Vona Gábor beszéde a választások éjszakáján





A választások napjáról szóló bejegyzés ITT.

8 kommentek:

biba írta...

Ez a drága fiú azt hirdette, hogy kormányzásra készül és a cion lobbis kislány meg hazánk legfőbb méltósága lesz, hálából mert melléjük delegáltatott és felverte körülöttük a vizet. Milyen meggyőző erővel készítette híveit a kormányzásra majd tegnap este ugyan ilyen meggyőzően szintén a sikert hangoztatta - mintha csak ennyire készült volna, na meg a szocik megelőzésére. Ez a fiú a Fletó legjobb magyar tanítványa - egymásnak ellenkező dolgokat remekül tud szintetizálni és hangoztatni.

Unknown írta...

Bennem egy világ omlott össze mikor megtudtam,hogy az MSZP második lett!Megérteni sem lehet azt,hogy képesek az emberek ennyi hazugság,korrupció, az országot büntetlenül szétlopó pártra,(1000000) szavazatot adni,és még ráadásul ők rágalmaznak minket, meg fasisztáznak,nem különben a Fidesz,ugyan azok,az országot még azt a keveset is ami maradt belőle szétfogják szedni,külföldiek betelepítésével a magyar földek eladásával átveszik a hatalmat és a saját hazánkban az oly sok boldog magyar aki rájuk szavazott,rabszolgaként élhet itt Magyarországon, mint már hosszú évek alatt is csak ez jutott!Félek már késő lesz kevesen vagyunk ahhoz,hogy megállíthassuk ezeket,bármit megtehetnek velünk,és az országunkkal!Elkeseredtem azt hittem,hogy több a magyar hazafi,kiknek számítanak még nemzetünk,kincseink, tényleg csak ennyien vagyunk akik nem akarják az országunk pusztulását végig nézni és élni?Tényleg ennyit jelent a média, és majdnem az egész országot megbolondítják,akik nem látnak a falakon túl csak azt amit eléjük tesznek abban hisznek a mocsokban pedig tudniuk kell hogy nem jó az országnak ez,hisz mindenki tapasztalhatta a lopást a kisemmizést a külföld betelepítésével nem adóztatásával és adócsalásokkal Ők meggazdagodnak minket meg tönkretesznek kisemmiznek,változásra lett volna szükség, itt lett volna az alkalom és nem tették meg!Tiszta szívből vágytam az igazságra és arra,hogy kap a Jobbik egy esélyt arra,hogy megmentse az országot,de fájó szívvel látom az emberek csőlátásban látnak és nem érdekli őket a haza sorsa!Egy igaz Jobbikos aki még hisz a reményben!

I Olivér írta...

bibanak: Nem is kell kimondanod kire szavaztál.
Légy boldog a kárörömöddel együtt de ne feledd: te is azt fogod kapni amit másoknak adsz és kívánsz! Csupán idő kérdése az egész. :)

Böczike írta...

I Olivér bibanak címzett soraival egyet értek! Nálunk Pakson 1 hónapja azt mondta Szegedi Csanád, hogy Ő biztos abban, hogy a FIDESZ-re szavazók nagy része is jót akar, csak nem tudnak az MSZP-vel együtt elkövetett sötét üzleteikről. De majd ha a Jobbik a parlamentben olyan javaslatot tesz amelyik a nemzet érdekeit kívánja, akkor az MSZP-Fidesz vagy vonakodva belemegy, hogy a szög ki ne bújjon a zsákból, vagy nem fogadják el, és akkor majd a Fidesz szavazóknak majd lassan kinyílik a szeme, hogy milyen pártra is szavaztak.

biba írta...

I Olivérnek,

nincs szó kárörömről, csak én már éltem 1998-2002 között és tudom mi volt akkor, ti meg talán ujszülöttek vagytok és nagyon naivak. Nem lehet mindenáron gyűlölni valakit akiről csak hallottátok a rosszat de meg nem tapasztaltátok. A Jobbikról is ordibálnak minden zagyvaságot mégis imádjátok és csak benne hisztek. Miért kell másnak a jogát elvitatni saját meggyőződéshez? Elképesztő, hogy arra amikor FIDESZ éra alatt az ország európai elsők között volt stb. nem akad köztetek emlékező csak szitkozódó , rágalmazó. Ugy ahogy Orbán beszélt a sajtótájékoztatón nem beszélt még európai államférfi. Nagyon csúnya dolog az irigység. Akármit tesz Vona a jövőben akkor sem tudja utolérni. Gyurcsány arroganciájával Orbán nem sokat tudott kezdeni - az a felfuvalkodott milliárdos aztán fényesen bizonyította "rátermettségét" a kormányzásra - igaz pofázni nagyon tudott.Az emberek közé még menni sem mert a nagy államférfiú. Azt nem gondoljátok ugye, hogy ennyi millió embert nem lehet megvezetni mert csak ostobákból áll a FIDESZ szavazóinak többsége! Sajnos nincs igazam - a fletóék kétszer is megvezették az ország nagyrészét - ennek köszönhetjük a mai állapotokat......

Névtelen írta...

Meg annak,hogy a Fidesz szó nélkül tűrte ezt, biba... Sajnos ezt is ki kell mondani. Nem csak az MSZP-t kell megállás nélkül szidni... Közösen vezették Magyarországot a szakadék szélére.

Névtelen írta...

Kedves biba!

Képzeld én is éltem akkor, amikor OV megpróbált kitörni a háttérhatalom fogságából. Nem tudott.
Ahhoz mélyen hívő, igaz ember kell. OV családi indíttatásával ez egyébként valóságos csoda lett volna. OV nem államférfi, csak egy báb, az EU mögött állók bábja. Nem bántom, mert csőbe húzták, fiatalon. Arról, nem tehet. De Isten 2006-ban lehetőséget kínált a megfordulásra. Hallgatni kellett volna a nemzet hívására. Ehelyett elszelelt, magára hagyta saját híveit.
Gyermekkori játszótársa szerint, kiskorában is baj volt, ha nem Ő volt a vezér. Diktatórikos hajlamai vannak. Ezért is választották a rendszerváltó szabadkűművesek a jobboldal vezérlőjévé.
Ők tudják, hogy a magyarok lelki alkatának nem való a demokrácia.
Vissza kell állítani az országot a Szent István szerinti alapokra.
Ha látnál is, nemcsak néznél, látnád a változást az akkori és a mai OV között. Javaslom tanulmányozd és vedd észre, hogy a testet öltés törvénye, még a bálványokra is vonatkozik.
Én ismerem VG-t. 2002 táján mutatták be nekem. Ő is változott. Csak éppen ellenkező előjellel.
OV idézett Hamvas Bélától, csak hogy azokat a beszédeket Balog Zoltán írta, Ő olvas Hamvas Bélát. VG nem idéz Hamvas Bélától, de érti és éli azt a világot, amit ez a világon egyedül álló magyar író bemutat. Nézd meg VG honlapján, mi a kedves könyve. Én adtam Neki.
Az általam leírtak személyes tapasztalatokon és ismeretségeken alapulnak.
Egyébként Te kezdted a gúnyolódást és az "ész" osztogatását.
Ennél egyébként jóval több ember is meg van vezetve a világon, nem milliók, hanem milliárdok.
A FIDESZ szavazóit most a bosszúvágy vezette. Visszavágni! Nem bántani akarom őket, mivel ezt sulykolták beléjük és félreinformálták őket.
Aki megszavazta a Lisszaboni Szerződést, vagy képmutató módon asszisztált hozzá (KDNP!), az hazaáruló.
Elolvastad valaha is ezt a dokumentumot, mert én igen?
Nem az MSZP az igazi ellenség, hanem az EU birodalom igazi építői!

I Olivér írta...

bibanak:

Örülök hogy válaszoltál. A sárdobálásnak nem látom értelmét és annak sem hogy meggyőzzük egymást a saját igazunkról. (Te nyomtad ezt az arogáns szöveget.) Azonban a vélemények és érvek ütköztetésének valós szerepe és értéke van, szerintem. A tények makacs dolgok bár azt is lehet számtalan szemszögből szemlélni. Amúgy én nem gyűlölöm OV-t, bár csecsemőnek minősítettél '98-2002 között huszonéves "csecsemő" voltam aki nem csak akkor élt hanem azóta is. (Álítólag van élet a halál előtt és ez igazán bíztató!) No de vissza a témához, dolgozott egy közeli ismerősöm Bp.-en közvetlen FIDESZ munkatársként azokban az időkben. És mesélt dolgokat. Amiket nem hánytorgatni akarok csak visszadobom a labdát. Ne legyél már naív.

ui.: Üdvözlet az előttem szóló Hamvas Bélát olvasó "ismeretlen" gondolkodónak!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló