Az útjelző

Azt hiszem, nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy Cohn-Bendit befutott Magyarországon. Mondhatnánk celeb lett.

Néhány hónapja a honi közvélemény döntő többsége nagy valószínűséggel még azt sem tudta, hogy ez az ember egyátalán létezik, mára pedig már az egyik legismertebb európai politikus lett e hazában.

Szép karrier. Igazán szép.

Daniel honi pályafutása még januárban, Strasbourgban a médiatörvénnyel, majd a magyar EU-elnökség munkájának kritikájával indult, de az eddigi csúcs a héten következett be, amikor is a felvilágosult demokrácia bajnoka Magyarországra látogatott, hogy helyben fejtse ki az álláspontját a készülő új magyar alkotmányról, hogy - az ő szavaival élve - „leckét adjon” nekünk, magyaroknak demokráciából.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy csak úgy fogta magát és kéretlenül itt termett, mert annyira nagy szükségét érezte annak, hogy fényt hozzon Európa e sötét zugába, akkor annak jelezném, hogy a dolog nem egészen így történt. Cohn-Bendit hivatalos látogatáson járt nálunk, mivel az LMP és az Európai Zöldpárt EP-frakciója kétnapos programot rendezett Budapesten, Magyarország válaszúton - Válaszok a kihívásokra címmel.

Gondolom, most azért sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mi szükség volt erre a nagyon fontos eszmecserére? A választ Rebecca Harms, a frakció német társelnöke adta meg, aki szerint több okuk is volt, hogy Magyarországra jöjjenek. Egyrészt az LMP „elképzelhetetlenül fontos” választási sikere, másrészt pedig a magyar médiatörvény és az alkotmányozás miatti aggályok.

Most nagyvonalúan tekintsünk el annak a boncolgatásától, hogy mégis mi köze van az európai zöldeknek a mi alaptörvényünkhöz, meg abba se nagyon menjünk bele, hogy a Schiffer-féle gittegylet szereplésében mi az az „elképzelhetetlenül fontos”, hanem inkább nézzük meg azt, hogy hogyan is szakértette meg Cohn-Bendit a magyar alkotmánytervezet preambulumát: „Hogy is kezdődik az alkotmány? Isten áldd meg a magyart. Ezzel van egy problémám: nem hiszek Istenben (…) Az emberek többsége nem hisz a nemzetben, a hűségben és a családban.” [a beszédért katt IDE]

Őszinte mondatok. Rég vártunk már erre. A teremben is óriási taps követte e gondolatokat.

Így hát ezek után pedig mi se tegyünk mást, csak mondjunk egy köszönömöt, mert ez jár neki azért a tevékenységért, amit ezért az országért tett. Mert ami tény, az tény, azt mondjuk ki: Daniel ezen röpke idő alatt, amit nálunk töltött rengeteget tett a magyar emberek öntudatra ébredésért, de ha ezt a munkát páratlannak, vagy felbecsülhetetlennek neveznénk, azt gondolom, akkor se esnénk túlzásba a jelzők tekintetében.

Cohn-Bendit ugyanis széles nyilvánosság előtt bemutatta azt, amitől egy jóérzésű magyar ember egyszerűen elokádja magát, függetlenül szerintem attól, hogy a hazai politikai paletta melyik oldalával szimpatizál. Most már látja mindenki, hogy hová vezet a liberális mocsok, hogy milyen idiótákat termel ki magából az az eszme, amit az elmúlt 20 évben nekünk felvilágosult európai értékként és gyakorlatként akartak beadni.

Az európai zöldek mintapéldánya megtette nekünk azt a szívességet, hogy kijelölte az irányokat. Sőt, többet tett ennél. Maga és az általa képviselt szellemiség lett az útjelző, mintegy messziről láthatóan hirdetve azt az utat, ami felé még véletlenül sem szabad mégegyszer elindulnunk. De Cohn-Benditnek nem csak azt köszönhetjük meg, hogy megnyilvánulásával európai viszonylatban rávilágított a valóságra, hanem azt is, hogy a Budapestre szervezett összejövetellel végleg lerántotta a leplet az LMP álszent arcáról.

„Szeretnék elmondani egy zsidó viccet. Nem tudom, el lehet-e ma Magyarországon mondani egy zsidó viccet, de nem tudok mit tenni, ez vagyok én. Tehát a zsidó vicc így szól: ha csak két választásod van, válaszd mindig a harmadikat. A Fidesz és a posztkommunizmus mellett van egy harmadik lehetőség, a neve LMP.” – fényezte az esemény házigazdáit Daniel, akik Schiffer Andrással az élen büszkén feszítettek e mondatok hallatán, aztán szorgalmasan tapsoltak a Himnusz gyalázásának, végül pedig köpködtek egy jót bő nyállal az európai liberáltakkal, mert mi magyarok nem vagyunk elég felvilágosult demokraták.

Így, néhány nap távlatából visszanézve az eseményre és már ismerve a honi közvélemény többségének egyértelmű reakcióját, azt gondolom, virtuálisan megveregethetjük Cohn-Bendit vállát, hisz egyszer és mindenkorra tisztába tett jónéhány fontos dolgot azok fejében, akik eddig még hittek abban, hogy Lehet Más a Politika, akik elhitték, hogy a manapság liberalizmusnak nevezett fertő értelmes irányba vezethet egy társadalmat. És talán segített azoknak is, akik esetleg elbizonytalanodtak volna olyan értékekben, mint nemzet, hit, hűség, család.

Cohn-Bendit ugyanis pontosan bemutatta azt, hogy mit jelent manapság liberálisnak lenni.

Köszönjük Dani!