Gyurcsány, agyhalottak, lámpavas


Szombat délben véget ért a Kossuth téri bolhacirkusz. A maradék dugikaja eltüntetve, a sátrak elbontva, a szektatagok szétszéledve. Csak a DK-molinókat lobogtatta még a szél, akaratlanul is hirdetve, hogy az egész rendezvény már önmagában, az álszent politikai üzenetektől függetlenül is egy szánalmas kis performansz, aminek még a címe is egy hazugság. „Hét nap a szabad választásokért” olvasható a transzparensen és a szórólapokon, amit szanaszét visz a téren a szél. A gyanútlan szemlélődő pedig elkezd számolgatni. Ferenc múlt vasárnap este indította az előadást, azaz szombat délig, akárhogy is számolja az ember nem hét, hanem csak öt és fél nap telt el…



Szombat délben véget ért a Kossuth téri bolhacirkusz. A maradék dugikaja eltüntetve, a sátrak elbontva, a szektatagok szétszéledve. Csak a DK-molinókat lobogtatta még a szél, akaratlanul is hirdetve, hogy az egész rendezvény már önmagában, az álszent politikai üzenetektől függetlenül is egy szánalmas kis performansz, aminek még a címe is egy hazugság. „Hét nap a szabad választásokért” olvasható a transzparensen és a szórólapokon, amit szanaszét visz a téren a szél. A gyanútlan szemlélődő pedig elkezd számolgatni. Ferenc múlt vasárnap este indította az előadást, azaz szombat délig, akárhogy is számolja az ember nem hét, hanem csak öt és fél nap telt el.

De ne akadjunk fenn ezen a kis gyurcsányos csúsztatáson, mert ez messze eltörpül azon műsor mellett, amit szombaton este az éhező proletárok a Batthyány-örökmécsesnél előadtak. A rendezvény az egész heti szánalom lezárásaként szerveződött valószínűleg azzal a szándékkal, hogy feltegye arra az ”i” betűre a pontot, amelyik az ”igazi szarházi” végén található. Az összejövetelről szóló beszámolókat olvasgatva, minden további nélkül kijelenthetjük: sikerült nekik.


[a teljes beszéd ITT]


A műsort elnézve, addig egész egyszerűen le van sz@rva a dolog, amíg Ferenc az ott gyülekező agyhalottak nem túl népes serege előtt a heti megpróbáltatásai miatt sajnáltatja magát. Azzal sem érdemes nagyon foglalkozni, amikor arra buzdítja a követőit, hogy petícióval tiltakozzanak, amiért a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt. És az sem lépi át nagyon az ember ingerküszöbét, amikor a hordószónok táncoslábú az ígéri, hogy a DK majd élőláncot szervez a Parlament köré arra a napra, amikor az Országgyűlés a választási feliratkozás bevezetéséről dönt. (Ez utóbbihoz talán csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy nincsenek is annyian, amennyi ember ahhoz kéne, hogy körbeérjék az épületet.)

De amikor megint előkerül a ”23 millió román” kártya, akkor az ember zsebében kezd nyílni a bicska. „Aki nem itt él (...), nem viseli döntésének felelősségét (...), annak nem szabad beleszólni az ügyeinkbe, mert ha ne adj'isten (...) lesz egy olyan választás, ahol az egyik párt azzal a pár százezer szavazattal győz, ami a határon túlról jön, az végzetesen meg fogja rontani a határon belül és kívül élő magyarok viszonyát, illegitimmé fogja tenni a kormányt” – mondja Ferenc és az agyhalottak egy emberként helyeselnek. „Nem a románokra kell bízni az országot” – bólogatnak, és minden pillantásukból világít, hogy mennyire gyűlölik a határon túli magyarokat, hogy mennyire gyűlölik, ha nemzetről, ha összetartozásról van szó.

Aztán a végén Gyurcsány, mintegy felérve a csúcsra megfogalmazza az est legszánalmasabb mondatát: „Lehet rossz döntéseket hozni, lehet egy alkalmatlant, egy tisztességtelent, egy gerinctelent is megválasztani miniszterelnöknek, de ha ez kiderül – és kiderült! –, akkor ne hagyják következmények nélkül”. A tömeg üvölt, tapsol, miközben megállás nélkül zúg a „szép volt, Feri!”.

A gyanútlan szemlélődő pedig akaratlanul is elgondolkodik azon, hogy vajon Gyurcsánynak börtönben, vagy inkább elmegyógyintézetben lenne-e a helye?

Aztán újra visszanézi a rendezvény képeit. Az üvöltöző tömeget, a gyűlölettől sugárzó tekinteteket, a meggyőződéses és tiszta szívből jövő hazaárulást…

És az embernek, mégha elsőre kimondani durva is, mégha talán nem is szabadna, egy újabb gondolat jut eszébe…

…olyan sok a hazaáruló, és olyan kevés a lámpavas…

2 kommentek:

Névtelen írta...

Elborzasztott az utolsó mondat. Elismerem, hogy nem alap nélkül való. Mégsem szeretnék ilyesmiket. Néhány főkolompos megérdemelné, lehet. Nem tudom.
Néha az az irracionális és gyermekes érzés fog el, hogy csak rossz álom az egész, és felébredek valamikor 1985 körül.

Gambit írta...

Komolyan mondom, elnézve ezt a sok barmot, én nem is előzetes regisztrációt vezetnék be, mert még arra is elvonszolhatja magát akármilyen agyhalott kretén, hanem egy olyan komplex cenzusrendszert, ami a következőkkel szűrné a delikvenseket: IQ-teszt, állampolgári és történelmi ismeretek kérdőív, büntetlen előélet igazolása, minimum középiskolai végzettség (itt pl. nagyon nem értek egyet a Jobbikkal, hogy csak egy szimpla általánoshoz kössük a választójogot).
Aki pedig valamelyiken megbukik, az ne is álmodozzon arról, hogy beleszólhat az ország sorsába. (A határon túliaknak pedig automatikusan megadnám a teljes körű választójogot, hadd pukkadozzanak a románozó szemétládák!)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló