Van itt már minden, mint a búcsúba


Szépen alakul ez a Simon-ügy, az kétségtelen. Van itt már minden, mint a búcsúba. Újabb titkos számla, titkos széf, hamis afrikai útlevél, uruguayi kamutörténet és több tízmilliónyi forint készpénz.

Ez a tegnapi nap termése.


A hatóság hétfőn letartóztatta Simon Gábort, mivel a nyomozás során kiderült, hogy az MSZP második embere máshol is tartott olyan összegeket, amelyek nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában. Az ügy felgöngyölítése során előkerült egy Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is, amit egy hamis személyazonossággal nyitott magyar bankszámlánál használt. Továbbá a nyomozók olyan papírokat is találtak, amelyeket a 240 milliós osztrák bankszámla fedősztorijának alátámasztásához készítettek. Ez utóbbiak alapján megállapítható volt, hogy Simon a bécsi számlán található pénzt a saját, Uruguayban kezelt vagyonaként akarta bemutatni a hatóságoknak.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez minden valószínűség szerint még csak a jéghegy csúcsa. A kezdet. A durvább dolgok még csak ezután jönnek. Mert abban biztosak lehetünk, hogy Simon Gábor nem magányos harcosként küzdött ezidáig. Biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb rajta kívül még jónéhányan elvtárs érintett lesz a történetben. És biztosak lehetünk abban is, hogy nem ezek voltak az utolsó megtalált titkos bankszámlák, hogy nem ez volt az utolsó megtalált hamis útlevél.

Nem tudjuk, és nem hiszem, hogy valaha is kiderül, hogy ki súgott a narancsosoknak az emeszpés panamákról. És egyelőre az sem tiszta, hogy a kiszivárogtatóknak mi volt a célja. Azonban az ma már egyértelműen látszik, hogy a Simon-ügy és annak hullámai nagyon gyorsan elsöpörhetik a teljes balliberált politikai elitet, teret engedve a mostani második, harmadik elvtársi vonalnak.

Elsőre úgy látszik, hogy az egész cirkusz alapvetően a választásokról, a Fidesz ügyes kampánystratégiájáról szól, de azt gondolom, hogy könnyen előfordulhat az is, hogy a háttérben az egymással ellentétes ballliberált érdekek, a balos politikai oldal újrafelosztása mozgatja a szálakat. Ezt erősíti, ezt valószínűsíti Zuschlag János most megjelent, Pártházból börtönbe című könyve is, amiben szintén lerántja a leplet az emeszpés stiklikről.

De legyen bárhogy is, legyen bármi is a háttérben, az egész történet jól rávilágít arra, hogy miként mennek a dolgok a legfelsőbb szinteken. Mert afelől se legyen kétségünk, hogy a többi pártnál is ez, vagy ehhez hasonló az ügymenet.

7 kommentek:

Látó írta...

Remek cikk, de én a "a többi pártnál is ez, vagy ehhez hasonló az ügymenet." megjegyzést eltenném akkorra, amikor lesz rá példa...

Látó írta...

Amennyire én látom az álbaloldalnak van egy masszív, 20 %-ot meghaladó mértékű elvakult szavazó-tábora (az agyhalottak). amely bármi történjék is a KormányváGYók-ra fog szavazni. Akár be is vallhatnák, hogy kiket képviselnek valójában (önmagukon kívül persze), illeve hogy teljesen közömbös számukra a szegények sorsa, az se számítana...

Látó írta...

Szerintem a baloldali szavazók egyetlen valódi esélye egy tisztességes baloldali pártnak a parlamentbe juttatására az, hogy most 2014-ben még véletlenül sem a ÖsszeLopásra szavaznak, sőt elmennek szavazni, de mást választanak. Ugyanis, ha ez az alakulat (15% alatti teljesítménnyel) kiesne, illetve nem jutna a parlamentbe, akkor megnyílna az esélye egy valódi baloldali párt létrehozásának és "felnövésének" 2018-ig. Ha viszont bejutnak, minden marad a régiben, hiszen pénzükkel, rutinjukkal, kapcsolataikkal, gátlástalaságukkal mindent és mindenkit elnyomnak, aki baloldali lenne...

ProliProfil írta...

Hogy ki van a háttérben ?
Természetesen gyúrcsótány.
Aki, eddig, amíg ezek a zűrös ügyek el nem kezdődtek, nem volt eléggé elfogadható, a magát baloldalinak hazudó nyűves konglomerátumnak.
Majd miután gyurcsótány egy-két, a média számára ínyenc falatot beáldozott a korábbiakban szerzett információhalmazából, hirtelen az "összefogásról" kezdtek hablatyolni, akik idáig finnyánsan az orrukat huzogatták.
Az addig (nekem örökké) dögszagú, "megosztó politikus", azonnal felkerült a lista élmezőnyébe. Biztos, befutó helyre.
Erre mondják azt pestiesen : ügyes !

Ha van némi fantázia valakiben, az el tudja képzelni, mi minden rejtőzhet még gyurcsótány adatbázisaiban.
Főleg a fityeszről !
Azért is kussolnak olyannyira meglepő módon. Egy igazi ellenfél, ilyen esetekben addig ütné a vasat, amíg az meleg. A fityesznek a kalapács nyele meleg. Miért is venné kezibe ?
Jó iskolapéldája ez annak, hogy a magát "nemzetinek" hazudó 2/3-ad, miért nem mert, tudott gyurcsótányhoz nyulni...
"Feri nélkül semmi nem történhetett..."
Ez a zuschlag néha igazat is mond. Amilyen ostoba, még meg is járhatja... !

Karina írta...

Engem már nem az bánt, hogy ezek a gazemberek és az őket kiszolgáló nímandok, mennyit loptak, csaltak össze.Hanem az, hogy 25 éven keresztül egy "soha nem létezö rendszerváltással" a" nem létező szocializmusból" hogy" találtak át," egy valóságos rabló kapitalizmusba? Nem ezt a nagy" átváltozást" nevezik tudatos hazaárulásnak?

Névtelen írta...

Valahogy kiegészíti, valószínűbbé látszóvá teszi egymást a két dolog, a könyv megjelenése, és a Simon-ügy "fejlődése"

hangszoros írta...

Vam ahol nem cicoztak! Pl: !: http://www.youtube.com/watch?v=oHvnDXiQGXs
https://www.facebook.com/photo.php?v=462140457245190&set=vb.100003477197408&type=2&theater

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló