Csodarabbi, kihelyezett siratófal, 200 ezer millió forint


Minek az évfordulója lesz 2014-ben? Aki az első világháború kitörésére tippel, az tévelyeg. Mit nekünk holmi első világháború. Jövőre a holokauszt hetvenedik évfordulója lesz, és az mindent überel és kiszorít. Olyan banzáj lesz az emlékévben, amilyen még nem volt. Zsinagógafelújítások, emlékhelyek kialakítása, rendezvények tömkelege. Egyes hírek szerint 200 milliárd forint megy rá, vagyis 200 ezer millió. Közpénzből, magyar pénzből, a mi pénzünkből. Az egyéb sarcokon felül pluszban. Nehéz elhinni? Vagy legalább felfogni? Ennek van prioritása az egészségüggyel, az oktatással, a munkahelyteremtéssel, a közrendvédelemmel és minden egyébbel szemben. És majd csődülnek befelé a zsidó ”vendégek” az eseményekre irgalmatlan mennyiségben.


Ki döntött így? Muszáj ezt?

Álnaiv kérdések, és látszólag egyszerű a válasz. Szinte mindenki kapásból, szívből és megingathatatlan meggyőződésből azt feleli, hogy Orbán Viktor döntött így, mert a zsidók seggnyalója, Soros-alapítványos fióka, és nem volna muszáj ennyi pénzt kidobálni (maradjunk most pusztán a pénznél), de hát Orbán ilyen.

Nem vagyok benne biztos. Épeszű ember ilyet nem tesz. Valami nagyon súlyos kényszerítés lehet a háttérben. Már Áder János eltúlzott benyalásai is gyanúsak voltak. Ezek már szürrealisztikus mértékűek és jellegűek. Szinte karikatúra. Magától ilyesmi még a gyagyásnak sem jut eszébe. Egy simán csak hazaáruló magyar érezné, hogy az ilyesmivel nem a kívánt hatást érik el, sőt az ellenkezőjére fordul a dolog. Ádernél is, és most Orbánnál valamiféle idegen mentalitás íze érződik. Meggyőződésem szerint kívülről érkezett a döntés. Olyan fenyegetéssel kísérve, ami lehengerelte az amúgy hetyke Orbánt.

Katonai fellépés nemigen jöhet szóba. Ilyenért nem. A forint bedöntése? Esetleg. De sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen csak Orbán személyes posztja.

Nem kötik az orrunkra.

A hazaárulás ténye úgyis nyilvánvaló.

Azonnal le kellene mondania.

Azért van gyakorlati jelentősége ennek a kérdésnek, mert ha egyszer esetleg nemzeti radikális kormány jut hatalomra valamiképpen, akkor annak is szembe kell néznie a legalább ekkora fenyegetésekkel. És máris gondolkodhatunk, hogy mit válaszolnánk rá. Addig is pedig az érvrendszerünket, illetve a követeléseinket ennek megfelelően kell kialakítanunk.

Hogy kik a fenyegetők, az tiszta. Sőt tisztázza azt a dilemmát is, hogy amikor Magyarországot sokféle mondvacsinált ürüggyel macerálják, akkor azt lehet-e egyértelműen és kifejezetten a zsidóknak tulajdonítani, van-e faji jellege, vagy pedig a Nemzetközi Pénzügyi Körök személytelenségében, a Pénz embertelenségében a faji jelleg egyszerűen nem tényező. Nos, most jól láthatjuk, hogy nem sokat kell óvatoskodni, igenis kimondottan a zsidók vannak a háttérben, zsidó érdekekkel és célokkal. Akár Izraelből, akár az USA-ból, mindegy.

Felmerül az a kérdés is, hogy a követelésekben hol a határ. De már nyilvánvaló, hogy nincs határ. A trend egyértelmű, a követelések egyre nagyobbak. Mi lehet majd a következő?

A teljesítésükkel nem lesz nyugtunk. Kielégíthetetlenek. Akkor viszont logikus, hogy nincs értelme teljesíteni. Előbb vagy utóbb el kell érkezzen a „Nem!” kimondása. És akkor már inkább előbb, mint utóbb, mert megspórolhatunk mérhetetlen sok áldozatot.

A Fidesz-kormánytól ez a „Nem!” semmiképpen sem várható, látjuk. A maszopszaditól pláne nem, sőt. A nemzeti radikalizmust nem engedik választásos rendszerben hatalomra jutni.

Fogas kérdés.

Pedig már a csodarabbi körbenyalogatásánál tartunk. Van a zsidóknak egy Teitelbaum Mózes nevű hajdani csodarabbijuk, Hogy mitől csoda, azt normális ember nem tudja, és nem is érdekes. Csodarabbi, és punktum. A nyakunkba lesz ültetve. Neki lesz kultusza. Ez már annyira abszurd, annyira elborult, hogy Csurkát megenné a sárga irigység, ilyet ő sem bírt kitalálni.

De tovább is van még. Siratófalat akarnak Olaszliszkán.

Zsidó siratófalat.

Olaszliszkán.

Mert hogy az említett csodarabbijuk – vagy egy másik még csodább rabbi – ott tevékenykedett.

Ez már a végső próbakő. A magyarok gerince megtörésének az utolsó szondája. Eltűrik-e ezt az extra aljas pofátlanságot. A kétszáz milliárdos újabb sarc tetejében.

Orbán Viktor már eltűrte. Az is valószínű, hogy az elhülyített zombik széles rétegei is el fogják tűrni.

A majd üzemszerűen odacsődülő, ”haza” érkező zsidók eltűrése is valószínűsíthető.

Volt már ekkora válság a magyarság történetében?

21 kommentek:

Unknown írta...

Ismerős.

Valóban a Magyarság, a nemzetünk történelmének legsúlyosabb válságát, korát éljük. Olyan háború végső stádiumában vagyunk, melyet ha elvesztünk, a Magyarság végleg eltűnik a világból. Nézetem szerint az utolsó lehetőség harcolni minden területen, minden eszközzel, a bennünket leigázni, hazánkat elfoglalni törekvő betolakodókkal szemben. Tiltakozzatok, hogy saját gyermekeiteket ne fordíthassák népünk, és szülei ellen, mint ahogyan módszeresen teszik a Hit Gyülekezete kezelésében fenntartott óvodákban, iskolákban. Aljas háborút folytatnak ellenünk, többek között úgy is, hogy gyermekeinket teszik ellenségeinké. Olyan nemzeti összefogásra van szükség most,amely eddig még nem volt a Magyar nép történetében. Honfitársaim!!! Az kevés már, hogy elolvassátok e néhány sort. Induljunk meg, kezdjünk el rendet teremteni, őseinktől örökölt hazánk megmaradt egyharmadának védelmében. Hajrá Magyar Nép!

F. Csaba írta...

SZerintem A FIDESZ teszi amit tud! Nem mondom, hogy te, én és mi nem tudnánk jobban tenni amit kell, de lehet hogy még ennyire sem!
At a fránya láthatatlan magánhatalom, AZ ! aMI MÁR RÉGÓTA IRÁNYÍT ÉS LEHORGYONYOZ! Nem ad mozgásteret! Biztos vagyok abban, hogy Orbán sem szereti jobban Hazánkban megjelenő imperáló újkeletű honfogalakójat, csak nem tehet mást! Hátrál és kiszolgál! Közben meg kiveti a különadóka, közműhálózati díjakat, reszicsökkentést! És peresze, hogy be ne kapjon, mit bene kapjon, már rég bekapott, hanem, hogy le ne nyeljen bennünket a szörny, kénytelen mosolyogni amikor síratófalar kell hogy építsen !
-fcs-

ADOLF H. írta...

Már éppen ideje, hogy Olaszliszkán legyen nyilvános WC!!!

T-Rex írta...

Ti, országpusztító, üveggyöngyökért hazáját a cionista pénzbirodalomnak kiárusító „politikai elit”, aki rövid távú gazdasági érdekeiért rabszolgasorba taszítja, kisemmizi népét, „elprivatizálja”, idegen kézbe juttatja javait, lepusztítja iparát, mezőgazdaságát, megsemmisíti az ország önvédelmi képességeit!
Ti, volt állami pénzintézeti „harmadhegedűsök”, volt SKÁLA osztályvezetők, kárpótlási jeggyel visszaélő pártfunkcionáriusok, olajmaffiózók, külföldről visszatért bomlasztók, akik most az ország leggazdagabb üzletembereiként pózoltok!
Ti, az abortuszt, a szektákat, a kábítószer használatot, buzikat, cigányokat végletekig védelmező liberálisok, nemzetietlen szocialisták, birkamenetelő, újdonsült trafiktulajdonos és városi földtulajdonos narancsosok, magyar-gyalázó, „nácizó”, antiszemitázó bértollnokok!
Ti, cionista bírók, ügyészek, akik köztörvényes, politikai és gazdasági bűnözőket, gyilkosokat, pedofilokat, erőszaktevőket a talmudista módon mentegettek!
Te, „magyar” rendőr, aki az őrült hatalom érdekeinek megfelelően gyilkosok, bűnözők helyett ártalmatlan magyarokat igazoltatsz, büntetsz, a gyerekeid jövőjéért is aggódó hazafikat kardlapozol, oszlatsz, szemeket lősz ki!
Ti, élősködő cigány, akik a cionisták által fegyverként használva terrorizálod, irtod a magyart és felsőbbrendűséged és büntetlenségetek hamis tudatában azzal pofátlanul még dicsekszel is!

A Ti jólétetek, háborítatlanságotok a Mi teljes legyűrésünkig, a gyarmatosítás befejezéséig tart.
Mi lesz utána?

Vegyétek tudomásul, hogy ki lesztek irtva. Módszeresen, kegyetlenül, szánalom és lelkiismeret furdalás nélkül. Mert nem lesz már szükség rátok, csak teher és kolonc lesztek a hódítók szemében. Az üveggyöngyöket is visszaveszik tőletek! A megszállók egyébként sem hagynak tanukat, az árulókat sem becsülik, amikor azok már bevégezték feladatukat.

És Te, lebutított, média vezérelt, önvédelmi ösztönétől megfosztott, konzumidiótává züllesztett NÉP! Saját kifosztásodat, őseid földjének elfoglalását, anyanyelved, vallásod, történelmed meggyalázását és teljes megsemmisítésedet a jelenlegi csendes, békés agonizálás bűvöletében, a tenni akarókra szórt átkaid kíséretében semmittevéseddel végigasszisztálod.
Persze a szappanoperák árnyékában mit tudsz Te már Dobóról, aki a török túlerő megadási ajánlatára, a biztos, de becsületes, büszke halál tudatában egy várfokra kifüggesztett koporsóval válaszolt?

T-Rex

Gondor4 írta...

A rabbi attól lesz csodarabbi,hogy ételt oszt a szegényeknek,ő tud egyedül írni és olvasni,aTalmudot magyarázni,ugyan azok a tisztségei,mint a cigányoknál a vajdának,ő tesz igazságot a zsidó közösségben,ő temet,ő a bankos,a templomban ő a kereskedő,és ő tanítja a zsidó gyermekeket a keresztény és a gójok elleni gyűlöletre.Másfél ezredév óta /...honnan van a rögeszme,az ötezer!éves múlt,?/a Tan parancsa vezérli,ez az egyetlen képessége és hivatása,szó szerint követni tovább adni népének.Ez a parancs zárja el,ezért csukja magára a gettót,és ez okból vállal olyan foglalkozást,mint a pénzüzlet,a kufárkodás,uzsora,üzérkedés,mert nem ért máshoz.Ezért nem szerzett magának hazát,amelyikben most él,már tönkre tette,ezért veti sárga szemeit a mi hazánkra,...hát nem csodálatos?Hadvezére,Baj....nai már itt van.

Hajmasi Laszlo írta...

En mar tenyleg nem tudom hova tunt a magyarsag mint nemzeti erzes,miert kell ezt elturni nekunk,le kell valtani a kormanyt nincs mas ut

BD Tímea írta...

"Hogy kik a fenyegetők, az tiszta." Nem faji, hanem politikai mozgalom. Cion. Nagyon beteg emberek nagyon beteg mozgalma. Kérdés, van e még ebben az országban annyi egészség, ami képes megvédeni magát ettől a betegségtől.

"200 milliárd...épeszű ember nem tesz ilyet." - és épeszű nem is tűri.

"A hazaárulás ténye úgyis nyilvánvaló. Azonnal le kellene mondania" Nincs annyi becsület benne, hogy megtegye. "A Fidesz-kormánytól ez a „Nem!” semmiképpen sem várható, látjuk."

A siratófal..."A magyarok gerince megtörésének az utolsó szondája. Eltűrik-e ezt az extra aljas pofátlanságot. A kétszáz milliárdos újabb sarc tetejében.
Orbán Viktor már eltűrte. Az is valószínű, hogy az elhülyített zombik széles rétegei is el fogják tűrni. A majd üzemszerűen odacsődülő, ”haza” érkező zsidók eltűrése is valószínűsíthető.

Volt már ekkora válság a magyarság történetében?"

Nem, ilyen még nem volt! A kérdés, hol a vége? Az azért elgondolkodtató, hogy a mostani kormány uralma idején már több mint 200ezren hagyták el az országot. Lehet, hogy ők voltak az egészséges magyarok? Lehet, hogy tényleg nincs már 500 egészséges tökös magyar legény ebben az országban, akik véget tudnának vetni ennek a válságnak?
Innen nézve nagyon úgy tűnik....

Névtelen írta...

Számomra felfoghatatlan ennyi butaság, attól, hogy siratófal lesz Olaszliszkán, még nem költöznek ide az izraeli zsidók. Erdélyben is vannak magyar szobrok, emlékhelyek, mégsem költözünk oda. Számomra furcsa a zsidó ellenesség olyantól akinek a családjában csörgedezik némi zsidó vér. Miért kell a zsidók ellen uszítani, miért nem lehet békességben élni? Nem hinném, hogy nagyobb lenne Izraelból a Hazaözönlés mint most.Ez a náci párt agymosása, csak sajnos sokan be is dőlnek neki

Arnold írta...

Nem hagyhatjuk hogy ezt tegyék az Országunkkal,nemet kell mondani!!!!!Igazságos ,becsületes irányításért kiált a nép!!!Ha forradalom kell,hát meglesz újból!!!Csak szóljatok hogy menni kell.

Alvosaman írta...

"És majd csődülnek befelé a zsidó ”vendégek” az eseményekre irgalmatlan mennyiségben."
És majd elfelejtenek eltakarodni innen ezek a parazíták!!!

Névtelen írta...

ha mas nojet megizeled es elveszed es buszkenek is tartod magad emiat, mikozben o szenved, akkor nem ertem ha veled tortenik ez akkor mit ri a szad? fogad es turd ferfiasan es becsuletes modon. es itt a nev !!!!! dak es avar torzsek sarja

Névtelen írta...

Reméljük 2014 változást hoz. Mármint nem a F"ZS"idesz fog nyerni a választásokon

Névtelen írta...

Egyáltalán nem újkeletű országhódítók. A háború előtt pontosan ugyanezt csinálták, mint most, ezért vitték el őket. Meg ´56-ig is. A mi generációnk számára kissé szokatlan viselkedés, mert Kádár lrendesen lenyomta őket és így mi nem ismertük ezt az intenzitást.

Névtelen írta...

Timea, dehogynem "faji" mozgalom a cionizmus! A zsidóság egy genetikailag lehatárolt nép! És mutass nekem csak egyetlen egyet is, amelyik nem ért egyet az izraeli hazával! Akárcsak egy negyedzsidót is!

kistutyi írta...

El kell olvasni a Talmudot és megtudjuk ki a csoda rabbi és mit csinál. Pl.felugrik lo.ooo m magasba!, és repülni is tud, egyik városból a másikba.Ők igy hülyitették a népet, akkor is mikor ez a förtelem megíródott, és most is. Mi meg hiába szidjuk egymást, nem tudunk egyenlőre tenni semmit. Választhatunk, hogy a bűnöző gengszterekre szavazzunk vagy a libsi imádó bagázsra. Sajnos a Jobbik nincs olyan helyzetbe,(még) hogy kivédje ezeket. De bizzunk a jövőbe !

Bálnaborjú írta...

nyilván kényszerpályán mozog a kormány, a zs.maffiának minden eszköze megvan rá, hogy gazdaságilag kihúzza az ország alól a talajt.. így viszont a szó szoros értelmében húzzák ki alólunk.. :(

ketkedo írta...

mit is mondjak,hogy is kezdjem....annyi okos Magyar ember leirta elöttem,..nagy nevekről van szó ,költőkről ,tudósokról,művészekről,mind mind antiszemiták!!A kertekben az a nemzedék-is-aki tudja már ,hogy antiszemitának lenni nem bűn hanem önvédelem és nevezhetnénk "őket"ürümtyütymütynek is mindig bűnösök leszünk egy hazaáruló gerinctelen csürhe irányitása alatt!.....
...de a változás szele már a határokat' súrolja!
Igazságot Magyarországnak!

Unknown írta...

Szevasztok!
http://kuruc.info/r/2/111618/
László Kiss · Bázakerettye, Zala, Hungary
ADAM - magyarul ád ám az isten ha kéred!
Nevén nevezd a szörnyeteget - ne népek nemzetek nevén se nem vallás hit nevén - mond ki EGYSZERŰEN: közönséges köztörvényes politikai kalandorok és pénzt uralt - uralmak bűnszervezete!

emlékeztetőül egy előre látásom és véleményem:

idézem magam: oda - vissza ugyan az! MAGAM...

DŐL…

Bedől - kidől és eldől holnap, fel és le Dől, a piramis.
Ideje volt, megért tett magába roskadása, pusztulása.
Népek nagy harcában eljutni a boldogulásba.

Hosszú volt az út, tele kínlódással, értetlenséggel.
De megérte érte értem érted értelmesen elemesen.,
Merészen észen esztelenül néha fájdalmasan.

Nagyon – nagyon régen még az első vízözön előtt,
Összeült hét fő itt a Földön, hét értelem feje és elme.
Mert nagy volt a baj a világban és a Föld veszélyben.

Megegyeztek a tenni akarásban, de kedden ellenálltak.
Két elme elem, mert óriás volt a többi viszonyításában.
Végleges döntés előtt, vetítettek, hogy újra szerre jönnek.

Szer da, amikor ezt kínálta a többi főnek kívánták értelemben.
Csitt mondja őr, tök mindegy legyen és közös elem erőben,
Pén a nép legyen tek – elvédve óvva szüntelen.

Szom mondja bat ez a nap, legyen tabu és képzeljük át újra,
Képzelték tették, vették, rejtették üzenetként, vitték és adták
Kőre, aranyra arányában, nagy mennyiségben hátrahagyva.

Vas mondja, legyen ár, és a Napot köszöntsük halhatatlanná,
Örökmozgó mely a világot uralja és a földet most először,
Tisztítja, okítja, neveli merészen mindig mindenkor megújítva.

Ma természetes, ha felsoroljuk itt a Földön, HÉTFŐ, KEDD,
SZERDA, CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, SZOMBAT, VASÁRNAP.
EL SEM KÉPZELJÜK HOGY EGY - EGY NAP HÁNY ÉVES+

Nem tudjuk, mert nincs rá képzeletünk, mint a vak születően
A fekete nem fekete, a fehér nem fehér a világban se Földön.
Folynak a napok egybe gyorsan és látványosan erőre védekezően.

Vár kialakult a lak, a teremtő ad én veszem, és átadom neked.
Azért az enyém, mert nekem küldte és nem neked vevésre,
De én most tovább küldöm neked, mert szer-etet táplál és óv téged.

Állandó menet, mindig öröké mozgó, és ezt nem mindenki kapja meg,
A ké az ék a kövön, az aranyon sok teremtést örökít meg mindenkinek,
Az Úr városában szombaton kiáltott fel, nini megtaláltam az üzenetet.

Ez után az INRI írni vá alakult – AMIT MÁR NEM ÉRTETTÉL,
ÉS MÉG IS MAGADÉVÁ TETTÉL
Előtte milliárdról utána millióról ma már ezredekről ír neked. Ne hidd, de tudd,
Tudd, de hidd e sorokat, amit most leírtam neked.

2013-04-13-án 04:15 órakor, hogy 21-én a magyarok menete lesz, ami egybe forr!

Ez a dal akkor is élni fog, amikor már én nem leszek, de kőbe és aranyba lesz vésve A JÖVŐBEN!

Becsülettel – szeretettel – alázattal és szerénységgel, mert ez mind, a képzelet nem az enyém, mert a szívem diktálja – és írom neked végtelen, az örök világban, amit ezen túl tudd, ne félj, mert nincs mitől!
ÖRÖKKÉ ÉLNI FOGSZ BOLDOGSÁGBAN, HARMÓNIÁBAN TERMÉSZETESEN E VILÁGBAN!

Írtam ma a fentieket 2013. április 13. Bázakerettyén Posta Imrének és GERRY-nek és - az ÁLTALAM ismeretleneknek.

Küldeni fogom nekik HÉT – FŐN

MAGYARORSZÁG – MENNYORSZÁG EZT SOHA NE FELEDD: ID. KISS LÁSZLÓ

MA KÜLDÖM NEKTEK! 2013. MÁJUS 3-ÁN AZ ÉTERBE! 13:54 ÓRA ---KOR!
Válasz · Tetszik · 4 órája

ide most 2013.05.03-án 19:04 óra -KOR!

Gondor4 írta...

És akkor ki fog győzni?Mi,nem tudjuk megvédeni se magunkat, se a hazánkat.Már tönkre tették azért, hogy ide költözzenek.Ez már nem az a magyarság, mint százötven évvel ezelőtt!Ez a kádár alatt szocializálódott,kb.65%-ban elzsidósodott proli,amely szolga módon tartja a saját aljas vezetőrétegét.Azért költöznek ide,mert a vizet, a palesztínok vizét,megmérgezték,jó Ószövetségi módra,Kanadából és Erdélyből szállítják Izraelbe az ivóvizet,de ha kitör az iráni háború,Irán le zárja a Hormoszi szorost,Izraelnek meg annyi,víz nélkül!Nem zsidó ellenesség van,hanem kemény magyar gyűlölet!Az én véremben nem csörgedezik sáska vér,ez is régi zsidó nóta,hadd higgye az őslakó,a befogadó,az eltartó,hogy ő is a sátán zsinagógájában kufárkodik..,könnyebben lehet majd kitakarítani a saját hazájából..bebádogoznak minden ablakot.

tk írta...

Mindenki félti amije van. Félti családját, munkáját, otthonát. Én is ilyen vagyok, de amikor kell nem fogom hagyni magam és előveszem a kiegyenesített kaszát.

miklos írta...

Nem az a baj hogy jönnek a vendégek, hanem az hogy itt is akarnak maradni!!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló