Zsidóbotrány?


Ami mostanában zajlik a Jobbik körül, az egyáltalán nem szokatlan a pártokban. A kommunisták simán és szakszerűen felakasztgatták egymást. Gyurcsány ma is külön pártot vezet az ellen az MSZP ellen, amelynek a zászlója alatt korábban miniszterelnök volt. A Fidesz liberálisnak indult, Orbán egyenesen a Liberális Internacionálé alelnöke volt. Emlékszünk még Fodor Gáborra, aki alapító tag volt a Fideszben, majd egyenesen az SZDSZ-be hurcolkodott át? Vagy ott volt Wachsler Tamás. Az MDF-ben a Csurka-ügy, aztán a Kónya-féle MDNP, vagy a végén a cirkusz, amiben talán még ma is pereskednek saját magukkal. A Független Kisgazdapártról már nem is beszélve. Az ilyesmi tehát nem kivétel, nem specialitás, hanem valószínűleg szervesen hozzátartozik a pártkialakulás folyamatához.

Vona Gábor a tíz nappal ezelőtti kazincbarcikai rendezvényen. Zaklatott, megfáradt, ideges, nyúzott, talán még fél is. Pedig jó kedve lehetne, mert a legújabb felmérések szerint a Jobbik országosan 22 százalékon áll, szemben a 2010-es választások 17 százalékával. Ennyire megviselte valakinek a zsidó nagymamája? Vagy egészen másról szól az egész?


Fél évvel ezelőtt nem is álmodtuk volna, hogy olyan „baloldali” (alapvetően zsidó) média, mint az ATV, a Heti Világgazdaság vagy a Figyelő valósággal kéjelegve ismételgeti azt a szót, hogy zsidóbotrány. Ők találták ki, ők alkották meg ezt a szót, és valósággal lubickolnak benne. Nemrég még zokogva követelték volna az amerikai tengerészgyalogság azonnali bevetését ellenünk, ha valaki ilyen szót ejt ki a száján. De most boldogok vele.

(Csak mellékesen: tudja valaki, hogy az ATV nevében mit jelent az A betű? Én nem. Talán askenázi? Jobb ötletem nincs.)

Teljes gőzzel és a tőlük már megszokott összehangoltsággal úgy tálalják az ügyet, mintha bizony arról lenne szó, hogy valaki zsidó, és emiatt van vele gond. Ebben a manőverükben egyébként a Hír Tévé és a többi fideszes média is partnerük.
Pedig Szegedi Csanád – és méltatlanul hanyagolt öccse, Szegedi Márton miskolci Jobbik-elnök - legkevésbé sem a zsidó származása miatt vált érdekessé. Az csak egy jól dokumentálható belekapaszkodási pont volt rajta, mert a sok-sok hétköznapi kisebb és nagyobb inkorrektsége nem lépte volna át a média és a tájékozatlan médiafogyasztók ingerküszöbét.

Szegedi Csanád folyamatosan hazudott az ügyben. Minden egyes nyilatkozatáról pár nap múlva világosan kiderült, hogy csupa hazugság volt. Igen ám, de előtte is nagyon sokat hazudott. Csak most ezzel a zsidósági cirkusszal lehetett be is bizonyítani, csak most lehetnek megfelelő következményei.

A lényeg azonban sokkal összetettebb.

Az események kezdeti szakaszában, amikor még Szegedi Csanád volt felül, és százával üldözte el a Jobbikból a lelkiismeretes és hűséges tagokat, mert zavarták az ő bizniszét, az alábbi nyílt levél született:

A Jobbik Országos Vezetésének


Nem tudtuk megcímezni ezt a levelet. Nem tudjuk veletek szemben a tisztelt vagy a kedves szót használni, ezért egyszerűen csak leírjuk nektek az érzéseinket és véleményünket a kirúgásokról, felfüggesztésekről és a megszüntetésekről.

Borsod megyében, az egykori Jobbik egykori fellegvárában a Jobbik országos elnöksége tisztogató akcióba kezdett. Úgy véljük mi, borsodi jobbikosok, hogy nem Borsodban kellene tisztogatni, hanem az országos elnökség és a parlamenti frakció környékén kellene hasonló cselekménybe fogni. Ki kell jelenteni, hogy Borsodban nem rendteremtés, hanem tisztogatás folyik.

Először is Borsodban eltüntettek koholt levelekkel három embert, olyan embereket, akik ennek a mozgalomnak a motorjai voltak. Olyan emberek voltak, akiket fel lehetett hívni, akik mindenkit meghallgattak, és adtak az emberek véleményére is. Ha náluk valaki vállalta a véleményét, még ha az kritikus is volt, akkor annak nem kellett retorzióktól tartania. Bajtársaink voltak nem pedig vezetőink és becsülettel ellátták azt a feladatot, amivel megbíztuk őket. Hangsúlyozzuk, hogy bajtársaink voltak, hiszen ők mindig ott voltak, ha baj volt nem úgy mint azok, akik a Jobbik vezetőségének kegyeltjei és csak a szájukat nyitogatták, de éles helyzetben sehol sem jelentek meg. A vezetőség nem nézte jó szemmel azt, hogy ezek az emberek népszerűek borsodi jobbikos körökben. A borsodi Jobbik jól működött, szabályszerűen és az Endrésik-féle időszakban egy megyei választmányi ülésen sem fordult elő olyan, hogy ne lett volna határozatképes. Nem csoda, hiszen a hangnem nem volt összehasonlítható azzal, ami Egyed Zsolt korábbi megyei elnök időszakában divatban volt. Az emberek, a többség érezte, hogy ki a harcostárs, illetve ki a törtető, okoskodó és mindent jobban tudó.

A felfüggesztett és megszűnő szervezetek, amelyek most a proszkripciós listára kerültek olyan szervezetek, amelyek a legaktívabbak voltak, dolgoztak, gyűléseket és fórumokat rendeztek és szívvel-lélekkel álltak ki az ügy mellett. Az ügy mellett és nem a személyekért. Nem ezeket a szervezeteket kellett volna megszüntetni, hanem azokat, amelyek nem vagy csak papíron működnek. De ezekhez nem lehet nyúlni, hiszen ezek több kedvenc irányítása alatt vannak, minimum papíron. A megmaradó szervezetek között már alig van aktív, hadra fogható. Sőt van olyan is, amely már kinyilvánította, hogy egyesek, mint Szegedi Csanád nem kívánatosak az alapszervezet környékén. De kikkel is van a baj? Putnok: a megye egyik legrégebbi szervezete, újságot hordák tízezrével, összetartó csapat voltak és megcsinálták Európa legnagyobb Trianon emlékművét. Ja és Endrésik Zsolt alapszervezete volt már évek óta. Múcsony? Lelkes kis társaság, akik mindenhol ott voltak. Edelény? Amit már szétvertetek akkor, amikor Molnár Oszkárt nyomtátok be a parlamentbe és visszaléptettétek a jobbikos képviselőjelöltet. (Ami azért nem volt egy rossz döntés - szerk.) Ózd? A cigányvilág közepe! Aki ott jobbikos volt, annak egyenként kellett volna kezet csókolnotok, mert aki ott ezt bevállalja, az szó szerint az életét kockáztatja! Kazincbarcika? Koncerteket szerveztek, megemlékezéseket, jól működő honlapjuk volt és irodájuk. Standoltak tél végétől késő őszig. Szórták százezerszámra a sajtótermékeket. Alsózsolca, ahol három jobbikos ült a testületben. Saját újságuk volt és nagyszerű rendezvényeik. És ezeknek a jutalma feloszlatás és felfüggesztés lett! Ezt érdemelték a rengeteg munkáért? És a többiek?

Bánréve, Hódoscsépány, Királd, Onga, Sajóbábony Szikszó Borsodszentgyörgy Sajószentpéter Sajóvelezd Sárospatak Arló. Más szervezetek pedig nem akarják a szekereteket tolni és kiléptek maguktól, mint Zubogy, Hangony. Mind nagyszerű szervezetek és igazi bajtársak voltak a végsőkig, ellenben veletek. Ők ott voltak jóban és rosszban is. Mindegy volt, hogy ha az árvízzel küzdöttünk vagy a cigányokkal. Persze a Szegedi rajongók, a miskolciak messze elkerülték az ilyen helyeket. Borsodból most az ütőképes csapatot nyírtátok ki, akik képesek összefogni és harcolni is, ha kell.

A választások 2010 után ezekre az emberekre rá sem hederített az országos vezetés. Már akkor nem voltunk nagyon fontosak. Nem jöttetek le közénk, hogy megszorítsátok azokat a kezeket, amelyeknek a munkája bejuttatott titeket a parlamentbe. A mór megtette kötelességét, a mór mehet! Így voltatok velünk. Pedig ezek az emberek vállalva a munkahelyi és a családi konfliktusokat, a kirúgás veszélyét sokat tettek. Vállalták a cigányok elleni fellépés veszélyes feladatát a szabad idő teljes elvesztését, hogy bejussatok. Plakátoztak ezrével, szórólapoztak százezrével. Küldtétek a plakátokat. Az emberek saját pénzen vették a ragasztót és az ecsetet. Saját benzinüket használták a kampányban. Olyan emberek, akiknek amúgy is alig volt valamilyük, betevőjük is szűkösen sok esetben. És persze a kulisszák mögött még voltak dolgok. Amikor például Szegedi Csanád időközi jelölésekor a borsodiak szedték a kopogtatót Pesten, mert abban a kétmilliós városban nem volt elég ember erre! Emlékeznek még az urak? Hát persze, hogy nem! És a kedves vezetők, akik a szájukra veszik a cigánybűnözést! Mit tudtok ti róla, mikor a hátsótokat borsodi és más keleti megyék fiatal rendőrei védik fent a fővárosban. A mi fiaink teremtenek nektek biztonságot, míg ezeknek a nagyszülei meg rettegnek Borsodban és más megyékben.

Csak beszéltek. Bort isztok és vizet prédikáltok! Nézzétek meg, hogy milyen eredményeket értetek el a választásokon a kerületetekben! Néhány százalékocskát! Ezzel jutottatok be hárman is a 11. kerületből? Persze a borsodi szerencsétlenek szavazatin másztatok be a parlamenti székekbe! Most bent terpeszkedtek a parlamentben, de jól tudjátok, hogy nekünk köszönhetitek! Mi borsodiak toltunk be titeket, de mi is fogjuk kikaparni onnan a díszes társaságot! Mi a régi irányban vagyunk, abban az irányban, amilyenbe elindultunk, de ti már rég eltértetek attól. Hátba szúrtatok minket, de a borsodi bányász-kohász leszármazott nem felejt és eléggé megedződött fajta. Ti már nem frakció vagytok, hanem érdekcsoport, baráti társaság, aki nem vágódik be nálatok, akkor azoknak ez a vége, mint nekünk. A bűnös város szabadkőműves parlamentjének oszlopos tagjai lettetek. Nem mi lettünk árulók borsodiak, hanem ti! De ennyivel nem intéztük el. Nem kell megnyugodnotok, mert mi együtt maradunk és mindig is felfordult gyomorral és idegesen kell majd ránéznetek a térképen Borsodra.

Azért akartatok eltakarítani minket, hogy nehogy megjelenjünk Szegedi Csanád kiskirállyá való koronázási ceremóniáján. Ja meg azért, mert nem akartatok a sebtében összehívott országos tisztújítón panaszos borsodi hangokat hallani. Nem baj! A jól összeállított csapat majd biztos fog tapsolni és ujjongani. Aki meg nem így gondolkozik az meg el se jöjjön! Már buszokat sem finanszíroztok az országos tisztújítóra, nehogy a csóró vidéki felmenjen és csinálja a balhét. Bezzeg a zászlóégetésre volt pénz buszra januárban.

Lehet, hogy csináltok majd papíron sok-sok szervezetet Borsodban, de ez csak a díszlet része lesz. Mi tudjuk és ti is, hogy ezek életképtelen lesznek, mert az erő nem lesz ott mögöttük, csak díszletek lesznek, amelyek egy egykori lerombolt jobbikos megyét fognak takargatni.

Velünk számolnotok kell a jövőben is, mint igazi hazafiakkal, de nem jobbikosokkal.

Tudjuk, hogy más megyékben is komoly gondok vannak, és tudjuk azt is, hogy velünk akartatok példát statuálni, de nagyon rossz lóra tettetek. A többi megye tagsága is elgondolkozhat, hogy marad-e szekértolónak és újságkihordónak, vagy lép és hátat fordít nektek. Mikor mozdul Csongrád, Békés, Vas, Szolnok, Pest? Meddig vártok még bajtársak? Vigyázzatok, mert ti is nemsokára, mint mi mindnyájan bűnösök lesztek!

Mi elindítottuk most a Jobbikon belüli arab tavaszt, ami terjedni fog a többi megyében és el fog sodorni titeket hamarosan, tisztelt jobbikos vezetés!

És ne feledjétek! Mi nem adjuk fel soha!



A kirúgott, kizárt, eltávolított, meghurcolt és kilépett borsodiak

Ezekről az aspektusokról nagyon mély a hallgatás. A ballibnek becézett zsidómédia részéről azért, mert lerombolná a Jobbik tagságáról és szimpatizánsairól sugallt torz és szemtelenül hazug képüket, illetve nem lehetne megint áldozatnak beállítani a zsidókat. A Fidesz médiája is hallgat róla, mert ők nem ám tudósítani és tájékoztatni akarnak a folyamatokról, hanem csak a Jobbikot, a feljövőben lévő vetélytársat akarják áztatni.

De magának a Jobbiknak a vezérkara is hallgat ezekről. Kényelmetlen! Veszélyes! Egyrészt fenyegeti azoknak a kényelmét, akik már teljesen elfelejtették a nemzeti radikális mozgalom eredeti és tényleges jellegét és céljait, és akik a mindennapjaikban, az élethelyzeteikben, az őket körülvevő kellemes környezetükben már sokkal közelebb állnak bármelyik más párt parlamenti képviselőihez és főmuftijaihoz, mintsem a saját tagságukhoz, akiknek a hátán felmásztak. Másrészt felvetődik számukra annak a veszélye, hogy ha a tagság ilyen keményen és eredményesen tud fellépni, mint a mostani ügy eddigi részében, akkor a tagság nem áll meg Szegedi Csanád rezzenéstelen arcú, olajozott hazudozásainál, hanem másokra is sor kerül.

Erről szól a nóta, nem pedig egy maffiózónak a nagymamájáról.

22 kommentek:

Névtelen írta...

Vona Gábor hallgat, Szabó Gábor még kiáll a maga módján üzlet-és érdektársa mellett. A cikknek igaza van. Szegedi, százakat intézett el szolgáin keresztül. Szolgája őt Vona is. Azzal, hogy akire Csanád azt mondta, hogy áruló, vagy azt, hogy az elnökség ellen megy, azt Vona elhitte és rábólintott, hogy a párt etikai bizottsága kivégezze, amelyben történetesen benne van a pártigazgató korántsem értelmes apukája. Abban is igaza van a szerzőnek hogy a vezetők elfelejtették, hogy honnan jöttek. A jobbikosok többsége az igazi kisember kategóriába tartozik. Nincs munkája, vagy ha van, akkor bármelyik nap kirúghatják. Többnyire családosak. Igazi hazafiak, akik nem gondolták még pár éve, vagy talán most sem tudják, hogy Vona Gábor már nem panelban lakik, hanem liftes luxuslakásban, amelyről hallgat. Arról sincs tudomásuk, hogy Csanád cserélgeti a nagy értékű autóit, ment barátnőit szokta úgy általában. Vona szolgál. Nem az országot, hanem Csanádot és Szabó Gábor érdekeit. Vajon miért? Üzlet, zsarolás? Ki tudja. Mindenesetre már sokak részére kiderült, hogy ezeknek az embereknek menniük kell.

DjZoNe írta...

Azért arab tavaszra való hivatkozás érdekes.
Főleg úgy, hogy az arab tavaszt tudjuk, hogy távolról, kívülről pénzelték és szították.

Névtelen írta...

A borsodiak hozzászólásával teljes mértékben egyetértek,- Somogyban ugyanez történt,- mondhatni, szó szerint. Ez olyan, mintha csak valami forgatókönyv szerint zajlott volna: Félrevezetett tagság és szimpatizánsok, hazudozás, alapító-, lelkiismeretes tagok, vezető egyéniségek eltávolítása... Mi már láttuk a 2010-es választások után, hogy valami nem stimmel, már akkor érezni lehetett, hogy ez nem az Jobbik, amihez csatlakoztunk...(pl:A megyénk kikapart egy parlamenti széket Pősze Lajos "jobbikosnak", aki mindössze egyszer járt Kaposváron, de a Jobbik vezetése azt akarta, hogy bejusson a parlamentbe)
Sajnálatomat, és együttérzésemet fogadja minden olyan "volt" jobbik tag, aki hozzám hasonlóan csalódott a Jobbik vezetésében.
Üdvözlettel:
Somogyvári János
Kaposvár

Scytha írta...

Persze, hogy másokra is sor kerül. Ha párt - a gyenge kezű elnök regnálása alatt - képtelen belsőleg megtisztulni, akkor jön az áldásos külső segítség. És ez nagyon hasznos. Végre valakik ezzel is foglalkoznak.
A többiek is sorra kerülnek. Már dolgoznak rajta. :)

liverpool írta...

Ha jól tudom ( persze, ez nem biztos)az ATV nevében az "A" betű az alternatív szót takarja.Mondjuk nálam az alternatív szó szinonímája, az értéktelen, gagyi.

Névtelen írta...

Bács-kiskun is ingadozik,Baján Vona mint egy patkány elhátrált a jobbik egyéni tagok elől.

Névtelen írta...

ATV, A = AlTERNATÍV

Gambit írta...

A képaláíráshoz: Undorító hangnemű sejtetés, bravó, igazi balliberális szint... (Vonának nem lehet rossz napja, ő nem lehet fáradt, nyúzott... stb.?)

A témához: Szegedit épp ma vágták ki, mint ludat fosni. Csalódtam benne, mert mint kiderült, nem óhajtja visszaadni az EU-s mandátumot, ami nagyon jól mutatja, hogy mi is motiválta őt eddig... (vagy legalábbis az elmúlt két évben) De ettől még a sok pozitív eredményt, ami nélküle nem jöhetett volna létre, nem vitatom, másnak se kéne feltétlenül így gondolnia, mert az már tényleg igazságtalan hörgés. Azt se felejtsük el, hogy sajnos egy párt sem válogathatja meg (vagy csak nagyon ritkán) az alapítóit, utólag pedig mindig nagyon könnyű okosnak lenni.
A csalódott tagokkal valamennyire egyetértek (végre konkrétumok), de azért minden éremnek két oldala van. Én pl. sosem leszek képes elfogadni Endrésiket hiteles embernek, aki fegyvercsempészekkel üzletelget, akire ekkora befolyással vannak ilyen arcok, attól valahogy nem hiteles a rendvágy. (Azt pedig már csak zárójelben jegyezném meg, hogyha én titkosszolgálati beszervezett vagyok, és valahogy elviszem a megyei elnökségig, persze, hogy mindenkinek a legnagyobb cimborája leszek, és még éjfélkor is rám lehet telefonálni akármilyen ügyben, mert egy antipatikus karakternek vajon ki lenne olyan hülye, hogy megnyílik, az hogy szerez információkat...? Ezen is lehet ám gondolkodni.)

Névtelen írta...

Endrésiket árulózzák Pősze miatt. Kérdem én, hogy ki hozta Pőszét pártba, ki hagyta jóvá indulását a választásokon. Úgy tudom, hogy egy elnökségi tag javaslatára került Pősze a Jobbikhoz. Vona szentesítette. Pősze szinte minden régi jobbikos képviselőt megelőzve lett frakcióvezető helyettes. Vona nevezte ki. Most még mindig Endrésik az áruló. .... Gondoljatok bele, hogy amikor Endrésikéket kirúgták, akkor hirtelen csináltak egy tisztújítót kongresszust. Most papíron biztos a helyük, de erkölcsi hullák, Vonával az élen, aki egy gyáva, hazudozó ember, aki Szegedi és Szabó Gábor csicskása. Inkább derüljön ki az igazság és takarodjanak a pártból ezek a szánalmas pénz-és hatalom orientált ifjoncok, akik még soha nem dolgoztak életükben.

Névtelen írta...

ATV= Avarage Time Viewing, azaz átlagos nézésidő, abszolút számban azt fejezi ki, hogy az adott célcsoport tagjai átlagosan hány percig néztek egy adott televíziós műsort vagy idősávot

Dani írta...

Pősze pénz és egy jobbikos tv ill. médiaháttér ígéretével került tűz közelbe Szabó Gábor és Vona teljes támogatásával. Győrben a jobbikos polgármester-jelölt (50-es IQ-val) is pénzért vette meg a jelöltséget az utolsó pillanatban, most önkormányzati képviselő. Így megy ez minden pártban.
Dani

Vidéki alelnök írta...

Ennek a lavinának végre el kellett indulnia, de az én szerény sejtésem az, hogy sem Vona Gábor, sem a többi elnökségi tag nem fog, mert továbbra sem akar tanulni ebből az esetből. Tapasztalataim szerint alig van olyan megye, ahol ne lennének hasonló problémák, de Vona és Szabó G. abszolút hibás hozzáállása miatt sajnos mindig azok voltak és vannak megbélyegezve, akik ki merik nyitni a szájukat, és jelezni merik a helyi problémákat a felső vezetés felé. Ez a konfliktuskerülő hozzáállás tovább fogja görgetni a lavinát, és tényleg a Jobbik széteséséhez fog vezetni. A másik örök probléma, az ún. "kiváltságosok" csoportja, akikben feltétel nélkül megbíznak, és akiknek a szava szent, pedig zömében érdekpolitikusokról seggnyalókról, szerencselovagokról van szó. Sajnos ők azok akik a megyéikben is forgatják a lapokat, és a helyi riválisaikat rendre eláztatják a frakció és az elnökség előtt, így amikor közülük ki meri nyitni valaki a száját, azonnal bomlasztónak van kikiáltva, és csak örülhet annak, ha nem indítanak ellene etikai eljárást, és nem zárják ki. Sajnos ez a helyzet, és ez nem is változik, amíg ezt nem látja át a többség, és nem fog össze, hogy nyomást lehessen gyakorolni az elnökségre. Elég elkeserítő a helyzet, és magam is fontolgatom, hogy meddig maradjak még.

Karina írta...

Nekem ez a párt nagyon szinpatikus . Sajnos én nem látok bele a "háttér történésekbe". Itt is mint minden más pártban, vannak olyan emberek, "kuli munkások" akik avval vannak " csak elfoglalva " hogy húzzanak reggeltől estig, nem hazudoznak össze-vissza, amit kijelentenek az mindig ül, a nemzet érdeke és a párt érdeke legyen az első! Semmiféle botrány nincs a nevük körül.(Hegedűsné, Volner, Balczó, Pörzse és még egy jó pár hiteles ember.Akit nem említettem attól elnézést kérek.) De mind inkább elkeserít az, ami a pártban történik, egyre jobban kezdenek hasonlítani elődjükhöz a Miép-hez. Elfelejtik azt, hogy a Miépnek hogyan lett vége. A két nagy rivális az Mszp és a Fidesz nagyon jól meg vannak és voltak egymás váltogatásával és jócskán" bezavart" nekik az, hogy a Miép megjelent. Emlékezzünk csak arra, hogy "jobbról is és balról" is micsoda ösztűz zúdult a Miépre, még a külföldi okostojások is beszámitva. A Jobbik vezetősége részéről nagyon oda figyelnék az eseményekre, nem magyarázkodnék annyit, hanem kiállnék a tagság elé és nyíltan véget vetnék mindenféle ármánykodásnak párton belül és kívül. A politikához a magam részéről nem értek túl sokat, de ahogy a legtöbben, leirtam a véleményem én is és szeretném, ha tényleg lenne egy igazi nemzeti párt, aki csak is a magyarok érdekeit nézi, minden megtesz érte, hiszen ezzel akkor saját magáért is megtett mindent!

Névtelen írta...

Az ATV-ben az "A" onnan ered, hogy valamikor régen Agro TV volt a neve. Most a hitgyülié, de a nevet meghagyták.

Névtelen írta...

"Megélhetési politikusok!" Endrésiknek "tejelt" Szegedi, titkári állással bevette a "buliba" de ez nem volt elég, belemart a "nemes ember" hátha ő kerülhet a helyére, ha lebuktatja, kirúgatja! Vakulj marha! Ez mozgatja a jobbikot is, pozicíó, "zsiroskenyér harc!

Névtelen írta...

Endrésik senkinek nem volt titkára, tanított a Serényiben Putnokon, mielőtt bejutott.

Névtelen írta...

Nekem eddig volt egy olyan illúzióm, hogy a Jobbik különb a több pártnál, de most egyre inkább azt látom, hogy semmivel sem jobbak, csak eddig ezt a képet próbálták mutatni magukról.

Névtelen írta...

>Teljes gőzzel és a tőlük már megszokott >összehangoltsággal úgy tálalják az ügyet, mintha bizony >arról lenne szó, hogy valaki zsidó, és emiatt van vele >gond.

Igen, erről van szó. TÉNYLEG erről van szó.

„Ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök”

Ezt nem más mondta, mint Novák Előd. Egyértelmű, hogy mire vonatkozik.

Mészáros Csaba írta...

Ez az ügy katasztrofálisan lett levezényelve!Már akkor (1,5 éve),vagy még hamarabb rövidre kellett volna zárni(ugyanezzel az eredménnyel) és nem is emlékeznénk rá!De előjött Csanád vére:foggal-körömmel csimpaszkodni a betöltött zsíros pozíciókba!Ha így történik most nem kellene minden ismerősömnek magyaráznom a mínuszos bizonyítványt!(Nem ez a legfőbb bajom a dologgal!)

Névtelen írta...

Névtelen ezt írja: ">Teljes gőzzel és a tőlük már megszokott >összehangoltsággal úgy tálalják az ügyet, mintha bizony >arról lenne szó, hogy valaki zsidó, és emiatt van vele >gond.

Igen, erről van szó. TÉNYLEG erről van szó. "



Nem erről van szó.
Egyszerű logikával bizonyítható.
Vona, Novák stb keményen védte Csanádot még a botrány első hulláma után is. Csak a második hullám után fordultak ellene...
Ebből világos, hogy nem a zsidóság volt az igazi cucc.

Névtelen írta...

Az színjáték volt a nyilvánosság felé. Hogy valójában mit gondoltak, azt a fenti idézet mutatja (tudtommal nem cáfolták). Ahol Novák Előd világosan kimondja, hogy ha tudtak volna Csanád zsidó, akkor sem képviselő nem lett volna, sem alelnök. Teljesen világosan, magyarul kimondja.

Névtelen írta...

Sajnos a Jobbik vezetése a legutóbbi lépéseivel teljesen hiteltelenítette a párt minden egyes tagját. Hogyan álljon ki valaki ezek után az emberek elé?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló