A Birodalom visszavág


Néhány héttel ezelőtt népszavazást rendeztek Svájcban arról, hogy korlátozzák-e a bevándorlást az országba. Tehát nem arról, hogy engedjék-e egyáltalán, mert igen, engedjék. Pusztán csak arról, hogy korlátozzák-e. A szavazás szűk többséggel ugyan, de „igen” eredménnyel végződött, vagyis a svájci közakarat a korlátozás mellett döntött.


Svájc lakossága nyolcmillió fő. Az ország népességének húsz százalékát betelepedett külföldiek és időszaki vendégmunkások teszik ki. Gazdagsága miatt fölöttébb vonzó bevándorlási célpont lehetne. A svájciak aggódtak a felhígulás, végső soron a nemzeti jelleg elvesztése miatt, illetve azon jelenségek miatt, amik együtt járnak a tömeges bevándorlással, elözönléssel. Tudjuk.

Az ilyen kvóta köztudottan nem új jelenség a világon, Nyugat-Európában a népmozgási célországok az Unió előtti időkben magától értetődő természetességgel állítottak fel befogadási keretszámokat.

Ám új szelek fújnak, itt az Európai Unió, és főleg itt a féktelen globalizáció. Egy ilyen soktényezős, bonyolult, rendkívül kényes és érzékeny, tipikusan egyrészt-másrészt jellegű kérdéskörben a szálakat mozgató valódi döntéshozók érdekeinek megfelelően már csakis a liberálisnak nevezett, valójában a nemzeti és egyéb tradicionális struktúrákat pusztító törekvések kerültek erőfölénybe. ”Demokráciának”, szabadságnak, jogszerűségnek, humanizmusnak maszkírozva, valójában arcátlanul és erőszakosan.

Svájc most szembement velük, és azonnal megmutatkozott ez az arcátlan erőszakosság.

Nálunk a média mélyen hallgat róla ugyan, de a dpa német hírügynökség tudósítása szerint az Unió Bizottsága máris megbüntette Svájcot: felfüggesztik a tudományos kutatási programokban folyó együttműködést Svájccal, továbbá a következő tanévtől kezdődően szintén felfüggesztik Svájc részvételét az Erasmus+ és Horizon 2020 program kereteiben történő diák-csereprogramban.

Svájc akármennyire is gazdag, mégiscsak egyetlen ország. Körbevéve az Unióval. Ez bizony fáj neki. Rengeteg pénz. Nem tagja ugyan az EU-nak, de a gyakorlatban ezer szállal kötődik az uniós tagállamokhoz a mindennapokban. Most ezzel az intézkedéssel komoly gondokat okoztak neki. Mégpedig büntetésből.

Világos? Svájcot meg lehetett büntetni. Majd adunk mi nektek népakaratot!

Nem is az a legfurcsább, hogy egy szuverén ország logikusan és abszolút korrekt népszavazásos módszerrel döntést hozott önmagát érintően, és emiatt büntetik meg. Hanem az a legelgondolkodtatóbb, hogy az Európai Unió megbüntethet és tevőlegesen meg is büntet egy olyan országot, amely nem a tagja.

Jogszerűségről szó sem lehet. Ez erőszakosság. Kényszerítés és erődemonstráció egy kívülálló országgal szemben amiatt, hogy az szembemegy az Unió valódi döntéshozóinak az érdekeivel és rögeszméivel. Még csak nem is valami egetverő témában.

Mindezt simán-lazán megtehették, sőt meg is tették a gazdag és tekintélyes Svájccal szemben. Közakaratot is, szuverenitást is semmibe véve.

Akkor mit várhat egy olyan csóró, sebezhető, kiszolgáltatott és folyton megbélyegzett pária, mint Magyarország? Bármikor, bármiben?

Kuss van.

3 kommentek:

Quedra írta...

Hm... lehet nem vagyok naprakész a pénzügyi szektorban történő mindenféle dolgokkal kapcsolatban, de... Svájc tök véletlen nem "adóparadicsom", meg semleges, meg...
Természetesen értem én a Brüsszelben ücsörgő öltönykék motivációit (mán nagyrészt), ám közel sem okos dolog a köztudomásúlag "bukszának" tartott országocska jelesebb egyéneit ilyesmikkel molesztálni. Még a végin szégyenszemre olyan skandalum történhet, holmi "nemlétező, titkos" számlák elérési lehetőségei erősen megcsappannak.
Persze... meglehet az eme rendelkezést megsavazó bácsik és nénik máshol tartják a dugipénzüket.

Névtelen írta...

Őszintén kívánom, legyen úrrá ezen a helyzeten, és mutasson példát arra, hogy "az Unión kívül is van élet." És jó élet...

Karina írta...

Azt, hogy Svájcban 10 év az állampolgárság megszerzése, azt az EU-ban is mindenki nagyon jól tudja.Azt sem gondolom,hogy a rengeteg milliókért, milliárdokért felépített "gyorsítót" most lebontanák és átvinnék Németországba.Az EU taktikája a fenyegetőzés, gondolom azt már tapasztaltuk mi is, nem egyszer,Nem a tudósokat akarja Svájc kirekeszteni, hanem a rengeteg Afrikából beözönlött nincstelen feketéket, és az európai csóró cigányokat, lumpeneket.(ami érthető is.).Svájcra szüksége van az EU-nak, emlékezzünk vissza csak arra az esetre, mikor Merkel asszony csak tölük tudta meg "jópénzért" melyik német" úr" mennyi "dugi pénzt tart" az adóelkerülése véget svájci bankokban,Gondolom nem csak a német kormány érdekelt az ilyen és ehhez hasonló számla és" pézügyi tranzakciók" kideritésében. Ha csak nem találtak más Svájchoz hasonló "megbizható helyet" az európai "fenyegetőző" uracsok a keservesen" összegyüjtött "pénzecskéiknek. Na ez az amit egyenlőre nem hiszek!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló