Precedens?


„Izland érdekeit jobban szolgálja, ha kívül marad az Európai Unión” – mondta bele a kamerákba Gunnar Bragi Sveinsson izlandi külügyminiszter, majd nem sokkal később értesítette az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Lettországot és az Európai Bizottságot, hogy országa visszavonja az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét.

És kész.


Izland ezzel egycsapásra megválaszolta azt az évek óta húzódó kérdést, miszerint az EU képes-e megoldani a globalisták gátlástalansága miatt gazdasági válságba csúszott ország problémáit. A vikingek egyértelmű választ adtak, miután rájöttek arra, hogy önmagunkon kívül lényegében senkinek nem áll érdekében megoldani gondjaikat, pláne nem annak a szervezetnek, aminek a legnagyobb szekértolói pont azok, akiknek a kis sziget egyébként minden gazdasági baját köszönheti.

Izland 2008-ban a bankárok kapzsisága miatt csődbe ment. A bankrendszer összeomlott, az izlandi korona pedig elveszítette értékének majdnem a felét. Az akkor regnáló baloldali kormány a válságból való kivezető utat az EU-hoz való csatlakozáson keresztül vélte felfedezni, de a 2013-ban hatalomra jutó centrista Haladó Párt és a jobboldali Függetlenségi Párt vezetői már az első megnyilatkozásaik során jelezték, hogy fel fogják függeszteni a Brüsszellel folytatott tárgyalásokat.

A korábbi tervek mára valósággá váltak. Izland most már biztosan nem lesz az EU tagja, mert az ország vezetői felismerték, hogy az nem szolgálja az izlandi emberek érdekeit.

Persze most sokan mondhatnák, hogy mégis mit számít ez?

Izland EU-tagság nélkül is része a schengeni övezetnek és az Európai Gazdasági Térségnek (EGT) is, arról már nem is beszélve, hogy az ország a maga cirka 300 ezer lakosával se gazdasági, se katonai jelentőséggel nem bír.

Ez valóban így van, de ettől függetlenül azt gondolom, mégis jelentős lépés történt. Izland ugyanis innentől akár követendő példa is lehet arra, hogy miként lehet ellentmondani a globalista törekvéseknek, hogy miként tudja egy ország a saját útját járni, hogy miként tud egy ország a saját érdekeit a legjobban képviselve, ellavírozni a világ dolgait befolyásoló érdekcsoportok között.

6 kommentek:

M5 írta...

Nincs mit hozzátenni. De nagyon fontos hangsúlyozni azt, ami a cikkben is szerepel:
KÖVETENDŐ PÉLDA!

Névtelen írta...

Az eu-val kapcsolatban gondoljuk végig a második menetben becsatlakozó országok, csatlakozási elötti és utáni helyzetét.

Kivétel nélkül mindannyian pórul jártak az eu-val. Virágzó országok tántorognak a lét, nemlét határán az eu csatlakozásuk hatására.

Egyedül az egyes országok bűnözői jártak jól, meg a bevándorlók, na és természetesen a törvény által kivételezettek (bár őket a legfőbb bűnözői kategóriában tartom nyilván).

Ezek szerint az izlandiak nem szeretik a bűnözőket.
Eléggé logikus...

Anna írta...

Valóban nagyot sokat számít, mert példamutató, jellemes cselekedet a lakosság számához képest százszoros túlerővel szemben.

Barrabban írta...

Ambivalensek az érzéseim az EU tagsággal kapcsolatban. Munkám okán rengeteg apró településre is eljutok, ahol az uniós pályázatok morzsáiból újulnak meg óvodák, közösségi intézmények. Ilyenkor örül a lelkem. Közben pontosan tudom, hogy ezek az épp aktuálisan hatalmon levők mekkora pénzeket vágnak -a régóta bemocskolódott- üvegzsebre.

Jutna egyébként pénz minderre, hiszen hatalmas összegeket fizetünk be a közösbe, ám az -állítólagos- vezetőink azt is lenyúlják. Van is 10 milliós óra a csuklójukon és 70 milliós lakás a kiskorú gyereknek.

Úgyhogy: nem is olyan biztos, hogy ez az állapot jó nekünk.

Karina írta...

Ha számba vesszük a "rendszerváltás óta elért" eredményeket akkor a következőket kapjuk: Egyík helyről kiléptünk, a másikba, meg be. Igaz , a "másik" legalább, nem hozta el a "szabadságot és a demokráciát, legalább is egyenlőre, fegyverekkel"! De ezért a demokráciáért és szabadságért is keményen el vagyuk kötelezve. .Szerintem azért az EU-ban még mindig a kicsit lenézett "keleti blok" maradtunk, mi magyarok.. Akkor lett volna ez az egész " Európauniós szabadaságosdi" az igazi, ha nem tünik el közben a nemzet vagyona, függetlenek maradhatott volna az ország, s nem ugráltatna minket már soha többet egy nagyhatalom sem. Ha mindezek nem nem történnek meg a gyakorlatban akkor szerintem is teljesen fölösleges volt az egész belépősdi.

Unknown írta...

Barrabban

A megállapításait nem vitatnám, inkább kiegészíteném. Az, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, számos változást hozott. Ezek egyike-másika széltében-hosszában szajkózott, velük nem is foglalkoznék. Viszont van néhány agyonhallgatott tény. Először is az EU-ban közös vámpolitika van. Ez azt jelenti egy olyan tranzitország számára, mint amilyen Magyarország is, hogy a lehetséges állami bevételek igen nagy hányadát Brüsszel szedi be, és osztja el újra. Ezen a területen Magyarország súlyosan rosszul járt. A másik, amit szintén nem hangoztatnak, hogy az EU-ban a tagországok per koponya alapon fizetnek hozzájárulást a közös kormányzat fenntartására. Azt hiszem, nem nehéz belegondolni, mennyivel nagyobb teher ez egy magyar adófizetőnek, mint egy németnek. A harmadik nem reklámozott, de elég nyilvánvaló tény, hogy valódi gazdasági uniót nem lehet úgy építeni, hogy a csatlakoztatott részek bérszínvonalát ott hagyják a szakadék fenekén. Ebből ugyanis csak az következhet, hogy a szabadon vándorló munkaerő elhagyja ezeket a térségeket, és a leszakadás nemhogy csökkenne, hanem gyorsul. Ezek az előre megkomponált feltételek okozzák nagyrészt a mai magyar megélhetési gondokat. Egyes tisztességesebb közgazdászaink ki merik jelenteni, hogy az elvesztett-kifizetett tételek mintegy tízszeres nagyságrenddel nagyobbak, mint a megnyert támogatások. Ez pofátlan neokolonialista gyarmatosítás, nem egyéb. Sajnos az utóbbi negyedszázad összes politikai ereje a lefizetett vazallusa ennek a gyarmatosító hatalomnak, ezáltal elárultatásunk folyamos, és mélyül.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló