OV leoltotta a liberáltakat Strasbourgban [+videók]

Tegnap került sor Strasbourgban arra az európai parlamenti ülésre, ahol a magyar elnökség ismertette a következő hat hónapra tervezett programját. A vitanapot nagy várakozás előzte meg, hisz a magyarok elleni hangulatkeltést az utóbbi hetekben már csúcsra járatták a nagyon felvilágosult, nagyon európai demokraták.

Így aztán ez az ülés sem kezdődött másként. A biztosan valahányadik generációs holokauszt-túlélő Cohn-Bendit vezetésével, az európai zöldek leragasztott szájjal és üres címlappal megjelenő magyar újságokkal tiltakoztak a médiatörvény szörnyűségei ellen. Azonban piciny hiba csúszott a performanszba, mivel a nagyon jól értesültek a Népszava és a Magyar Narancs mellett, a Magyar Nemzet üres címlapját is lobogtatták…

Aztán elkezdődött a nap hivatalos része és OV ismertette a magyar elnökség elképzeléseit. Szándékosan nem idéznék a bő húszperces beszédből, mert szerintem azt mindenképpen érdemes végignézni, közben pedig figyelni a sorok között meghúzódó üzenetekre:





A felszólalást követően elkezdődött a program vitája, ami mint végül kiderült, lényegében nem szólt másról, mint a médiatörvény okán a magyarok gyalázásáról. Az események a végére olyannyira elfajultak, hogy a már fentebb említett Cohn-Bendit üvöltve európai Chaveznek nevezte a magyar miniszterelnököt. Ez azonban már csak a hab volt a tortán, mivel az egyik román szocialista képviselő előtte nem sokkal Ceausescuval hozta összefüggésbe OV-t mondván, hogy a magyar médiatörvényt a Kárpátok Géniusza is hozhatta volna…

És ez így ment hosszú órákon keresztül, míg végül az ülés zárásaként OV elmondta zárógondolatait és válaszait az elhangzottakra, ami valljuk meg őszintén olyanra sikeredett, amire még mi radikálisok is büszkék lehetünk.

Tudom, most biztosan sokan értetlenül néznek, hogy miért fényezem OV-t, de meghallgatva a mondandóját, tényleg nem mondhatunk mást. Abban pedig biztos vagyok, hogy ilyen magasrangú magyar politikus az elmúlt évtizedekben még sohasem ütött meg ilyen radikális hangot a nagyon demokrata és nagyon kényes Európai Unióban.





„…úgy beszélek Önhöz, mint európai az európaihoz… mint egy magyar beszél a némethez. Az Önök médiatörvénye egy jottányit sem demokratikusabb, mint az új magyar médiatörvény. És ha Ön ezt kétségbe vonja, akkor kérem tárgyszerű vitában tegye ezt meg.

És nem fogadom el sem a németektől, sem senkitől hogy csak azért, csak azért mert mi diktatúrában éltünk negyven éven keresztül, most bárki megkérdőjelezze a magyar nép demokratikus elkötelezettségét.

A médiatörvényt természetesen lehet és kell is kritizálni, és én ezt természetesnek veszem. De nem lehet sértegetni egy nemzetet. És szeretném világossá tenni, hogy a magyar nép és a magyar kormány demokratikus elkötelezettségének kétségbevonása megsértése a magyar népnek… és meg kell mondanom hogy a hazámat, Magyarországot itt is mindig meg fogom védeni…”

Azt hiszem, ehhez nem kell semmit sem hozzátenni, esetleg csak Morvai Krisztina felszólalásának utolsó gondolatát: "…a magyar elnökségnek és Magyarországnak, az én hazámnak meg kell mutatnia, hogy a király meztelen. A profit és pénzközpontú gondolkodás helyett meg kell mutatnunk, hogy létezik emberközpontú és igazságosság-központú gondolkodás, amikor nem mindig azt kérdezzük, hogy mi a legjobb a pénz és a profit szempontjából, hanem azt kérdezzük, hogy mi a legjobb az emberek és az igazságosság szempontjából.

Sok sikert kívánok szabadságszerető hazámnak, Magyarországnak.
"


[A mieink hozzászólásai ITT megtekinthetők.]

28 kommentek:

nagyi írta...

Nem több évtizede, de legalább másfél évszázada nem volt ilyen politikusa e jobb sorsra érdememes Hazának.Lehet, h. mégsem megyek el innen....?: egy abszolut
radikális.

Névtelen írta...

nagyi!!!már itt van az ideje,hogy eldöntsd,el mégy,vagy maradsz!!!!Mindenesetre a szemorvoshoz menj el,mert nem látsz tisztán a szemedre telepedett narancsszinü ködtől!!Miből gondolod,hogy minden idők legnagyobb fűlkeforradalmáránál másfél évszázada nem volt ilyen politikusunk?????Megint megetettet a nagy kormányváltó,aki még soha nem hazudott!!

béla írta...

ezért neked fizetnek?

Herne írta...

Annyira, de annyira szeretnék felnézni Viktorra, és bízni benne.

DE!

Amíg a cigányokat nem rakja helyre, felőlem világuralomra is törhet. Részemről eleget tűrtem, és egy jottányit sem engedek. Amíg a cigányok szabadon gyilkolásznak, amíg a tragédiák felelősei szabadlábon védekezhetnek, a Gyurcsányok megtehetik hogy nem mennek el a meghallgatásokra, addig bármennyire szeretném is, nem adom meg a bizalmamat. Tegyen rendet a saját háza táján is.

És ismét elérkeztem a megválaszolhatatlan kérdéshez: ha így szembe mer menni az egész EU-val, akkor mi a fasztól fél, hogy nem mer tenni semmit a kurva cigányokkal?!?! Azt hiszi, jön majd a NATO demokráciát bombázni? Ugyan már, ahogy meg lehet oldani azt, hogy a cigánybűnözés ne kerüljön bele a külföldi hírekbe (de még a hazaiakba sem), a rendbetételük elhallgatása is ugyanilyen könnyen megoldható. Amennyi esze van a cigányoknak, egyetlen éjszakától maximum egy hétig tartó időre lenne szükség a rendcsináláshoz. Nem nagy kunszt.

Szóval örömmel hallgattam Viktor szavait, és büszke is vagyok rá, de amíg a cigánykérdést, és úgy általába véve az igazságszolgáltatás és közbiztonság kérdését nem oldotta meg, én nem előlegezek meg semmiféle bizalmat. Szép dolog, hogy az EU megtanulja, hogy nem lehet minket csak úgy gyalázni, de mit érünk vele, ha közben hátulról megkéselnek.

Chavezről pedig csak annyit mondanék, hogy a jelenleg hatalmon lévő vezetők közül őt tartom a legjobbnak. Bár valóban Chavezek irányítanák ezt az országot! Vannak vész esetére kidolgozott terveim, az egyik az, hogy menedékjogot kérek egy, a nyugattal szemben álló országban. Az első, ami eszembejutott, Chavez Venezuelája volt...

Érdekes egyébként, ahogyan a nagy demokrata nyugat köpködi a populista politikusokat, hiszen végülis a populizmus a demokrácia, a nép akaratának érvényesülése. Akkor felteszem én a kérdést: ha a nép akaratának érvényesülése a demokrácia szerint rossz és gonosz és üldözendő dolog, akkor mi a demokrácia?

eSzeL írta...

:-D Szóval OV szerint jó magyar médiatörvény, mert nem bünteti a kiegyensúlyozatlanságot??? Ezzel az egy gondolattal agyonvágta az összes többit. Azokról nem is beszélve, amiket Herne 12:37-kor leírt. Én úgy tudom, hogy a hazudozás is belefér a magyar média törvény kereteibe. Persze szigorúan a demokrácia nevében, ami már önmagában egy hétmérföldes hazugság (már az, hogy most demokrácia van). Minél több emberrel hiteted el a hazugságaidat a médiádon keresztül, annál biztosabban nyered meg a választásokat. Ez olyan gyurcsányi szózat - "Más dolog a kampány és más a kormányzás".
De a legfontosabbat hagytam utoljára. Van aki elhiszi, hogy hatalomra kerülhet olyan ember/szervezet, aki nem úgy muzsikál, ahogy a világhatalomra törekvő emberszerűek szándékának megfelelő? Ha OV és a fidesz valóban szembe menne ezekkel a célokkal, már az első kormányzásuk idején úgy jártak volna mint Lech Kaczyński és a lengyel vezérkar.
Hinni kényelmes, mert megszabadít a gondolkodás fárasztó tevékenységétől.

Pfsz írta...

Engem abszolút nem érdekel mit mondott,számomra csak egy soros pénzén tanult ex-libsi kollaboráns aki néha kipát visel.Azok akik harapják,hogy Orbán mekkora nagy nemzetmentő meg is érdemlik!!Ellenben akkor nem kellene azon csodálkozni miért nem változik semmi!Ezért is tartunk itt,egyétek csak minél többen.Jó étvágyat.

Nevetséges ez az egész,most attól jó a szar mert Orbán van hatalmon?No,ez az igazán szánalmas,sőt tragikomikus!Körbe röhögnek minket a felvásárlók,ez nem Abszurdisztán ez még annál is rosszabb.Ennyi naiv ember nem sok van Európában,sőt.....változás?Feltámadás?Na jó,inkább hagyjuk.Sok sikert az eu-konform forradalomhoz!Beeeee.....

Gambit írta...

Szerintem csont nélkül elismerhetjük, hogy Viktor személyétől függetlenül ez méltó reakció volt az eddigi európai mocskolódásra és visítozásra. Mert most, ahogy arra ő is nagyon helyesen ráérzett, nem a kormány, és önmaga politikáját kellett csak védenie, hanem az egész országot. Mert Európában már ellenünk szól a nóta, megint kollektíve gyaláznak minket, de végre a magyar miniszterelnök legalább fölemeli ez ellen a szavát (nem úgy, mint pl. Gyurcsány, aki maga rohant a nyugati sajtóhoz fasisztázni). Az sem véletlen, hogy Morvai és Szegedi is kiálltak az elnökség mellett, ez most nem a pitiáner pártpolitikáról szólt, hanem, hogy senki ne fröcsöghessen ránk kígyót-békát, pláne az ilyen kón banditák... (negatív példának lásd Bokros Lajcsit)
Ez nem belpolitikai dimenzió, csak a baloldal kezeli úgy, mert ők szeretnek minden belüggyel Európához futkosni. Talán nem kéne lesüllyedni a szintjükre... (Attól, hogy elismerjük az ellenfél erényeit mi még nem leszünk kevesebbek, arról már nem is beszélve, hogyha mindezt Vona Gábor mondta volna ugyanilyen szituációban, akkor itt most mindenki el lenne alélva a gyönyörtől.)

Névtelen írta...

béla,csak a felét fizetik annak ,amit neked!!Herne, az a baj ,hogy a kurva cigányok,nem egymást gyilkolásszák.A mi pénzünkön tenyésztették,és tenyésztik őket ma is!!orsóstól meg ne várjatok csodát,nem fogja a fajtársait megfékezni.Addig jó neki,mert még eszetekbe jutna ,mit hazudozott a választások előtt.Pfsz igazad van,a sz@r az sz@r marad,ha narancsszinű,ha veres!Némely agykárosodotnak az ágya felett van a nagy fülkeforradalmár képe.Az emberi hülyeség határtalan.

Pfsz írta...

1.,Budaházy szabad lesz.
2.,Simon Peresz úgymond kiosztása,bocsánat kérés követelése.
3.,gyurcsány,demszky,kóka,gergényi,és a többi hazaáruló börtönbe vonulása.
4.,Teljes rendszerváltás illetve elszámoltatás/pl kapolyi/Csintalan!
5.,Likudtól való elhatárolódás.
6.,Szovjet emlékmű elbontása/Szabadság tér/Trianon emlékmű visszaállítása.
No,egyelőre ennyi.Amennyiben ezeket meglépi Orbán abban az esetben változik róla a véleményem,addig számomra csak egy simlis törpe fajankó marad.Akinek köpök a véleményére!

Mellékesen,igaz a hír miszerint Andrew G. Vajna kormánybiztos lesz?Na menjenek a pics@ba.....

Pfsz írta...

Amúgy majd elfelejtettem!

Kedves abszolút radikális nagyi!Egy kérdésem lenne csupán,mikor indul??Ha lehet vigye magával az Orbán portrét is,Rogán Toni is elkísérhetné önt!Jézusom......csoda,hogy itt tartunk?Frankón megcsókolná még a lábát is merem állítani!Orbán és Gyurcsány imádók országa......a komcsi nyuggereknek nem számít,ha sz@r egész ahogy van mert kedvencük van hatalmon,ugyanez érvényes a narancs nyuggerekre.Mennyire érdekes,ebben hasonlítanak!Csak ebben?

liverpool írta...

Herne ! Egyetértek !

Bendeguz írta...

En erre meg mindig csak annyit tudok momdani,hogy
OTT VAN A KISERTET A GANYENAL!

kamu nagyi írta...

Névtelen, ezt benyaltad...!Csak fröcsögsz a gyűlölettől, de gőzöd nincs a történelemről a politikáról, az emberekről.Csak azt szajkózod, amit valahonnan
szótagolva elolvastál v. hallottad a tesóktól a kricsmiben.Nem akarok a szintedre
süllyedni de egyetlen mondatig megteszem: Anyád rosszul tette, hogy nem vágott a falhoz, miután megszülettél!
Mondj valakit, aki valaha is kiállt érted, mint magyarért a szocik, vagy a liberálisok előtt/pláne Nyugaton/ ? Végül, áruld el Névtelen Okostojás, ha Te lennél a főnök...., Te mit kezdenél a cigányokkal és a zsidókkal???
Türelmetlenül várom a válaszod. A lózungokat/narancsköd, Orbánkép csókolgatás,
szemorvos/ elhagyhatod.

Névtelen írta...

Én Kolompár Orbánban jobban bízom.

Radulovic Zsuzsa írta...

Nagyikám!
Sok a tévedés ebben: mert én nyugaton élek és naponta látom, tudom, hogy mennyire "állnak ki" az otthon magukat szocinak hazudó (mert valódi szocialistának lenni, vagy magunkról ezt állítani, az két gyökeresen különbözö dolog) Dickens-kapitalisták és legjobb haverjaik, a liberálisok, akik már a szocialista rendszerben is, meg ´56-ban kavartak, söt ök kavarták azt is.
Ne álltasd magad: lejáratáson és gyalázáson kívül az ÉGVILÁGON SEMMIT nem tesznek ök itt értetek!!! A magyar országimázs a Kádár-rendszer idején ezerszer jobb volt, mindeféle ismert és külföldön is ismert körülmény ellenére is.

Radulovic Zsuzsa írta...

Azért már nagyon ideje volt Kohn-Bendit-et elküldeni a náthásba. Reméljük, megmarad a dolog ezen a sínen. Öt ugyanis még a német politikusok se merészelik bántani, mint 68-as höst!

Névtelen írta...

kamu nagyizó!köcsögbőr,balogartur szikszai,......etc.Láttom,nagyon értel a politikához,világositsd meg a mi elménket is,ó te bölcsesség kútfője,miben áll a politika mikéntje.Részesits minket is a te végtelen bölcsességedből,te aranyszájú bülbül madár!!! Azt amit leírtál,pontosan rád íllik!!!Tesóid,csak a tiéd,a parazita orkok.Tévedsz,te már régen lesülyedtél ,az én szintem alá!!!!o.v. a főnök,ez a törpe napóleon,te heréltagyú,ez komolyan gondolod????Most kiértékelem a te anyád:::::inkáb lopni ment volna,minthogy megcsináltak téged!!!cigány,hogy mit kezdenék veled,meg a zsidókkal????Időben megtudod,ne türelmetlenkedj!!!Te ne a képét csókolgasd,hanem az alfelét!!!Maradj a c-pressnél./Dewil/

Névtelen írta...

Az ellenzők irigysége... Persze, van mit tenni még és kell is... De itt mindenkinek fene nagy pofája van, a gép elől. Egyikőtök sem tesz-tett semmit, most meg tartja a markát és számon kér. Nagy radikálisok :-) A Jobbik meg baromnál barobb dolgokat mond, lassan már nem is tud miről sajtótájékoztatót tartani. Kíváncsi lennék, vona mi a frászt kezdett volna ilyen helyzetben... na persze, ő már kilépett volna az unióból. Istenem, hogy ti mennyire okos emberek vagytok :-) Én meg narancsfejű tudom :-) Az mszp meg röhög azon, hogy magyar a magyar ellen van. Meg a jobbikban is vannak komcsik, de ez nektek már nem tűnik fel... Mindegy :-)

Névtelen írta...

Orbán csak a saját hülyeségét védi és nem Magyarországot, de most előnyben volt, mivel a Fidesz a Liberális Internacionálé tagja volt így jól ismerte a többi "liberálist".

Névtelen írta...

Na idefigyelj te töppedtnarancsagyú!!!!Nem irigyli senki a te naransszinű csőláttásod.Ha csak negyedannyi eszed volna ,mint a Jobbikosoknak,te osztanád az észt minden idők legnagyobb kormányváltó fülkeforradalmárának.Az aki tőled okosabb az hazudik, vagy festi magát!!!Mi csak a te beszükült o.v.imádatodon,(röhögünk). Kivan elégitve a kiváncsiságod????

Névtelen írta...

Gambit: "... arról már nem is beszélve, hogyha mindezt Vona Gábor mondta volna ugyanilyen szituációban, akkor itt most mindenki el lenne alélva a gyönyörtől"

Ott a kurva nagy pont.

Névtelen írta...

névtelen.ettől a hülyeségtől lehet el alélni,nem a gyönyörtől.

Radulovic Zsuzsa írta...

Szerintem egy EU-ból való kilépésel csak jól jártunk volna.

Névtelen írta...

A mérges törpe rikácsolása mint Adolfé. Az új XIV.Lajos.Az állam én vagyok,aki engem megsért,az államot,és a magyar népet sérti meg!!!.Tegnap este dájcs tompika próbálta az ATV-ben leiskolázni a másik fajtársát K. O.t. De az úgy feltörölte vele a padlót,mint az e.u.ban szeretett vezérével az ottani zsidók csinálták!!/DEWIL/

Radulovic Zsuzsa írta...

Akkor te egy másik filmet láttál! Én itt azt láttam, hogy Orbán úgy elküldte öket a helyükre, mint az eddig keveseknek sikerült! A végére még be is rekedt. De olyanokkal, akik mindig így viselkednek az EU-ban (mint Kohn-Bendit-ék), sajnos sehogy máshogy nem lehet kommunikálni. Dájcs Tomika pedig Kohn-Bendit fajtársa, ha már pontosak akarunk lenni.

Gambit írta...

20:07 Névtelen: Érdekes, hogy valaki úgy használja negatív kontextusban Hitlert, hogy közben ilyen veszettül zsidózik... De nem is ez a lényeg, hanem, hogy alapvetően félreérted a szituációt. Európa és a nyugat már nem Orbánékat támadta, hanem minket, magyarokat, a nemzetet. Nagyon is helyes, hogy ez ellen a miniszterelnök szót emel. Azt pedig nem tudom honnan veszed, hogy feltörölték vele padlót, ilyen hülyeségeket eddig max. Kovács Lacika sajtótájékoztatóján lehetett hallani...

Névtelen írta...

Valaki magyarázza már meg,hogy mivel támadta meg a nyugat és Európa, a magyar nemzetet??Meg az 53% mióta 2/3.Hol az a határ amedig az u,n. 2/3 mögé bújva kib@szócskát lehet játszani a félrevezetettekel??Elszámoltatás,a cigánybűnözök megbüntetése,felelőségre vonás ....????Hol az a sok milliárd,amit felvettek a nép bőrére??Erről igen nagy a csend!!Nos ők ezt úgy gondolják,hogy ti,meg a gyerekeitek,unokáitok életük végéig fizetni fogjátok!!Ti mit gondoltok erről,mi a véleményetek??

Radulovic Zsuzsa írta...

Tisztelt elöttem szóló!
Na, akkor kezdem a felsorolást:
- Cigánykérdés
Az EU megmondóemberévé avanzsált Németország, akibe a magyarok 90%-a szerelmes, elképesztö nyomást gyakorol az új belépö országokra a polkorrektség és antidiszkrimináció ügyében. Magyarország EU-belépésével viszont kénytelen lett alávetni magát ezeknek az elvárásoknak, mert a hitelcsapot elzárhatják különben. Többek közt ez az oka annak, hogy a mindenkori magyar kormánok a cigánykérdést és cigánybünözést eltagadják. Miközben Németországban az a pár tízezer cigány, ki itt él (v.ö. 80 millió lakosra) úgy kussol, hogy hírét se hallod. Az újságokban pedig minden hírben megjelenik az elkövetö, vagy gyanúsított származása.A rendörségi statisztikák is nemzetiségre lebontva olvashatóak a neten.
- Gazdaság
Csak egy példa a libatömés. 2 éve karácsony elött minden gramm magyar baromfit levettek a német üzletek polcairól és megsemmisítették. Azóta egyetlen grammot se adhatnak el itt magyar termelök, a szupermarkethálózatok bojkottot hirdettek ellenünk. Nem csak a tömött libára, hanem MINDEN magyar baromfira. A franciák pedig vidáman tömnek tovább, mégis minden német boltban lehet francia baromfit kapni. Vagy hollandot, ahol még a bioáru is dioxinnal van tele, hisza talaj 80 cm mélyen dioxinfertözött.Ezt mindenki tudja, mégis megveszi a holland árut is.
A nyugat bojkottálja a keleti új belépöket.
Mielött M.o. belépett, az osztrákok a legtrágárabb lejárató kampányt rendeztek Magyarország ellen.
Egy listányi multicég épp most indított bojkottot Magyarország ellen, mert teljesen jogosan meg akarják öket adóztatni. A PolgárInfón most folyik egy petíció ez ellen, alá lehet írni.
- Sajtótörvény
A magyar sajtótörvény ellen egész Nyugat-Európát felheccelte egy bizonyos lobbi és mindenütt tüntetések zajlanak ez ellen. Befeketítve hírünket a világban.Az ostoba nyugatinak fogalma sincs, hogy a német sajtótörvény szinte egy az egyben ugyanabból áll, mint a magyar.

Ha az nem beszél önmagáért, hogy a filmen Daniel Kohn-Bendit és izraelita bandája hogy próbálta leordítani Orbánt, akkor nem tudok még mit hozzátenni. Ugyanezek 2 éve Miran Topolaneket,az akkori cseh miniszterelnököt is ugyanígy, söt még jobban leordították, mert aggályát merészelte kifejezni az akkori, az USA által az EU-nak adandó konjunktúrasegélyek ellen. Az erröl a jelenetröl szóló tv-felvételeket azóta a német sajtótörvény értelmében betiltották és eltávolították a netröl.
Ettöl függetlenül Csehország járja a maga útját és épp most utasította el a felajánlott belépést az eurózónába. Mert ezt csak így lehet. A franciák is szembefordultak az EU-akarattal pl. a cigánykérdésben.

Alapból minden új belépö keleti országot hülyének néznek és lekezelnek az EU-ban és úgy képzelték el maguknak, hogy ezek majd minden utasítást ellentmondás nélkül végrehajtanak. Ezért kell keményen föllépni velük szemben, mert minden belpolitikai mizériának az okait itt is kell keresni!!! Ez az ára az EU-belépésnek.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló