Cui prodest és marketingnáci


Nem az a kérdés, hogy kellenek-e zsidó ügynökök a magyar Parlamentbe. A kérdés csak az lehet, hogy hogyan lépjünk fel ellenük hatékonyan. Aminek Gyöngyösi Márton jóvoltából az utóbbi napokban tanúi lehettünk, sokkal inkább arra példa, hogy miképpen nem lehet előbbre jutni. Akadnak, akiknek tetszik az ügy. Végre valaki megmondta a frankót! Nos, hát úgy félig-meddig. Igaz, így is nagy zaj lett belőle. De akkor mi van? A frankó megmondódott. Ahogy már korábban is sokszor. Hol az előrelépés, hol az eredmény?


 Már maga a felszólalás is elég harmatos volt. Egy ilyen súlyos mondanivalót sokkal jobban alá kellett volna alapozni. Sajnos bőven lenne mivel. Mindenképpen említést érdemel, hogy Izrael kvázi-háborúban áll Gázával kapcsolatosan, sőt a régiója országaival évtizedek óta feszültségben él, aminek katonai jellege is van, plusz a nemzetközi politikában több éve az Iránnal szembeni háború eshetősége lebeg. Mindez akár már önmagában is importálja a nemzetbiztonsági kockázatot.

Említeni lehetett és kellett volna megalapozásként az izraeli katonai repülőgép ferihegyi talajérintését, amelynek a háttere mindmáig súlyosan tisztázatlan, és a legkülönfélébb gyanúkat táplálja.
Szintén elsőrendű alátámasztás lehetett volna, hogy a zsidók kihúzódtak a 13 elismert hazai nemzeti kisebbség mellé besorolásból, noha minden vitán felül nemzetiség, és ez a rejtőzködésből aktivitási hajlam minimum bizalmatlanságot alapoz meg.
Említhető lett volna, hogy a zsidóság mint olyan, folyamatosan kártérítési és egyéb követelésekkel lép fel a magyarsággal szemben en bloc.
És még hosszasan sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek higgadtabbnak, logikailag alátámasztottabbnak mutatták volna a javaslatot.

Aki két év óta parlamenti képviselő, azt tapasztalatlanság már nem mentheti. Tudni kellett volna úgy előadni egy ilyen témát, hogy percekig még azok is a hatása alá kerüljenek, akik ellenérdekeltek.
Ha megtervezett volt a művelet – sajnos már csak reménykedni merek benne, hogy van tervezés ilyenkor -, akkor nem lett volna Gyöngyösit egyedül egymagában hagyni a felszólalással. Rásegítő, tehermentesítő felszólalások kellettek volna mellé, vagy egyéb támogatás, akár például valamilyen pártelnöki megnyilvánulás.
A későbbiekben aztán végképp beindult a szerencsétlenkedés. Pontosítgatás, helyesbítgetés, súlypontáthelyezési kísérlet, végül lényegében visszavonás, elkullogás.

Kedden este a Hír Tévé interjút mutatott Gyöngyösivel, és ebben a maradék illúziónk is összeomlott. Frankón megmondó helyett zavartan makogót kellett látnunk. Az jött át – tévesen vagy nem tévesen, de az jött át -, hogy ez a pasas csak utólag fogta fel, mint beszélt az Országgyűlésben. Ahelyett, hogy ment volna tovább előre, ha már elindult, és a szétmarcangolásra szóló televíziós „meghívást” saját javára fordította volna.

Apropó – eddig még mindig nem sikerült felkészülni az újságírónak, riporternek álcázott televíziós ügynökök agresszívan közbevágó, szétdaraboló, hiszterizáló stratégiájára, és megfelelő ellenjátékokat kifejleszteni ellenük? Amit kedden este Szabó Anett produkált, azt még Krug Emilia SZDSZ-bérenc is megirigyelhette volna… Pedig ők is lecsaphatók, mihelyt kilökjük az interjúnak álcázott szidalmazást arról a röppályáról, amire a keselyűk felkészültek.

Nos, minden csoda három napig tart, a felejtésre sajnálatosan hajlamos magyar nép nemsokára alig fog emlékezni az egészre. Inkább csak ködös, körvonaltalan, a lényeget nélkülöző impressziók maradnak a mostani cirkuszról. Vagy talán emlékszik még valaki például az uniós zászló első égetése körüli visítozás részleteire? Magára az eseményre sem! A mostaniból is csak annyi fog fennmaradni, hogy a Jobbik egy balhés társaság, és zsi-dó-zik!

Mindenki döntse el magának, hogy ez az imázs mire elég és mire nem.

Az is mérlegelés tárgyát kell képezze, hogy a maszopszadi mennyit nyert most ezzel meg a boldogan kitűzött szerencsehozó (pénzhozó) mágikus sárga csillagokkal. A Fidesz irányába is megvonandó a mérleg: onnan a Jobbikba vagy a Jobbikból a Fideszbe terelődik inkább most ezzel a híveknek a határozatlankodó része.

Amúgy pedig meglehetősen hiteltelen minden ilyen zsidóellenes verbális fellépés mindaddig, amíg Gyöngyösi Márton pártja a tevőleges és valóban a lehetőségek határán belül lévő zsidóleleplezésekben úgy jár el mind a mai napig, mint Szegedi Csanád esetében. Addig még akár Steiner Pálnak is igaza lehet a „marketingnáci” kifejezéssel, márpedig intézzük már el, hogy legalább egy ilyen Steinernek ne legyen igaza…

Egyvalami azonban elég egyértelműen kiderült: a Parlamentből lett jelenlegi zsinagógában a többi párt bolhacirkuszából történő kikászálódási kísérlet legfeljebb arra alkalmas, annyi eredményt érhet el, amit most láthattunk.

8 kommentek:

Névtelen írta...

"Testvér, segítsd a lebukottakat!" "Akinek inge most rögtön felöltözködött"!

Névtelen írta...

Marci egy szerencse fiú megjelent vona körül a szerelem beindult, és láss csodát bács-kiskun megyéből Ő került be az ország gyülésbe. A MEGYE BOMLASZTÁSA ELKEZDŐDÖTT. Régi sokat a jobbikért tévő ember hátat forditott, felborult a bizalom vona és baráti körével szemben.Ez a mai jobbik. Mártonka álom fiu. Ő többett ér mint száz alapszervezet és azok tagsága . Enyit erről? És vajon honnan varázsolták elő? Értéke hatalmas.

Névtelen írta...

"Már maga a felszólalás is elég harmatos volt." - Eddig mindenki azon sírt, hogy miért nem radikálisabb a Jobbik, miért nem állítja falhoz végre a zsidrákokat... stb. Tessék, íme, most meg ezen fanyalgunk. Nektek aztán tényleg soha, semmivel nem lehet megfelelni.
"Hol az előrelépés, hol az eredmény?" - Az majd akkor lesz, ha a Jobbik lesz kormányon. Még mindig 17%-kal ücsörögnek a Parlamentben, ne felejtsük már el, hogy az nem kétharmad. (De például az adatvédelmi biztos állásfoglalása máris eredménynek tekinthető, hoppá!)
Említeni kellett volna ezer, meg egy dolgot. - A felszólalásoknak van egy fix időkerete. Amit érdemes volt, azt Gyöngyösi belesűrítette. Ha emlékszünk így is rácsengettek, szóval nehéz lett volna még hetven dologról értekeznie.
"Tudni kellett volna úgy előadni egy ilyen témát, hogy percekig még azok is a hatása alá kerüljenek, akik ellenérdekeltek." - Ezen azért besírtam, már ne is haragudj... Még hogy a zsidóbérencek fogják könnyes szemmel hallgatni az őket elítélő, az ő felelősségre vonásukat sürgető felszólalást!? Hol élsz te?
"lényegében visszavonás, elkullogás" - Nem egészen. De erről inkább már nem is írok semmit, látom mindenáron ekézni kell a Jobbikot, bármi is történjen. És még ti vagytok nemzeti radikálisok? Röhögnöm kell.
Gyöngyösi tévészereplése. - Hallottál már olyanról, hogy vannak más-más habitusú emberek? Mondjuk, akik nem anyáznak vissza, ha egy riporter állat módra viselkedik velük? Novák pl. az Estében jól ki tudta osztani a riportertyúkot, neki ilyen a természete, Gönygösinek meg nem, na bumm.
Egyébként Gyöngyösi megőrizte úriemberségét - mert látszott, hogy a csajszi mindenáron ki akarta hozni a sodrából - érthetően el is mondta, mi a történet lényege. Az, hogy Anettka állandóan közbevágott, nyilván nem az ő hibája. (Azt pedig kétlem, hogy pont a Jobbiknak lenne pénze drága kommunikációs tréningekre, bár kétségtelen, hogy egyesekre ráférne. Az meg, hogy két év után nem lehet tapasztalatlanságra hivatkozni, hát, a többiek két évtizede ülnek bent és még így is vannak néha olyan hibáik, hogy az agyát eldobja az ember, szóval ez így elég igazságtalan.)
"mennyit nyert most ezzel meg a boldogan kitűzött szerencsehozó (pénzhozó) mágikus sárga csillagokkal" - Azok hörögnek most is, akik szoktak. Névre pontosan, fejből tudja mindenki, de még a tüntetőiket is pofára meg lehet ismerni az összes eddigi megmozdulásukról.
"a többi párt bolhacirkuszából történő kikászálódási kísérlet legfeljebb arra alkalmas, annyi eredményt érhet el, amit most láthattunk" - Tényleg? Olyan megvan, hogy mainstream média? Az úgy szokta temetizálni a közbeszédet, tudod? Méghozzá, úgy, ahogy a többi párt óhajtja, pláne ha a Jobbikról van szó. Nekik meg nyilván az az érdekük, hogy itt ne a lényegi kérdésekről legyen szó, hanem, hogy a Jobbik nácifasiszta. Saját média nélkül ezzel nem lehet szembemenni.
Szerintem kifejezetten jó, hogy ilyen világraszóló hiszti lett ebből az egészből, mert aki értelmes, az megértette az alapkérdést. Aki meg nem, azzal amúgy se tudna mit kezdeni a nemzeti oldal, akkor meg kit érdekel?

Névtelen írta...

Ha az emlékeim nem csalnak, a 90-es években egyszer láttam a Kossuth Rádió honlapján egy cikket egy riportról, ahol - a névben nem vagyok biztos, - Belovai István egykori hírszerző közölte, hogy Magyarországon mintegy tízezer izraeli titkosügynök tevékenykedik. Akkor most ki ügyetlenkedik vagy érzékenykedik?

eSzeL írta...

Én nem teljesen így látom. Kiderült például, hogy törvényi kötelezettségük nyilatkozni a kettős állampolgárságukról. Arra, hogy nem lehetnek szó nincs, pedig kellene. Az, hogy a riporterek sült bunkók nem a riport alanyok bűne, legfeljebb a jólneveltségük az, illetve, hogy ezt nem tudják levetkőzni a megfelelő emberekkel szemben. Aztán arról biztosíthatlak, hogy a JOBBIK szimpatizánsai nem olyan felejtősek, mint a többiek. Ezt a szektatv egy adásának ellopott részletében mondta valami, magát közvélemény kutatónak beállító izé. Pontosan azt mondta, hogy aki ekkora média ellenszél ellenére is a JONBBIK-ra adja a voksát, az tudatos ember és nem érzelmi szavazó. Teljes kihátrálás sem történt, mert valóban csak a közszereplők, döntés hozók állampolgársága a lényeg, a mezei embereké nem.

Gambit írta...

2012. november 29. 6:55 Névtelen:

Igen, miért nem került be Bács-Kiskunból az összes Jobbik-alapszervezet tag, valóban, tényleg, miért is nem... Bomlik a megye? Biztos, Ettől. Persze. Na ne már.

És egyébként tényleg hatalmas az értéke, mert külügyi szakértőként az egyik legeffektívebb szakpolitikus a párt háza táján.

ProliProfil írta...

Gyöngyösi Márton védelmében :
Nincs más nyilvános, és országos fórum, mint zsidó fórum, a mai Magyarországon.
Ha tetszik, ha nem, sajnos minden fórum az övék.
Amit látunk nap mint nap :
A "nemzeti TV-ben" három, ócska, neveletlen bipsilibsi okádja a sárt, az ürüléket szerencsétlen "meghívottra". Tipikusan zsidó módszer. Először is : többen vannak. Nekik mindent lehet, megsértődni csak nekik van joguk. Aki nem az ő elképzelésük szerint beszél, vagy hallgat BÁRMIRŐL, azt "jogukban" áll kinyírni, leugatni, szavába belevágni, zsidó módra megalázni.
Gyöngyösi Márton bírta tisztességgel, udvariassággal, sőt szerintem sikerült neki megtalálni azt a módot, hogy többé-kevésbé elmondhatta, amit ilyenkor EL LEHET(idő hiányában), vagy KELL mondani !
Az egy más kérdés, amiben valószinüleg mindenki egyetért, hogy az ilyen ordenáré műsorok, és témavezetők, művelt körökben soha többé nem lenne szabad, hogy pódiumot kapjanak.
Hogy kellően átlássuk... Képzeljük el, hogy három nemzetbarát kérdező kérdez, udvariasan, tényleg a témát érintve, egy zsidót a nemzet komoly dolgairól, akkor micsoda felháborodás hullámot produkálnának a zsidók.

Gyöngyösi Mártonnak nem adatott meg semmilyen megközelitésben ennek a műsorban (meg a többi esetében sem) egy alapvető emberi jog.
Az igazmondás lehetőségének kifejtése, emberi módon.

Látó írta...

Kezdeményezni kell, hogy a jövőben aki országgyűlési (esetleg helyhatósági)választáson indul, legyen köteles közzétenni esetleges kettős (vagy többes) állampolgárságának tényét!
Persze elutasítják majd.
Ezután a jobbiknak rendre ezt a gyakorlatot kell követnie a saját képviselő-jelöltjei ügyében. Mindenki másnak ciki lesz nem követni a példát! Lakossági fórum, nyilvános szereplések, stb., ...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló