Én van madzsar


Megszokhattuk már, hogy a Hír Tévé a híreiben időnként olyan dolgokról is beszél, amik nem igazán hírek, hanem sokkal inkább a figyelemirányítás, a terelés szerepét töltik be. Ha valamit gyanúsan emlegetni kezdenek, ott Pártunk és Kormányunk készül valamire, és ahhoz kell a terepelőkészítés. Mostanában Ukrajnát kezdték emlegetni, rámutatva arra, hogy milyen sokba kerül az államkincstárnak egyrészt a gyógykezelés, amit direkt ebből a célból átjáró ukránok egy régi nemzetközi szerződés alapján igénybe vesznek, másrészt ukránok vagy kettős állampolgárok szép nyugdíjakat szedhetnek fel a magyar nyugdíjalapból.


Hogy történik-e valamilyen intézkedés ezeken a területeken, majd meglátjuk. Az a jelenség azonban már folyamatban van, amiről a határvidéken élő ismerősöm így számol be:
A hét végén Kárpátalján voltam a barátaimnál, beszélgettünk erről-arról... Aztán olyat mondtak, hogy nem hittem a fülemnek: csütörtökön kapták meg a magyar állampolgárságot, hatalmas öröm volt ez nekik és nekünk is. Ünneplőben, nyakkendő, gyerekek kiöltözve, irány Nagykálló, széles mosoly közepette, végre papíron is magyarok lehetnek, öröm és büszkeség.
Aztán nem győzték szégyellni magukat, úgy rontották el az ünnepüket, ahogy azt nem illik.
A 30 új magyar állampolgár közül, akiknek átadták az oklevelet, ők és még egy pár volt magyar!!! Színtiszta ukránok, akik egyetlen szót nem beszéltek magyarul, szakadt farmerban, sapkában ültek az eskütételen. Azt sem magolták be, hogy ha szólítják őket (Vjacseszlav, stb...), akkor legalább egy igent préseljenek ki, és ne a Da-t. Az esküt el se tudták mondani magyarul, majd a legnagyobb megrökönyödés az volt, amikor kijelentették, hogy akkor HALLGASSÁK meg a himnuszt és Szózatot! „De miért ne inkább énekeljék” - kérdezték ők...
És másnap az ájulás (saját fülemmel hallottam...) A határ menti falvak önkormányzatánál beadott állampolgársági kérvény befogadásáért 100 euró a tarifa! Mindenkinek! Amikor szóvá tették, hogy de hát mi magyarok vagyunk, és ez pofátlanság, akkor visszakoztak, de még az utolsó szeget beleverték a fejbe! Idézem: „Ha a környékükön szükség lenne valakinek magyar állampolgárságra, nagyon szívesen segítünk 100 euróért! Ha nincs magyar felmenője, az sem baj, megoldjuk!" Nos, az önkormányzat (helység) nevét már tudom, és akinek van valami kapcsolata vagy ötlete, hogyan lehetne lebuktatni őket, megköszönném!! 

Tapasztalatai és elmondása szerint a határ ukrán oldalán egyes magyar hivatalnokok még közvetlenebbül árulják pénzért a magyar állampolgárságot: tényleges magyarnak ingyen adják ugyan, de bármilyen ukránnak is megadják 300 euróért. Az ukránoknak persze nem valamilyen idealisztikus érzelmi okból, vagy inkább célból kell a magyar állampolgárság, hanem egyszerűen és gyakorlatiasan azért, mert bejutnak vele az Európai Unióba, és Magyarországot csak ugródeszkának használják útban nyugat felé.

Hatalmas demoralizáló hatása van ennek a tényleges magyarokra. A legelső, amivel a magyar államból találkoznak, a korrupció. Az is lesújtó, hogy a saját magyarságukat ilyen brutálisan látják forintosítva, helyesebben eurósítva. Na és mi értelme van a magyar mivoltuknak, miféle hazatérés az, ha idegeneknek ugyanúgy kijárhat minden, ha van baksis?

Nem csoda tehát, ha egyre többen akadnak, akik nem kérnek az egészből. Inkább megmaradnak „cihan magyari”-nak ott, ahol eddig voltak, mert az igazi hovatartozást úgysem a papírok döntik el. De a kérdéskörnek ez a része üzletemberi (korrupt hivatalnoki) szemszögből értelmezhetetlen. A budapesti főhivatalok pedig messze vannak, és az ottaniakat csak a zökkenőmentes működés érdekli – minden mindegy, csak botrány ne legyen -, illetve mindenek fölött a statisztika. Lehessen mutatni a teljesítményt, a létszámot, ami sokkal inkább szám, semmint lét.

Nomost ez még csak az ukrán reláció volt. Nincsenek, és nagy valószínűséggel nem is lesznek megbízható hírek és adatok arról, hogy például Izrael vonatkozásában hogyan megy a magyar állampolgárság osztogatása. Naná, hogy nem lesznek megbízható adatok. Pedig ott is hasznos lehet sokaknak az EU-tagországi útlevél, de az is, hogy adott esetben magyarként léphetnek fel bármilyen szempontból.

2 kommentek:

ProliProfil írta...

Utolsó bekezdés :

"Nincsenek, és nagy valószínűséggel nem is lesznek megbízható hírek és adatok arról, hogy például Izrael vonatkozásában hogyan megy a magyar állampolgárság osztogatása. Naná, hogy nem lesznek megbízható adatok. Pedig ott is hasznos lehet sokaknak az EU-tagországi útlevél, de az is, hogy adott esetben magyarként léphetnek fel bármilyen szempontból."

Pont ez a cél. Likud fityesz mi mást tervezne ?

Majd jönnek szavazni. És a "semmiből", pillanatok alatt fognak kinőni az szdsz utódpártok. Persze, az eredeti magyar adófizető állampolgárok költségén, ellenük.

2022-re pedig már nem valószinű hogy a mai Magyarország területén lévő formációt, Magyarországnak fogják nevezni.

Pythonboy írta...

Az "állam"polgárság ukránoknak 300euró madzsar-nak 100euró...De az aki leszál a lisztes ferin s kapuba már várja a rédia annak 70 millát/fó/forint kóstáll ez a kóser kaja...Majd mi gazda-g ország koldusai szenvedjük meg e koruptciót...Ébredj Magyar !!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló