai " zsidó értelmiségi"központban."Tanulj magyarul!Új hazánk,Magyarország!"Óriás transzparenseken.A szépítgető kijelentések ellenére,bizony durva behatolás történik hazánk területére,belügyeinkbe nyíltan beavatkozva kialakuló nyílt szellemi terrorizmus mely ellen fel kell lépni!Tiszaeszlár bűnöseinek utódai ma is itt garázdálkodnak.Szász Károlyt azonnal el kellett volna bocsátani,ha a "magyar kormány"valóban a magyarok érdekeit képviselné.Hiszen otthonainkból bármikor kizavarhatnak mondvacsinált tartozások ürügyén,de hol van,aza rengeteg pénz,amivel Ők tartoznak nekünk,és még kilopják a földet is alólunk...és mindez egy "jobboldali" vezetés alatt...ha vicc lenne,halálra röhögném magam...de nem vicc,véresen komoly,mert vérre megy...a mi vérünkre.És ha valaki nem tudná,hogy milyen alja embereket szavaztunk meg az elmúlt húsz évben,álljon itt egy vérlázító mementó;Sem Franciaország,sem az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa a mai napig sm ismerte el a trianoni békeszerződést,a hamisítások és diktátum volta miatt pedig jogtalan és érvénytelen!Ennyit a "nemzeti"kormányról.

kistutyi írta...

A közszolgálaTV tegnap mutatta,: izraeli befektetőket bíztatott a Budapesti izraeli nagykövet, jöjjenek Tokajba, és a mezőgazdaságba és tegyenek befektetéseket, érdemes Magyarországra jönni! Érdekes, ő nem félt a neonáciktól? Mostmár szabad a pálya megvan a föld törvény.? Vagy ezért csinálta kövér az egész cirkuszt a Jobbikkal? De azért azt POFÁTLANSÁGNAK tartom, hogy az adózott fizetését elvegyék bárkinek is, aki nem szavaz a kormánnyal együtt. Ráadásul még ha ellenzékről van szó.Nem az ovodába vagyunk, hogy a parlamentben" hátratett kézzel és lakatot a szájra"kelljen ülni! Ha ez kövér és vikike demokráciája akkor tényleg nem kérünk belőle.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló