Az útjelző

Azt hiszem, nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy Cohn-Bendit befutott Magyarországon. Mondhatnánk celeb lett.

Néhány hónapja a honi közvélemény döntő többsége nagy valószínűséggel még azt sem tudta, hogy ez az ember egyátalán létezik, mára pedig már az egyik legismertebb európai politikus lett e hazában.

Szép karrier. Igazán szép.

Daniel honi pályafutása még januárban, Strasbourgban a médiatörvénnyel, majd a magyar EU-elnökség munkájának kritikájával indult, de az eddigi csúcs a héten következett be, amikor is a felvilágosult demokrácia bajnoka Magyarországra látogatott, hogy helyben fejtse ki az álláspontját a készülő új magyar alkotmányról, hogy - az ő szavaival élve - „leckét adjon” nekünk, magyaroknak demokráciából.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy csak úgy fogta magát és kéretlenül itt termett, mert annyira nagy szükségét érezte annak, hogy fényt hozzon Európa e sötét zugába, akkor annak jelezném, hogy a dolog nem egészen így történt. Cohn-Bendit hivatalos látogatáson járt nálunk, mivel az LMP és az Európai Zöldpárt EP-frakciója kétnapos programot rendezett Budapesten, Magyarország válaszúton - Válaszok a kihívásokra címmel.

Gondolom, most azért sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mi szükség volt erre a nagyon fontos eszmecserére? A választ Rebecca Harms, a frakció német társelnöke adta meg, aki szerint több okuk is volt, hogy Magyarországra jöjjenek. Egyrészt az LMP „elképzelhetetlenül fontos” választási sikere, másrészt pedig a magyar médiatörvény és az alkotmányozás miatti aggályok.

Most nagyvonalúan tekintsünk el annak a boncolgatásától, hogy mégis mi köze van az európai zöldeknek a mi alaptörvényünkhöz, meg abba se nagyon menjünk bele, hogy a Schiffer-féle gittegylet szereplésében mi az az „elképzelhetetlenül fontos”, hanem inkább nézzük meg azt, hogy hogyan is szakértette meg Cohn-Bendit a magyar alkotmánytervezet preambulumát: „Hogy is kezdődik az alkotmány? Isten áldd meg a magyart. Ezzel van egy problémám: nem hiszek Istenben (…) Az emberek többsége nem hisz a nemzetben, a hűségben és a családban.” [a beszédért katt IDE]

Őszinte mondatok. Rég vártunk már erre. A teremben is óriási taps követte e gondolatokat.

Így hát ezek után pedig mi se tegyünk mást, csak mondjunk egy köszönömöt, mert ez jár neki azért a tevékenységért, amit ezért az országért tett. Mert ami tény, az tény, azt mondjuk ki: Daniel ezen röpke idő alatt, amit nálunk töltött rengeteget tett a magyar emberek öntudatra ébredésért, de ha ezt a munkát páratlannak, vagy felbecsülhetetlennek neveznénk, azt gondolom, akkor se esnénk túlzásba a jelzők tekintetében.

Cohn-Bendit ugyanis széles nyilvánosság előtt bemutatta azt, amitől egy jóérzésű magyar ember egyszerűen elokádja magát, függetlenül szerintem attól, hogy a hazai politikai paletta melyik oldalával szimpatizál. Most már látja mindenki, hogy hová vezet a liberális mocsok, hogy milyen idiótákat termel ki magából az az eszme, amit az elmúlt 20 évben nekünk felvilágosult európai értékként és gyakorlatként akartak beadni.

Az európai zöldek mintapéldánya megtette nekünk azt a szívességet, hogy kijelölte az irányokat. Sőt, többet tett ennél. Maga és az általa képviselt szellemiség lett az útjelző, mintegy messziről láthatóan hirdetve azt az utat, ami felé még véletlenül sem szabad mégegyszer elindulnunk. De Cohn-Benditnek nem csak azt köszönhetjük meg, hogy megnyilvánulásával európai viszonylatban rávilágított a valóságra, hanem azt is, hogy a Budapestre szervezett összejövetellel végleg lerántotta a leplet az LMP álszent arcáról.

„Szeretnék elmondani egy zsidó viccet. Nem tudom, el lehet-e ma Magyarországon mondani egy zsidó viccet, de nem tudok mit tenni, ez vagyok én. Tehát a zsidó vicc így szól: ha csak két választásod van, válaszd mindig a harmadikat. A Fidesz és a posztkommunizmus mellett van egy harmadik lehetőség, a neve LMP.” – fényezte az esemény házigazdáit Daniel, akik Schiffer Andrással az élen büszkén feszítettek e mondatok hallatán, aztán szorgalmasan tapsoltak a Himnusz gyalázásának, végül pedig köpködtek egy jót bő nyállal az európai liberáltakkal, mert mi magyarok nem vagyunk elég felvilágosult demokraták.

Így, néhány nap távlatából visszanézve az eseményre és már ismerve a honi közvélemény többségének egyértelmű reakcióját, azt gondolom, virtuálisan megveregethetjük Cohn-Bendit vállát, hisz egyszer és mindenkorra tisztába tett jónéhány fontos dolgot azok fejében, akik eddig még hittek abban, hogy Lehet Más a Politika, akik elhitték, hogy a manapság liberalizmusnak nevezett fertő értelmes irányba vezethet egy társadalmat. És talán segített azoknak is, akik esetleg elbizonytalanodtak volna olyan értékekben, mint nemzet, hit, hűség, család.

Cohn-Bendit ugyanis pontosan bemutatta azt, hogy mit jelent manapság liberálisnak lenni.

Köszönjük Dani!

6 kommentek:

Herne írta...

Érdekes, én sem hiszek Istenben, mégis örömmel látom az "Isten, áldd meg a magyart" kezdősort. Egyrészt ezer éves múltunkra épül, másrészt nemzeti himnuszunk kezdősora is egyben, harmadrészt pedig egészen egyszerűen szebb, mint a száraz jogászi maszlag. Hogy Cohn-Benditnek van-e baja ezzel, azt magasról leszarom.
Bár ezzel a névvel nem is várhatnánk mást. Ez a név nekem valahogy nem franciásan cseng. Sokkal inkább hasonlít arra a népére, amelyik mindenbe belepofázik, mindenkire rá akarja erőszakolni a saját maga által jónak tartott értékrendet, lehetőleg állati szintre züllesztve az adott kultúrát, hogy könnyebben uralkodhasson felette. Beszivárgás, belső bomlasztás, ez a klasszikus taktikájuk.
Ápropó, ez a nép épp megint bombázgat Palesztinában, a hazai média és közélet mégis ezzel a szerencsétlennel van elfoglalva. Csak tegnap azt hiszem 14 embert gyilkoltak meg ezek az állatok, minden ok nélkül (legalábbis este ennyiről tudtam). Csak mert nekik szabad. Mert néha, mint Cohn-Bendit is teszi, oda kell menni és helyrerakni a fejeket. Hogy tudjuk, ki az úr a háznál. Klasszikus szolgatartó taktika. Ebből is egyenesen lehet következtetni a mentalitásukra és a céljaikra.
Namostkérem ne merészeljen engem senki leantiszemitázni. Az arabok is szemita népek, és kifejezetten kedvelem a kultúrájukat, sőt, jó kapcsolatot ápolok jónéhány arab emberrel.

Nem vagyok benne biztos, hogy jól értelmeztem, de rémlik egy interjúrészlet, amit ezzel a hazátlan, gyökér nélküli, tartás nélküli, minden emberi lényétől megfosztott, emberi mivoltából totálisan kifordult szörnyalakkal készítettek, mely szerint a Marseillaise-zel is problémája van. Ha ez tényleg így van, akkor a franciáknál nem örvendhet túl nagy népszerűségnek, ők ugyanis rém büszkék a történelmükre.
Talán épp ezért jött ide. Egy tévelygő, szétrombolt ország, ahol egy kis figyelmet kaphat, sikerélményre tehet szert.

Radulovic Zsuzsa írta...

Kedves Herne!

Sok mindenben egyet értünk. De nem szabad lebecsülni Kóhnbandita befolyását, ugyanis mind Francia-, mind Németországban, így az EU-ban is neki és a többi 68-asnak iszonyatos befolyása van, legtöbbjük magas pozíciókat tölt be a gazdaságban, politikában, alkotmánybírósági tagok, főügyészek, konszernek igazgatói, vagy tulajdonosai, tudósok, közgazdászok, jövőkutatók, stb.

"Isten, áldd meg a magyart!"

Gambit írta...

Ezért kéne minél előbb otthagyni az EU-t, hagy rohadjon meg az összes 68-assal együtt...

Névtelen írta...

Kohnnak az a baja ,hogy ISTEN áldd meg a magyart,mert nem hisz Istenben.Én meg azt nem hiszem,hogy Isten őket vállasztotta ki.Amúgy meg kit zavar,hogy ez a büdös pedereszta miben hisz.A halálos nehéznyavalya törje ki az aljas schifferrel eggyűt.

casablanka írta...

Hülye pedofil, kiskoruak megrontója.Le van sz@rva!Áldja meg őt az ő jahveja, ahogy megérdemli, meg az összes hozzáhasonló "kiválasztottal" egyetemben.

házikígyó írta...

Én nem köszönném meg ennek a kohn-nak, aki nem is istenfélő kohn azt, hogy itt járt.

Az szdsz/lmp nem vész el.....mindig lesznek magyarországi idegenszerűek és külföldi támogatók. Nem lehet semmit tenni ellene.
A világméretű mocsok miatt.

Micisapkázott már egy itt élősködő,akkoriban szárnyalt a szadesz, annyira tetszett a népnek. Még hogy kinyílik a szem, ugyan.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló