A kör bezárult


Tekintettel az alacsony részvételi adatokra, azt hiszem a vasárnapi választás eredményét érdemes óvatosabban kezelni, de az eltagadhatatlan, hogy a pártokra leadott szavazatoknak azért komoly jelzés értéke van. Nem is a narancsosok utcahossznyi győzelmére és nem is a Jobbik második helyére gondolok, hiszen ezek a folyamatok azért már az országgyűlési választások után is sejthetőek voltak, hanem a balliberált oldalon bekövetkezett átrendeződésre.

Az a számokból jól látszik, hogy új balos szavazók nem jelentek meg a palettán. Ha összeadjuk az MSZP, a DK és a Bajnai-féle alakulat által most megszerzett százalékos eredményeket, akkor nagyjából ugyanazt kapjuk, mint amit április 6-a este is mutattak a grafikonok, cirka 26 százalékot. A különbség csak annyi, hogy a torta ma már másképp van felszeletelve, mint ahogy azt még anno, a honi választásokat követően sokan gondoltuk.

Így aztán nem kell nagy politikai elemzőnek lennünk ahhoz, hogy lássuk: a balliberált oldalon alapvetően három, azonos súlyú párt jött létre, mindegyik élén egy-egy levitézlett vezetővel és ez még akkor is igaz, ha esetleg az elvtársak a hétvégén elküldik Mesterházyt és egy újabb balekot ültetnek a helyére. Továbbá az is kijelenthető, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint ez a felállás, ezek a főszereplők és ezek az erőviszonyok hosszabb távon is megmaradnak, megmaradhatnak. És a lényeg itt van.

Ezekkel az arcokkal, ezekkel az alakokkal soha nem fog feltámadni és megújulni a magyar baloldal. Gyurcsánnyal, Bajnaival, Mesterházyval, Szanyival, Hillerrel és a többi hiteltelennel csak arra van esélyük, hogy azt a 25 százaléknyi biztos szavazót - az agyhalottakat, akik történhet bármi, akkor is melléjük húzzák az ikszet - különböző arányokban osztogassák fel egymás között.

Jól láthatóan nincsenek új arcok, nincsenek hiteles emberek arrafelé. Nincs második vonal. Nincsenek olyan balos fiatalok, akik most még nem ismertek, de egyébként tehetségesek, akik a közeljövőben előreléphetnének és tényleg új alternatívát jelenthetnének. Csak egyre erősebb hullaszag van. Egyre büdösebb szemétdomb, aminek a tetején ott táncol a pojáca, a libás és a balek.

A kör bezárult.

Good night, left side!



10 kommentek:

Névtelen írta...

Elavult fogalom: baloldal. Nincs bal-vagy jobb, nemzeti és globalista van. Az utóbbinál meg a gazdik hamar meg fogják unni a széthúzást, és, mivel the time is money, egy akolba terelik a nyájat, hogy legyen haszna a nem kis befektetésnek. A megoldás eszköze lesz az érdekes

Névtelen írta...

A végtelenül kártékony vörös horda átalakult Fidesszé.

budapesti írta...

A 2018-as szavazásokon is együtt indul majd a jelenlegi három baloldal. Nem ez lesz az első összeállás. Jah és nyerni fog, mert visszaadja a Fizess a hatalmat. (újabb népnyúzó megszorítások jönnek majd, amin a baloldal fog lazítani)

Megjegyzés: Az induláskor liberális színeket képviselő narancs és vallási színben feltűnő KDNP is egyesült nemzetinek látszó párttá.

béla kónya írta...

Az MSZP arra a sorsra jutott, amit saját maga osztott ki a jogelődjének ! Még nagyon is sokáig húzta (nyert időt), mert az agyhalott, meg a holdudvar közeli szavazóik, lélegeztető készüléken tartották, egy negyedszázadon át, ezt a túlélő művész brancsot ! Azt hitték, hogy az MSZMP - ből kihagynak egy M betűt, és rögtön ők lesznek a "szeplőtelen fogantatás" ! Holott egy túrót ! Sorfalat álltak "Antal mészárszékéhez",.s az után még folytatták is a kivéreztetést, földönfutóvá téve az állami vagyont, eladtak minden értékes termelő eszközt, ami bevételt hozhatott volna az államnak ! "Szállást csináltak az imperialista tőkének", vágóhídra küldték a munkásságot, a csicskásaikat kistafírozták, futtatták őket, ahol lehetett., mint a jól viselkedő kurvákat ! Közben kimutatta a foga fehérét "mindegyiki oldal", s íme, itt van az egyik nagy kilométerkő, az "EU című bazár", ahol egy gyékényen árul a rasszista, a cionista, a fasiszta, az "ál"szocialista, a centrista, meg a ruszki ügynök moszkovita ! Szép kis lista ! Ennek már nem lehet semmi egyéb ellenszere, mint egy átfogó, komplett, ELITCSERE ! Hmmm ? !

ProliProfil írta...

Állati nagy ferdítés, hogy ezeket baloldalnak nevezi akárki !!!
Soha nem is voltak egy percig sem baloldaliak, hanem ők az igazi cionkomcsik.

Karina írta...

Csak azt nem értem, hogy ezek milyen "gyözelemben" reménykednek az önkormányzati választáskor? A libás azt hiszi, hogy a Hajdu bt,a Vallis, Ciprusi offshor bulijai után akadna vidéken egy reálisan gondolkodó magyar paraszt ember, aki rá bízná az állatait, a földjét, egy Bajnai féle önkormányzatra? Mikor bevallotta a Hajdu bt. botrány után "sajnálja de nem értett hozzá" utalva arra , hogy a felnevelt állatok árát parasztoknak "elfejtette ki fizetni!." Ezzel a" gesztussal" le is lett zárva az ügy a Hajdu bt. részéröl. Hogyan meri azt gondolni, hogy azok a családok és társaik is elfelejtették a haláleseteket, tragédiákat, amit okozott nekik ez az"amnéziában" szenvedö hazug. A libsi megbízottak most már a földeket szeretnék "bekeríteni" a gazdákkal együtt, de vigyázzanak mert ez az őnkormányzati választás nem a" belváros megszerzéséröl szól, " itt nem az a lényeg,hány kerületet sikerül "bekebelezni" itt már a Bajnai féléknek semmi keresnivalója nincs! Ez az országos "önkormányzati" választás, már a magyar föld megtartásáról fog szólni!

Névtelen senki írta...

Bocsánat, de nem levitézlettek!
Nem temetni jöttem Cézárt....
Nincs kedvem keresgélni, de a levitézlett Simon Gábor helyett indított szóvivő szimpatikus.
Lehet, hogy Morvai Krisztinát is beéri!


eSzeL írta...

Ez jó, ez tetszik! Az új szóvivő "szimpatikus". Egy politikus megítélésének ez a lehető legértelmezhetetlenebb, leglényegtelenebb és legfélrevezetőbb szempontja. Na ezért tartunk ott, ahol. Na nem a politikusok, az olyan emberek miatt, akik ilyen alapon választanak maguknak "kiskedvenceket". Egy politikust tiszteljünk, ha jól végzi a munkáját és "távolítsuk el" ha rosszul. Szimpátia, szeretet? Nem szempont a normális véleményalkotásban.

Karina írta...

Bocsánat! Nem tudtam elképzelni, honnan van ekkora pofája a libásnak és a bunkó benedeknek.? A tegnapi hírekböl már "tisztább" lett a kép.Egyébként nagy szegénységi bizonyítvány a bilderbergéknek,(" a legnagyobb," a legbefolyásossabb," leg,leg" legekneknek" az M1 müsorvezetője szerint ) ha már egy ilyen "mesüge libásra " is építenek? Igy gondolom én! Vagy pont ö lenne a legmegfelelőbb némber a" célok "eléréséhez? Na mindegy, majd elválik a sz.r a májtól. Ha nem jön be a "csoportnak" a libás, legalább ő is eltünik a süllyesztőbe örökre!

Névtelen írta...

Nem az az egy fő számít, aki egy párt élén népszerűsége miatt belopja magát a választók szívébe. Nem ezekre a "jópofizó" bábokra kellene odafigyelni, akiknek eleve a figyelemelterelés a feladata! Az számítana, hogy mi van mögötte!
Mögötte pedig az látszik, hogy Magyarországon egyetlen olyan politikai formáció sincs, amelyik az ország érdekeit és boldogulását tartaná szem előtt.Ezek a gyarmatosítók helytartói, mind.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló