Újabb cionista színjáték a Közel-Keleten?

Bárhogy is nézzük a dolgot, azért Obama múlt heti kijelentése a zsidó-palesztin béketárgyalásokkal kapcsolatban egész jól felkeverte a fekáliát a Közel-Keleten, és ez igaz még akkor is, ha vasárnap a legbefolyásosabb amerikai cionista szervezet, az AIPAC (Amerikai-Izraeli Közös Ügyek Bizottsága) konferenciáján már finomított valamelyest az eredeti kijelentésén.

Azonban a lényeg ettől túl sokat nem változott. Obama ugyanis az AIPAC konferencián is megismételte csütörtöki beszédének legfontosabb gondolatait: a közel-keleti béketárgyalások alapjaként az 1967-es háború előtti határokat kell figyelembe venni és a megszállt területekről az izraeli csapatok teljes kivonására van szükség.

A kijelentés súlyos, mondhatnánk teljesen meglepő az amerikai elnök szájából, mivel eddig ezt a lehetőséget még soha egyik elődje sem tette beszédtémává. Hogy a bejelentés mennyire nem illik a képbe, azt jól mutatják azok az értesülések is, amik az esetről az amerikai sajtóban jelentek meg. A hírek szerint Benjámin Netanjahu az Obama-beszéd előtti reggelen dühösen hívta fel telefonon Hillary Clinton amerikai külügyminisztert és követelte tőle, hogy az elnök írja át a szöveget és hagyja ki belőle az 1967-es határokra való hivatkozást.

Hogy ténylegesen mi miatt, az egyelőre nem tudható, de az tény, hogy végül a beszéd 35 perccel az előre bejelentett időpont után kezdődött el, azonban a cionisták által kifogásolt mondatok nem kerültek ki belőle. Obama szinte még be sem fejezte a mondandóját, amikor Netanjahu már reagált az elhangzottakra és válaszában kijelentette: „az 1967-es határvonalak védhetetlenek, ezért az amerikai indítvány biztonsági okokból elfogadhatatlanok Izrael számára”.

Az amerikai elnök javaslatát az izraeli utcákon is nagy felháborodás fogadta. A vasárnap este kezdődő Lág báómer elnevezésű, történelmi emlékezésnek számító máglyagyújtás során, a zsidók direkt erre a célra sokszorosított Obama plakátokat használták alágyújtósnak és tűzgerjesztőnek. A deszkák és az egyéb fahulladékok közé helyezett plakátokon az amerikai elnök feje felett a „Vigyázat! PFSZ-ügynök a Fehér Házban!” felirat volt olvasható.

Ha nem ismernénk nagyjából a világ dolgait és a cionisták befolyását az amerikai kormányzatra, még akár el is hihetnénk, hogy tényleg valamilyen változás kezdődött az Egyesült Államok közel-keleti politikájában, hogy talán ők is felismerték, hogy a ki az agresszor és ki az áldozat ebben a történetben.

De azért ne legyünk naivak.

Kizárt dolog, hogy az USA bármilyen engedményt is hajlandó adni a palesztinoknak a zsidók ellenében. Kizárt dolog, hogy Obama vissza tudná, pontosabban vissza akarná kényszeríteni Izraelt a ’67-es határok mögé. Ha ez megtörténne az azt jelentené, hogy a zsidó állam határain kívül maradna több mint 300 ezer zsidó telepes és olyan nagyobb izraeli települések, mint Júdea és Szamária, arról már nem is beszélve, hogy a zsidóknak ki kéne vonulni Kelet-Jeruzsálemből is.

Ha egy pillanatra megállunk, és tényleg reálisan nézzük a dolgot, akkor bármennyire is szomorú ezt kimondani, de azt hiszem teljességgel elképzelhetetlen, hogy ez megtörténjen, hogy a zsidók önként feladják a megszállt terülteket. És ez így van még akkor is, ha a telepek teljesen törvénytelenül, az ENSZ tiltó határozata ellenére épületek. Még akkor is, ha az egész zsidó megszállás nem más, mint tényleges háborús bűntett.

De akkor mire volt jó ez az egész?

Az amerikai zsidó közösségek már bejelentették, újragondolják Obama támogatását a 2012-es elnökválasztáson, ami számára szinte egyenlő a biztos bukással, hisz 2008-ban az amerikai zsidó szervezetek többsége Obamát támogatta, becslések szerint a zsidók közel 80 százaléka rá szavazott.

Vajon akkor miért érte meg Obamának ilyen mélyre nyúlni?

Vagy ez megint nem más, mint egy jól eltervezett cionista trükk? Egy aljas kis színjáték?

Egy újabb időhúzó akció, amivel tovább lehet áltatni és hitegetni a palesztinokat? Ahol az újabb és újabb tárgyalásokkal még évekig lehet húzni az időt, amíg a megszállt területeken még több zsidótelep épül, egészen addig, amíg végül már tényleg nem lesz miről tárgyalni?


[nagyításért katt a fotóra]

2 kommentek:

Herne írta...

Erre sajnos csak az idő ad majd választ. Az idő, amiből a palesztinoknak egyre kevesebb van, a zsidóknak meg egyre több.
Obama azt hiszem komolyan gondolta a változásokat annak idején, legalábbis egy részüket. Szenátorként rendkívül népszerű volt. Elnökként azonban már nem lehetett a maga ura. Szeretnék abban bízni, hogy megemberelte magát, de ha politikáról van szó, nem hiszek már a tündérmesékben. Ha pedig Izrael érintve van, akkor végképp nem. Én a politikával kapcsolatban már csak a tetteknek hiszek. Az utolsó leckét OV-tól tanultam meg, mikor néhány hónapja még kicsit bíztam benne, bizonyára emlékeztek rá. Szóval legalább egy dolog miatt köszönettel tartozom OV-nak. :)
Egy igazi, tökös amerikai elnök pedig előszöris lecsukná az egész AIPAC-et zsarolásért. Amit csinálnak, az kimeríti ezt a bűncselekményt, ráadásul az Egyesült Államok elnökét zsarolják, tehát erőszakkal próbálják a saját döntése ellen, mások érdekébe kényszeríteni, ez pedig - szerény véleményem szerint - már a terrorizmus kategóriája.
Netanjahut és hiénáit nem is jellemezném, nem hiszem hogy újat tudnék mondani velük kapcsolatban.
Az utolsó elnök, aki Izrael ellen emelte fel a szavát, és konkrét cselekedetekre szánta el magát, golyóval a fejében végezte. Ha másképp nem, hát így fognak érvényt szerezni az akaratuknak ezek a vérszomjas fenevadak.
Bár abban biztos vagyok, hogy ha akarja, akkor egy amerikai elnök meg tudja védeni magát a Moszaddal szemben. Az USA minden tekintetben fölényben lenne. Csak hát ott a zsidók titkos fegyvere: a pénz...
Obama viszont úgy vélem már nem fél a pénzelvonástól, az AIPAC zsarolásától. A választásokat az ő támogatásukkal is elveszítené, ha folytatja az eddigi politikát. Amilyen népszerű volt szenátorként, annyira népszerűtlenné vált elnökként. Semmiféle zsidó tőke, lobbi és manipuláció nem tarthatja az elnöki székben, csakis az, ha változtat a politikáján, és az emberek felé fordul a pénz helyett. Talán ezt ismerte fel.

Névtelen írta...

Tegnap netán nyaú,ismét megmondta a lényeget.A sok rohadt jakhetc felállva tapsolta!!!Békéről gagyarászott,a temetők békéjéről.Az aljas angolok eladták nekik Palesztinát,csak úgy.Mint ahogy '2o-ban a franciákkal együtt hazánk 2/3-át elajándékozták a kisantantnak.Undoritó féreg zsidó banda!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló