Villáminterjú a Szebb Napok zenekarral

Tegnap délután az egyik feltörekvő és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő nemzeti zenekar, a Szebb Napok énekesével, és frontemberével, Mátray Botonddal beszélgettem. A zenekart huszonéves fiatalok alapították pár évvel ezelőtt, gimnáziumi éveikben.


- Mikor és minek hatására alakult a zenekar?

- 2008 nyarán alakult a zenekar. Szerettünk volna létrehozni kizárólag fiatal tagokból egy lendületes, dallamos Oi zenekart a régi nagy bandák mintájára, vagy inkább hatásukra. A nemzeti mondanivalón kívül a vidám szórakoztatásra is igény van ezen a vonalon, és így a kettőt vegyítve találtuk meg azt az arculatot, amit talán mindig is szeretnénk csinálni. A kezdeti időszakban sokat köszönhettünk Mazula Imrének a Magicseriből, aki koncertlehetőségeket adott nekünk. Később így figyelt fel ránk a közönség, és más zenekarok is, és szerencsére azóta rengeteg megkeresést kapunk az ország különböző pontjairól fellépésekre.


- Vannak olyan zenekarok, zenészek, akik nagy hatással voltak rátok vagy akikre példaképként tekintetek?

- Zeneileg példaképnek tekintem mindenképpen Petrovity Zoránt, aki ugyanúgy megír egy szép balladát, egy ír kocsmazenét, egy vidám ska nótát, vagy egy keményebb mondanivalójú dalt. Vagy a jövőbeli munkánkhoz példamutatónak tartom a Romantikus Erőszak népi hangszerekkel színesített Oi muzsikáját is.


- Milyen sikereket tudhattok magatoknak?

- A sok vidéki városon kívül idén először felléptünk a Magyar Szigeten is, szombaton, a főnapon, és egy teltsátras kisszínpados bulit adtunk, köszönhetően a szervezőknek, és a jó időzítésnek is.


- Most jelent meg az első hivatalos albumotok. Mesélnél erről?

- Az idei évben kiadtuk első hivatalos lemezünket Új Kor Hajnala címen, amely 7 dalt tartalmaz. Elég változatosra sikerült az anyag, a dallamos Oi-on keresztül a balladán át, a rock&rollig, és a nemzeti rockig minden stílust igyekeztünk egy kalap alá hozni rajta. Továbbá halható egy Dropkick Murphys, és egy Skrewdriver magyar nyelvű átdolgozás is. Kísérleteztünk egy dalban népi furulyával is.


- Kik voltak ebben segítségetekre?

Nagy segítségünkre volt az anyag létrehozásában Maci (BHS Service), aki mind anyagilag, mind ötleteivel is támogatta az lemez létrejöttét, és vállalta a kiadását, valamint a Viking bolt. Így aki megvásárolja a CD-t nem csak a zenekart támogatja, hanem leteszi a voksát amellett, hogy van még értelme a zenekaroknak kiadni a felvételeiket, és életben tartani ezt a műfajt. Amúgy a lemez megvásárolható a Harcos Budapestben, a Casual Streetwear-ben, és a Viking boltban.


- A szövegeiteket melyikőtök írja?

- A szövegeket, és a zenét többnyire én írom, épp arról, ami aktuálisan foglalkoztat vidám, és komoly témákat egyaránt érintve.


- Milyen témák mutatkoznak zenétekben?

- Zeneileg, és szövegileg sok hatás ér. Aktuálpolitikával nem foglalkozunk dalainkban, ezzel úgy vagyok, hogy pár élősködőnek már nyoma sem lesz, amikor talán ezek a dalok még élni fognak. A lényeg a zenei sokszínűség, de műfajon belül maradni.


- Vannak olyan zenekarok, akikkel rendszeresen felléptek?

- Sok zenekarral léptünk már fel a múltban, szinte az összes ma is működő nemzeti bandával, és szinte kivétel nélkül mindenkivel jó viszonyt ápolunk. Vannak olyanok is, akik nem tudnak mit kezdeni velünk fiatalokkal, de velük sem vagyunk rosszban. Nekünk nem titkolt célunk az, hogy a mi generációnknak, fiataloknak, egy hasonlót nyújtsunk, mint a régebbi arcoknak egy Fejbőr, Oi-kor, vagy Cserkó, stb....életben tartva ezt a dallamos, egyszerű, nyers, és szókimondó műfajt.


- Mik a jövőbeni terveitek? Lesznek koncertjeitek a közeljövőben?

- Jövőbeli tervünk az ami eddig, sok vidám bulit tartani, terjeszteni az új lemezünket. Szerencsére koncertdátumokban nem szűkölködünk. Idén decemberben játszunk még 3-án Érden a Cool Head Klannal, 4-én Répcelakon a Fejbőrrel, 10-én Debrecenben a Titkolttal, és a Fejbőrrel, 17-én Pesten egy futballszurkolói rendezvényen, és 26-án Szentesen a Radicallal, és az Óbudai Fiúkkal. 2011-re is van már jópár leszervezett buli, ezekből egyenlőre a március 13-i Romer bulit említeném a volt Wigwamban, ahol mint előzenekar fogunk szerepelni. November 13-án tartottuk első önálló bulink a a lemez megjelenés alkalmából egy kis belvárosi kocsmában. Nem voltak hiú álmaink a résztvevők számával kapcsolatban, de a végén közel 100 eladott jegyet számoltunk össze, ami egy remek teltházas klubbkoncertet eredményezett. Ez a szám mindenképpen biztató a jövőre nézve.


Köszönjük a megkeresést, koncertdátumok, és egyéb infók a www.sznzenekar.atw.hu oldalon találhatóak. Mindenkinek minden jót. :)

3 kommentek:

Névtelen írta...

Egyre legnagyobb?

Bözsi írta...

Őket már hallottam és nagyon jók. Végre valami új csapat.

Névtelen írta...

Aktuálpolitikával tényleg nem érdemes foglalkozni. A zene szerintem ezek fölött kell álljon.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló