Egy szál gyufa, amitől megváltozhat a világ…

2010. december 17. Sidi Bouzid. Tunézia.

Sidi Bouzid, egy alig negyvenezer lakosú kis város Tunézia kellős közepén. Itt nőtt fel Mohamed Bouazizi, majd itt próbálta meg biztosítani családja számára a megélhetést úgy, hogy gyümölcsöket árult az utcán. A férfinak volt kiről gondoskodnia, hiszen ő tartotta el anyját, unokatestvérét és öt testvérét is. Samia, a húga azt mondta: bátyjának egyetlen vágya volt, hogy egy teherautót vásároljon magának, erre gyűjtött. Meg arra, hogy testvérei egyetemre járhassanak…

Faida Hamdy, 45 éves városi felügyelő, egy rendőr lánya. Az ő hatásköre volt ellenőrizni a város utcáin tevékenykedő kereskedőket. December 17-én - immáron sokadjára - megpróbálta elkobozni Mohamed eladásra szánt gyümölcseit. Amikor a fiatalember ellenállt ennek, tettlegességig fajult a hatósági személyek részéről az intézkedés. A történtekbe nem belenyugodva Mohamed később megpróbálta visszaszerezni elkobzott áruját a városházán, ahol ismét megverték és megalázták a hatóság emberei…

Semmi különös. Átlagos hétköznap – mondják a helyiek, akik szerint ez teljesen megszokott eljárás a tunéziai városok utcáin és a kormányzati hivatalokban…

Aztán éjfél körül a megalázott férfi ismét a városi tanács épülete elé érkezett… Néhány ideges és félénk mozdulat… Halk sercegés… majd egy szál gyufa lassan lángra kapott…

Hétköznapi eset gondolhatnánk mi is a fentiekből kiindulva, de ma már tudjuk, hogy nem az. Ma már tudjuk, hogy Mohamed Bouazizi nem azzal a céllal érkezett, hogy kővel dobálja meg a városháza ablakát, hanem végső elkeseredettségében lángra lobbantotta magát és ezzel a tettével nem csak a maga kilátástalan életét változtatta meg, hanem talán az egész világét.

Mohamed Bouazizi


A tettének hírére a városban tüntetések kezdődtek, amik a napok múlásával egyre nagyobb tömegeket vonzottak. Aztán január 4-én Bouazizi szervezete feladta a küzdelmet és a férfi meghalt. Halálának híre lángba borította Tunéziát, aminek következtében az ország népe elzavarta a 23 éve uralkodó elnököt, Zin el-Abidin bin Alit.

Egy diktatúra megdőlt, de a történet itt nem ért véget.

Kiszabadult a szellem a palackból és a jázminos forradalom üzenete átlépte a tunéziai határokat. Néhány nap múlva Bouazizi példáján felbuzdulva Egyiptomban hat férfi gyújtotta fel magát, az emberek pedig óriási kormányellenes tüntetések szervezésébe kezdtek. Ma már Egyiptom is szinte lángokban áll és talán csak napok kérdése, hogy a 30 éve uralkodó Mubarak elnök is a múlt egy részévé váljon. És hasonló folyamatok lejátszódása várható Algériában, Marokkóban, Jordániában és Líbiában is, ahol mind-mind ugyan demokratikus arcot mutató, de korrupt, önkényes rezsimek uralkodnak.

Persze most sokan kérdezhetnék, hogy mégis mit érdekel ez minket egy kontinenssel arrébb? Mit számít az nekünk, ha az arabok gyilkolásszák egymást?

A világ óriási változáson megy keresztül. Észak-Afrika átrendeződése teljesen megváltoztathatja és szinte biztosan meg is változtatja majd a közel-keleti status quot, ami nem kétséges, hogy kihatással lesz a mi életünkre is.

Egyiptom sorsa pedig nem véletlenül kulcskérdés az Egyesült Államok, de legfőképp Izrael számára, hisz ha az új kairói vezetés felrúgja az 1979-ben megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződést, és továbbra már nem lesznek hajlandók megakadályozni a Sínai-félszigeten keresztül a Hamász kormányozta Gázai övezetbe irányuló fegyverszállítmányok bejutását, akkor a zsidók nem kis bajba kerülnek.

Arról már nem is beszélve, hogyha a forradalmi hangulat átterjed a második világháború után a britek által összeeszkábált műállam jellegű Jordániára is.

A jelenlegi uralkodó, II. Ábdulláh király az udvar hatalmának megtartása érdekében, illetve a palesztinok ellenében együttműködik a mindenkori izraeli kormánnyal, titkosszolgálatokkal és a hadsereggel. Azonban Jordánia lakosságának mintegy hetven százaléka palesztin, a szülőföldjükről egykor elűzött menekültek leszármazottjai, akik helyzetüknél fogva nem kicsit fogékonyak a forradalmi gondolatokra.

A zsidók pontosan tudják, hogy mekkora a tét és látva az eseményeket teljes gőzzel beindították a cionista diplomáciai gépezetet. A hétvégén Izrael bizalmas üzenetet küldött az Egyesült Államoknak és európai országoknak, azt kérve, hogy támogassák az egyiptomi elnök rendszerének stabilitását, „amelynek nagy tiltakozási hullámmal kell szembenéznie. A Nyugat és az egész Közel-Kelet érdeke az egyiptomi rendszer stabilitásának fenntartása, ezért fékezni kell a nyilvános bírálatokat Hoszni Mubarak elnökkel szemben."

Az izraeli illetékeseket idézve a Háárec arról is beszámolt, hogy a külügyminisztérium irányelveket küldött mintegy tucatnyi "kulcsfontosságú" országban - az Egyesült Államokban, Kanadában, Kínában, Oroszországban és más európai országokban - működő nagykövetségének, arra kérve a nagyköveteket, hogy beszélgetőpartnereiknek hangsúlyozzák "Egyiptom stabilitásának fontosságát", és mielőbb juttassák el nekik ezt az üzenetet.

Azonban zsidó nyomulás ide, amerikai erőlködés oda, nem kétséges hogy hamarosan eljöhet, vagy eljön az az idő, amikor Izrael szövetséges nélkül, teljesen egyedül marad a Közel-Keleten. Persze most gondolom, elsőre sokunknak mosolyra húzódik a szája, és a képzeletünkben felsejlik egy olyan közel-keleti térkép, amin egyátalán nem szerepel az "Israel" felirat.

De azért ne feledjük az érem másik oldalát sem. Ha ez, vagy valami hasonló bekövetkezik, a Jordán partjáról nem kevés ember fog magának új hazát választani. És talán még sokunk fejében ott cseng Simon Perez felháborító, de ettől még igaz mondata: ...felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot…

Az pedig nem kérdés, hogy hova mennek majd. Biztosan oda, ahol a föld egy része már most is az övék...

4 kommentek:

Herne írta...

Hacsak nem terjed túl a forradalmi láng a muszlim világon, át Európába, át az összes országba, ahol Izrael most nyomul, és végül talán arra a földre is, amit a zsidók - úgy hiszik - felvásárolhatnak.

Ugyan kiket győzködnek majd a zsidók hátország nélkül? Kiktől követelnek katonai beavatkozást, ha az USA utcáin az ezerszer megalázott és megnyomorított hadsereg is tüntet? Mivel fizetik le a kormányokat, ha a kezükben lobogtatott pénzüket a tömeg egyszerűen elveszi tőlük?

Ez az egész nem csak egy-egy helyi kiskirály ellen irányul. Ez az egész világrendszert veszi célba. Mondjuk úgy, hogy kicsit meggyorsítja a folyamatot az erőviszonyok keletre tolódásában. Remélhetőleg országunk most nem a bukott rendszer utolsó grállovagjaként válik híressé...

Gambit írta...

Hát igen, célországként nem lehetünk érdektelenek, és óvatlanok sem. Mert amint Izraelben borul a bili, a sok holokamutúlélő egyből megindul kis hazánk In-Kal-védett lakóparkjai felé. És mivel Viktor épp most rúgta szélesre az ország kapuját előttük a társulási szerződéssel, annyit se mondhatunk, hogy ácsi...

Radulovic Zsuzsa írta...

Fogalmunk sincs, mi van Tunéziában. Fogalmunk sincs, mit gondolnak, hogyan élnek, mit akarnak az arabok. Ezért én tartózkodom az állásfoglalástól. Az öngyilkosság viszont soha és semmilyen körülmények között nem lehet megoldás, ez nyilvánvaló. Remélhetöleg nem csak nekem.

Gambit írta...

@Radulovic Zsuzsa: A szomszéd utcában lakó emberekről sem tudunk többet, akkor most ne foglalkozzunk belpolitikával?
Az öngyilkosságot én sem pártolom (pláne ha öncélú), de azért kontrasztként álljon itt két név: Jan Palach, Bauer Sándor.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló