Kontur a kontúr, avagy a szánalmas színjáték folytatódik tovább

Azt hiszem, hogy tavaly tavasszal, amikor az elvtársak eltakarodtak a hatalomból, sokan bíztak, sokan bíztunk abban, hogyha nem is lesz mindjárt jelentős javulás az ország életében, de legalább az a mérhetetlen pofátlanság, az emberek totális hülyének nézése, ami olyannyira jellemzője volt a Gyurcsány-Bajnai-érának, legalább az eltűnik a kormányzati mindennapokból.

Ha visszatekintünk az akkori időszakra, és ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor kár lenne eltagadni, hogy az első hetekben ez sikerült is. Nem azt mondom, hogy nem volt egy-egy elszólás, de azért hellyel-közzel tartották magukat a narancsosok.

Aztán ahogy teltek a hónapok egyre több lett a bicskanyitogató megjegyzés, mára pedig eljutottunk oda, hogy cinizmus és pökhendiség terén szinte nincs is különbség a korábbi kormányzat és a mostani kommunikációja között. A múlt pénteken pedig a fideszesek átlépték azt a határt, amit szerintem még a narancsos szimpatizánsok se tudnak nyomdafestéket tűrő módon kommentálni.

Történt ugyanis, hogy a készülő Alkotmány pénteki parlamenti vitája során magasztos gondolatok ide, fennkölt eszmék oda, nem volt megfelelő számú narancsos képviselő a teremben. Egészen pontosan szinte senki nem volt a felszólalókon kívül a teremben, ami valljuk azért kissé kínos egy ilyen horderejű ügy tárgyalása kapcsán. Annak fényében pedig még inkább az, hogy OV az év elején még a következőket mondta: „A megújulás éve jön. Március 15-én az Országgyűlés egy ünnepélyes deklarációval átalakítja magát alkotmányozó nemzetgyűléssé.”

Kár, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés lehetősége a narancsos képviselőket nem nagyon dobja fel, vagy az is lehet, hogy ők már tudják, hogy a parlamentben folyó felesleges szájtépés csak a nagy színjáték egy része, és a fontos dolgok már rég eldőltek egy szűk csoport megbeszélései során.


Az alkotmányozó nemzetgyűlés


Azonban a műsornak mennie kell, a látszólagos vitákat le kell folytatni, a tévéközvetítésnek pedig meg kell mutatnia a szélesebb tömegeknek is, hogy milyen komoly munka folyik alkotmányozás címén. És ha nincsenek képviselők az ülésteremben, akiket mutathatna a kamera, akkor pedig úgy kell csinálni, hogy legyen, mert az mégiscsak nagy blama lenne, ha az ország népe azt látná, hogy a nagy vita érdektelensége fullad. De a nagyérdemű nem látja ezt, mert a narancsosok megoldották ezt is. Ugyan kicsit röhejes, kicsit szánalmas, de a mienk - mondhatnánk Pelikán elvtárs után szabadon.

Szóval megoldották. Nem tudom melyik fideszes stratégának a fejéből kipattant ki a nagy ötlet, de a megoldás az lett, hogyha a szónok körül nincs bent senki a teremben, és a tévé körülötte csak üres székeket mutatna, akkor azok, akik ott vannak, menjenek oda és üljék körbe a felszólalót, ezzel hitetve el a nézőkkel, hogy a vita milyen nagy érdeklődés közepette zajlik.

És a stratégia működött.

Ahogy jöttek sorra a narancsos felszólalók a tömegnövelő brigád úgy rohant egyik padsorból a másikba. Megtörtént az is, hogy amikor Vécsey László kapott szót, akinek a környezetében mindössze egyetlen párttársa foglalt helyet, Hoffmann Rózsa, nem kevesebb, mint nyolc széket és két padsort nyargalt végig, hogy leülhessen a szónok mögé. De a legbiztosabb és legmegbízhatóbb ”tömeg” Kontur Pál volt, aki órákon keresztül szaladgált a székek között, hogy mindig a megfelelő helyen legyen...


Kontur a kontúr
[nagyításért katt a fotóra]



Ha a történet itt befejeződne, már akkor is felháborodhatnánk, hogy mégis milyen dolog ez. De a történet itt nemhogy nem ért véget, hanem igazából innentől lépett át abba az Elqrói dimenzióba, amitől jogosan nyílik ki a bicska mindenki zsebébe.

Kontur Pál ugyanis arra az újságírói kérdésre, hogy ugyan mondja már meg, hogy mégis milyen értelmes oka volt annak, hogy neki mindig az éppen aktuális felszólaló mellett kellett helyet foglalnia, a következőket válaszolta: „Nagyon nehéz ország-világ előtt beszélni, és jólesik az embernek, ha így buzdítják a társai. Ha valaki mellett ott ülünk, az biztonságot ad. Ez olyan, mint a család. Ha van valaki az ember mögött vagy mellett, akkor jól tud dolgozni.”

Az ilyen mondatok után ugyan meg lehetne állapítani, hogy az egész alkotmányozás pont olyan, mint a fenti történet, hogy az egész egy szánalmas színjáték, ahol idétlen statiszták rohangálnak a színpadon, miközben a háttérben már minden el van döntve. És még lehetne boncolgatni tovább a dolgot bekezdéseken keresztül, de azt hiszem, erre a Kontur-féle narancsos megnyilatkozásra ez nem lehet válasz. Mert arra van egy sokkal találóbb és lényegre törőbb, ami egészen pontosan kifejezi azt, ami az ilyen megszólalások után az embernek az eszébe jut:

Elmentek ti a picsáb@.

15 kommentek:

libál írta...

A színjáték valóban folytatódik: legutóbb Nyikos László Jobbik országgyűlési képviselőt, volt MSZMP-tagot (!!) szólították fel arra a Jobbik vezetői, hogy adja vissza a mandátumát - holott ők nagyon is jól tudják: egyetlen képviselő sem kötelezhető a mandátum visszaadására, az egyedül csak a képvislőtől függ.
Mondjuk nem kellett volna hazudni a Jobbik vezetőinek azt, hogy a pártjukban nincs volt MSZMP-tag!

Radulovic Zsuzsa írta...

A kérdőívek se rosszak, amelyek beérkezése után a rendelkezésre bocsátott idő rövidsége miatt enyhén szólva kétséges, hogy el tudják-e olvasni, nemhogy értekelni őket, mielőtt az alakotmányra ráteszik a pecsétet. Ezért nagyon úgy tünik, hogy nem is ezt a célt szolgálják. Több variáció is lehetséges, szabad találgatni, hogy mégis melyik célt, ha nem ezt.

Herne írta...

Ez a csürhe, vagy mondhatni stílusosan: csőcselék, nem méltó és nem alkalmas az alkotmányozásra. Ebből az egészből valami iszonyatosan nevetséges, és a nép számára iszonyatosan rossz fog kisülni. Ezek egyszerűen alkalmatlanok, fel egészen Viktorig. Majdnem biztos vagyok benne, hogy amit ezek a dilettáns marhák összetákolnak, annál még az eddig érvényben lévő alkotmány is jobb volt. Lehet, hogy komcsi, de legalább egységes, jól összeszedett, és meg merem kockáztatni, hogy bár nem szimpatizálok velük, de akik azt az alkotmányt létrehozták, legalább értették a dolgukat. Ezek az üzletemberek, egyéni vállalkozók, megélhetési politikusok, csókos honatyák, írástudatlan államfők, köztörvényes képviselők, ezek mégis miféle alkotmányt tudnának összehozni? Majdnem azt írtam, hogy egy általános iskolai negyedikes osztályra is inkább bíznám az egészet, csak közben eszembejutott, hogy már azok sem tudnak írni-olvasni, hála a liberális oktatási rendszernek és nevelési módszereknek. Ezekre a marhákra mindennél jobban illik az, hogy "elefánt a porcelánboltban". A böszme, jóléttől hurkás ujjaikkal ragadják meg a tollat, nyomkodják a gombot, és egyik sem ért a munkájához. Van egy kifejezés, amit újabban használok, nehezen lehetne pontosan körvonalazni, mit értek alatta: balkánbunkó. Nagyjából azokra az emberekre használom, akik magas pozícióba jutottak, a megfelelő képességek nélkül. Tehát amíg egy nyugati politikus ugyanolyan korrupt, de legalább képes diplomatának látszani, megvan hozzá a képessége, addig itt vannak ezek a balkánbunkók, útszéli parasztok, akik egy mondatot sem tudnak végigmondani bazdmeg nélkül. A volt szoci országokra jellemző ez a típus, mert a balkáni állapotoktól az állítólagos nyugati színvonalig eljutván hiányzott a szükségszerű átmenet. Mintha gyerekből hirtelen felnőtt lenne, a kamaszkor és az azzal járó nélkülözhetetlen tapasztalatok és fejlődési szakaszok kimaradásával. Rémesen ostoba, civilizálatlan emberek, nem csoda, hogy nyugaton a kelet-európaiakat vadembereknek tartják, hiszen ezek szolgálnak reprezentatív példaként. Korrupt, műveletlen, ostoba zsírtömegek.
Namost pedig azt, hogy egy ilyen csőcselék méltó-e egy alkotmányozásra, vagy egyáltalán arra, hogy betegye a lábát a Parlamentbe, azt hiszem már felesleges is elemeznem. Ezek akarnak, féktelen - mondhatni balkánbunkó - becsvágyukban alkotmányozóként bekerülni a történelemkönyvekbe, ezek akarják, hogy együtt említsék a neveiket régi nagyjainkkal! Ezek a korrupt, funkcionális analfabéta idióták!
Sajnos el kell szomorítsam őket, hiába cenzúráznak ugyanis amíg élnek, későbbi korok történészei előtt nem tudják elrejteni az igazságot. Bekerülnek a történelembe - gúny, nevetség és megvetés tárgyaként.

Egyébként épp a napokban hallottam, hogy a választások idején még az egyik keménymagnak számító fiatal narancsos értelmiség is el van már hűlve attól, amit ezek művelnek...Viktor, nem lesz itt mégegy kétharmad, hacsak nem a Jobbik számára! Igyekezz azon, hogy minél kisebb kárt okozz addig, hátha nem kell a rácsok mögött megvénülnöd!

casablanka írta...

Nem vagyok annyira kétségbe esve ettől az "alkotmánycsinálástól" ha jön a következő bagázs, majd csinálnak másikat. Ez lesz most a divat. Miért? Az un.rendszerváltozás óta az Alkotmánybiróság hány törvényt birált felül és adott vissza átdolgozásra? Először még megszeppentek az éppen aktuális politikusok, később már vérszemet kaptak és egy az egyben beiktatták a visszadott törvényeket, fittyet hányva az Alkotmánybirák észrevételeire. Ezért lett a parlamentből törvénygyár. Minden kormány saját izlése szerint hozta, hozza a törvényeit. Az alaptörvény sem lesz más.Ezért felesleges is
az Alkormány biróság szerintük. A lényeg benne lesz ebben a most született alkotmányban is. Magyaroszág fővárosa Budapest. Egyenlőre. Törődnek is ezek velünk. Maszlag az egész.

Gambit írta...

Radulovic Zsuzsa: Hogy legyen mivel fűteni otthon :D

Névtelen írta...

Szegény Kohntur,majd a tüdejét köpte ki a nagy futkosásban !!Egy ilyen vén sz@rostól ez nem kis teljesitmény.Jó helyre,jó időben űlni tudni kell.Mikor ezt a Novák Előd szóvá tette,gúnyos vigyorgással kiosztotta őt a szőrös blankolt salamon,meg a nagy észkombájn narancsics.Ezzek annyira elszemtelenedtek,hogy már a tv kamerái előtt is hülyének nézznek minket!!Kohntur nyargalászásait jutalmazni kellene a Váci, Nagy Ignác úti pihenő helyen.Itt kipihenhetné a fáradalmait.

Zazrivecz írta...

Ez egy ragyogó jó cikk lehetett volna a képanyaggal együtt - nagy kár az utolsó sorért! (Úgy látszik, a szerzőből addigra kitört az, amit még otthonról hozott. Ilyen stílussal legfeljebb a Kurucinfó alkalmazná, bár hasonló felkészültségűek ott is vannak elegen.)

Névtelen írta...

zazriveczező::::::györkös,szikszai,kassai,de leginkább büdös füstös kokeró.Na most már elmehetsz a bús picsáb@!!!!more,te mit hoztál a putriból.húzzál vissza a c-pressbe!!A tetű egye meg azt a retkes tested.

Névtelen írta...

Sajnos be kell látni, a parlamenti "demokrácia" már csak ilyen. A látszat a legfontosabb. A legtöbb ember nem jut túl a felszínen, hall szép frázisokat, nemzeties szólamokat, felhevült szónokokat, komoly és érdeklődő képviselőket...
Valójában pedig érdemi munkát alig páran végeznek, ez egy lobbi hadsereg, akik a pénzért és a nagy lehetőségekért ülnek ott. Pechükre néha ott is kell lenni, meg dolgozni is kéne, meg értelmeseket (igazakat) szólni... De ez nem az a hely, nem az a kor. A felmérések amelyek a témában készültek, érdekes mód minden esetben a hazug, léhűtő kategóriájába sorolja a politikusokat... Az utolsó mondat, noha kurucosan asztalborogató a stílusa, azért helyén van...

Névtelen írta...

Megint a kisebbik rosszat, választottátok! Egyszer talán jobbat, de nem jobbikot kéne, ostoba öntelt magyar! "A magyar meggyőződése, őtet a világ csodálja és irígyli" Szécsényi, valójában háta mögött kiröhögi!

Névtelen írta...

more százszor inkább a Jobbik,mint a te büdös parazita fajtád ,féleszű kokeró.

Zazrivecz írta...

Azt hiszem, hogy te "Névtelen" cigányozó, kokerozó, nem véletlenül vagy ezen a fórumon... (Ennyi cigány kifejezést még egy született roma sem használ.) - És ha arra gondolok, hogy azt sem tudva, hogy kinek-kiknek írod mindezeket a lecigányozó sorokat, ismeretlenül is cigánynak tartod őket - akkor tényleg el lehet gondolkozni rajtad.

Gambit írta...

Mert te, "Zazrivecz" biztos csupa véletlenségből vagy itt, és abszolút nem direkt választottad ezt a nicket... Szánalmas kis pondró.

Névtelen írta...

Zazriveczező!nem roma vagy te,csak egy rohadt élősködő cigány!!!!büdös féreg!!

casablanka írta...

Na, tessék! Ez a braga mindenhová követi a jónépet. Szerintem ez úgy ránk ragadt mint sz@r a májra. Egyszerüen imád minket, nem tud nélkülünk élni.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló