Mi változott?

Amikor áprilisban, a választások éjszakáján az ország a kukába dobta az elmúlt nyolc év politikáját, azt hiszem, sokan bíztunk benne, hogy innentől majd más világ jön, hogy még egyszer nem kell átélnünk olyan gyalázatos napokat, mint Elqró regnálása idején. Bíztunk és hittünk benne, hogy majd megszűnnek a jogtiprások, a mondvacsinált zaklatások, és hogy a szabad véleménynyilvánítás joga nem csak egy szűk réteg kiváltsága lesz.

Tévedtünk.

Az elmúlt napok ismét bebizonyították, hogy az arcok ugyan változtak, és persze lettek hangsúlybeli eltolódások is, azonban a lényeget tekintve nincs különbség. De mitől is lenne? A háttér, a megbízók, akik a bábukat a színfalak mögül mozgatják ma is ugyanazok, mint akik az elmúlt években is voltak. Így aztán mitől lenne a jelenleg regnálók hozzáállása más, mint az elődeiké volt?

Ma Magyarországon továbbra is két fő ismérve van a kormányzati politikának. Az egyik, hogy hogyan nyaljunk be minél jobban a cionistáknak, a másik pedig, hogy hogy tudjuk minél jobban eltaposni a nemzeti mozgalmakat. Nincs különbség, nincs változás. Ha az alábbi, a vasárnapi eseményeket feldolgozó hírekben kicserélnénk a neveket, és mellé írnánk a tavalyi dátumot, mindenki - oldaltól függetlenül - kétség nélkül elhinné, hogy a beszámolókat eredeti formájukban közöljük.

A holokauszt áldozataira emlékeztek a szombathelyi deportálások 66. évfordulóján a vasi megyeszékhelyen vasárnap.
[www.hirado.hu – 2010. július 4.]
[az eredeti cikkért katt a linkre]

A helyi zsidó hitközség imaházában tartott gyászmegemlékezésen, azt követően pedig az egykori zsinagóga előtti emlékműnél tartott koszorúzáson részt vett Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete és Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A szertartást Radnóti Zoltán rabbi és Fekete László főkántor vezette.

Aliza Bin-Noun beszédében úgy fogalmazott, a borzalmakat ki kell mondani ahhoz, hogy sohase feledjük el az áldozatokat, és az átélt borzalmak soha többé ne fordulhassanak elő. A nagykövet hangsúlyozta, azonnal fel kell ismerni a kirekesztést, és fel kell lépni minden formájával szemben. Egyértelmű határt kell szabni a gyűlöletbeszéd és a szólás szabadsága között, ebben pedig komoly felelősségük van a közvéleményt formáló médiumoknak, a politikusoknak és a civil szervezeteknek egyaránt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője a kormány nevében kijelentette: nem fogják eltűrni az ordas eszmék legkisebb megnyilvánulását sem, ez ellen minden területen fel fognak lépni a politika és a jog eszközeivel is. Nem szabad megengedni, hogy Magyarország egyetlen zsidó származású állampolgárának bármitől is félnie kelljen - hangoztatta.

Könnygáz és előállítások kísérték a gárdaavatást
[www.origo.hu – 2010. július 4.]
[az eredeti cikkért katt a linkre]

Az [origo] munkatársa már vasárnap kora délután rendkívül erős rendőri jelenlétről számolt be. Tudósítónk a budapesti belső kerületekben, az Erzsébet térhez vezető útvonalakon több tucatnyi járőrautót és rendőrségi mikrobuszt látott, a rendőrök több helyen is terepszínű katonai gyakorlóruhába öltözött emberek csoportjait igazoltatták, csomagjaikat átvizsgálták.

Nem sokkal a rendezvény kezdete előtt az Erzsébet téren dulakodás volt egy csoport rohamrendőr és a résztvevők közt. A rendőrök átvonultak át a tömegen, lökdösődés kezdődött és néhány embert lefújtak könnygázzal.

A rendezvény alatt az Erzsébet térre többször is bevonultak a teljes védőfelszerelést viselő rendőrök, majd a beszédek alatt is megpróbáltak bejutni a térre, de a sorfalat álló emberek egymásba kapaszkodva megakadályozták őket.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint előzetes információik voltak arról, hogy a bejelentett demonstráció a "jogerősen betiltott Magyar Gárda korábbi eseményeihez külsőségeiben és tartalmában is erőteljesen hasonlító" lesz, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el. A közlemény szerint "a rendőrség, új vezetésével ma bebizonyította, hogy fenntartja a törvényes rendet és biztosítja az állampolgárok részére a nyugalmat."

Azt hiszem, ehhez semmit nem kell hozzáfűzni. A sorok önmagukért beszélnek. A kérdés már csak az, hogy az elvakult narancshívők meddig támogatják, meddig hagyják szó nélkül a történéseket? Mennyi idő kell még, hogy észrevegyék, hogy mennyire át lettek verve?

A vasárnap történtek után, ha más nem is, de talán majd azon szülők, akik a fideszre szavaztak észreveszik, hogy a gyerekeiket ma ugyanúgy csőcselékezik, ma ugyanúgy könnygázazzák, mint a gyurcsányi időkben. Talán előbb-utóbb elgondolkodnak majd azon, hogy hogy lehet az, hogy a dolgozó, családot nevelő, vagy egyetemre járó gyerekeik ma ugyanúgy ellenségei a regnáló hatalomnak, mint az elvtársak idején.

És talán majd feltűnik néhány narancsosnak az is, hogy vasárnap ugyanaz a Rohánszki László százados vezette a droidokat, aki az egy évvel ezelőtti tüntetésen is. Ha nem menne segítek. Ő volt az, aki tavaly hamis váddal próbált börtönbe juttatni egy fiatalembert, azt állítva, hogy megtámadta és hozzávágott egy karton ásványvizes palackot. Az esetet szerencsére rögzítette a sajtó és bebizonyosodott, hogy Rohánszki pofátlanul hazudott. Ma ellene súlyos szolgálati bűncselekmények gyanúja miatt ügyészségi eljárás folyik, de ezt láthatóan nem akadálya annak, hogy OV rendőreként tovább dolgozzon.

Talán már nem kell sok idő, és lassan észreveszik a legelvakultabb narancshívők is, hogy OV ugyan nemzeti köntösbe bujtatva, de ugyanannak a globális hatalomnak a gátlástalan kiszolgálója, mint amelyiknek az elvtársak voltak. Talán feltűnik majd, hogy a hírek és a történések ismétlik magukat, hogy az elmúlt nyolc év felháborító cselekedetei kísértetiesen ismétlődnek.

És talán majd rádöbben néhány narancsos arra is, hogyha most, csak OV miatt szó nélkül rábólintanak arra, ami ellen eddig tiltakoztak, akkor egyszerűen nem tesznek mást, mint szemen köpik magunkat.

19 kommentek:

Névtelen írta...

http://kuruc.info/p/9/62028/

Névtelen írta...

Tegnap nagy nap volt, magyarverés,hollokoszt megemlékezés, buzifelvonulás..Ejnye fiuk nem ezt igértétek.Ezt aztán nem lehet nemzeti összefogásnak nevezni.

Névtelen írta...

Húsz évig tolták a talicskát tele szarral, hol az MDF, aztán a Fidesz, majd két ciklusban tolta a szaros talicskát az MSZP, és most, még egy lapát szarral megtetézve tolja megint a Fidesz. A globális és cionista háttérhatalmaktól kapták a talicskát, aminek már igencsak nyikorog a kereke, a benne felgyülemlett sok szartól. A megjelent nemzeti radikális talicska, benne nem szarral, hanem egy fényes programmal, nem kell a globális hatalomnak, neki az ő talicskájuk, az abban lévő szar, és az azt toló fizetett bérencei kellenek. Még több segítséget is kapnak, hogy kergessék el ezt a másik talicskát, és tolóit, mert nekik csak a szaros a jó.

Névtelen írta...

Az a baj, hogy csak néhány narancsseggűnek fog kinyílni a szeme, a többség továbbra is "mérsékelt" akar lenni, és irtózik a "szélsőségtől" (ez utóbbi lehet bármi, amire azt mondják a zsidók).

Névtelen írta...

Akkor is Szebb Jövőt!
A hatalom lövi az öngólokat folyamatosan.
Lehet hogy a nagy tömeg továbbra is narancs lesz, de akkor is egyre többen leszünk.

Névtelen írta...

Ez, kérem alássan, a demokrácia. Ugyanez megy minden demokráciában. Ami rendszerellenes, azt megpróbálják szétzúzni, legyen az jobbos, balos, fentes, lentes, gój vagy zsidó, kutya vagy macska, bármi. Az USA-ban néhány hete egy Palesztina-barát nőnél az FBI kopogott. Illetve nem csak kopogott, hanem feldúlták a lakását stb. Barak Obama (nem elírás, mostanában csak így ismert) leváltotta az afganisztáni sereg főparancsnokát, mert az kritizálta a háborút (és még ki tudja mit; valószínűleg sok helyre beláthatott). 15 misit ad, természetesen dolcsiban, Auschwitz felújítására, miközben a farmgazdaságok haldokolnak és ellehetetlenülnek, az olaj pedig ömlik a Mexikói-öbölbe. Nem baj, erre kell a pénz. A Monsanto nevű óriáscég tesztelés nélkül zöld utat kapott a génmanipulált terményeire, amelyek egyébként mellékesen "hatással lehetnek" a többi gabonára is. Izraelben pedig a cionisták régi zsidó temetőre (magyarosan mondva: wtf!!!) építkeznek, és az ez ellen tüntető ortodox zsidókat, többnyire idős embereket, minden további nélkül megverik.

Valami nagy disznóság folyik a világban.

Én azonban azt mondom, hogy ezeknek a disznóknak a cselekedetei nem erőre és magabiztosságra utalnak. Hanem pánikra és félelemre. Ez nem blitzkrieg, hanem kapkodás.

Névtelen írta...

Apropó, a jagellókon volt azonosító? Véletlenül tudom, hogy az izraeli rendőrségnek is bevett szokása, hogy azonosító nélkül verik agyba-főbe a palesztin-párti tüntetőket, fejmagasságban lövik a könnygázgránátokat (épp nemrég vesztette el ott is egy lány a fél szemét, sőt, arcát), és úgy egy az egyben rendkívül hasonló a "taktikájuk" a sündőrségéhez. Mai kérdésünk: vajon honnan kapták a "mi sünjeink" (idézőjel, mert bárkiké is, nem a mieink) a taktikai tanácsokat, hogyan kell megfélemlíteni stb. a tüntetőket?

A jó hír viszont, hogy egyre többen ébredeznek. Még az USA-ban, sőt, Izraelben(!) is.

Apropó Izrael: itt kötelező a katonai szolgálat, még lányoknak is. Vannak azonban néhányan, akik inkább börtönbe vonulnak, mint Palesztinába.

Úgy vélem, az emberi szellemet nem lehet tartósan elnyomni. Ahogy a Jurassic Park egyik bölcse mondotta volt: a természet utat tör.

Névtelen írta...

Mi változott?Röviden:a vörös zsidóbérenc helyett van egy narancs zsidóbérenc.Lényegét tekintve ennyi.

Névtelen írta...

Nemzeti összefogás,?, jól kezdődik.Tegnap bebizonyitották narancsék nekik mit jelent a nemzeti. Jól elverni a magyar nemzeti érzelmü embereket.Akkor is, ÉLJEN A NEMZETI GÁRDA ! ! !

Névtelen írta...

Mi változot?

A Jobbik hátat fordított a csúszató/hazudozó hatalmat képviselőnek a magyar Parlamentben.

Tudod, ha zsíros kenyéren is kell élnem, de ezt látni maga volt az elégtétel. Minden hazugságért, ami eddig és ezután fog elhangzani az Országgyűlésben. Van olyan párt, amelyik nem hódol be, amelyket nem lehet becsapni, megvezetni, amelyik nem mutyuzik. És amelyik világosan megmutatja a különbözőségét a Fidesztől. Világosan és érthetően. Magyarul.

Névtelen írta...

Mi változott?

A Jobbik hátat fordított a csúsztató/hazudozó hatalmat képviselőnek a magyar Parlamentben.

Tudod, ha zsíros kenyéren is kell élnem, de ezt látni maga volt az elégtétel. Minden hazugságért, ami eddig és ezután fog elhangzani az Országgyűlésben. Van olyan párt, amelyik nem hódol be, amelyket nem lehet becsapni, megvezetni, amelyik nem mutyuzik. És amelyik világosan megmutatja a különbözőségét a Fidesztől. Világosan és érthetően. Magyarul.

Névtelen írta...

fuck zionism

Névtelen írta...

Ne aggódjatok bajtársak! Nincs már messze a változás...
1933-ban egy férfi megmutatta nekünk, hogy van még remény, hogy a szabadság nem csupán álom... Elkezdett valamit, aminek most kell beteljesednie...
És mi küzdünk, addig, míg csak élünk!
Kitartás!

Névtelen írta...

A nemzetközi pénzügyi maffiának tett ígéretei szerint, Orbán fenekébe szerintem egy zabszem sem fér bele, mert ha azoknak eleget tesz, akkor Magyarországot ítéli halálra, ha viszont nem tesz eleget a pénzhatalmak elvárásainak, akkor magát, és a bandáját. A cionista pénzhatalmi és bankmaffiának nem számított Kazcynski és majd 100 kísérőjének a kinyírása sem, ez a ő módszerük. Egyedül a Jobbik koncepciójával lehetne Magyarországot megmenteni a teljes pusztulástól, teljesen elszakadva az USA és Izrael függőségtől, és alkotmányos jogunknál fogva, még a diplomáciai kapcsolatokat is megszüntetni ezzel a két terrorista csoportosulással.

Névtelen írta...

A MagyarNemzeti Gárda az igazi! Meg a Gaudi. De mi nem agyuk fel! Őssszel megint újrakezdjük ha Siófokól hazagyüvünk. Éjjen a Vona! Hajrá Fradika!

Névtelen írta...

na most már huzzál el az anyád kinjába!!

Névtelen írta...

Magyar Gárda/avant garga/ (élcsapat) elcsapat/ olyan nagyon marha vagy/ Élnél mégis Szálas(-i) takarmányon, te legokosabb a világon!lényeglátó

Névtelen írta...

LÉNYEGLÁTÓ???olyan vak vagy ,hogy csak a fehér bot hiányzik!!Nemlátsz te semmit.Ha azt mondanám csókold meg a Nagy Forradalmár hátsóját, te még azt sem találnád meg!!!Te sas szemű!!! Az agyad helyén egy rakás narancssárga szar van!!!Ne kinálgass szálastakarmányt nekünk,mert nem marad neked,te baromagyú.Egy nagy szivességet tehetsz a Gárdának!!!!!!

Névtelen írta...

NE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Ez fenéknyalásra se való.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló