A meleg méltóság paradoxonja

A többnapos fesztiváljuk keretében szombaton ismét melegfelvonulásra készülnek Budapest utcáin a deviánsok. Nem értem, hogy egy meleg hogyan tudja megőrizni méltóságát (ha egyáltalán van ilyen) rózsaszínű bibliát lobogtatva, ízléstelen ruhákban riszálva magát. Ha valamilyük nincs ezeknek, az biztos, hogy a méltóságuk.

Ismét lezárják a fél várost, és a rendőrség óriási készültséggel igyekszik megakadályozni a ”rendbontást”, bár véleményem szerint a rendbontás már ott elkezdődik, hogy a megszokott közlekedést felborítják, és közerkölcsöt sértően végigvonaglanak a főváros legforgalmasabb utcáin.

A felvonulás délután 3-kor indul a Hősök terétől, és a Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca kereszteződésénél ér véget. A menet ideje alatt nemcsak elsősegélynyújtók, mentőmotorok, rohammentők, de még tömeges baleseti ellátásra alkalmas rendőrkamion is készen áll majd. A mentősök társadalmi munkában vállalták a segítségnyújtást.

Eközben Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a következőket mondta 2011-es Pride-proklamációjában: „Államigazgatásunk eddig soha nem látott nyilvános összefogást mobilizált világszerte, hogy csatlakozzanak hozzánk a gyűlölet és a homofóbia elleni harcban”, majd hozzátette: „mi elismerjük, hogy az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) jogok emberi jogok; az emberi jogokért küzdők mellett állunk az egész világon.”

Ennek megfelelően el is küldte hozzánk L. Stuart Milket, a Harvey Milk Alapítvány elnökét, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet a Budapest Pride-on, és bátorít mindenkit, hogy kötelezze el magát iránta, vegyen részt ezen a fontos nemzetközi eseményen.

A szomorú az, hogy kormányunk nemcsak, hogy nem korlátozza a melegek parádézását (mondjuk mit várunk a Szájer Józseftől?), hanem mind itthon, mind külhonban bátorítja is őket, hisz a napokban húsz pozsonyi nagykövetség - köztük a magyar nagykövet is - állt ki nyílt levélben a homoszexuálisok pozsonyi felvonulása mellett. "Mi, a nemzetközi közösség tagjai képletesen szólva a felvonulás résztvevői mellett vagyunk, akik békésen gyülekezve ki akarnak állni emberi jogaikért, hogy terjesszék a homoszexuális közösséget érintő ismereteket Szlovákiában" - olvasható a nagykövetek nyilatkozatában.

Az Amnesty International (AI) a budapesti meleg méltóság menetén 19 országból több mint ötven taggal vesz részt. A küldöttséget Nicolas Beger, az AI Európai Intézetek Irodájának igazgatója vezeti, aki beszédet is mond a menet indulása előtt. A helyszínen tartózkodik majd az Amnesty International Magyarország igazgatója is. Ez a szervezet (akiknek a magyar alkotmányban is a hetero-házasság kimondása lett elfogadhatatlan) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: „fontos, hogy a rendőrség megfelelően garantálja a meleg méltóság menetén részt vevők biztonságát.”

(Szerencsére) van okuk félelemre, hiszen jobb ízlésű országokban, mint például Horvátországban, megakadályozták az ellentüntetők a deviáns menetet. Kövekkel, hanggránátokkal, görögtüzekkel támadtak a homokosokra, így a szervezők jobbnak látták lefújni az eseményt. A résztvevőket pedig teljesen evakuálták.

A horvát események hatására az AI levelet írt a magyar belügyminiszternek, a főpolgármesternek és a budapesti rendőrfőkapitánynak, arra kérve őket: tegyenek meg mindent azért, hogy mindenki számára megkülönböztetés nélkül biztosítsák a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát.

Persze ez véleményem szerint együtt jár azzal is, hogy az is hangot adhasson véleményének, akinek nem tetszik a bikiniben magukat riszáló, esetleg rózsaszín Bibliát lóbáló, emberszerű lények látványa. Ha valaki esetleg nem bírná gyomorral, azt persze azonnal beviszik, hiszen a BRFK szóvivője elmondta, hogy fokozott rendőri jelenlét során bárkit igazoltathatnak.

Az egyik sima rendbontás, a másik közerkölcssértés. Mi a különbség, mivel jobb a közerkölcssértés? Ha maga a felvonulás nem is törvénysértés (bár ezt sem fővárosunk fő utcáin kellene), de az ezzel megvalósuló közbotrány-okozás az már az.

Ez a ”liberális demokrácia” kettős mércéje.

8 kommentek:

haary plotter írta...

A varsói gyorsot mindig lekéssük.
A horvát gyorsra nem merünk felszállni.
A budapesti gyorsot mikor indítjuk már el???

Félmillió férfi és nő párban kimegy az utcára, CSENDBEN és MÉLTÓSÁGGAL kifeszítenek egy-egy nagy FEHÉR lepedőt, miközben EGYVONALBAN hátukat és ALFELÜKET mutatják a vonaglóknak, na meg a rendetlenség őreinek. ENNYI.

Akkora vonatsípolás visítana a világsajtóba, hogy a narkós amnesztiások és a szabad(os) végbélnyilvánítók a buzibarlangok mélyére rohannának vissza.

Herne írta...

És hol marad ez az Amnesty International a rendvédelmisek emberi jogainak ügyében? Nekik nincs joguk demonstrálni? Viktorék szerint nincs, és mivel az AI hallgat az ügyben, nyilván egyetértenek vele. Tehát az AI messze nem olyan elkötelezett az emberi jogok irányában, mint azt mellkasdöngetve, bömbölve hirdeti.
Az AI miért csak azok jogai mellett áll ki, akik pénzt hoznak a házhoz? Az AI szerint akkor tehát nem egyenlő minden ember, hiszen akik profitot hajtanak, azok egyenlőbbek. Akkor milyen alapon pofáznak emberi jogokról és egyenlőségről?

A homofóbia elleni harcot pedig kikérem magamnak, homofób büszkeség is van a világon!

feco0220 írta...

Eddig csak azt hajtogattam, hogy dögöljön meg minden zsidó, és minden cigány, de ki kell egészítenem. Dögöljön meg minden buzi is. "..ha valamely ember úgy hál egy másik emberrel, mint asszonnyal szoktak, az köveztessék halálra, vére rajta" - valahogy így van leírva a Bibliában.

Névtelen írta...

A "kormány" célja a társadalom lepusztítása, értékek tönkretétele, az országot nyíltan felvásárlók akaratának érvényesítése mindenek felett.

Névtelen írta...

Sikerült.Aljas likudbérencek.Rohadt zsidesz.

casablanka írta...

Milyen "méltóságot" szeretne kivívni magának az a személy, aki a nyilt utcán a puszta v@lagát, t.keit mutogatja? az csak annyit érdemel mint a járdán pisilő "kisasszony" kapott. Egy jó nagy v@lagba rugást!! Az egész murizást csak a tisztességesen gondolkodó emberek bosszantására, kormányzati támogatással, természetesen ezt is a biboldók találták ki.Ezeknek az aljadékoknak a védelmére bezeg van rendőrség, azoknak a szerencsétlenek akiknek a terményeit,javait, nap mint nap ellopják ott " létszámhiányra " hivatkoznak. Ezeknek a megkárosított embereknek a méltoságával ki törődik?

Névtelen írta...

A mocskos tetű ,rothadt buzik miért kapnak ily nagy nyilvánosságot?
Meg van írva az Ószövetségben,hogy az ilyenek halálnak halálával lakoljanak.

Radulovic Zsuzsa írta...

http://nol.hu/kulfold/moszkvanak_fizetnie_kell_a_melegeknek

Sztem ki fogják fizetni minden további nélkül...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló