Lassan azért elkelne egy muszájdzseki neked, Gyuri…

Ahogy a gyanútlan szemlélődő mind többet hallgatja azokat a magyarázkodásokat, amit IMF visszatérése kapcsán a narancsos megmondó emberek mutatnak be nekünk, úgy egyre inkább az az érzés kezd eluralkodni az emberen, hogy ezek most vagy ennyire hülyék, vagy minket néznek teljesen annak. Persze a felmerülő kérdés csak költői, hisz a korábbi fideszes történetekből kiindulva egyértelmű, hogy jelen esetben is az utóbbi válasz lehet az érvényes, de azért az is kétségtelen, hogy az elmúlt napok kormányzati kommunikációiból kiindulva talán nem túlzás azt mondani, hogy a politikai idiotizmus mintha kezdene egyre inkább kormányzati szintre emelkedni.

Hogy ez mennyire így van, azt jól szemlélteti Matolcsy György szombaton, az IMF-együttműködés bejelentése után bemutatott első, hosszabb lélegzetű nyilvános megszólalása is, amit a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Siker a Kárpát-medencében című előadásán prezentált az érdeklődőknek.

„Következik a magyar pénzügypolitika vezénylő tábornoka, aki egyenesen a lövészárkokból érkezett” – adta meg a konferanszié az előadás alaphangját, és akkor még sokan úgy lehettek vele, hogy azért ez így, egy kicsit erős kezdés, de mint később kiderült, akik ezt gondolták egész nagyot tévedtek. Matolcsy ugyanis néhány mondatos bevezető után azonnal rátért arra, hogy szerinte mi a XXI. századi siker titkos receptje: „Mindenki tegye azt, amiben a legjobb. Amiben nem vagyunk jók, azt nem érdemes csinálni.”

Aranyat érő gondolat, ez kétségtelen.

Azonban az okosságoknak itt még nem volt vége: „Kell tudnunk, hogy egyszerűen, egyszerűen kell… egyszerűen kell néznünk a világot. Egyszerűség, simplicity. Egyszerűség. A felgyorsult világban minden elakad, ami bonyolult. Aki pedig ortodox tankönyvekből akarja megérteni a világot, az el fog bukni.” Majd rátért a gyakorlati kérdésekre: „Magyarországnak közép-európai térségi központként kell működnie. Az európai gazdasági válság 2020-ig is eltarthat, nekünk viszont nincs időnk addig várni. Elbaltáztuk az előző éveket, a XXI. századi sikerrecepetet alkalmazó gazdaságpolitika kell.”

Az összességében félórás előadás nagyjából huszadik percében aztán előkerült az IMF-ügy is, de ennek a gazdasági guru nem tulajdonított nagyobb jelentőséget és nagyjából két mondatban le is tudta a témát. „Arról van szó, hogy a növekedés biztosításához igénybe veszünk még egy védőhálót. Persze egyáltalán nem vagyunk kiszolgáltatottak, a védőháló csak lebeg, mint egy biztonsági tartalék, amihez fordulhatunk, ha nagyon összeomlanának a dolgok.”

Ezután még Matolcsy kifejtette a közönségnek, hogy meglátása szerint hogyan lehetne elérni azt, hogy ne legyen költségvetési hiány. A megoldás természetesen pofon egyszerű: mindössze egymillióval több adózó munkahely kell. „Ha egy millióan többen adóznának, nem nagyon lenne deficitünk… az jó lenne… Mi magyarok pedig alkalmasak vagyunk bármire, amit az is bizonyít, hogy mi szereljük össze a világ legjobb autóit, de vannak más területek, amiket erősíthetünk.”

Gondolom, most sokan elméláznak azon, hogy vajon ezek után mire gondolhatott ez a nagyon tehetséges ember. A nagy terv felvázolásához Matolcsy történelmi példákhoz nyúlt: „Az ősi magyar törzseket a korabeli bizánci források és a perzsa források egyaránt úgy jellemezték, mint hogy nagyon jók három dologban. Az agysebészetben… biztos. A vendéglátásban. És nem kóstoltam, az akkori gasztronómiában. Nagyon, nagyon kiemelkedtünk az akkori világban. Ez nem most volt, 1000-1500 évvel ezelőtt. Erre lehet építeni ma is. Az agysebészet modern megfelelője az egészségipar, a gasztronómia nem is lehet kérdés a mangalicánkkal és a sompálinkákkal. A turizmus pedig jó dolog. Az jó dolog, mert minden fajta munkaerőt használ… használja a mangalicát, használja a pálinkát. A galagonya és sompálinkát. Mindent, amit mi tudunk a Kárpát-medencében, azt használja.”

Az előadás végén azért néhány ”önkritikusabb” hang is előkerült. „Nagyon nagyon nagy, pozitív fordulatot hajtottunk végre. A siker ma még láthatatlan. Kicsit olyan ez, mint a jéghegy. Hogy először ott alul nagyon nagynak kell lenni, hogy egy kicsi valami látszódjon ott fenn… Néhány héten belül megszületik a magyar növekedési terv. Azt kívánom mindenkinek, hogy Improving your life! Igen, tehát vegyen részt ebben a szép nagy vállalkozásban, szép nagy kalandban…”

Végül a Wekerle főiskola részéről megköszönték Matolcsynak, hogy a kormányzati politika „tudományos rendszertanát" előadta ezen a ködös, késő őszi napon. [Az előadás rövidebb összefoglalója IDE kattintva megnézhető.]

Aztán nyílt az ajtó és kedves mosollyal az arcukon bejöttek az ápolók. Gyengéden visszahelyezték a muszájdzsekit Gyurira, aki mindezt engedelmesen hagyta, majd a zúgó taps közepette kivezették a teremből.

Ez utóbbi gondolat természetesen csak fikció, de az előzményekből kiindulva akár így is befejeződhetett volna ez a már-már durva szürrealizmusba hajló történet.

5 kommentek:

Névtelen írta...

Hol van a kutya elásva? A termék árában 1-3% a munkabér! Nincs vásárló erő? Ekkora csodát!Fokozni kell a hatékonyságra keresztelt kizsákmányolást! Kötelezzük az autógyári gépsorokat autó vásárlására! Mert ember már nincs mellettük, nincs ki autót bírna venni! Ez az új "rabszolga tartó rendszer" is kimerült, pusztulásra ítélt! Ennyi történik! lényeglátó

Névtelen írta...

Ennek a "kormánynak" is ugyanaz a retorikája, mint a gyurcsány-féle színtársulatnak. Dübörög a gazdaság, minket fog irigyelni a nyugat.... Most pedig, szintén egy államcsőd közeli állapotban, amikor már elfogyott az ellopott magánnyugdíjpénztári vagyon is, jön egy matolcsy, (mint annak idején a hülye kóka jános), aki bejelenti, hogy most aztán jön a felvirágzás!..
Ekkora hülyeséget miért akarnak megint lenyomni a társadalom torkán? Miféle gazdasági szabadságharcot vív Magyarország? Hol a magyar ipar, feldolgozóipar, mezőgazdaság??? Szétlopva, kiárusítva - amiben bizony az Orbán-horda is ugyanúgy tevékenyen részt vett, mint a többi hasonszőrű gazember. Az elmúlt időszak alkalmatlan kormányai 24 év alatt teljesen kiárusították a szinte teljes magyar gazdaságot; a stratégiai ágazatokkal egyetemben. Orbán "minisztere", torgyán, szétverte a mezőgazdaságot. Hol a magyar háttérgazdaság? Kik Orbán "hadserege" a gazdasági szabadságharcban? Talán a Tesco? A magyar gazdaságot gyökerestől kiirtó multik?
Ismét egy alkalmatlan, rátermetlen, súlytalan (báb)kormány az ország élén! Egy nagypofájú hordószónokkal.

idiota fidesz mszp szavazo írta...

Hiszek Matolcsinak,es Orbanak.Ök korektek.Csak ök tudjak megoldani.

Magyar ätlag írta...

Ja lassan ehen döglöm,es nem telik tüzelöre,
DE KITARTOK "ELJEN gyurcsäny,ELJEN orbän.
FIAM HARCOLJ HELYETEM;EN NEM SZERETNEM HA BAJOM ESNE.
Na menem kell nemerekrä,a NAV-näl felkell jelentenem
a szomszedom,mert szorgalmassabb,es okosabb mint en.

casablanka írta...

Aki ezeknek még hisz, mindre rá kellene adni a hátul kötős dilipizsamát és elfelejteni kiváltani őket 1o-2o évig. Jobbról is, meg balról is,rajongóstól is!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló