Mindenki hozta a formáját

„Eljött az én országom, itt van a megváltó, én vagyok a ti Jézus Krisztusotok, nézzétek meg a honlapom” – üvöltötte bele a megafonba az az idióta, aki szombaton felszaladva a Bazilika lépcsőjére megzavarta a Szent István-bazilika előtt tartott hagyományos augusztus 20-i ünnepi szentmisét. A nem várt műsor legalább egy percig tartott, mert a biztonsági embereknek csak ennyi idő után sikerült leteperniük a lépcsőn fel-alá szaladgáló férfit.



Az egyelőre még nem derült ki, hogy valójában ki is a provokatőr és igazából még az sem tiszta, hogy csak 15 perc hírnévre vágyott-e, vagy a cselekedete mögött más szándékok is meghúzódnak. Azonban az már biztos, hogy a történtekre adott első politikai- és médiareakciók tipikusan abszurdisztániak.

A felvételeket nézve az embernek szerintem azonnal az a kérdés jut eszébe, hogy ez az ember vajon, hogy kerülhetett a kordonok mögé, a védett személyek közé, amikor a zsúfolásig megtelt térre elvileg csak szigorú biztonsági intézkedések után lehetett bejutni? A pulpituson ott ült III. Senuda pátriárka, a kopt keresztény egyház feje, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Schmitt Pál köztársasági elnök, Semjén Zsolt, Réthelyi Miklós, Polt Péter, Tarlós István, Sólyom László, Boross Péter és a diplomáciai testületek több tagja. Vajon mi van, ha nem hangosbeszélőt visz magával, hanem valamilyen csúzlit? [a felvételért katt a linkre]

A képeken jól látszik, hogy a biztonsági emberek zöme csak nézi, ahogy a sötét ruhás férfi össze-vissza ugrándozva üvöltözik, a másik fele pedig azon szerencsétlenkedik, hogy bele tud-e kapaszkodni a ruhájába vagy sem. Végül megérkezik két határozottabb öltönyös, aki a földre teperi ezt az idiótát.

Gondolom azért ezek után bátran megkérdezhető, hogy vajon mire van a milliárdokért fenntartott Terrorelhárítási Központ (TEK), hisz ennyi erővel szitává lőhették volna magyar politikai és közéleti elit jelentős részét. A külföldi diplomatákról és az egyházi méltóságokról már nem is beszélve.

Az ügy fontosságát és a felmerült kérdések jogosságát jól jelzi, hogy a TEK vasárnapra már elő is állt az indoklással. „A Szent Jobb-körmenet nyilvános, nyitott jellege a hivatalos magyarázat az augusztus 20-ai mise megzavarására. Egy ilyen szertartáson nincs lehetőség különleges biztonsági rendszabályok bevezetésére.” A közlemény kitér arra is, hogy a főszervező az Esztergom-budapesti Érseki Hivatal volt, amely külső céget bízott meg a biztosítással. A külsős biztonsági őrök azonban tétlenül nézték az eseményeket, így végül a köztársasági elnök személyi biztonságáért is felelős Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták le a rendbontót, és adták át a rendőröknek.

Ugye érti mindenki?

Magyarország elvileg legjobban felszerelt és kiképzett egysége egy külsős biztonsági cégre mutogat, hogy miért nem tette a dolgát a köztársasági elnök és a többi kiemelten védett személytől nagyjából 5-10 méterre. Azért ez nem kissé döbbenetes, mondhatnám olyan igazi abszurdisztáni magyarázat.

Azonban az eseményt követő utórezgéseknek itt még nincs vége. A balliberált sajtó már rá is ugrott a történtekre és az [origo] az esetről beszámoló cikkében már csak azzal foglalkozik, hogy az üvöltöző férfi egy olyan pólót viselt, amelyen az 1915-ös középcímer volt látható. Így aztán azonnal sikerült is összemosniuk a provokációt a történelmi Magyarország egyesített címerével. [a hírért katt a linkre]

A Népszava amerikai kiadása pedig egyenesen védelmébe veszi a férfit mondván, hogy „azon kívül, hogy a saját vallási rögeszméjét hirdette, senkit nem bántott ez az ember.” Aztán, ha már lett apropó egy kis gyalázkodásra, akkor nem is hagyták ki a lehetőséget. A magát Jézusnak nevező férfi mondataira utalva a portál a következőket ”írja”: „Ez a vallási téboly azonban semmivel sem rosszabb, mint az, amikor emberek szent áhítattal hurcolnak körbe egy ezer éve elszáradt csontdarabot, egy hullát, aminek a többi része hiányzik. A “szentnek” mondott jobbkéz tisztelete, kultusza és imádata a vallási őrültségnek talán nagyobb foka, mint amikor valaki online Jézusnak hiszi magát és a honlapját hirdeti. Ha az online Jézusnak pszichiátrián a helye, akkor emezeké miért nincs ott? A bálványimádás bűn, a skizofrénia csak betegség.” [a hírért katt a linkre]

Mint látható Abszurdisztán él és virágzik. A kormány és a kormányközeli sajtó pofátlanul magyarázza a magyarázhatatlant, a libráltak azonnal ugranak a legkisebb koncra és az első adandó alkalommal gátlástalanul gyalázkodnak.

Tipikus történet. Mindenki hozta a formáját.

5 kommentek:

Névtelen írta...

Szerintem ez egy "kuldott ember",egy provokator.A mogotte allok mar nagyon szeretnek a sajat"rendjuket"bevezetni.Az elmult 21 ev "rendetlensege"utan (az ovek ez is)a "rendet"(szinten az oveket).Jon az OSZ.Ha az elmult 21 ev "rendetlensegenek"kovetkezmenyeit megtapasztaltuk,a mozgatorugoit megvizsgaltuk,megertettuk;kiknek az erdeke kivanja a magyar nep ilyen peldatlan kifosztasat es elnyomatasat,--szoval,akkor nem ulunk fel az effele provokacionak.
Hiszek a magyar nep bolcsessegeben.A kifosztott,megalazott magyar nep bolcsebb a kifosztoinal.

casablanka írta...

A gorillák azért nem intézkedtek, mert azt" gondolták "ez is a liturgia része.Érdekes, ez a kifogás is": nincs különleges intézkedés". Pedig a 2/3 kormány éjjel-nappal gyárja a különböző intézkedéseket, törvényeket. Pl. "egyenruhásbünözési" törvény, vagy éppen ezekre a "vigyázokra" értették, akik spekuláltak, mit is kellene tenni ilyenkor?

liverpool írta...

Egy rasztaköcsög középcímeres pólóban? Áhh..,nem lóg ki a lóláb.

Herne írta...

Hülye, sötét liberáltak. Még gyalázkodni sem tudnak rendesen. A csont nem szárad el, a csont már önmagában is száraz. A bálványimádás teljesen más dolog, ha nem az lenne, 1000 év alatt nyilván fellépett volna ellene az egyház. És az egész körmenet csak részben vallási jellegű, sokkal inkább történelmi jelentőségű. Na ja, nyilván fáj a zsidó fajtájuknak, hogy nekik még néhány éves kegytárgyaik sincsenek a palesztinok hulláin kívül, nemhogy ezer évesek, avagy vörös fejjel, vérben forgó szemmel, lüktető halántékkal, habzó és fröcsögő szájjal visong a frusztrált irigység, hisz' mégis hogyan lehetséges, hogy ők a kiválasztottak, mégis másoknak vannak ezer éves kegytárgyaik, nem nekik? A hulla pedig, a teljesség kedvéért, egy egész holttest, egy végtag az nem más, mint egy - végtag. Ha már gyalázkodás, legalább legyen hiteles. Ostoba, műveletlen, agyatlan csürhe. Mint az ovisok. Semmi sincs a kezükben, de óbégatni azt tudnak, amint felkél bennük az irigység.

A vallási ügyekben szemlátomást igen tájékozatlan újságírót egyébként figyelmeztetném, hogy amit ő most csinált, az nem más, mint vallásgyalázás, több millió ember számtalan jogának durva megsértése, úgymint vallásszabadság, szabad vallásgyakorlás, vallásos érzékenységgel összefüggő személyiségi és kollektív jogok, úgyhogy remélem, az illetékesek nem a seggükön fognak kussolni, hogy a megszokott forgatókönyv szerinti befejezést adják egy újabb abszurdisztáni krónikának, hanem megteszik a szükséges jogi lépéseket, és ezt a szarköpködő kis vérhólyagot olyan messzire kergetik az újságírástól és a közszerepléstől, hogy az életben nem talál vissza. Hogy stílusosak legyünk, lecsapnám mindkét karját, amiért ilyeneket írt, aztán tanulmányozhatja saját magán kedvére, hogyan szárad el a hús és a bőr, és hogyan bukkan elő a száraz csont.

És végül talán a leglényegesebb: az ilyen megnyilvánulásokból látszik, hogy a zsidó nem magyar, és sosem lesz az. A magyar értékek számára nem többek ezer éves, bűnös csontbálványoknál. A zsidónak mindig a zsidó érték marad az érték, bárhol is éljen, bármilyen állampolgárság mögé is rejtőzzön. Merthogy ezt nem magyar ember írta, az egyszer biztos. Láthatjuk tehát, hogy a zsidó sosem járult hozzá, és sosem fog hozzájárulni az adott ország kultúrájához. Épp ellenkezőleg: hangyányi agya minden erejével rombolja azt, hogy ha már neki nincsen kultúrája, másoknak mégkevésbé legyen. Ha te nem lehetsz erősebb, tedd a másikat gyengébbé - ekképp gondolkodnak drága zsidóink, akik oly' sokat tettek az ország és a nemzet szétrombolásáért. És lelkes kiszolgálókat is találtak maguknak végtelenül primitív, gyermekien egyszerű lelki világú politikai elitünk képében.

casablanka írta...

Ajánlanám az amerikai Népszava cikkirójának, hogy egy-egy ilyen "elmés cikk" megírása után a kapedlit ragassza pillanatragasztóval a fejére, nehogy a rengeteg ész kiszálljon a kobakjából, de ha nincs kéznél ragsztó, egy pár rajzszög is megteszi.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló