Tüntetés a médiatörvény ellen

Gyertyagyújtásos néma tüntetéssel tiltakozott szerda kora este a Magyar Rádió épülete előtt a Jobbik a médiatörvény ellen. A pár száz főt számláló tömeg, - természetesen igen sok rendőr megfigyelése mellett - fagyoskodva hallgatta végig Novák Előd rövid, rögtönzött beszédét.

A jobbikos képviselő elmondta: egészen felháborító, hogy a korábbi, demokratikusabb gyakorlattal ellentétben a fideszen kívül egyetlen más párt sem kapott képviseletet a médiatanácsban, a narancsosok még a koalíciós partner KDNP-nek sem adtak helyet a testületben.

Szerinte jogos volt azon kezdeményezés, hogy a médiát "megtisztítsák a liberális fertőtől", de visszaéltek az emberek bizalmával, és a törvényt a saját hatalmuk bebetonozására, megerősítésére használták fel.

De azért valljuk be azt is, hogy sok pozitívuma is akad e szabályozásnak Ilyen például, hogy a reklámokat korlátozza, a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására alkalmas, pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorokat betiltja. Ezentúl elvileg nem gyalázhatnak nemzeti jelképet, nem sérthetik az emberi méltóságot.

Azonban e törvény széles jogokkal ruházta fel a csak fideszes delegáltakból álló Médiatanácsot, és lehetőséget adott arra is, hogy bizonyos esetekben a szakmai szervezetek járjanak el a hatóság helyett. Az új Médiatanács a jelentős bírságokkal akár el is lehetetlenítheti a neki nem tetsző médiumokat.

[nagyításért katt a fotókra]


Az egész történet érdekessége, hogy a radikálisok a szocialistákkal és a liberálisokkal ugyanazon célt fogalmazták meg, amin jónéhányan csodálkoznak is. Novák szerint azonban ez esetben a cél szentesíti az eszközt, így aztán a Jobbik a médiatörvény megváltoztatásának érdekében képes összefogni akár az MSZP-vel is.

„A Fidesz kormány kétharmados győzelme óta sem tett eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, mivel a közmédiák esti hírműsoraiban a jobbikos megszólalások aránya a 2 százalékot sem érte el az országgyűlési és az önkormányzati választások között eltelt időszakban.

Ilyen egyoldalú cenzúratörvénnyel pedig a szabadság alappillérei inognak meg. A Fidesz célja, hogy igaz szó ne hangozhasson el. Ne féljetek! Az igazság velünk van! Az igazság szabaddá tesz”
- idézte meg végül a tüntetés jelmondatát Novák Előd.

4 kommentek:

Radulovic Zsuzsa írta...

Ezt a következetességet szeretem a Jobbikban: most gyertyafénnyel tüntet a 48-as szabadságjogokért, tavaly még a törvény erejével akarta becsukatni a TV2-t és az RTL-Klubot. Vagy a jobbikos cenzúra az nem ugyanúgy cenzúra?

attila írta...

Most akkor a Fityesz a JOBBIK-tol már nem csak a programot veszi át Zsuszana ? Szép lassan kiderül az a bizonyos 2/3 -ad.

Radulovic Zsuzsa írta...

Ez fenyegetés akar lenni???

Herne írta...

Megvallom őszintén, én egyelőre még támogatom a Fideszt ebben az ügyben. Több haszna van annak, amit tesznek, mint kára. Korrektebb tájékoztatás eleddig sem volt, de legalább a mocsok egy része eltűnik. A mi hírvivőink ugyanúgy működnek majd, mint az elmúlt években, az igazság egyre szélesebb körben napvilágot lát és eljut az emberekhez, de közben nincs az a sok szemét, ami a médiából ömlik. Egyelőre azt mondom, várjuk meg, mihez kezd ezzel a Fidesz. Az eddigiek alapján hasonló célokat fognak szolgálni, amiket mi is szeretnénk. Ha ezt fogják tenni, akkor felőlem tegyék a mi embereink nélkül is, csak csinálják. Nem hinném, hogy politikai médiadiktatúrát próbálnának kialakítani. Olyat Európában már nem lehet megcsinálni. Azonnal jönne a NATO védeni a "demokráciát". Ha pedig elszaladna velük a ló, majd cselekszünk. Lehet, kissé elpuhultam az utóbbi időben, de azt mondom, adjunk nekik egy esélyt.
De amint az első cigánybabusgató műsort meglátom, visszavonok mindent.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló