A bunkó és a lányka, avagy mégis megvan az „elveszett” felvétel

Szerdán reggel a Telaviv2 Mokka című műsorának volt a vendége Dúró Dóra. A csatorna - így utólag visszanézve - valószínűleg azt tervezte, hogy most majd jól megszorongatja a jobbikos szóvivőt. A munkát Vüty Trugykóra bízták, aki a cél érdekében mindent bevetett és minősíthetetlen hangnem próbálta sarokba szorítani Dórát, de a felvételt elnézve, ez nem nagyon jött be neki.

Minden bizonnyal ezt érezhették a tévé szerkesztői is, mert az adást megpróbálták eltüntetni az érdeklődők elől. Normál esetben a Mokka felvételeit felteszik a honlapjukra, azonban ez a rész most kimaradt ebből. A Jobbik megkeresésére, hogy ezt, akkor most miért nem, a csatorna szerkesztői műszaki hibára hivatkoztak.

Végül a nagyobb botrányt elkerülendő, a felvétel két nap késéssel ugyan, de felkerült a TV2 honlapjára.



23 kommentek:

Névtelen írta...

Bravo , Dora !

Névtelen írta...

megélhetési trutyko egy rabbit biztos nem ilyen hangnemben kérdezett volna , sebaj jön még olyan idő mikor az ilyenek mehetnek lapátolni .

Névtelen írta...

Szégyen ahogy ma a férfiak bánnak a nőkkel!
Ha anyaként az én lányommal tette volna ezt egy "férfi", az többet az ajtónk küszöbét se léphetné át!

Névtelen írta...

Fütyi Trugymók nagyon hiányzik a "magyar" TV-ben.
A riport egyszerűen szégyenletes, ahogyan ez a felfuvalkodott hólyag le szeretné mosni a nemzeti, nagy népszerűségnek örvendő párt szóvivőjét, minden áron.
Túlzott igyekezetével és Dúró Dóra ügyes és okos válaszaival a riport mondanivalója nem sikkadt el: gátlástalanul, minden eszközzel a nemzeti oldal ellen!
Egy demokráciában Fütyi Trugymók egy ilyen riportért ma már nem dolgozhatna tán egy magára valamit adó médiának sem.

Névtelen írta...

Hiányzik minden a fickóból amit úgy nevezünk hogy illem.
pl:Nem beszélgetünk sapkában ugye az alapvető dolog,és nem érdekel hogy mi van a sapka alatt.Nem vágunk a beszélő szavába hanem megvárjuk hogy befejezze és még sorolhatnám...Legyen szíves a csatorna aki alkalmazza ruházzon be egy illemtankönyvre.
Azon kívül remélem nemsokára JOBBIKOS fiatalok fogják kérdezgetni ezt a megélhetési riportert és akkor megfingatják,mert tudjuk hogy igazából kik a rasszisták és még antiszemiták is csak ügyesen titkolják de aki ismeri őket tudja.zs-el kezdődik és idóval végződik!

Vilag mecsetei írta...

Ha már hiteltelen figurákról van szó, én Duró Dóra helyében visszakérdeztem volna, és firtattam volna, hogy ki is volt az, aki pécsi kollégiumi szobájából írta horvátországi haditudósításait.

Egy másik aljasság Vujity Tvtrko részéről az volt, hogy Novák Előd neve vagy rangja említése helyett Novákot Dúró férjeként aposztrofálta ez a szemtelen szexista alak. Mi köze Novák véleményének ahhoz, hogy ő történetesen a Jobbik-szóvivő férje?!

Névtelen írta...

Előbb-utóbb csak szétveri valaki az ilyenek fejét kisbaltával...

Névtelen írta...

Láncos kutya Trutymó! Fogsz te még nyüszíteni!

Névtelen írta...

Én a Patkányos kérdésre (Dóra helyében) ajánlottam volna elolvasni Wass Albert: Patkányok lázadása című művét :)

Névtelen írta...

A sapkája is jól mutatja, hogy egy sötét bunkóóóó

Névtelen írta...

Kinyilt a bicska a zsebemben!
Mit akar ez a szerb provokator itt?
Remelem osszehoz vele a sors egyszer,es majd en is feltudom tenni a kerdeseimet hasonlo hangnemben....

Névtelen írta...

Hogy mi lehet a sapakája alatt?Egy nagy üres tökfej.Micsoda nagy büdös bunkó eza truttymó.Lehet.hogy a kippát akarja rejtegetni.

Névtelen írta...

Ebben a riportban a műsorvezető nyert. A hölgy nem tudott a kérdésekre meggyőző választ adni. Ezért mint egy papagáj állandóan másról beszélt.

Névtelen írta...

Micsoda egy undorító, tahó szennycsatorna.
Így próbál kekeckedni.
Hamarosan azért is leromboljuk és sóval a helyét behintjük.

Névtelen írta...

Primitív Szerb kutya örülhet hogy ilyen zsíros állása van itt szép hazánkban.Nem elég hogy elveszi egy honfitársunk munkahelyét,de még bunkó paraszt is.Ha Jobbik jön az ilyen kutyák takarodnak haza.

Névtelen írta...

Tiszta szégyen ez a férfi!
Ostoba provokátor, a magyarsághoz nem sok köze van, az biztos.
Pfff, nem is tudom jellemezni... :@
Dóra okosan válaszolt. :))

Névtelen írta...

Az Europarlamenti szavazáson családom a jobbikra szavazott. A 4 db kopogtató cédulát is nekik adtam. Miután elolvastam ezeket a hozzászólásokat rájöttem hibát követtem el. A jövő héten Valószínű Seress Marika pártjára fogunk szavazni.

Névtelen írta...

Amilyen undoritóan piszkos a sapkája olyan a lelke is. Hány riport alannyal merne igy beszélni? Pl. Meseházival? Sz@rjancsi ez nem újságiró!

Böczike írta...

Seress Marika szavazóval szerintem gond van. Ugyan is, ha valaki komolyan akar szavazni, akkor a véleményét nem az itt leírt és más bejegyzések alapján kell meghoznia. Olvassa el a pártok programját, és az alapján döntsön. A visszalévő 6 napba a Jobbiké már nem fér bele neki, mert olyan terjedelmes, MSZP-é szinte semmi, FIDESZ-é meg olyan mint ha a gyerekeimnek mesét olvasnék. Sok jót leírnak, de semmi konkrétum (ellenben a Jobbiknál) csak igérget a FIDESZ, de nem írják le a végrehajtás menetét. Olyan, mint ha én a havi 200 000 Ft fizumból, havonta elköltenék háromszázat, és még tudnék is félrerakni. Én több mint kettő és fél éve olvasom az MSZP FIDESZ JOBBIK oldalait a neten, és én ezért vagyok eltökélt JOBBIK szavazó!!! Egyébkén Trutymó olyan kérdésekre várt gyors és rövid válaszokat, amelyekre ebben a formában nem lehetett megválaszolni. Minden pártnál lehet kisebb-nagyobb fekete foltokat találni, mivel senki sem tökéletes, de a hozzánk legközelebb állóra kell szavaznunk. Gárdista hölgy nem tudom, hogyan nézett ki pontosan, mivel kockázva volt a képe, de inkább őt nézegetném mint Dávid Ibolyát és barátnőit!! Meg el kell döntenünk, hogy az nagyobb baj-e, ha valakiről pornó képek és filmek készülnek, vagy ha a pártjával együtt meglopja az adófizetőket, és eladja az országot????????? SZEBB JÖVŐT!!!!!!

Névtelen írta...

Trutykóról elég annyit tudni, amennyit Obersovszky Péter írt le az Öljétek meg TV macit című könyvében. Ajánlom mindenki figyelmébe. Máshol ennyivel már megbukik egy "médiaszemélyiség". Nem úgy a szennycsatornákon.

Névtelen írta...

Lám, megint eltűnt a felvétel! Csak nem olvassák a RP-t???

Névtelen írta...

"2010. április 3. 18:10 Ebben a riportban a műsorvezető nyert. A hölgy nem tudott a kérdésekre meggyőző választ adni. Ezért mint egy papagáj állandóan másról beszélt."

Normális vagy? Miről beszélsz, Ezt hívod nyerésnek? Kívánok neked sok ilyen nyerést. Utána meg egy tánc és illemtanfolyamot! Úgy, tömören, csak egy szóval lehet kifejezni a véleményemet: Bunkó!

Névtelen írta...

Hát ez nagyon jó volt, ez a kimondhatatlan nevű idegen hiába próbált tarolni. Dóra jól felkészült.
Ezek az emberek nem ilyenre számítanak, inkább arra, hogy valami alázható bábot küldenek be a pártok a műsoraikba. :)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló