Nincs semmi új a nap alatt


„Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.” – olvasható az örökérvényű gondolat a Prédikátor könyvében. És valóban. Nincs semmi új a nap alatt. A Nap keleten kel, nyugaton nyugszik. A fű zöld, az ég kék. A tavasz után a nyár jön. És a senkiháziak, mindig senkiháziak maradnak…

Victor Ponta hajdanán, Ceausescu elvtárs kebelén


„Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika – és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik – használja ezeket a hamis provokációkat” – mondta Victor Ponta, román miniszterelnök néhány napja, amikor bejelentette, hogy Mesterházy Attila meghívására részt vesz az elvtársak évértékelő nagygyűlésén.

Üzenetértékű, sokat mondó dolog ez a meghívás, az kétségtelen.

Most, amikor egymást érik a román kormány magyarellenes intézkedései, most amikor szerte a Kárpát-medencében a magyarság szinte egyemberként vállal szolidaritást az erdélyi magyarokkal, akkor az elvtársak meghívják magukhoz bulizni a Ceausescu elvtárs kebelén nevelkedett román miniszterelnököt, aki méltóan a nagy elődhöz, az egész magyarellenes támadás egyik legnagyobb szószólója. Aki többek között azzal kezdte kormányfői pályafutását, hogy felszámolta marosvársárhelyi magyar orvosi kart, aztán leváltotta a magyar nemzetiségű prefektusok zömét, majd lényegében betiltatta Erdélyben a székely zászló használatát.

Tényleg nincs semmi új a nap alatt.

Az egész folyamat jól illeszkedik a honi baloldal sok évtizedes történetéhez. Mondhatnák méltó folytatása 1918 eszmeiségének. A ”magyar” elvtársaknak mindig azok a kebelbarátai, akik a magyarokat lelkileg, anyagilag, erkölcsileg megalázzák, akik a legnagyobbat rúgják belénk. Nem volt ez másképp akkoriban és nincs ez másképp ma sem. A románokkal is megvolt mindig a közös hang, megvan mindig a közös nyelv. Csak egy dologban van és volt verseny, hogy ki gyűlöli jobban az erdélyi magyarokat.

Gondolom, még sokan emlékszünk arra, amikor néhány héttel ezelőtt Mesterházy bocsánatot kért Kolozsváron a 2004. december 5-i népszavazáson tanúsított emeszpés magatartás miatt, majd bemutatta pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját: „Egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtunk. Az MSZP ma már belátja, hogy a pragmatizmus mellett szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.”

Ezek szerint ez lenne az. Ez lenne az új nemzetpolitika szimbolikus gesztusa. Mondjuk Ponta meghívása és vörös szőnyegen való fogadása Budapesten, a jelenlegi helyzetben vitathatatlanul szimbolikus. Elárul és megvilágít mindent. Legfőképp azt, hogy ti, ott a másik oldalon mekkora egy senkiháziak vagytok.

3 kommentek:

Látó írta...

Madarat tolláról...

Maci írta...

Bennem csak az a kérdés merült fel, hogy ez az eljárás egyáltalán elfogadható-e? Ugyanis egy ellenzéki párt hívta meg egy szomszédos ország miniszterelnökét.
Az, hogy egy párt, vagy politikai csoportosulás egy hasonszőrű, külföldi, de éppen nem hatalmon lévő párt vezetőjét meghívja, vagy az ő képviselői tesznek náluk látogatást, az bevett dolog. Azonban külföldi miniszterelnököt meghívni hazánkba - ez már más kérdés. Úgy tudom, ezt csak a kormánypárt ill. az éppen aktuális miniszterelnök teheti meg. Függetlenül attól, hogy jogilag lehet-e vagy sem, szerintem politikailag sem korrekt dolog. Persze, miért is várok Én el politikai korrektséget az MSZP-től?

kistutyi írta...

Sőt ahogy hallom a rádiokból, hogy beszédet is fog mondani Ponta a "magyar szocialisták" felkérésére. Igaz volt már ilyen, mikor a "nagy románia ünnepen" Megyesi együtt poharazgatott és vadászgatott a másik román főnökkel. Nem volna jobb ezeknek átköltözni Romániába, ha már úgy szeretik a román vezetőket ?A hatalom utáni vágy már teljesen mebolondítja őket!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló