Ismét csontig nyalva

Egy nyílt parancs, egy burkolt fenyegetés, egy újabb kulturális egyezmény, a legfőbb vallási vezető látogatása a köztársasági elnöknél és a Köztársasági Érdemrend középkereszt kitüntetése. Nagyvonalakban ennyi az elmúlt négy nap termése. A gyanútlan tévénézőnek és újságolvasónak pedig kezd olyan érzése lenni, hogy nem is létezik más ország a világon akivel diplomáciai kapcsolatban állunk, csak és kizárólag Izrael.

A sort hétfőn Danni Ajalon külügyminiszter-helyettes nyitotta, aki a kétoldalú kapcsolatok erősítése miatt érkezett a magyar gyarmatra, a hivatalos indoklás szerint azért, mert „Izrael és Magyarország hasonló gondolkodású és kultúrájú országok, amelyeket történelmi szálak kötnek össze.”

A szemle tényleges oka pedig, mint később kiderült az volt, hogy ismertesse a helytartókkal, miként kell majd szavazni az ENSZ-ben Palesztina önállóságáról. „Izrael reméli, hogy Magyarország nem szavazza meg a Palesztina önállóságáról és ENSZ-tagságáról szóló határozatot, mert annak elfogadása a térségben konfliktussal jelentene egyet. Meggyőződésem szerint Európának nem áll érdekében egy olyan határozat támogatása, amely tovább fokozná a Közel-Keleten a bizonytalanságot” – adta ki a parancsot a héber, majd mintegy üzenve a többi EU-államnak lényegében kijelentette, hogy egyébként meg leszarja, hogy ki mit mond palesztin ügyben, a zsidók akkor is azt csinálnak, amit akarnak.

„Az Európai Unió országai szeptemberben remélhetőleg nem fogják támogatni a palesztin állam önállóságáról és az ENSZ-be történő felvételéről szóló határozati javaslatot, ennek elfogadása ugyanis egyenlő lenne a konfliktussal, a feszültséggel. Az ENSZ Közgyűlés határozata egyébként is halott betű, mivel nem változtatna a helyzeten, nem hozna létre egy független palesztin államot. Az a legnagyobb veszély, hogy - hamis elvárásokat keltve a palesztinok körében – ez erőszakhoz vezet, s ez még inkább destabilizálná a régiót. Ez senkinek sem érdeke. A határozatnak ráadásul azért sem lenne valódi jelentősége, mert a Közgyűlésnek nincs felhatalmazása arra, hogy önállónak nyilvánítson államokat és felvegye őket a világszervezetbe. Erről csak a Biztonsági Tanács dönthet, amely azonban bizonyosan nem támogatna egy ilyen egyoldalú, veszélyes határozatot.”

Ennyi. Nekünk a parancs kiadva, az EU-nak a figyelmeztetés elküldve, a palesztinoknak pedig meg van üzenve, hogy maradjanak takarékon, mert gyilok lesz. És kész.

Aztán ha már itt volt, kedden aláírt még két egyezményt, hogy a korábbi ötszázhuszonnyolc után legyen még újabb kettő, mintegy újra demonstrálva népeink megbonthatatlan barátságát. Valószínűleg nem kelt fel volna a Nap, ha most nem születik megállapodás a legújabb diákcsereprogramról és valamiféle a kulturális, oltatási és tudományos együttműködésről. A korábbi hasonló programoknak köszönhetően egyébként mindkét államban jelentős számú cserediák tanul, hazánkban évente 1000 fő körüli az Izraelből érkezett tanulók száma. A most megkötött, 2014-ig hatályos megállapodás kiterjed a köz-, és felsőoktatásra, valamint a nemzetközi szervezetek oktatási programjaiban való együttműködésre.

Azt nem tudom, hogy a Jordán-partján Danni Ajalon milyen gyakran fut össze Izrael főrabbijával, de hogy most Budapesten nagy esélye volt erre, az biztos. Ugyanis a napokban Tarlós István meghívására a fővárosban tartózkodott Jona Metzger izraeli főrabbi is. Szerdán természetesen fogadta őt a Sándor-palotában Schmitt Pál is, aki a hírek szerint egy baráti eszmecserén beszámolt neki az elmúlt időszak jelentősebb kormányzati intézkedéseiről, köztük részletesen érintve az új vallásügyi törvény főbb pontjait.

Csütörtökön pedig az ünnepé és a könnyes búcsúé volt a főszerep. Pali bátyánk aznap enyhén kisírt szemekkel búcsúlátogatáson fogadta Aliza Bin-noun izraeli nagykövet asszonyt, akinek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta a magyar-izraeli kétoldalú kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett elévülhetetlen és feledhetetlen tevékenysége elismeréseként.


Németh nyal, Tarlós nyal, Pali bácsi nyal és kitüntet
[nagyításért katt a fotóra]


Nem kétséges. Ez a hét is remekül sikerült. Mint látszik minden napra jutott valami benyalás.

Annak idején nem hittem volna, hogy lesznek ebben az országban még olyanok, akik a szocialisták és a liberáltak Izrael-imádatát képes lesznek felülmúlni, akik még náluk is gátlástalanabbul képesek lefeküdni a zsidó érdekek előtt. Most már látom, súlyosan tévedtem.

Amit fideszesek csinálnak az egyszerűen elképesztő, és már régen túllépte a józan ész, a jóízlés határait. Ezt már nem lehet szoros diplomáciai kapcsolatnak, vagy bármi hasonlónak nevezni. Ezt egész egyszerűen úgy hívják, hogy aljas szolgalelkűség.

15 kommentek:

Névtelen írta...

Ezek a mocskos férgek nem érzik jól magukat,ha nem sz@ros a szájuk.Életelemük a benyalás a hébereknek.Micsoda füligérő vigyor,amikor a zsidó gazdáik megjelennek.Eljön az az idő,mikor nem lesz kedvük kárörvendőn vigyorogni a rászedett magyar embereken.Érdemrend Középkereszt a zsidónak,csak nem azért adta a "zemberek embere" neki,hogy emlékeztesse arra,hogy Jézust ők küldték a keresztre!!

Névtelen írta...

van-e még olyan nemzet európában melyben a "vezetők" és a nép között ekkora szakadék tátong izrael megítélésében ?

casablanka írta...

Amig a zsidók nem adják vissza az országukat, függetlenségüket a Palesztinoknak, addig nem hagyják abba a visszavágásokat.Nagyon helyes elvégre az életükről és a hazájukról van szó. Több nemzedék nőtt igy fel.Ha a zsidók ezt nem értik meg, nagy kár. Fordulhatnak ők akárhová ,Enszhez, hozzánk, ha nekik ez jó? az ő bajuk. A kormányainkról meg az a véleményem idáig mindig mást igértek és mást tettek. Mindig megakartak, akarnak győzni minket, hogy csakis a "mi érdekünkben, miattunk, itt és most, stb". Az igazság az hogy vezetőpozicióba csak olyan lény kerülhet, aki hajlamos a megalkuvásra ( most kompromisszumnak hívják), az meg több mindenre is képes.

Herne írta...

Az is jelzésértékű, hogy itt kezdték meg Európa puhítását. Ez azt jelenti, hogy már Magyarország az első számú gyarmat Európában. Talán ezért olyan vidámak politikusaink. Elérték nemes céljukat. Nincsenek nekik nagy céljaik, mint a nemzet felvirágoztatása, a történelemkönyvekbe való megérdemelt bekerülés, az utókor (és a jelenkor) megbecsülése és tisztelete. Egyszerű emberek ők, egyszerű célokkal. Ők megelégszenek azzal, ha a gazdi megvakargatja a fülük tövét, és álmaik netovábbja az első számú házikedvenccé válni. Ezek Magyarország dicső vezetői. Ahhoz azért elég rámenősek ugyan, hogy helyettünk hozzanak döntéseket, minket meg sem kérdezve semmiről. Azt már az emberektől kérdezném meg, miért fogadják el a kormányok döntéseit kérdés nélkül, de nem véletlen írtam feltételes módban, hiszen a választ is tudom. Buták, ostobák, hülyék. Akár így születtek, akár a rendszer tompította el őket, hülyék. A szar úgy is szar marad, ha már akkor is szar volt, amikor megettük.

Névtelen írta...

Ezentúl csak kipába fogok szarni....

Névtelen írta...

Hogyan latom en?Ami az elmult 21-22 evben tortent velunk magyarokkal,Magyarorszagon,az egy gyalazatos magyarirto program vegrehajtasa a mi penzunkon.Tobb mint 21 eve a szefard,a kazar es e kettovel egy huron pendulo(!!!!)magyar zsizsik megegyezett a magyarorszagi gojok tulajdonanak megszerzeseben.Az orszagunkat felvasaroltak(lasd az izraeli allamfo hihedt beszedet),orszagunkat eladositottak(lasd a visszafizethetetlen allamkolcsont).Mar csak a magantulajdonban levo goj otthonok kellenek nekik (lasd a kozuzemi es a devizaalapu hitelesek kalvariajat).Mit lehet tenni nekunk,a kifosztottaknak?Uton-utfelen HIRDETNI a VALOSAGOT,az igazsagot!Le kell leplezni a GONOSZ SZANDEKOT!Semmitol sem felnek ezek,csak az IGAZSAG KIMONDASATOL.Tehat:Meg tobb TENYFELTARO CIKKET megirni es terjeszteni!Elobb-utobb MAGAHOZ TER a NEMZET.Itt kuldok 6 linket;van megoldas,nem szabad feladni.Keresem:Ne bantsd a magyart!Meg akkor sem,ha butanak latszik,mert nem buta,csupan az igazat hazudjak el elole.TERJESZD TE IS az IGAZSAGOT!
1.240.)Vissza a Nemzet vagyonát!
http://tempohirek.com/news.php?readmore=247
2.241.)Szociális Fórum
http://tempohirek.com/news.php?readmore=248
3.Drábik János A sotét újkor
http://www.youtube.com/watch?v=qG_YOI_V6Pc
4.242.)Smicska és ami mögötte van.
http://tempohirek.com/news.php?readmore=249
5.Orbán Viktorhoz!
http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=118
6.A Magyarországi Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének Nyílt Levele
http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=117
A gyulolkodes nem a magyarok fegyvere.A gyulolet nepenek a fegyvere.MI CSAKIS AZ IGAZSAG KIMONDASANAK fegyverevel harcolhatunk.Semmi massal.Ez ellen pedig ELVESZEJTOINK nem tudnak semmit tenni.Higgyunk magunkban,az igazsagunkban,es kerlek:Ne bantsd a magyart!

cila57 írta...

"Ezt egész egyszerűen úgy hívják, hogy aljas szolgalelkűség."
De főleg hazaárulás!

Névtelen írta...

Ez is egy velemeny,erdemes vegignezni:
Czike László,Faludi Sándor volt fideszes tanácsadók
http://huntv.info/cb/video/9834H9XHOM6R/Czike-L%C3%A1szl%C3%B3Faludi-S%C3%A1ndor-volt-fideszes-tan%C3%A1csad%C3%B3k

Névtelen írta...

"cila57 -nek:""Ezt egész egyszerűen úgy hívják, hogy aljas szolgalelkűség."
De főleg hazaárulás!"
Szerintem tobb ennel!Ez NEMZETIRTO PROGRAM!A fenti cikkben szereplok az alabbi linken olvashato taplalkozasi szokasokat biztosan nem talaljak kohser-nek:
Ez nem vicc, halálosan komoly
http://hunnio.com/news.php?readmore=181

Egy ebredo írta...

1.Olvasói válasz dr. Ravasz László bíró úrnak
http://tempohirek.com/forum/viewthread.php?thread_id=1
2.Jogsegély szolgálat - Beszélgetés Kozma Józseffel (2011.05.24.)
http://huntv.info/cb/video/R9D13UWXHW87/Jogseg%C3%A9ly-szolg%C3%A1lat-Besz%C3%A9lget%C3%A9s-Kozma-J%C3%B3zseffel-20110524

casablanka írta...

Itt van ez a stadler mariska ügy is, tegnap még" a zemberek" tagadták, hogy egyáltalán ismerték a csajt, ma meg a bolgárgyuri müsorban a Kövérre hivatkozik, aki megigérte neki, mit is? Ez jellemző az egész 2/3 bagázsra. Valahogy mindig kilóg a lovacsa lába. Szegény Budaházy György és még ezek miatt ül? Szép kis ügyek vannak itten! Kedves fidesz.Nyaljatok csak, csak bele ne fulladjatok a sok szarba!

Névtelen írta...

Rendszerváltás:
Új segghez, új gatya!
Tanácsköztársaság helyett, Trianon kopjafa!

Egy ebredo írta...

Itt lathato es hallhato a Magyar Nemzet IRTASANAK MODJA.Az elmult 21 ev osszes kormanya EZT LEHETOVE (IS) TETTE!
Kozma József,Drábik János,jogsegélyszolgálat
..innen vettem:
http://tempohirek.com/news.php?readmore=248

TERJESZTENI!!!!EBRESZTO!!!EZEK KI AKARNAK ZAVARNI a HAZANKBOL,vagy KI AKARNAK IRTANI BENNUNKET!!!Teljes kormany tamogatassal!!

Egy ebredo írta...

1.Birosagaink,biroink (P) ARTATLANSAGA ?Van ilyen?Van!Alabb olvashatunk errol:
Olvasói válasz dr. Ravasz László bíró úrnak
http://tempohirek.com/forum/viewthread.php?thread_id=1

2. Hogy ne sikeruljon az ELTERVEZETT NEMZETIRTAS:
241.)Szociális Fórum
http://tempohirek.com/news.php?readmore=248

3. Fogjunk Ossze,csak ne a nemzetirto kormanyainkkal,partjainkkal:
240.)Vissza a Nemzet vagyonát!
http://tempohirek.com/news.php?readmore=247

Egy ebredo írta...

Rend es fegyelem,de csak akkor,ha a magyar csaladoktol mar mindent elloptak.Lasd a fenti olvasni- es neznivalokat!
Rend és fegyelem: új állami jelszavak augusztus 20-án
http://www.ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=3582
A gond csak ez:"...szepen beszel,csunyan cselekszik..."(a kiskanasz).

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló