Ezért kár volt koptatni a klaviatúrát


Amióta Tarlós István múlt csütörtökön, a TV2 reggeli adásában közölte álláspontját úgy általánosságban a buzifelvonulásról, miszerint „szigorúan személyes véleményként azt tudom önnek megfogalmazni, ez az egész jelenség számomra nem természetes és számomra visszataszító, tehát a férfi és női nem alapfunkciói nem véletlenül alakultak ki. Amíg a kettő egymással be nem helyettesíthető, addig mondhatjuk, hogy előfordul a természetben, de nem organikus része a természetnek. Nem is értem mire jó a felvonulás, és attól is tartok, hogy ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.” – azóta áll a bál balliberális oldalon.

Az ilyen-olyan, magukat jogvédőnek nevező szerveztek folyamatosan ajvékolnak, a balliberális megmondó emberek pedig már a legsötétebb középkort vizionálják. Komolyabb politikai állásfoglalás azonban szombatig nem jelent meg, de aztán jött Horváth Csaba, aki talán az érintettség okán úgy érezte, hogy neki mindenképpen egy nyílt levélben kell közkinccsé tennie a véleményét a történtekről:

Tisztelt Főpolgármester úr!

Az elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatai alapján ön aligha érdemli ki a „tisztelt” megszólítást. Amiért mégis ezt a kifejezést használom, annak oka inkább a megszokás, mintsem az érdem. Ön az elmúlt napokban válogatás nélkül sértett meg társadalmi csoportokat, szavaiból áradt a gyűlölet, a kirekesztés, a fenyegetőzés, a zsarolás. (…)

Értem, hogy a zsigeri homofóbia, a melegek megbélyegzése elvárt, mondhatni kötelező önöknél, a Fideszben. Ennyire mélyre azonban még egyik kollégája sem süllyedt. Sem a „buzivicceken” önfeledten kacarászó Orbán Viktor, sem az alpári Kocsis Máté szavai nem tükröztek ekkora tudatlanságot és gonoszságot. (…)

Na, ez a visszataszító!

Főpolgármester úr!

Kérjen bocsánatot! Szégyellje magát és kérjen bocsánatot (…) a jogaikért kiálló melegektől, (…) és minden olyan társadalmi csoporttól, amelyet megdöbbentő és felháborító nyilatkozataival az elmúlt időszakban megsértett!

Üdvözlettel:

Horváth Csaba
fővárosi frakcióvezető, MSZP

Azért valljuk meg, ezért a bullshit-halmazért kár volt koptatni a klaviatúrát.

Vajon mikor jön el az az idő, amikor unalmas klisék helyett értelmes vita jön létre erről a kérdésről is, és vajon mikor jön el az az idő, amikor azon az oldalon is felfogják végre, hogy a demokrácia nem egyenlő a balliberális érdekeknek való szolgai megfeleléssel?


7 kommentek:

Névtelen írta...

Mi az, hogy buzi büszkeség ?
Mondja meg már valaki.
Mire büszkék ?

Névtelen írta...

Miért nem veszik észre - vagy nem akarják észrevenni, tudomásul venni-, hogy a társadalom nagyobbik része még egészséges, és hányingere van a buzivonaglástól, normális embert irritál a buzik magamutogatása. Vagy, ami valószínűbb, az ilyen falmelléki rizsáért Sávos Gyuri bácsi valamelyik "jogvédő" alapítványa kp.-ben fizet, terjedelemtől függő mértékben nő a javadalmazás nagysága, ezért hord össze hetet-havat ez a nagytudású.

Névtelen írta...

Valaki megemlítette? hogyan nevezik a képviselő urat(?) párttársai:
Horváth Csacsi

Karina írta...

Nem hiszem, hogy a "meleg jogokat " páva tollal a s...ükben és a t...ük alatt kereszttel, papi ruhában, kellene okvetlen védeni bárkinek is.Szerintem ezek a felvonulások illetlenek és gusztustalanok és nem is azért rendezik ezeket a heppeningeket, hogy a meleg jogokat védjék, hanem a vallás kigúnyolásáért és azért,hogy egy újabb pofont kapjanak a normális emberek. Aki a zakóján az izraeli zászlót ábrázoló kettősállampolgárságra utaló jelvénnyel, pártfogásba veszi ezeket a szerencsétleneket,az a szánalomra méltó! Tudtommal még nem kötelező magyarországon a melegnek lenni, bár előfordulhat még az is, ha egyszer Horváth Csaba lesz a főpolgármester Budapesten!

Levente írta...

Az Orbánnal és Kocsis Mátéval való példálódzás sem teszi feledhetővé azt a tényt, hogy a Fidesz szavazók a buzi-menetre is szavaztak. S most Tartlós kérjen bocsánatot, hogy nem eléggé degenerált?

Feri tanító bácsi írta...

Ejnye Csaba fiam!
Most szépen hazamész és az irkádba százszor leírod:
"Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed."
Ha készen vagy, kikeresed, a fenti idézet Kölcsey melyik művéből való!

Anna írta...

Szegény H. Csaba! Nyilván a levélírás előtt - szokása szerint - kirohant a mosdóba, fekete ceruzával kiigazítani a szemöldökét.
TISZTELT Főpolgármester Úrral, Tarlós Istvánnal viszont teljes mértékben egyetértek!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló