Adjanak nekünk egy házat, és már itt sem vagyunk


Nem tudom, hová fajul a világ. Mára London elit negyedében is felütötte fejét a rasszizmus. Az előkelő britek eddig meg voltak győződve a multikulturalizmus szépségeiről, a békés együttélés álomképéről, amiről természetesen hosszas beszédekben oktattak ki minket, kelet-európaiakat.

Azonban mára sok minden megváltozott. London arisztokratái ugyanis ízelítőt kaptak a felénk már jól ismert cigány értékekből és néplélekből.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt hetekben román cigányok egy cirka 40 fős csoportja úgy gondolta, hogy márpedig ők beköltöznek a belvárosi Park Lane környékére. Kezdetben az aluljáróba telepedtek le, de aztán mégis jobbnak látták a felszíni táborozást és ma már az életüket legdrágább üzletek előtt tanyázva élik.


Az üzlettulajdonosok miután felfogták, hogy mi is történik körülöttük a hatóságokhoz fordultak mondván „a rendetlen, koszos, dolgukat rendszeresen az utcán elvégző emberek” elriasztják a vásárlóikat. „A cigányok koldulnak, a szökőkutak vízében fürdenek, szemetelnek, és a dolgukat ott végzik el, ahol éppen kedvük szottyan. Az utcák leginkább nyitott kanálisokhoz hasonlítanak, arról már nem is beszélve, hogy az egymással is rivalizáló cigánybandák megjelenése a közbiztonság erős romlását is eredményezte”– panaszkodtak a helyiek.

Az illetékesek a problémát kivizsgálandó, kimentek intézkedni a helyszínre, azonban ami ekkor történt, arra nem nagyon számítottak se ők, se a sztorira lecsapó újságírók, mivel a történet innentől átváltott az általunk már jól ismert kelet-európai forgatókönyvbe.

A cigányok ugyanis közölték a hatóság embereivel, hogy hajlandóak távozni, ha a londoni városvezetés lakásokat biztosít a számukra. Az egyik középkorú cigány nő az Evening Standard című lapnak nyilatkozva magabiztosan közölte: „Az Európai Unióban vagyunk, és egy házra van szükségük. Adjanak nekünk egy házat, és már itt sem vagyunk”.

És a cigányoknak igaza van. A brit törvények szerint, bizonyos körülmények fennállása esetén az EU-tagállamokból Nagy-Britanniába érkező bevándorlók igényelhetnek lakást. Persze a szabályozást nem pont az ilyen esetekre találták ki, de ez most ebben az esetben talán nem is lényeges. Van ilyen törvény és kész.

Jó hírek ezek.

Ezért aztán nem is lehet mást mondani erre, mint hogy hajrá.

Minden cigány menjen Londonba. És ne legyetek szemérmesek, kérjetek lakást, házat, ellátást. Mindent, amit csak el tudtok képzelni.

Mert ebben a nagyon felvilágosult világban ez jár nektek.

7 kommentek:

Névtelen senki írta...

Akkor én már csak egy kávét kérek!

göre gábor írta...

Agyficam

Tisztelt férfitársaim. Gondolom heves tíltakozást váltana ki Önökből, ha közölnék önökkel, hogy ezentúl a szomszéd, vagy valamely ismeretlen ember gyermeke után gyerektartást kell fizetnie!
Pedig fizet. Nemcsak gyerektartást, de még szülőtartást is! Csak családi pótlék, és munkanélküli segély, jövedelempótló támogatás, rendszeres szociális segély, nevelési támogatás, stb. címen fizeti a mások által csinált gyermek után Önre lőcsölt gyerek, és szülőtartást! Miért? És meddig? Csak. Állampolgári fegyelemből és államvezetői bölcsességből. Már amennyire ezt bölcsességnek lehet nevezni. (Én inkább ostobaságnak nevezném!) Mert mások valamikor kitalálták, hogy olcsóbb az alacsonyan tartott (éhbér) mellet családi pótlékot adni a gyermeket vállalónak, mint tisztességes bért adni valamennyi dolgozónak. Csak a bűn mindig elnyeri büntetését! Mert a magyar így saját gyereket nem vállal, csak egyet-kettőt, vagy egyet se, mert kevés a jövedelme. Mért kevés? Mert elvonják, hogy odaadják annak, akinek se munkája, se munkakedve, de van gyerekcsináló kedve, és bátorsága! Az állam a „más farkával veri a csalánt” Ő meg a sajátjával veri meg a magyart!
A magyarok pénzén, a magyar államvezetés segítségével, él és virul a magyarság sírba tevője! Ezt, így kitalálni, ehhez tényleg szocialista szakértelem kellet!

Németi Juci írta...

Veszek nekik vonatjegyet, de csak oda.

Névtelen írta...

Ezt már nem hiszem el, ez már a kabaré határait súrolja!
Itt következik az, hogy egy rendőr vagy több rendőr leveszi a gumibotját és szarrá veri a kötekedőket. Ehelyett elkezdenek velük alkudozni, hogy nekik a semmire, munka nélkül, csak úgy kell egy lakás!
És akk Magyarországon az aluljárókban élnek? Nekik nem jár lakás? Csak a cigánynak? Kezd az az érzésem lenni, hogy megbolondult a világ. Kötve hiszem, hogy sokáig fenntartható ez az álságos, fordított, értékeket eltipró, bűnözést támogató "rend" - az idegeneket betelepítő, felforgatásra berendezkedett politika! De nagyon is megérdemli Anglia, Franciaország és a többi mag-hatalom! Kellett a piac és kellettek Kelet-Európa értékei, felvásároltak, tönkretettek mindenünket - cserébe kaptak pár cigót - akik rájöttek, hogy ott több a lóvé, jobban lehet ingyen élni, lopni, csalni, mint egy szegény országban!
Eddig ugattak nekünk, hogy nincsenek emberi jogok, meg rasszizmus van - most bemutathatják élőben, hogy integrálják a cigányokat! Sok sikert!
!

ZÉ írta...

Kész szerencse, hogy nálunk a dögevők ingyen lakást kapnak az önkormányzatoktól, és a lelakják, újat utalnak ki nekik. Így nem szorulnak rá a kivándorlásra - ellentétben a magyarokkal. Akiknek nem jár ingyen semmi, így hitelt vettek fel, és miután nem tudják fizetni, "kalandvágyból" lelépnek ebből a kereszténynemzeti szartengerből a picsába.

Öröm, bódottá'!

Barrabban írta...

Tik-tak, tik-tak! Remélem, az idő nekünk dolgozik. Londonnak új neve lesz: Romdon. Nyehhhehehehe! Ugye az itthoniak is kimennek? Lécciléccilécci!

Névtelen írta...

A természet ezt bölcsebben oldja meg, ahol egy faj túlszaporodik, megjelenik a természetes ellensége. Készüljünk fel az ebolára és a kanibálokra?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló