Megérkeztünk. Ez a legalja


Mint látható, a helyzet fokozódik. A cigány önfenyegetések után, most a zsidók léptek a színpadra, hogy előadják a Nagy Rettegés színjáték legújabb epizódját, bizonyítva országnak-világnak, hogy itt, Magyarországon bizony tombol az antiszemitizmus. Az egyházak és a narancsos politikusok megnyilvánulása az ügy kapcsán finoman szólva is gusztustalan. Amikor magyarokat támadnak meg itthon vagy határainkon túl, amikor magyar nemzeti jelképeket gyaláznak, amikor minket mocskolnak a magyarságunk miatt, akkor a magyar politikai elit soha nem érzi kötelességének, hogy tiltakozzon, hogy kiálljon értünk. De ha egy zsidó a semmiből előugrik és előad egy ha akarom elhiszem, ha akarom nem történetet, akkor persze egymás sarkát taposva vonyít az egész kib@szott sakálkórus.
..



„A Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulásaként ma a nyílt utcán inzultálták Professzor Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit, a világhírű tudóst. Lakásához közeledve Budapesten, a Károly körúton, a mindenki által tisztelt 90 éves idős emberhez odalépő személy szidalmazni kezdte, és azt mondta: „utálok minden zsidót”.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetése és a Rabbitestület, az egész magyar zsidóság nevében felháborodással ítéli el ezt az újabb brutális köztéri támadást. Felkérünk mindenkit, hogy fejezze ki szolidaritását a mindenki által szeretett és tisztelt Széchenyi-díjas tudóssal, és felhívjuk a döntéshozókat, hogy tegyenek meg mindent, hogy az ilyen, és ehhez hasonló antiszemita inzultusok ne ismétlődhessenek meg. üvöltötte világgá a szörnyű hírt a Mazsihisz honlapja.

Mint látható, a helyzet fokozódik.

A cigány önfenyegetések után, most a zsidók léptek a színpadra, hogy előadják a Nagy Rettegés színjáték legújabb epizódját, bizonyítva országnak-világnak, hogy itt, Magyarországon bizony tombol az antiszemitizmus. Zoltai elvtársék a történteket jó zsidó módjára kissé feltupírozva már „brutális köztéri támadás”-ról ajvékolnak, miközben mindössze csak annyi történt, hogy valaki beszólt az utcán egy kipás zsidónak, hogy különösképpen nem nagyon szívleli a fajtáját.

Ennyi. Ez a brutális támadás.

Az egészben a legszebb pedig az, hogy az esetet igazából senki nem látta, vagy legalábbis eddig senki nem jelentkezett, hogy látta volna. És az is könnyen elképzelhető, hogy a beszólónak fogalma sem volt arról, hogy ki az, akinek elmondta a véleményét. Azaz mindössze az egész történetben annyi a biztos, hogy egy 90 éves zsidó ember, azt mesélte később a fajtársainak, hogy valaki az utcán közölte vele, hogy „utálok minden zsidót”. Nem őt személy szerint, hanem úgy általánosságban. És ebből a történetből sikerült a Mazsihisznek azt kihoznia, hogy Magyarországot elöntötte a rasszista gyűlölethullám.

Ha az ügy itt befejeződött volna, igazából mindenki magasról tenne az egészre, hisz lényegében nem történt semmi olyan dolog, ami még mással ne esett volna meg. Beszóltak. Na és?

Azonban ez itt Abszurdisztán. Ebből adódóan pedig a dolgok olyan fordulatot vettek, ami már csak egy ZS-kategóriás tragikomédia keretei között értelmezhető.

Az eset hírére, néhány órán belül a keresztény történelmi egyházak vezetői közleményt adtak ki:
Megütközéssel értesültünk arról, hogy a köztiszteletben álló Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, testvérünket, Budapesten, a nyílt utcán zaklatták és megalázták vallása miatt. A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket és szolidaritásunkat világhírű honfitársunkkal és az egész zsidó közösséggel.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Ismételten szeretném jelezni, hogy a történetből még mindig csak annyi a biztos, hogy valaki beszólt egy öreg zsidónak az utcán. Azonban ez az apróság eddigre már senkit nem érdekelt. Legfőképp a magyar kormányt nem. Így aztán a Kormányszóvivői Irodának az alábbi állásfoglalást sikerült kiadnia:
A magyar kormány a leghatározottabban elítéli, hogy inzultálták Schweitzer József világhírű tudóst, nyugalmazott országos főrabbit, a magyar értelmiség egyik legmegbecsültebb tagját. A kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa.

Csak egész halkan jegyezném meg, hogy a kormány által használt inzultál kifejezés jelentése az értelmező szótár szerint, bántalmaz, megtámad. Holott erről szó nem volt. Schweitzert elmondása szerint senki nem bántotta. Hozzá sem értek, és nem is akadályozták a szabad mozgásában. Mindössze egyetlen egy mondat hangzott el az utcán: „utálok minden zsidót”.

A gyanútlan szemlélődő a kormány megszólalása után már-már kezdte azt hinni, hogy ezzel most már eléggé meg lett ünnepelve a történet, hogy az erre a hétre szóló aktuális zsidó seggnyalási igény minden tekintetben kielégítésre került. Azonban ezt hinni nagy tévedés volt. A java ugyanis még csak ezután jött. A narancsos vezetés valószínűleg úgy érezte, hogy ha már így rácuppant a nyelve a cionisták seggére, kár lenne ilyen gyorsan befejezni az aktust. Ezért aztán szóltak Áder Janinak, hogy ott a Sándor-palotában ő is tegyen még valamit hozzá a képhez. És Áder jött, és Áder tett:

„Ez az inzultus bár Schweitzer professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat. Az elkövető hiába magányos és ismeretlen, az ilyen és ehhez hasonló, nemzetünk bármely tagját, értékét támadó tettek szégyenével nekünk, mindannyiunknak kell szembenéznünk” – mondta, majd hozzátette: „nincs más választásunk: mások mocskát most nekünk kell eltakarítanunk.”

Most gondolom, sokan azt hiszik, hogy ezt a csontig nyalást már tovább, egész egyszerűen képtelenség fokozni. Sajnos azt kell, mondjam, hogy lehet. Természetesen nem az emeszpés, degenerált koalíciós és a többi cionista szervezet ajvékolására gondolok, mert abban nincs semmi meglepő. A történelmi egyházak, a magyar kormány és a köztársasági elnök után ugyanis nyílt levelet tett közzé Martonyi János külügyminiszter is:
Tisztelt Professzor Úr!

Mélységes fájdalommal értesültem a tegnapi nap folyamán Téged ért felháborító támadásról. Kérlek, engedd meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte együttérzésemet. A történtekre nincs és nem is lehet magyarázat.

Személyedben a magyar tudomány és közélet egyik legmegbecsültebb tagját tiszteljük. A magyar-zsidó együttélés, valamint a zsidó-keresztény párbeszéd ügyét alázattal szolgáló munkásságod mindannyiunk számára követendő példa, tartozzunk bármely közösséghez.

Életműved épp arra tanít bennünket, hogy az egymás felé fordulás, a közeledés, a megértés, valamint az emberi méltóság és a tisztelet mind-mind közös értékeink. Ezek az értékek számomra személyesen is fontosak.

Bízom benne, hogy e nemtelen támadás nem tántorít el munkád folytatásától, melyre a magyar társadalomnak továbbra is szüksége van.

Budapest, 2012. június 6.

Üdvözlettel:
Martonyi János

Megérkeztünk. Ez a legalja.

Tudom, leírtam már vagy ötször, de ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozni. Mindössze annyi történt, hogy valaki beszólt az utcán egy öreg zsidónak. Nem verte meg, nem gáncsolta el, nem akadályozta semmiben, nem csinált vele semmit. Csak odavetett egy félmondatot.

Ennyi történt. Emiatt lett most megint rasszista gyűlölethullám, ezért szólalt meg a kormány, a köztársasági elnök, azért ajvékoltak a történelmi egyházak vezetői és a külügyminiszter. Még jó hogy valami parlamenti vizsgálóbizottságot nem hívtak össze, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását nem kezdeményezték. Mondjuk ezek után, ebben sem lett volna semmi meglepő.

Arról már nem is beszélve, hogy akik most a legjobban üvöltöznek, máskor pont ők azok, akik a szólás szabadságának a korlátozását rettegik. Most elhangzott egy vélemény. Ennyi. Persze tudom, a vélemény csak akkor szabad, amikor a zsidók fejtik ki az álláspontjukat. Amikor mások teszik ezt, az súlyos antiszemitizmus.

És mi jöhet még ezután?

Innentől már elég lesz az, ha Zoltai vagy valamelyik hülye gyerek a Dohány utcából, amelyik éppen bal lábbal kel fel, rámutat valakire, hogy az csúnyán nézett, aztán azonnal kivonul a terrorelhárítás?

Az egyházak, a narancsos politikusok megnyilvánulása pedig finoman szólva is felháborító és gusztustalan. Amikor magyarokat támadnak meg itthon vagy határainkon túl, amikor magyar nemzeti jelképeket gyaláznak, amikor minket mocskolnak a magyarságunk miatt, akkor a magyar politikai elit soha nem érzi kötelességének, hogy tiltakozzon, hogy kiálljon értünk. De ha egy zsidó a semmiből előugrik és előad egy ha akarom elhiszem, ha akarom nem történetet, akkor egymás sarkát taposva vonyít az egész kib@szott sakálkórus.

14 kommentek:

Névtelen írta...

Nem tartozik közvetlenül a témához, mégis fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy szintén zsidó stratégiai eszköz a 2. világháború folyamatos műsoron tartása, és vele annak szuggerálása, hogy mi magyarok bűnösök és vesztesek vagyunk, akiknek kuss a neve, és tartozunk a zsidóknak.
Ebből eredően akaratlanul a kezükre játszunk, valahányszor historizálunk, de különösen a 2. vh-t emlegetjük.
Javaslom tehát, hogy bárminemű aktuálpolitikai vitában lehetőség szerint ragaszkodjunk a mai korhoz, és ne menjünk be a csőbe, amikor menetrendszerűen idősíkot akarnak váltani amúgy is logikátlanul, de ravaszul.

Névtelen írta...

Még az sem bizonyított , hogy volt egyáltalán beszólás , bár az tény , hogy a nagy igazmondók családjába tartozik . Amúgy meg mindenki rossz oldaláról nézi a dolgot : ha én 90 évesen még az utcán lófrálnék , nekem bárki mondhatna bármit .

Névtelen írta...

"...felhívjuk a döntéshozókat, hogy tegyenek meg mindent, hogy az ilyen, és ehhez hasonló antiszemita inzultusok ne ismétlődhessenek meg..." (Mazsihisz)

Egy egyéni elszigetelt esetet úgy tálalni mint a magyar társadalomra általánosan jellemzőt ízléstelen és sértő!
Igen, a döntéshozó hozhat általánosan kötelező szabályokat,ha szükséges, de mit tehet pl. egy ámokfutóval vagy egy a zsidókat "utáló"-val szemben?
Az engemet utálónak hiába tiltom meg, hogy holnaptól nem utálhat...,ezzel csak nevetséges leszek.
Parancs szóval meglehet tiltani pl. az ámokfutást?
A társadalomban elkülönülő rétegek, szekták, csoportosulások létét mindig is a gyanakvás, irigység, ellenszenv és fenntartások övezték, egyesekben akár utálat is. Kíváncsi lennék a megoldás Mazsihiszes "tegyenek meg mindent.." módjára.

"...A történtekre nincs és nem is lehet magyarázat." (Martonyi J.)
Van magyarázat. Valaki utálja a zsidókat...!
Valaki a magyarokat utálja, aztán valaki meg a cigányokat, stb. ...!
Az ember már csak ilyen. Politikus, egyházfi, és közszereplő különösen számíthat ilyen megnyilvánulásokra, ezért az Ádertől Erdőig terjedő nyilatkozatáradat csak egyet szolgál megszégyenülni és megszégyeníteni újfent!

Névtelen írta...

sajszer rabbi azt gondolhatta mint Bástya elvtárs " Hát én már szart sem érek?" aztán megszervezett egy öngyalázást.
Amúgy én is utálom a zsidókat!
Várom az egyházak mai napi elhatárolódását.

Még a kákán is csomót keresek! írta...

Ezek azt hiszik, hogy itt mindenki hülye! Mit szólnának ha itt is hasonló esetek törénének, mint Francia országban, vagy Norvégiában? Akkor mitől rettegnének? Túl jól megy a soruk!Minket ki véd meg ezektől?

Sztanó írta...

Igen , ez már tényleg a legalja . Egy sima beszólás miatt most vonyítanak , de amikor magyarokat szidalmaznak , akár nagy nyilvánosság előtt is , akkor hallgatnak a nyavajás politikusok , mint sz@r a fűben . Tényleg undorító egy bagázs , nemzetellenes szemetek , mikor akasztjuk már fel őket ????
Egyébként tényleg , miből professzor ez a főrabbi ? Vallásból , judaizmusból , tóra-tanból , vagy mi a fenéből ? Engem mire is tanít az ő "életműve" ?

jános írta...

Fáj az igazság?

Karina írta...

Még szerencse, hogy megszüntették a halálbüntetést, mert ha lenne, akkor most ezért a beszólásért (ha volt egyáltalán), akasztás is járhatna ne tán tán? Erős a gyanum, hogy e mellett a sok "közszereplői bocsánatkérés, seggnyalás" után már csak ez következhetne be!

Saj-gó írta...

János kérdésére:
Fáj az igazság:
Sokan éhen fognak halni, jobb esetben csak megfagynak, vagy kilakoltatják őket
(akár idén már 1 millió csakis magyar vidéki - egykor fideszes választókról van szó, akiket átvertek és a nevükben 2/3-os hatalomra jutva gyorsan legyilkolják őket)
kormányunk előrelátó legfontosabb 5. célja miatt (START PROGRAM - mondotta nyálas Mihály most épp IMF hiteltárgyaló)!
Mindeddig szorgalmas népünket kényeztetik kényszermunka táboroztatással, mint munkára szoktatással, mint a segély nevetségesen kicsi 28500/még kisebb folyósítása feltételeként. 1 fő ismerősöm:
Filoszemita (zsidó apától, nem zsidó gyereke), részt vett ilyen táborozáson, kapja a segg-élj-t is. És a hülye szereti azokat a zsidókat, akik régebbi normális munkahelyek összessége helyett ekkora munkanélküliséget kreáltak egyedi érdekeik miatt.
Külön érdekessége
a START EXTRA-nak, hogy aki diplomás, éretségizett, bármiképpen képzett, vagy legalább dolgozott már (évtizedekig akár), az csakis 55. éve után jogosult automatikusan segg-élj-re!
Amúgy kényszermunkatábor jár neki.
De aki teljesen képzetlen, sosem dolgozott, az elég ha jelentkezik, és automatikusan megkapja!
És ilyenek (egész életükben hivatalosan csakis segg-élj-ből éltek) mára milliós létszámban a Magyarok Világszövetsége idei kiemelt rendezvényének célcsoportjai lettek.
Gondolom a kihalófélben lévő (egyke-egyse) népünk helyett újmagyarokként szerethetik őket Patrubányék!

Névtelen írta...

"Javaslom tehát, hogy bárminemű aktuálpolitikai vitában lehetőség szerint ragaszkodjunk a mai korhoz, és ne menjünk be a csőbe, amikor menetrendszerűen idősíkot akarnak váltani amúgy is logikátlanul, de ravaszul" - én meg azt javaslom, hogy senki ne álljon le zsidókkal vitatkozni. Ha nem lenne, akinek mondogassák, akkor hamarosan kénytelenek lennének abbahagyni.

Kistutyi írta...

Névtelen,Te bármit javasolsz, ők mindig, minden idősíkban pofátlanok voltak, vannak és lesznek. Úgy, hogy ha eltűröd a szemtelenkedésüket,vagy nem, ha válaszolsz nekik, ha nem, akkor is hazudozni és pofátlankodni fognak velünk. Ebből élnek, már vagy 3 ezer éve.Ezért szóródtak szét a világba, ágyazódtak be minden társadalomba, hogy ahol csak megtűrik őket, ott szívják az emberek vérét!

Névtelen írta...

Kiskutyi! Én nem tárgyalok velük, ezért velem nem is szemtelenkednek.

Kistutyi írta...

Névtelen!Az a baj, hogy nem is kérdeznek Téged, nem is kiváncsiak a véleményedre. Azért ez is egy megoldás, ha a fejed a homokba tartod és nem reagálsz, hogy mondhatnak bármit reád, népedre, hagyományaidra akkor is kerülöd a konfliktust velük, nehogy a" csőbe huzzanak, nem tárgyalsz velük és így nem is szemtelenkednek veled". Ez is egy megoldás a sok közül de ez a Te megoldásod. Nagyon helyes, ügyes vagy ha ezt teszed és türelmes.

Névtelen írta...

Ez a seggnyalas mar megalazo

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló