Ezt is elrontottuk. Még jó hogy nem büntetnek meg minket…


Akkor hát ezt is elrontottuk.

A júniusi árvízi védekezést is elhibáztuk.

Súlyos hiba volt a jól szervezettség, az összefogás, a nemzeti összekapaszkodás. Sőt, valószínűleg az is baj volt, hogy nem tűnt el és nem is halt meg senki. Hagyni kellett volna a francba az egészet. Vitt volna el a víz mindent. Legalábbis ez az őrültség olvasható ki a brüsszeli nagyokosoknak abból múlt heti határozatából, amiben az Európai Bizottság ”szakemberei” eldöntötték, hogy a nyáron lezajló és az évszázad árvizének is nevezett természeti katasztrófa okozta károkért melyik ország, milyen mértékű uniós segítségre számíthat.


„Magyarország nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból, mert az Európai Bizottság megítélése szerint a júniusi árvízkár nem elég jelentős ahhoz, hogy az alap forrásait mozgósítani lehessen, illetve a magyar igény nem felel meg az uniós segítségnyújtás feltételeinek” - közölte múlt csütörtökön a brüsszeli testület. Johannes Hahn, a bizottság regionális politikáért felelős tagja aztán még hozzátette: „noha minden kár rossz hír, bármekkora mértékű is legyen, Magyarországon összesen 27 millió euró (8 milliárd forint) kár keletkezett, ami az Európai Bizottság szerint csak nagyon korlátozott mértékű veszteséget jelent, és nem elegendő ahhoz, hogy Magyarország segítséget kapjon a szolidaritási alapból.”

Ennyi.

A történet további érdekessége, hogy rajtunk kívül mindenki kapott támogatást, így például a mélyen elmaradott és a súlyos pénzhiánnyal küzdő Németország, valamint a hozzá hasonló helyzetben lévő Ausztria is. A németek az árvízkárok enyhítésére 360 millió eurót, míg az osztrákok 21,6 millió eurót hívhatnak le a közös EU-s kasszából. De kapott a szolidaritási alapból Csehország és Románia is. Az előbbi 15,9 millió, az utóbbi 2,4 millió euróhoz jut hozzá.

És hogy jobban rálássunk az ügyre, érdemes fellapozni az elmúlt időszak ilyen jellegű kifizetéseit. Ha az adatokban kicsit elmélyedünk, akkor azt találjuk, hogy a Szolidaritási Alap az elmúlt években a mostani magyar károk nagyságrendjében, az alábbi természeti csapásokra ítélt meg uniós kárenyhítést:
  • Málta (2003. szeptember): viharok és áradás, 30 millió euró kár; megítélt segély: 960 ezer euró
  • Litvánia (2005. január): viharkár, 15 millió euró kár; megítélt segély: 400 ezer euró
  • Horvátország (2012. október): áradás, 12 millió euró kár; megítélt segély: 287 ezer euró
  • Ausztria (2012. november): áradás, 10 millió euró kár; megítélt segély: 240 ezer euró

Ez van.

Ami tavaly a koldusszegény Ausztriában mérhetetlen katasztrófa volt, az idén Magyarországon „csak nagyon korlátozott mértékű veszteség”.

Így megy ez.

Sőt, a fentiekből kiindulva örüljünk, hogy nem büntetnek meg minket a Duna szabad mozgási jogának korlátozása miatt...


13 kommentek:

Névtelen írta...

Hercog Göncz Tabajdi Mszp Szdsz most örültök? He?

Gambit írta...

Nem baj, szeretem az ilyen híreket, biztos nagyban javítják az Unió magyar megítélését :)

kistutyi írta...

Szerintem nem kellett volna kérni.Tényleg a bajban összefogtunk és a pénzt is összeadtuk. Hála Istennek elmúlt, vége. Brüsszeltől ne várjunk semmit. Nekik mi csak addig voltunk érdekesek, amig volt mit "kihorgászni" az országból a "nagy globalizáció" ránk erőltetése okán. Mi vagyunk a "szükséges" rossz. Ma már nekik mi újra a keleti blokk vagyunk akik mindig "ugrálnak" és sose férnek össze.

fürge csiga írta...

Nem azért van Magyarország fekete listán, mert hajrázorbi megjátsza itthon a "szabadságharcost"-valóban jóval nagyobb mértékben fogad szót Brüsszelnek, mint például az osztrák kormány-, hanem mert idecsalogatja a nyugat-európai nagyvállalatokat a nyugat-európainál jóval alacsonyabb nyereségadóval. Az az adó pedig, amit nem fizetnek be nálunk a multik, a magyar kisvállalkozókon és munkavállalókon vasalja be a kormány és persze a világrekord áfával aminek következtében nincs és nem is lehet magyar gazdaság (hanem csupán balkánbérű munkaerő és kiszolgáltatott beszállítók az idecsalogatott multik örömére). Ha nem ilyen bőkezű lennénk a multikkal, nem lennénk most kiközösítve, mert egy állam sem szereti, ha valaki próbálja elcsalogatni tőle a gyártókat azzal, hogy rendkívüli adókedvezményeket és mindenféle ajándékokat ad nekik.

Névtelen írta...

Hol marad ilyenkor a magyar diplomácia, az érdekérvényesítés?

Névtelen írta...

Felháborító!

Zéé írta...

"örüljünk, hogy nem büntetnek meg..."

Éééédes Istenem! Azért a hülyeségnek is van határa. A Júniusi árvízkor Magyarország területén a Duna végig a védőgátak mögött maradt, így szinte semmiféle kár nem keletkezett. Ezért nem is jár semmiféle kártérítés. Most mi ebben olyan szörnyű??? Passau történelmi belvárosában nyakig ért a víz, mert a völgyben fekvő várost képtelenség volt megvédeni. Világos, hogy őket kell ilyenkor segíteni, akiknek a házát, üzletét elvitte a víz. Ez a rinyálás főleg ciki, miután Magyarországon már kizárólag olyan beruházások zajlanak, amit az EU finanszíroz. A vasútfelújításoktól kezdve a hülyébbnél-hülyébb szökőkutakig, amiből a magyar felső tízezer lopja rommá magát. A magyarok által ellopott, eltrükközött EU-s pénzből nagyjából 50 méter magas árvízvédelmi gátat lehetne húzni az utolsó magyarországi csermely mellé is. Nem hinném, hogy nekünk kéne még további segélyekért cigánykodnunk, inkább előbb a saját tolvajaink körmére nézzünk.

Anna írta...

Nagyon időszerű lenne már a magyarságnak az önvédelmet megtanulni, jogait érvényesíteni, mert így a ha van rajta sapka az a baj, ha nincs az is baj alapon szórakozhatnak olyan senkiháziak segédletével, akik ugyan Magyarországon születtek, de hazánk ellenségei.

Attila írta...

Ez a cikk egy kiegészítés ahhoz a megállapításhoz, hogy: "a Fidesz szavazók is úgy adják el a hazájukat, gyermekeik jövőjét, mindenüket, hogy még csak néhány színes üveggolyót sem kérnek érte cserébe"
Kiegészítésképp lásd: 2013.04.03 - Hatalmas ráfizetés az EU – Pavics Lázár közgazdász elemzése KSH adatok alapján
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=hargitai&cikk=3#cikk

Névtelen írta...

Az önvédelmi ösztön, és képesség az 'olvasatlan' lisszaboni szerződés aláírása óta tűrhetetlen a "tagországokban"! Mi mást jelent, ha nem ezt?

Névtelen írta...

Z(s)éé-nek:
El is felejtettük, 8 milliárd az smafu. Kipengeted mellényzsebből, kicsirigó? Eszem-faszom megáll...

Névtelen írta...

Szomorù, hogy az EU minket annyira lenèz ès màs orszàgokat elönybe veszi. MIÈRT?

HomeFinity írta...

Zéé, bizonyára mindenben igazad van. A "szinte semmiféle kár nem keletkezett" egyenlő azzal a több milliárdnyi kárral, amibe nem segít az unió, és azoknak az otthonával, amiket tönkretett az árvíz. Én nem a többi ország kártérítését fájlalom, hanem, hogy a kárainkat elbagatellizálva nekünk nem adtak. Bátyámék egy családot fogadtak be Szentendrén, akiket kitelepítettek a szigetről, és egy másik család kutyáit. De miért is kellett kitelepíteni, ha "a Duna végig a védőgátak mögött maradt"? Na mindegy igazság úgysincs, megoldjuk magunk, az unió nélkül. Üdv

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló