Ez volt márczius 15-ike


A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre tovább harapózott, végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset!... és mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk. Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett. Pesten március 14-én az ellenzéki kör gyűlést tartott, mely ősi szokás szerint eredménytelenül oszlott szét.

Én nem voltam jelen az ellenzéki kör gyűlését. Akkor este Jókai mondta el eredményét, vagyis eredménytelenségét nagy keserűséggel és teljes levertséggel. Hallatára magam is elkeseredtem, de el nem csüggedtem.

Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottal állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap... hátha holnapután már késő lesz!


E gondolatokkal aludtam el. Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt, meghíttam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg újra vissza nem jövünk.

Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim bele egyeztek, Bulyovszky és Jókai proclamatiót szerkesztettek, Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.

- Jó jel! - kiáltánk föl egyhangúlag.
Amint a proclamatio elkészült s indulófélben voltunk, azt kérdém, micsoda nap van ma?
- Szerda - felelt egyik.
- Szerencsés nap, mondám, szerdán házasodtam meg.

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiót olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.

(A nemzeti dalt két nappal előtt, március 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proclamatiót és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a seminariumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A seminarium csarnokában elénk állott egy professor, és azt mondta nagy pathossal:
- Urak, a törvény nevében...

Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása, a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proclamatiót s a tizenkét pontot, s énvelem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mindkettőt fanaticus lelkesedéssel fogadták, s a refrainbn előjövő "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

- Most menjünk egy censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a nemzeti dalt! - kiáltott valaki.
- Censorhoz nem megyünk - feleltem; nem ismerünk többé semmi censort, el egyenesen a nyomdába!
Mindjárt beleegyeztek és követtek.

Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, odamentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztottak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum el, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. óriási kitörése a lelkesedésnek!... Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön... körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen ijedt arcot sem láttam... Minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert!

- Budára, Budára!... a helytartó tanácshoz!... nyittassuk meg a Stancsics börtönét!... Budára!...

Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő, s a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a censurát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék.

A választmány legalább húsz ezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt márczius 15-ke. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyat történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.



[Petőfi Sándor naplójából]

2 kommentek:

Névtelen írta...




…azért szánakoztam a napi politika kurjongató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, melyet magoknak tulajdonítottak: tudtam, hogy az ő fényes tetteik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, melyet a bekövetkező viharnak első lehelete elsöpör: tudtam, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az ujjászületés óriási drámáját eljátszzák, hanem csak dekorátorok és statiszták, kik a függönyöket aggatják, s a színpadra székeket és asztalokat hordanak. Napló beírás: 1848. Márc. 17.
De a legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Aki az igazság mellett szót emel, arra e megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók, által meg van vesztegetve. A nyomorúk! Nem tudják vagy nem, akarják azt hinni, hogy Őnálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanizmus barátai. Márc.20.
De a legszebb az, hogy a népet, melynek ők a képviselői, oly éretlennek, butának tartják. Végső argumentumok mindenre az, hogy, hja, a nép még ilyen olyan éretlen. Köszönd meg ezt képviselőidnek, nép. Én megvallom, egészen másformának ismerem a népet, s éret-lenségének legföljebb egy példáját tudom, azt, hogy ilyen képviselőket választott.
Szomorú, szomorú. És pedig így lesz, ha a nemzet minél előbb föl nem serken, s ki nem ragadja kormánya és képviselői kezéből azon hatalmat, melyet nekik jóhiszeműen átadott, s mellyel azok részint nem tudnak élni, részint rútul visszaélnek. 1848. 08. 11.

Névtelen írta...

Kossuth „bátran" volt képmutató és demagóg, a népfelszabadító álruhájában villogva... De a magyar országgyűlés határozata még istenes volt, ha az erdélyiével hasonlítjuk össze, amely a parasztbirtok jó részét - néhol négyötödét - minden kárpótlás nélkül egyszerűen a földesúrnak ítélte oda. Erről a határozatról írta Kemény Zsigmond báró a lesújtó szavakat: „Szépen kirabolva van a nép!"
Később e gondolatot így egészíti ki: „Az állam úgyszólván teljes pénzhiánnyal küszködött (...) S ide vezethető vissza Kossuthnak az, az indítványa is a jobbágykérdésben, hogy ne az állam vállalja a nemesség pénzkárpótlását, hanem maguk a jobbágyok; s miután készpénz aligha akad elegendő erre a célra, ezért a jobbágyközösségek földátengedés fejében is követelhessék a megváltást."
Antall Józsi,150 évvel később, a pénztelenséget, kárpótlási jeggyel, árvereztetéssel akarja megoldani! Eötvös József a leghatározottabban tiltakozott a paA forradalom az uzsorát és a szabadrablást szabadította el. A pénzuralmi rendszer farkasa a „feudális korlátok" ledöntése után akadálytalanul törhetett be a falu, a mezőgazdaság aklába és egy évszázad alatt (a téesz-szervezés korára) maradéktalanul fel is zabálta a bárányokkal, a parasztokkal együtt a fenntartható élet alapjait! A parasztbirtoknak bármi címen történő megrövidítése ellen.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló