Az új Nemzeti TV indulásának titkai

„Az Igazság mindent legyőz” mottóval indult el január 31-én, hétfőn az online Nemzeti TV adása napi egy-egy 10-15 perces híradással, egy egyelőre még nem túl fejlett honlapon.

A készítők kilétüket még nem fedték fel, s helyettük én sem tenném, de napokon belül erre is fény derül…

A titkolózásnak nincs különösebb oka, mindössze annyi, hogy még nem elég kiforrt a szerkesztőgárda, és az idő szűke miatti kezdő ”pánikhangulatban” nem volt idejük ezzel foglalkozni.

A találgatások persze rögtön megkezdődtek. Amint már megszokhattuk, vannak, akik mszp-s provokációt sejtenek működése mögött, mások a HírTv-vel hozzák összefüggésbe, megint mások a Jobbik TV készítőinek tulajdonítják. De ki kell őket ábrándítanom, mert egyik sem fedi a valóságot.

Néveri Ferenc egykor valóban a HírTv munkatársa volt, és a készítői valóban jobbikos érzelműek, némelyik Duna TV-s múlttal, de egy teljesen különálló, profi, médiagyártással és kiadással foglalkozó, egyre bővülő cég irányítása alatt szerveződött meg, hirdetés útján az egész. Amit pedig némely baloldali hírportálokon olvashatunk, hogy elhagyták volna a HírTv-t a Jobbikért, teljesen alaptalan. Egyetlen készítője sem közvetlenül ment át az N1-hez. Komoly írásbeli vizsgateszt, elbeszélgetés, szakmai tapasztalat, referencia és felkészültség kellett az állás elnyeréséhez.

A csapat még mindig nem állt teljesen össze, de dolgoznak az ügyön. Igaz egyelőre csak kevés, és főképp a Jobbikkal kapcsolatos hírről számolnak be, de ez csak a szűkös anyagi, és –időkeret miatt történik így. Ezért is számít kísérleti jellegűnek ezen első pár adásuk.

Kevés, elkötelezett ember áldozatos munkájának köszönhetően sikerült külön stúdiót építeniük, és megteremteniük a feltételeket a működéshez.

[nagyításért katt a fotóra]


Sokan régóta várjuk, hogy végre kialakuljon egy igazi, elfogulatlan, nemzeti média, de ennek lehetősége sajnos elég csekély. Vannak már nemzeti folyóirataink, hetilapjaink, internetes rádióink, valamint nemzeti hírportáljaink és blogjaink. Ideje lenne, hogy végre - a kereskedelmi csatornákból áradó szenny, a Fidesz által is támogatott Való Világ és hasonlók helyett – több maradandó értékeket is közvetítsen a TV.

Azonban ennek megvalósulása pénzhiány miatt valószínűleg még nem várható. Ezért aztán nagy előrelépés az online tv elindulása is. Az pedig a jövőre nézve biztató eredménynek mondható, hogy a http://nemzeti1.hu honlapon, két nap alatt több mint 15 ezren nézték meg az első híradást.



N1 híradó – 2011. február 2. [kísérleti adás]

7 kommentek:

feco0220 írta...

Hát igen, jó lenne, ha a falu végi kurta kocsmában is fogni lehetne az adást a TV-ben. Idősebb, szegényebb rétegekhez nem jut el az internetes közlés, csak a Fideszes szennyet nézhetik, most már minden TV csatornán. De a legfontosabb dolog most is az lenne, hogy ezt a húsz-huszonegy éve rajtunk élősködő politikai csoportosulást, maffiát messze száműzzük a hazánkból, kezdve a Fidesszel. A Jobbik programjának mielőbbi megvalósítása már nem várathat magára. Tunézia és Egyiptom mintájára, csak okosabban, és fegyverrel kell kirobbantani a hazaárulókat a helyükről, még a haláluk árán is, mert ezek a vagyonukhoz, amit loptak a nemzettől, a pozícióikhoz, jogtalan luxusukhoz ragaszkodni fognak mindhalálig, hát adjuk meg nekik. Én is kérek egy kalosnyikovot.

Névtelen írta...

Keressetek már egy kellemes kislányhangot a riportok alá - nagyon bántó hangja van és idegesítően artikulál az eddigi lányhang. A bemondó kellemes orgánuma után a nyafogó női hang nagyon zavaró.

Herne írta...

Ez valóban remek hír, sok sikert és még több nézőt kívánok a készítőknek! Ismerjék meg az igazságot azok is, akik olvasni lusták!

Gambit írta...

Hosszú ideje a legjobb megmozdulás.

MaVa írta...

Gratulalok! Sok sikert, Isten Aldasat munkajukhoz, az N1 nemzeti TV.minden Munkatarsanak! Orvendetes,remek kezdemenyezes a Szebb Jovo fele vezeto uton...

Névtelen írta...

Újabban "nemzeti"...
Nem unalmas ez már?
Nemzeti kávézó, nemzeti étterem, nemzeti könyvesbolt, nemzeti oldal, nemzeti párt, stb. stb.
Már elég bármi elé odatenni azt, hogy "nemzeti" és ti már gondolkozni is elfelejtetek?

2011 írta...

Egy szimpatikus kellemes orgánumú(!) hölgy is kéne, mindenhol 2-en vezetik a híradókat,mégprofibb benyomást keltene.
A narrátor kislány hangja alkalmatlan, agyoncsapja a komolyságát az egésznek

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló