OV elvtársai, avagy minden úgy megy, mint régen

Gyanítom, hogy annak idején a marxista szakosító esti egyetemeken nem oktatták külön tantárgyként a pofátlanságot és a gátlástalanságot, és valószínűleg a köpönyegforgatás sem kapott önálló órát, azonban az bizton állítható, hogy akik ezen intézmények egyikében és a Párt legfelsőbb vezetőinek tanításain szocializálódtak, mégis egészen magas fokon képesek űzni ezeket a tulajdonságokat.

A dologban csak az a meglepő, hogy nem csakhogy űzték, hanem még ma is űzik. Sőt, mára már egyszerűen tökélyre fejlesztették és a nagy fülkeforradalom eredményeképp immár kormányzati szintre is emelték. Most pedig, mint egy látlelet ott tündököl az egész Gubcsi Lajos képében a mai magyar közélet egén.

Gubcsi elvtársnak, az MSZMP KB egykori osztályvezető-helyettesének, a Honvédelmi Minisztérium alatt működő Zrínyi Média kft jelenlegi ügyvezetőjének karrierje és a napokban vele kapcsolatban kipattant botrány jól bemutatja, hogy mi is történt itt az elmúlt 20 évben, jól leképezi azt a velejéig rohad rendszert, ami a honi politikai elit kulisszái mögül egy-egy ilyen történet napvilágra kerülésekor fel-felsejlik.

Történt ugyanis, hogy a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője úgy gondolta, hogy ő már pedig egy új, saját szerkesztésű könyvvel ajándékozza meg a magyar irodalmat. Azonban a 86 oldalas 1000-1100 évvel ezelőtt... című, angol nyelvű, fotókkal és illusztrációkkal gazdagon színesített könyvet nem a saját költségén adta ki, hanem azt az általa vezetett Zrínyi Média kft költségvetéséből, azaz közpénzből finanszírozta.

Ez mindösszesen potom 1,2 millió forintjába került az adófizetőknek. De a történet itt nem ért véget, mivel Gubcsi elvtárs úgy gondolta, hogy neki a könyv szerkesztésért külön tiszteletdíj is jár, amit szintén az állami pénzből gazdálkodó cég költségvetéséből utaltak át neki. Ez utóbbira azért volt ”jogosult”, mert szerinte a szerkesztési munka nem tartozik a munkaköri leírásába foglalt tevékenységek közé.

Amikor a HM sajtóosztályától megkérdezték, hogy nem gondolják-e úgy, hogy azért kicsit necces ez az ügy, akkor az illetékesek azt közölték, hogy azért jelent meg ebben a konstrukcióban ez a „hiánypótló kiadvány”, mert ezt osztogatják az uniós elnökségi rendezvényeken. Egyébként meg ne reklamáljon senki, mert a könyv nagyon népszerű az idelátogató diplomaták körében…

Azonban Gubcsi elvtársnak, mint mára kiderült, nem ez az első ilyen jellegű dobása. Mivel ő csak úgy tud dolgozni, hogyha barátok és családtagok veszik körül, ezért magasról téve az általános kormányzati létszámstop előírásra, az általa vezetett cég korábbi 40 főt alig meghaladó létszámát az elmúlt hónapokban 60 fő fölé duzzasztotta úgy, hogy az új állásokat szinte kivétel nélkül a személyes ismerősök és barátok kapták meg. Így aztán mára az állami cég Kerepesi úti központjában állandó vendégek lettek Gubcsi és barátainak gyerekei, ismerősei, akik olyannyira otthon érzik magukat, hogy gyakran az állományülések is a jelenlétükben zajlanak.

De Lajos bokros teendői mellett odafigyel arra is, hogy a korábban kiadott könyvei is jól fogyjanak. Normál esetben ugyan a kutya nem venné őket, de amióta ő lett a médiacég vezetője ez a kérdés is megoldódott. A Zrínyi Média emberünk hatalmas ötlete alapján ugyanis elindította a Könyvvonat nevű adományozóprojektet, ami számos hazai, erdélyi és felvidéki településre visz a katonai kiadó régebbi kiadványaiból. A csomagokba pedig teljesen véletlenül több ezer régi Gubcsi könyv került…

De ilyen véletlenek előfordulnak, meg olyanok is, mint az Attila hun király lovas szobra körül felmerült érdekességek. A nagyjából 10 millió forintot érő szobrot még tavaly december elején Kövér László házelnök, valamint számos tábornok, ezredes és művész részvételével, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével avatták fel.

A hivatalos közlemény szerint az alkotás a Magyar Művészetért Szoborkertben kapott méltó helyet. Azonban a hírek arról már nem szóltak, hogy a Magyar Művészetért Szoborkertnek nevezett terület nem más, mint Gubcsi elvtárs XXII. kerületi házának a kertje.

A közlemény természetesen azt sem részletezte, hogy az avatást követő fogadás pedig Gubcsi házban került megrendezésre, de a százfős vendégsereget nem a házigazda, hanem a Zrínyi Média alkalmazottai szolgálták ki. Természetesen az egész összejövetelt közpénzből finanszírozva.

A fenti kis ügyekre narancsos körökből már OV figyelmét is megpróbálták felhívni, azonban egyelőre semmi változás nem várható. Sőt. A múlt héten egy vezetői értekezleten Gubcsi elvtárs állítólag bejelentette, hogy hamarosan az ő vezetése alatt egyesítik a kommunikációs céget a 150 fős, saját nyomdakapacitással rendelkező HM Térképészeti Kht-val…

És itt végére még ideidézném ennek a remek embernek azon nyilatkozatát, amit a kinevezése után nem sokkal tett: „Pénzmosoda voltunk az előző miniszter idején, az igazgató volt a mosónő; nagy pénzek áramlottak keresztül rajtunk. A Zrínyi Média az előző kormány idején a miniszter kabinetjéig felnyúló bűnszövetkezetként működött.”

Mi pedig bátran hozzátehetjük, hogy a helyzet forradalom ide, narancsvidék oda jottányit sem változott.

5 kommentek:

Casablanka írta...

Orbán jobban tenné ha az ilyen embereket mint Hende, a válaszaival együtt elküldené a... Mert ha ez igy megy tovább, a 15- 2o éves kormányzásból nem lesz semmi. Mert még a rajongók is megunják egyszer ezt a szarakodást. (Ha Schuslag ügy nem volt akkor Gubcsi ügy sincs, az újságiró kérdésére válaszolta Hende )

Herne írta...

Bevallom, reméltem, hogy ma erről fogtok cikkezni, és akkor hozzászólhatok valami velőset. Este, ahogy néztem a tévét, a reklámok alatt kapcsolgatva pont belebotlottam ebbe az ügybe. De az igazság az, hogy így több mint 24 óra elteltével sem tudok mit mondani, mert a pofátlanság ezen fokára már nincsenek szavak. Sokminden van, amire még a mi szép nyelvünk sem ismer kifejezést, mert szavakkal kifejezni lehetetlenség. Szerelem, gyűlölet, megannyi érzés. Nos, ez is ilyen. Undor, gyűlölet, megvetés keveréke. Nem lehet szavakkal kifejezni azt a fokú gyűlöletet, amit ezen emberek iránt érzünk, mert ez már túlmegy az emberi természet normális, természetes határain. Ez már emberfeletti gyűlölet, emberfeletti ocsmányságokra adott válaszként. Napjaink jogszabályok mögé rejtőző tolvajai azonmban ne higgyék azt, hogy amire nincs jogszabály, nincs szó, az nem is létezik. Épp ellenkezőleg: az létezik csak igazán. A szerelem, a gyűlölet; szavakat nem találunk rájuk, mégis ezek azok a dolgok, amelyek leginkább befolyásolják az életünket.

OV a következő választásokig el fogja veszíteni a tábora nagy részét. Egy év eltelt, és semmit sem tett, a szar kozmetikázásán kívül. Minden maradt a régiben. Egy év elég idő ahhoz, hogy levonjuk a tanulságot, és a jövőben várható tendenciákat. Egy év alatt néhány tízezren kiábrándulnak; két év alatt néhány százezren; négy év alatt néhány milliónyian. Ha a demokratikus keretek között maradunk, azon kell dolgoznunk, hogy 2014-ben azok, akik azért szavaznak a Fideszre, mert nem akarnak az MSZP-re, vagy fordítva, megtudják, hogy van harmadik lehetőség is.
Ha mindössze 1 misibe kerül egy könyv kiadása, kezdhetjük is akár ezzel.
Abba pedig bele sem merek gondolni, hogy a Gubcsi és a hozzá hasonlók munkái alapján milyen véleménnyel lehet rólunk az EU.

Ami engem illet egyébként, én már morálisan leválasztottam magam erről az ocsmányságról, amit magyar politikai elitnek hívnak. Nem érzem magam közösnek velük. Lehet, hogy egy országban élünk, de nem vagyunk egyek. Semmi közünk egymáshoz. Nem érdekel semmi, amit mondanak vagy tesznek, rám már nincsenek hatással. Semmilyen kapcsolatot nem ismerek el velük. Nem ismerem el, nem tekintem őket a vezetőimnek. A magam vezetője vagyok.
A gyakorlatban ez persze nem sokon változtat, de engem megnyugtat. Várom a napot, amikor az egész nép ráébred, hogy azok az emberek ott fent semmiben sem közösek velük.

Névtelen írta...

Hende hiába venné fel Veres Péter bácsi csizmáját, bricsesz nadrágját, csak külsőleg hasonlithatna, bevallottan hozzá nem értő elődjéhez!

chabbix írta...

Gondolom már észrevetted!

A vén komcsit - közleményekben, nyilatkozatokban, "kikérjük-magunknak a feltételezést" újságcikkekben -, máris körömszakadtáig védik , az Új Világrend, már a nemzeti színű köntöst is levetett, azt már csak felmosórongynak használó, most épp hatalmon levő újliberális, narancs színű hívei.
Teszik ezt mindazzal a pofátlansággal, mint elődeik! Arra, ami minden, egy kicsit is normálisan gondolkodó embernek feltűnik, nevezetesen, mit keresnek államilag finanszírozott, több tízmilliós szobrok egy büdös bolsi villájának kertjében, hende és bandája még csak nem is reagált...
Ilyenek ezek, pont mint amilyenek, azok (valamennyi Jewish Mark Palmer és Soros kitalációi,kreálmányai, agyrém szüleményei!).

Kicsit régebbre visszatérve, Kedves R.P.!
Emlékszel Te még arra, annak idején hogyan, milyen terülten és főként miből épült fel a Gubcsi-villa?
Hát persze, hogy úgy lopta minden négyzetcentiméterét,minden kanál malterét, minden marék földjét, minden darab cserepét! Még az elején, vagy 20 éve!

Névtelen írta...

A hunok királya Attila,az ilyen mókákért élve nyúzatta volna meg gubcsi lajcsit,meg a többi átvedlett komcsit.Először kivűlről,majd most belülről tették tönkre honvédségünket.Ezzen megvilágosult mszmp-s ,kiszes renegátoknak olyan vastag a bőr az arcukon,hogy a csizmatalp ehhez képpest szattyánbőr!!!Amilyen a gazdája ,olyan a szolgája!!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló