Egy igazán szép karrier


Nézzünk kicsit vissza az időben. Népszava online, 2011. június 20.

Odaláncolja magát a parlamenthez és nyugtatókat vesz be Karsai József
A parlament épületéhez láncolja magát és mintegy 40-50 altatótablettát vesz be szerdán Karsai József Battonya polgármestere, volt szocialista országgyűlési képviselő. A politikus akár az életét feláldozva is tiltakozna a Fidesz kormányzása ellen, ami állítása szerint rosszabb, mint a Rákosi-rendszer volt.

„Fel kell rázni az embereket a passzivitásból. Én ilyen rendszerben nem akarok élni” - jelentette ki Karsai József Battonya polgármestere, aki 21 pontban szedte össze, miért kezd - a parlamenthez odaláncolva - éhségsztrájkba. A politikus a szerdán kezdődő, kétnaposra tervezett akciójában mintegy 40-50 altatótablettát is bevesz.

Karsai József lapunknak elmondta, hogy más eszközök teljesen hatástalanok a Fidesz ellen, s szükség van egy mártírra, aki felrázza a passzivitásból a magyarokat. „Mit ér egy aláírásgyűjtés, amikor már népszavazást sem lehet kezdeményezni?” - vetette fel.

Aztán eltelik cirka három év, és mit dob be a szórólapos ember egyik este a battonyaiknak?


Igen, jól látja mindenki.

Karsai József, aki még a múltkor meg akarta öngyilkolni magát a fideszes diktatúra miatt, ma narancsos támogatással vág neki az önkormányzati választásoknak.

Azt hiszem, ez mindent elmond mind Karsairól, mind a Fideszről.

Persze az eddig sem volt túl nagy titok, hogy OV gyűjti posztkommunista szemetet, de a búzaégető elvtárs bevétele a brigádba, azért minden képzeletet felülmúl. Nehezen tudom elképzelni, hogy Battonyán ne lett volna nála alkalmasabb, nála hitelesebb személy, akit a narancsosok elindíthattak volna. De nekik Karsai József elvtárs kellett, aki az MSZMP-ben szocializálódott, és aki már megjárta az Egyesült Kisgazdapártot és az MSZP-t is, hogy mára eljusson a Fideszbe.

Igazán szép karrier, az kétségtelen.

És persze ne feledje senki a szlogent:

Bízzon a Fideszben!

6 kommentek:

Karina írta...

Egyszer egy nagyon bölcs ember azt mondta: aki véreshurka és a politika készitésénél jelen akar lenni a "hátsókonyhában", az ne csodálozzon azon, hogy többet egyikből sem akar " enni! " Lehet, hogy első hallásra, olvasásra, ez a mondás közhelynek számít, de mindenesetre van benne igazság!

NaSa_Hu írta...

Dr. Karsai József Battonya és nem a pártok mellett áll.. Aki ossza a pénzt, az tud segíteni a városán, ami miatt oly sok mindent feláldozott már eddig is, ez a neves feltaláló, növény nemesítő szakember.
Lehet fikázni, de ezzel a cikk szerzője saját magáról állít ki bizonyítványt! Nem ismeri a viszonyokat!

Névtelen írta...

Bocsánat a gusztustalan hasonlatomért:
a takony, ha a falra dobják lóg. az aszfalton sima és a fogaskeréken recés. A takonyember maximálisan belesimul a környezetébe és mindenütt sok kárt okoz.
Sajnos nem ő az egyetlen. Neki (is) az elvtelenség az elve. Ebből a műfajból sokan és fényesen megélnek. Néha kommunistaként, néha kapitalistaként. Attól függ, milyen irányból fú a szél? Teli van velük a "magyar" Parlament!

ProliProfil írta...

NaSa Hu-nak
Nagyon jó, és tanulságos lenne a "pénzosztó" Karsai Józsefről (dr.) több, pontos, és korrekt tényt olvasni. Segítsen ebben kérem, akár ezen az oldalon is.
Bár, az a tény, - ezt gondolom Ön is érzékelte, - hogy először az maszop, majd a fityesz támogatását élvezte, és élvezi rendkivül sokat elmond egy volt, és leendő "képviselő" életútjáról. Ha mást nem, akkor a "képviselő elvtárs-úr" gerincének állapotáról tudtunk meg ezáltal egy komoly tünetegyüttest.
Ez az átállási kényszer egyébként egy komoly járvánnyá vált a végleg leszerepelt komcsi élősködők körében. A battonyai "megmentő" nincs egyedül, sokan az átállásban látják a kiútat, egyre jobban tetszik nekik a korábban zsigereikben útált 2/3-os hatalom pénzközelisége.

pFa írta...

Amíg ebben az országban nem lesz kitakarítva, addig efféle hírekkel gyakran fogunk találkozni.
Amíg ebben az országban a régi világ pártkatonái és azok gyerekei uralkodnak, addig nem lesz a magyarok számára élhető hely a Kárpát medence.
Amíg mi képtelenek vagyunk úgy összefogni, hogy közben ne a kassza kulcsát keressük, addig itt nem lesz pozitív irányú változás.
Amíg ebben az országban nem születik egy olyan politikai irányzat, amelyik tényleg változást akar és nem csak a merítőkanál birtoklási jogát kívánja, addig a magyarok külföldi megítélése is negatív előjelű marad.

Patmosz írta...

Kedves "pFa"!

Tudtommal van "...egy olyan politikai irányzat, amelyik tényleg változást akar és nem csak a merítőkanál birtoklási jogát kívánja,...". csak azt ez az agymosott, gyáva birkanyáj sosem szavazza hatalomba. Ellenzékként pedig gyakorlatilag tehetetlen. Marad tehát a 27%-os "kétharmad", és azt csinál, amit akar. (Vagyis amivel megbgízták.)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló