Mi folyik ebben az országban?

Kezd egyre szövevényesebbé válni ez az izraeli kémgép történet. Megszólalt már szinte mindenki, aki valamennyire is érintett az ügyben, de a lényeg, hogy ezek mégis mi a francot kerestek itt, máig nem derült ki. Gyártódnak az összeesküvés-elméletek, szárnyra kapnak ilyen-olyan fejtegetések, de tartok tőle, hogy az igazság a szélesebb közvélemény számára sohasem derül majd ki. Legfeljebb majd 80 év múlva, amikor lejár a titkosítás, mert hogy az ügynek az lesz a vége, afelől nincs kétségem.

Mindettől függetlenül, azért érdemes végigtekinteni a történeten, mert az, azon kívül is tartogat jónéhány érdekességet, hogy a fő kérdést érdemben meg tudnánk válaszolni. Nézzük hát először, hogy tényszerűen mi is a helyzet.

Mint arról gondolom, már többen értesültek, az izraeli légi- és űrerők (angol rövidítéssel IASF, héberül: Zroa Haávir Vehahalal) két, első ránézésre civil küllemű felderítőgépe szerdán átrepült Magyarország felett. Kétszer megközelítették a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távoztak.

A szóban forgó speciális kialakítású, elektronikai felderítési feladatokra használatos, Gulfstream V repülőkről azt érdemes tudni, hogy az ilyen típusú felderítőgépek több száz kilométeres távolságból is képesek lehallgatni minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Ezen tulajdonságaik miatt nevezik őket "elektronikus porszívónak". A hozzáértők szerint, ha párban repülnek - ahogy az szerdán is történt -, akkor a sugárforrások földrajzi helyzetének pontos meghatározása sem okoz nekik problémát.

Az ügy kirobbanását követően, azon újságírói kérdésre, hogy mégis mit jelentsen ez, Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője először azt nyilatkozta, hogy nem a tárca illetékes az engedélyek kiadásában és előzetesen semmilyen információja nem volt a HM-nek az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban.

A Külügyminisztérium szóvivője, Balogh Dénes ugyanerre a kérdésre azt mondta, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik. Az NKH csütörtök délután pedig csak annyit közölt, hogy az izraeli légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat.

Természetesen megszólalt az ügyben Aliza Bin-Noun, az izraeli nagykövet is, aki szerint nem kémrepülők jártak Ferihegyen és a két gép csak egy szokásos rutinfeladatot látott el. Meg egyébként is, mire ez a nagy felhajtás, amikor korábban is történt már ilyen. Aztán még teljesen jellemzően hozzátette, az ügy sajtóban való megjelenése mögött nem állhat más, csak Izrael-ellenesség. Hasonló pofátlansággal nyilatkozott meg az izraeli hadügyminisztérium is, akik dacára a gépekről bemutatott fotóknak, azt közölték, hogy egyetlen Hercules típusú gép repült át Magyarországon, az is a helyi hatóságok engedélyével.

A két gép így néz ki. A baloldali a Gulfstream, a jobboldali a Hercules. Azt hiszem, nem kell repülési szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük a különbséget a két géptípus között.



Másnapra az izraeli sajtónak is feltűnt a magyar honvédelmi és külügyi tárca zavaros, ellentmondásos reagálása a kémgépek berepülésére. Az események taglalásán túl, azonban ők egy újabb szálat is behoztak a történetbe, nevezetesen azt, hogy a kémfeladatot teljesítő gépek felbukkanása összefüggésbe hozható a Budapesten szintén szerdán meggyilkolt szír férfival. A legnagyobb izraeli napilap, a Jediót Ahronót pedig egyenesen úgy fogalmaz, hogy Budapest felett egy kémakció zajlott, amelynek a főváros szír lakossága lehetett a célpontja. A New York Post pedig még ennél is tovább megy, és azt feltételezi, hogy a dubaji gyilkosságnak köze volt a budapesti szír férfi megöléséhez.

Mivel az izraeli gépek Magyarországot nagy valószínűséggel Törökország, Bulgária és Románia légterén keresztül közelíthették meg, ezért az érintett országok sajtói is elkezdtek foglalkozni az üggyel. A bolgár híradásokban az áll, hogy a gépek megközelítették Budapest nemzetközi repülőterét, de nem szálltak le. Értesüléseik szerint Magyarország engedélyezte a berepülést, de "nem tisztázott", hogy Románia, Bulgária és Törökország, amelyek felett szintén elhaladtak, engedélyezte-e ezt. Továbbra is rejtély, hol lépett be a két gép Magyarországra, hisz a bolgárok csak távozásuk útvonalát ismerik. Rejtély az is, miért nem támadta meg őket a román vagy a bolgár légvédelmi készültség.

Eddig a hírek. És most összeesküvés-elméletek gyártása nélkül gondoljuk tovább a történetet.

A fentiekből kezd teljesen nyilvánvalóvá válni, hogy a Jordán-pozitívak rendszeresen használják katonai célokra a légterünket. Az is nyilvánvaló szerintem, hogy az elvtársaknak ez már annyira megszokott, hogy egyátalán nem foglalkoznak vele, hogy éppen milyen gép jön, vagy megy. Azonban, ha eddig titokban tudták tartani, akkor most miért vállalták be, hogy nyilvánosságra kerüljön?

Vajon honnan tudta a Magyar Nemzet, aki először nyilvánosságra hozta az ügyet, hogy a gépek itt vannak, hogy most kell őket figyelni? Kizárt dolog, hogy egy átlagember kapásból kiszúrja, hogy jééé, ott egy izraeli Gulfstream V-ös, és pont most startol át. Azért ez elég érdekes, akárhogy is nézzük. Talán csak egy értelmes magyarázat tűnik, hogy valaki kiszivárogtatta a dolgot. Ha igen, köszönet neki, hisz ezzel ismét megerősítetett az, amit már oly sokan sejtettek eddig is, gyarmat vagyunk, amit szemmel tartanak.

A fentieken túl elgondolkodtató az is, hogy vajon mi volt ilyen érdekes, amiért két ilyen különleges gépet is ideküldtek, főleg annak tükrében, hogy a hírek szerint összesen három ilyen van nekik. Vajon mi lehetett annyira fontos, hogy az ottani háborús állapot ellenére is idejöttek?

A mai helyzetben semmilyen érv nincs egy ilyen szoros izraeli-magyar katonai együttműködés mellett, hisz Magyarországnak normális esetben Izrael lenne az utolsó természetes szövetségese. Ráadásul Izraellel ellentétben, Magyarország és a többi érintett ország a NATO tagja. Vajon a katonai szövetség részéről mért nem megy a hőbörgés? Miért nincs senki, aki megkérdezné, hogy mégis mi volt ez?

Ha a honi elvtársak tudtak ezekről az akciókról, akkor egyszerűen hazaárulók, ha meg nem, akkor szintúgy. Mert hogy lehet az, hogy egy ilyen eset nyilvánosságra kerülésekor a magyar hatóságok egymásra mutogatnak? Hogy lehet az, hogy a kormánynak fogalma sincs semmiről, hogy a kormányfő és a honvédelmi miniszter kölcsönösen vizsgálatot kérnek egymástól? Milyen ország az, ahol a Honvédelmi Minisztérium nem tud arról, hogy mi folyik az országban, ahol a honvédelmi miniszter az újságokból értesül arról, hogy idegen felderítőgépek grasszálnak a légtérben?

Milyen külügyminiszter az, aki egy ilyen eset után nem rendeli be a nagykövetet, aki nem utasítja élből vissza annak, teljesen pofátlan Izrael-ellenességre való hivatkozását? Hogy engedhető meg az, hogy az izraeli külügyminisztérium egyszerűen hülyének nézzen bennünket és olyant kijelentést tegyen, aminek köze nincs a valósághoz?

A végére még azt hiszem érdemes ideidézni a vonatkozó törvényt a hazaárulás fogalmáról:
148. §
(1) Aki a Magyar Köztársaság ellen való felhasználásra államtitkot vagy katonai szolgálati titkot abból a célból szolgáltat ki, hogy az külföldi kormánynak vagy külföldi kémszervezetnek a tudomására jusson, bűntettet követ el, és tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

És Budaházy Gyuri van börtönben…

Mégis, mi folyik ebben az országban?

12 kommentek:

Névtelen írta...

Teljes hazaárulás!

Névtelen írta...

Érdemes lenne ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni kémkedés (BTK 148) és hazaárulás bűncselekmény miatt.

Névtelen írta...

...és, ha belegondolsz, hogy a "Doki" becenevű szír pénzváltó -belpolitikailag- már volt érintve néhány éve, egész érdekes következtetéseket vonhatsz le... Nekem belefájdult a fejem.

Névtelen írta...

HAZAÁRULOK!!HADBÍRÓSÁG ELÉ KELLENE VINNIA KORMÁNYFŐT!!

Névtelen írta...

Ebben az országban senki nem felelős semmiért.
Nekik jogaik vannak.Nekünk kuss!
A tettes ismeretlen,szöveggel a rendőrség ezt is lezárná.

Névtelen írta...

A repülőgépeket ún. spotterek fényképezték le, akiknek az a hobbijuk, hogy repülőgépeket fotóznak. Ezért szól a hír arról, hogy Ferihegyhez közel repültek el, ugyanis a spotterek általában ott vannak, ahol alacsonyabban szállnak a gépek. A kormányhatalmon nem kell meglepődni, még a rendszerváltás előtt is kiszolgálta az USA-párti Izraelt.

Névtelen írta...

A kémrepülők az ETR-t /eletromágneses térrezonancia/ is mérhették, ami az utóbbi időben különösen megemelkedett a Kárpát medencében, és folyamatosan tovább emelkedik. Magas ETR-t az emberi agy is produkálhat, például dimenzióváltáskor, vagy egyéb mágikus képességek megjelenítésekor.
Így első látásra fantasztikusnak tűnhet, de még az is lehet, hogy táltosokat, avatárokat kerestek. Csak azt nem tudni milyen célból, mert az avatárokat nem lehet megsemmisíteni. A tibetiek, a nepáliak már régóta tudják, hogy az új világ itt lesz előszőr megteremtve, majd innen árad szét az egész Földre. Ezt Pió atya is megerősítette jó 50 éve, amikor a Magyarország kalitkájából kirepülő boldodsághozó madárról szólt.

Névtelen írta...

Kárpátmedencefürdő! Mindenki bele húgyozik, szarik, minden szenny befele folyik Vaskapu felduzzasztja, fuldoklunk a szarba!

Névtelen írta...

Kárpátmedence fürdő, mindenki bele ürít, minden szenny befolyik, Vaskapu felduzzasztja, csodálkozunk, fuldoklunk a szarba!

Névtelen írta...

Banditák egyik Fideszes fejedelme, avagy a nagy kísérlet: Pintér Sándor (leendő elítélt, meg a többi)
http://szeszak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=137:a-nagy-kiserlet

Névtelen írta...

Az, hogy spotterek, repülőgépeket hobbiból fényképezők fedezték fel a két gépet nem újdonság, az mno talán még hivatkozott is rájuk, mint forrásra. Az minden estre érdekes ha nappal, vagy földközelben használják a gépeket. Ugyanis a kémgép egyik alapvető feladata, hogy ne lehessen egyszerűen észlelni.

Névtelen írta...

még csak az hányzik, hogy engedélyel el kezdjenek minket bombázni...

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló