Utólag eltépte

Gondolom, már többen hallották a hírt, miszerint a szombati buzifelvonulás után Elqró és elvtársai jegy nélkül, pontosabban jegylyukasztás nélkül szálltak fel a kisföldalattira. Az esetet a Mandiner kamerája rögzítette, majd az egész ügyet felkapta a fősodratú média is, mondván legyen min rágódni a népeknek az uborkaszezon közepén.

Bemutatták a híradók, megírták az újságok, az emberek pedig szimpátiától és vérmérséklettől függően kurv@anyáztak egyet. A történet itt akár véget is érhetne, hisz az egész ügy tényleg nem ér annyit, hogy értelme lenne skarabeus bogár módjára tovább görgetni a sz@rcsomót. Azonban amellett, ahogy az elvtársak a történtek után lereagálták az ügyet, azt hiszem, mégsem lehet elmenni szó nélkül. Mert abban benne van minden, minden pofátlanság, minden cinizmus, minden gátlástalanság. Minden, ami az elvtársaknak oly annyira a sajátja.

A történések után Elqró azzal magyarázkodott, hogy meg volt győződve arról, hogy a kísérőik gondoskodtak a jegyvételről. De ha már így kiderült a dolog, végül elismerte, hogy nem volt jegye és hétfőn délelőtt befizettette a két személyre szóló, összesen 24 ezer forintos pótdíjat. A dologban így nem is lenne semmi különös, ha ezért a balos média és a BKV nem akarta volna mindjárt szentté avatni.

A tegnapelőtti Origó cikk már arról szólt, hogy Sosem látott módon fizethetett a bliccelő Gyurcsány, a Stop.hu oldalon pedig a Gyurcsányék pótdíjat fizettek - 24 ezerbe fájt a melegfelvonulás a kormányfőnek címmel futott az ajnározás. Az utóbbi írásban már azt is megkérdőjelezte a cikkíró, hogy egyátalán megtörtént-e az eset, mert „nem Gyurcsány, hanem a tízfős társaságából mások voltak megbízva azzal, hogy a jegyeket érvényesítsék, de azt a tömeg miatt nem lehet biztosan tudni, hogy megtörtént-e minden egyes személy után”. Aztán még hozzátette: „a bizonytalanság ellenére Gyurcsány Ferenc inkább azt választotta, hogy felesége és a maga nevében pótdíjat és büntetést fizetett be, 2-szer 12 ezer forint értékben”. [a cikkért katt a linkre]

Végül Székelyné Pásztor Erzsébettől, a BKV kommunikációs igazgatójától azt is megtudhattuk, hogy: "Hivatalosan pótdíj-esemény nem volt, nem szabtak ki pótdíjat vele szemben. Ez egy önkéntes állampolgári cselekmény, amilyenhez hasonló korábban még nem fordult elő a BKV történetében". Ezért aztán szentté is avatjuk ezt a remek embert. A példamutatót. Az egyszeri és megismételhetetlent. A becsület bajnokát – tehette volna még hozzá a főkommunikátor, csakhogy a csontig nyalás teljes legyen.

Azonban a történetnek nem ez a legszebb része, mert azt Vadai kisasszony produkálta, aki a történtek után a következőt találta mondani: „A tömegben nem a jegylyukasztás volt a legnagyobb gondom, ezért valóban elfelejtettem azt. De kár nem érte miattam a közlekedési vállalatot, amikor eszembe jutott, hogy nem kezeltem jegyet, egyet utólag eltéptem.”

Hát b@zdmeg... Azt hiszem, ez után nagyon nehéz olyat mondani, amit még elbír a képernyő…

És még mielőtt valaki félre értene. Nem arról van szó, hogy Elqró, vagy Vadai bliccelt-e vagy sem. Ne legyünk álszentek, melyikünk nem tette meg már ezt? Melyikünk nem utazott még jegy nélkül az egyébként kritikán aluli szolgáltatást nyújtó békávé vonalakon?

Tényleg nem ez a lényeg, hanem az, hogy az elvtársaink mára teljesen elhitték, hogy ők kiváltságosok, hogy nekik jár az ingyen utazás, az ingyen telefon, a korlátlan kocsi használat, az adóforintokból finanszírozott dorbézolások, a lakhatási hozzájárulás és még mindenféle kamu jogcímen kifizetett szolgáltatás. Meg vannak róla győződve, hogy nekik ezekhez joguk van. Amikor meg egy-egy ilyen dolog, mint ez a bliccelés is kicsit nagyobb nyilvánosságot kap, akkor eljátsszák a nagyhalált, meg jön a mindenkit hülyének néző gőgös szöveg.

És az egészben ez a leggusztustalanabb, ez az igaz gyomorforgató.


Vadai: ...utólag eltéptem


De azért nézzük a jó oldalát is a dolognak. Ha legközelebb valakit elkapnak az ellenőrök, akkor csak bátran mondja be: „Húúú! Megijedtem ettől a nagy tömegtől és elfelejtettem lyukasztani. De sebaj, majd otthon, ha eszembe jut, majd tépek egy jegyet!”.

Vadainak bejött.

30 kommentek:

Névtelen írta...

Nemzetbiztonsági ügyekben is ilyen laza...

Megérne egy parlamenti napirend előttit, akkor még közvetíti a tv.

Névtelen írta...

büdös coca!!!

Névtelen írta...

Hát én ezt esküszöm meg fogom játszani. Sokat gondolkodtam már azon, hogy az ilyen képtelenségekre tömegmozgalmak révén kellene felhívni a figyelmet - lévén amit az egyiknek szabad...hivatkozhatnánk esetleg arra, hogy csak a milady mutatott példát nekünk, és hát őexcellenciáik példamutatását követni kell ám a pórnépnek, bizony!

Amúgy milyen jól mutatna ez a Vadai, miután átment rajta a kisföldalatti...

Névtelen írta...

Ezek azt hiszik, otthon vannak, mint disznó az ólban !

Névtelen írta...

Az igazán szánalmas és pitiáner a médiacirkusz, ami ezt az egész ügyet övezi. A magyar sajtó jókora hányada ismét megmutatta, melyik seggből képtelen még mindig kitépni a nyelvét...

Gambit

Névtelen írta...

Gabeebee! Miért büntetsz minket ezekkel a fertelmes kocákkal.Tegnap Era,ma meg ez fermedvény.

Névtelen írta...

Ezen még a kisföldalatti se akar átmenni.

Névtelen írta...

Ezt a leopárdmintás nőstényt is eltéphetné már valami.

Névtelen írta...

Fermedvény?Nektek nincs ízlésetek,ott van csaj rendesen.A fenti kép kifejezetten elönyös számára...

Névtelen írta...

Ezek a férgek csak külsőleg hasonlítanak a teremtett emberre, a Vadai már inkább átmenet az ember és a disznó között. Belülről inkább hasonlatosak egy emésztőgödörhöz, amelyben a gondolataikat jelképező patkányok úszkálnak. Jó téma népnek, a bliccelő, félkegyelmű strici, meg a ribanc disznó állat.

Névtelen írta...

Ettől a fotográfián szereplő nőnek nevezett egyéntől ijednék meg úgy,hogy még lyukasztani is elfelejtenék.

Névtelen írta...

Amilyen sajtóba nem illő bunkóra valló a cikk szerzője - olyanok a bejegyzések is... Az írót, újságírót éppen az különbözteti meg a kocsmák népétől, hogy még a legdurvább mondanivalóját is közölni tudja oly' módon, hogy az a nyilvánosság elé kerülhessen. Persze, akinek nincs szókincse az csak így tudja leírni a mondandóját... (Lásd: Novák Emőke a Parlamentben.)
És mikor jónhányan szóváteszik ezt, hogy nőkről beszélve nem illik azt írni, hogy "ba... meg" - akkor megsértődnek, mert bunkóknak nevezik őket.
Pedig így van: a Jobbikhoz - hasonlóan a Fradi-pálya közönségéhez - tartozó utcai csürhe és a kocsmák népe még az átlagmagyarokban is csak undort kelt.

Névtelen írta...

Na húzz el a nagy kormányváltóhoz!!de jó ,hogy ilyen kifinomúlt vagy !!!rohadtnarancsagyú blankolt farkú féreg!!!!akadj le a Jobbikról,meg a Fradiról!!!Foglalkozz vityával, a nagy forradalmárral!!!

Névtelen írta...

2010. július 17. 17:23

És te mi vagy,egy átlagféreg?Az írásod alapján valószínű.Igy van buckalakó?!

Névtelen írta...

Dehát,hogyan írhatnának ide szép és udvarias dolgokat erről a politikusasszonyról az olvasók amikor mindent megtett annak érdekében,hogy utálat övezze és szegény bég ráadásul tényleg bűnronda.

Névtelen írta...

Bocsánat : még

Névtelen írta...

Patkányok vagytok. Ami (aki) csak az utatokba akad, azt megrágicsáljátok, beszennyezitek. "Hazafiak..." - Kukába az ilyen hazaiakkal.
Persze azzal, hogy a Jobbik környezetében komcsik, buzik, pornós gárdisták, tolvajok, cigányok vannak (sőt, még zsidók is) - azzal arról nemigen szerettek írni. Pedig ezek tények!

Névtelen írta...

Héberféreg,aki erre a nyomorult világra hozott,és nem fojtott bele az első fürdővizedbe ,az a buckalakó!!!!Elfajzott ülepápoló jakhec,heréltagyú zsideszhivő!!

Névtelen írta...

2010. július 18. 18:06

Tévedés.A te fajtád megy hamarosan a kukába,retro érzés lesz számotokra.Mert titeket rengetegen szeretnek a világon,buckalakó.

Névtelen írta...

NINCS TÉVEDÉS!!!

Névtelen írta...

Akárhogy is veszekedtek, Vadai Ágnes akkor is ronda,buta és öntelt.Inkább ő menjen a kukába mert nagyon sokat rontotta már itt a levegőt.

Névtelen írta...

buckalakózó tetü!!gangeszparti butyka lakó,anyád majma!!!

Névtelen írta...

2010. július 20. 12:46

Indiában nincs buckalakó.Talán jobban meg kellene nézned,kit neveztem buckalakónak.

Névtelen írta...

Mármint, hogy Vadai BUTA lenne?... Dr.Vadai Ágnes? (Aki azért fiatal kora ellenére is többre vitte mint ti valaha is fogjátok?) Ha csak az 5% annyi a fejetekben lenne mint neki - akkor azt hiszem nem ezen a helyen írkálnátok a névtelen kis marhaságaitokat!

Névtelen írta...

2010. július 21. 7:37

Akkor csókold meg Vadai szimering gyűrűjét,és szívj onnan magadba még több tudást.Büdös komcsi.

Névtelen írta...

ez a dagadt zsidókurva egy patkolt tehén!!

Névtelen írta...

Miből gondolod büdes,hogy mi mire fogjuk vinni??Neked csak 1% agyad lenne,teosztanád az észt ennek a repedtsarkú tramplinak!!!!Diplomát vehetsz,de észt nem vehetsz hozzá,te anya szomoritó marha!!!!

Névtelen írta...

Venni lehet diplomát, tetves lakótelepi náci, de te még arra is képtelen vagy. Örülsz, ha néha kenyérre és felvágottra van pénzed. -
Persze nektek jobban tetszik a metszett farkúakat és a Gaudi nemzettestvért egyárant használó hisztériás, idegbeteg Balóné. Ugye így van?
Ti nem fogjátok semmire vinni - ha már megkérdezted. Az a néhány, akiknek még volt valami kevés esze, azok már benn vannak a parlamentben (azaz egy már ki is lépett a Jobbik-frakcióból). Nektek pedig, akiknek nincsennek félretett milliói, még szarabb lesz az életetek mind eddig.
És ne reménykedjetek. Az SZDSZ-, MSZP- stb. tagoknak nem lesznek gondjaik, ők nem a tüntetésre használták az elmúlt éveket, hanem biztosították családjaiknak a jövőjét.

Névtelen írta...

TE rohadt tetű,degeszre loptátok magatokat!!NEM vagyok lakótelepi náci,te mocskos büdös barom!!szorult volna bele a fejed a parazita cigány anyádba,a(félretett)lopott pénzetekkel együt.vedd komolyra ,amit a gyurcsotány fajtársag mondott,elmehettek,amig mehettek!!!!szadesz-maszop tagok ne reménykedjetek semmi nem tart örökké!!!te agybeteg antifasz!!!

Névtelen írta...

19:12Miért emlegeted folyton Balónét?Ja,hogy ő nem olyan mint az Ágika,nem olyan kövér,nem olyan butaképű,nem trampli,nem neveletlen,nem ülne így veled szemben egy társalgás alkalmával és mert nem kell neki a metszett farkad?
És Gaudival?
Nem reménykedünk,tudjuk,hogy jól összeloptátok magatokat ott az ország házában.
Pontosan tudjuk mire használtátok az elmúlt éveket.
Azért vagy ilyen indulatos mert az elkövetkezendő években felélitek azokat a megszerzett javakat amit azalatt tarháltatok,loptatok össze míg mások tüntettek,és nem lesz alkamatok újra fosztogatni ?Legalábbis az elkövetkezendő négy évben.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló